Az a két szék a maga módján
nem is volt csúnya. Kár,
hogy a rugó
kiállt belôlük, és
hogy a kárpit
olyan reménytelenül koszos
volt.
De széknek székek, sôt.
Abba a lakásba?
Vittük tehát, jobbára
a fejünkön,
az Orlay utcából az egykori
Ferenc József, ma Szabadság
hídon át
a Ráday utca 2.-be, ahol P. lakott
az idô tájt (nyomait lírája
ôrzi).
Egy szék is, hát még
kettô, alkalmas
lehet sok mindenre. "Két költô
a hídon,
fejükön székekkel" - elképzelhetô
egy
kép ezzel a címmel. Remélem,
tárgyilagos
kép volna, nem valamiféle
átszellemítés. Az
a két szék,
fontos, hogy ezt megértsük,
semmiképp sem
glória a fejünkön. A híd
közepe táján
- de nem azért, hogy bármit
is bizonyítsunk -
leültünk rájuk. Különösen
az egyik-
bôl állt ki a rugó,
nem tudom, melyikünknek
jutott az. Mindegy, aligha lehetne erre
a késôbbieket visszavezetni.
Kellemes
nyári este volt. Rágyújtottunk,
élveztük a lakályosságnak
ezt a,
mondhatni, szokatlan formáját.
A székek aztán
egy darabig szolgáltak becsületesen:
ôk voltak a
székek P.-éknél. Hanem
az ember
jobbra vágyik, mint ami van: a székeket
beadták egy kárpitoshoz.
A lakást is
elcserélték, az elsôt
kényszerbôl, a másodikat,
mert nem szerették. Manapság
ritkábban jövünk össze
náluk. Sok minden
közrejátszik. G. elhagyta A.-t
(P. feleségét), aztán
M. (B. felesége)
szakított velem, majd G.-tôl
elvált a másik
M. (G. felesége) és hozzám
jött (közben B.-ék
is különváltak), P. öngyilkos
lett és azóta
félig-meddig szanatóriumban
lakik,
nem beszélve a világhelyzet
változásairól,
és különben is: nincs
hova leülni.
(1982)
Észrevételeit, megjegyzéseit,
kérjük, küldje el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu