Szabó András helyi ácsmester és vállalkozó, amatôr helytörténész és magánmúzeum-tulajdonos közlése szerint a cigányok 1743-ban jelentek meg a faluban, mindössze 3 fô; fúrókészítôk voltak, báró Barkóczy hozta ôket. Nyilván szükség volt a munkájukra. A vályogvetôk késôbb jöttek, bevonták ôket az építkezésekbe. Köztük egy Jani nevu cigány találmánya volt a János-féle tégla. Úgy készült, hogy a vályog közé nem raktak töreket, szárazon kivetették, csutkaszárak közé boglyába rakták és kiégették.
Ahol építkeztek, ott volt a vályoggödör, oda települtek. Elsô településük a mostani múzeum helyén egy épülô major mellett volt. Innen átkerültek az Acsádi útra, mert itt épült a Rácz-tanya, és akkor épült a mostani kultúrház is az 1900-as években. Vajdájuk volt, de egy magyar embert is választottak maguknak. Csipi János bácsi kerülô volt a faluban; cikuját (gyújtóját) most is ôrzi a múzeum. Ô eskette, ô temette a cigányokat. Fennmaradt egy anekdota az egyik temetésrôl. Állítólag Jani bácsi diktálta, mit énekeljenek a cigányok: „Égre nézô meredt szemek. Sárba nyúló hosszú kezek. Ha mindnyájan így járnátok, jövô télen nem fáznátok.”
A Szentmiklósi nevu földbirtokos mulatós ember volt, Nagykárolyból hozott zenész cigányokat az 1920-as években. Akkor kerültek ide a Bacsi és Zámbó családok, és kialakult a falu kétféle anyanyelvu cigány közössége. A romungrók a Szentmiklósi-birtok mellé települtek.
1944–45-ben sok német és szovjet katona esett el Nyírmihálydiban. A halottakat a cigányoknak kellett eltakarítaniuk. Élô tanú van rá, hogy Buza Gyurka akkor halt meg hullamérgezésben.
A háborúban a cigányok is katonáskodtak, háború után pedig ôket is vitték malenkij robotra. Nyírmihálydiból mintegy száz ember úgy halt meg malenkij robotban, hogy nem volt katona. Köztük cigányok. Mindenbôl kivették a részüket a magyarok mellett. Egykor az 1848-as szabadságharcban is.
1945 után az épülô házakhoz cigányok vetették a vályogot. Ôk építették az állami gazdaságot is. A földosztásnál kijátszották ôket. Hiába voltak oda katonának, földet nem kaptak. Egy részük kitelepült az állami gazdaságba. Más részük elment a fekete vonattal: az építôiparba meg a vasúthoz. Az 50-es évektôl a debreceni vasútigazgatóságnál meghatározott helyen dolgozott pályamunkásként a nyírmihálydi cigányság. Maguk közül választottak munkavezetôt.
Hagyományos foglalkozásaik közül a mai napig él a gyógynövénygyujtés és a seprukötés. A cigányok körében jelenleg 100 százalékos munkanélküliség közepette erre a két tevékenységre alapozná vállalkozását a cigányság helyzetén segíteni kívánó vállalkozó. Partnerekre nem talál a községben. Véleménye szerint itt a helyi vezetôség mindig azon igyekezett, hogy a cigányok között menjen a „dena” (denaturált szesz). Ivásra tanították ôket mindig. Mert mit isznak? – Ami olcsó és butít. A butákat lehet a legjobban kihasználni. Következmény: a fogyatékosnak, elmebetegnek minôsített felnôttek és gyerekek belenyugszanak sorsukba. Beérik a segéllyel, és ha abból is kiforgatják ôket, lopnak, rabolnak, áruba bocsátják gyereklányaikat.
Rétegzôdés
A magánmúzeum még ôrzi az egykori fúrókészítôk tárgyi emlékeit; a ma élôk hagyományos mesterségként a vályogvetést, kosárfonást, seprukötést említik. Bodócnak nevezik magukat – ez az oláh cigányságon belül meglehetôsen alul lévô csoportot jelöl –, nyelvjárásuk is ezt tükrözi. Két telepen élnek, különválásuk oka valami családi viszály volt.
A romungrók magyarok között laknak, a beilleszkedésnek jóval magasabb fokán. Hagyományos mesterségüket, a zenélést kiegészítô foglalkozásokkal (pl. vattacukorkészítés), napszámosmunkával együtt némelyek ma is folytatják. Az oláh cigányok is kötnek még seprut, a megélhetés szempontjából jelentéktelen mértékben.
A Kádár-korszakban az oláh cigányok és romungrók egyaránt ipari munkavállalók voltak, sokan dolgoztak a vasútnál mint pályamunkások. Úgy emlékeznek, hogy ebben az idôben békességben éltek a cigányok egymással és a magyarokkal. Az iskolában sem volt semmiféle elkülönítés, „sziá”-val köszöntik egymást a ma középkorú egykori magyar és cigány osztálytársak.
A munkahelyek megszunése egybeesett a rendszerváltással. Cigányok és lecsúszó magyarok abba a kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hogy segélyekbôl, családi pótlékból, rosszul fizetett alkalmi munkákból kell fenntartaniuk magukat. A közvélemény az elesett magyarokkal szemben elnézô, a cigányokat viszont felelôssé teszi sorsuk alakulásáért.
Az egykori esélyesekbôl lettek a ma is sikeres vállalkozók. Aki tsz-elnök volt, most földtulajdonos, a vezetô állású erdész, fakitermelô is kezébe kaparintott többféle vállalkozást. Három-négy ember kezében van a gazdasági hatalom, ôk az alkalmi munkaadók. Közülük került ki a polgármester 1990-ben, az MDF színeiben.
A magyar középréteg többsége gazdálkodik, de ráfizetésesen, hiába kapták vissza a földet. Voltak, akik Nyírbátorba jártak a Csepel Muvekhez, vagy Debrecenbe a Gördülôcsapágygyárba. Kényszervállalkozók lettek, megpróbáltak váltani; például van egy kis pálinkafôzô a faluban. Muködik egy vegyes tulajdonú konzervgyár, 10–15 kilométeres körzetbôl hozza be a munkásokat. A csatornát építô három vállalkozó ukránokat, más faluból való cigányokat foglalkoztat inkább, semmint helyi munkanélkülieket.
Az értelmiséget alkotó mintegy húsz pedagógus kiszolgáltatott helyzetben van. Sem az iskola, sem az óvoda nem önálló gazdálkodási egység, mindent a polgármester tart a kezében. A többség beletörôdik sorsába, de aki nem törôdik bele, az sem tud mit tenni.
Az orvosi státusban – mivel ez is a polgármester irányítása alatt áll – nagy a fluktuáció.
A református lelkész az aktuális jobboldali színekben politizál, a polgármester pedig presbiter a templomban.
A hívôk száma megcsappant. Nem szeretik az egyház és a politika összefonódását.
Oktatás, gyermekvédelem
Az iskola 260 tanulójának több mint a fele cigány. A magyar gyerekek valamennyien voltak óvodások, a cigányok közül csak a romungrók, elvétve. Így nem csupán a szociális körülmények miatt, hanem az óvodai elôkészítés hiánya következtében is sokkal hátrányosabb starthelyzetbôl indulnak az iskolában. A cigány anyanyelvuek ezen felül még nyelvi nehézségekkel is küzdenek.
A magyar és cigány gyerekek párhuzamos osztályban tanulnak, nagyjából azonos osztálylétszámmal. A cigányok ugyan valamennyivel többen vannak, de a romungró gyerekeket befogadják a magyar gyerekek közé „ôket nem is számítjuk cigánynak” elszólással. Több közöttük a felmentett is: betegségüket, fogyatékosságukat a szülôk igyekeznek orvosi papírokkal igazolni. Gyógypedagógiai elkülönítés nincs; van viszont orvos, aki méltányos juttatásért igazolja a fogyatékosságot, elmebetegséget – a felemelt családi pótlék, késôbb szociális járandóság érdekében. A felmentések másik gyakori oka a korai férjhez menés. Nyolcadikban már nincs is cigány osztály, igaz, magyar gyerekek is csak nyolcan vannak abban az évfolyamban. A kezdettôl velük tanuló cigány gyerekek közül öten megmaradtak, talán most már be is fejezik az általános iskolát. Négy évig vezeti egyazon pedagógus ugyanazt az osztályt. Ha négy évig magyarokat tanított, utána négy évig cigányokat fog, és megfordítva.
A külön tanítás szakmai indoka a kiegyenlíthetetlen szintkülönbség. A cigány szülôk nem fogadják el ezt a magyarázatot. Nem mintha kétségbe vonnák a szintkülönbséget, de azzal érvelnek, hogy azt csak a magyar gyerekekkel együtt tanulva lehetne kiegyenlíteni. Ugyanezt vallják azok a romungró szülôk is, akiknek a gyerekei magyar osztályokba járnak.
Nyilván ki lehetne dolgozni az integrált tanítás módszereit ezekre az esetekre. Ha mégsem történik meg, annak nem csak metodikai akadálya van. A magyar szülôk ellenállnak, a pedagógusok tiltakoznak. Minden szülônek jogos igénye, hogy az iskola esélyt teremtsen a továbbtanulásra, és nem alaptalanul félti az oktatás színvonalát a szocializációban messze lemaradt kisebbségtôl. Mindez az aggodalom primer indulatokban, koszosságra, tetvességre, rühességre való hivatkozásban nyilvánul meg.
Az új elsô osztályok külön épületben kaptak helyet, ennek oka a tanteremhiány a nagy épületben. A két osztály nem etnikai alapon szervezôdött, hanem aszerint, hogy kik jártak óvodába, és kik nem. A cigány elsô osztályt a polgármester felesége tanítja. Huszonnyolcan lennének a bukott tizenhárommal együtt, akik azért buktak meg, mert nem jártak rendszeresen iskolába. Szeptember 10-ig tizenhatan jelentek meg. A cigány szülôk iskola iránti közönye általánosnak mondható a községben. A tanítónô elmondja, hogy az elsô osztály elôkészítônek számít, és hogy a nevelôi szabadság lehetôséget ad a csökkentett tananyagra. Úgy látja, lenne tehetséges a cigány gyerekek között is, a családon múlik, ha mégsem lesz belôlük semmi. Az önkormányzat mindent megtesz értük, a kormánynak kellene valamit kitalálnia.
Az 1997 novemberében bevezetett gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy anyagi okok miatt nem szabad kiszakítani gyereket a családból. Az egy fôre esô jövedelem meghatározott mértéke szerint gyerekenként 2740 Ft gyermekvédelmi támogatás jár a rászoruló családoknak. Nyírmihálydiban a 260 iskolás gyerek közül 220 a rászoruló. A cigány szülôk ezt a támogatást a következôképpen kapják: 1000 forintot számítanak az iskolában kiosztott tízóraiért, a fennmaradó összeget utalvány formájában kapják kézhez, amit kizárólag az önkormányzat boltjában vásárolhatnak le. Itt alapvetô élelmiszerek kaphatók – liszt, cukor, olaj, kenyér – jóval drágábban, mint máshol. A jó tanulókat és az elsôsöket tanszerekkel támogatja az önkormányzat, amit levonnak a gyermekvédelmi támogatásból. De ebben az esetben sincs mód arra, hogy piacon, olcsón szerezzék be például a tornafelszerelést. Az eljárás indoka: a gyerekek érdeke. Mert a cigány szülô, ha pénzt kap a kezébe, csak elinná. Elszámolás soha semmirôl nincs. Arról sem, hogy ha „elôleget” ad nekik a polgármester, azt mibôl vonja le, és mennyi marad.
Az egy éve itt muködô igazgató odáig jutott el, hogy tudja, milyen kérdésekre kell a választ keresnie. Csakhogy az iskolát valójában nem ô igazgatja. Hiába akarná például a kisebbségi fejkvótából megoldani, hogy a cigány gyerekeket kösse valami az iskolához: rálátása sincs a költségvetésre. Gondjairól így beszél:
„A közmuvelôdés és oktatás összefonódásának kérdése itt sokadrangú kérdés. A cigányság helyzete itt olyan gondokkal terhelt, hogy akármelyik percben túlcsordulhat a pohár. Ahhoz, hogy az iskola tisztességesen muködjék, fel kell vállalnia a cigánykérdést. De itt az emberek tudomásul vették, hogy ez a Kelet, itt van egy cár, aki uralkodik. Nem hiszem, hogy a változás személyeken múlik. Hanem azon, hogy a falu akarja-e. Az ember sok mindennel megalkuszik, ha valamit el akar érni. Nyilván szeretném rendbe tenni ezt az iskolát. Ez a célom. Ez az iskola sosem vált a falu kulturális szervezô centrumává. Itt még nem tudják az emberek, hogy az iskolának lakosságmegtartó ereje van. Az az igazi problémája az iskolának, hogy a cigány gyerekekkel nem tud mit kezdeni. Ez itt egy hosszú idô óta eljegelt probléma. Egy csomó fekély, tályog, amit ha felnyitok, biztos, hogy rám zúdul valamilyen formában. Belenyúlni egy darázsfészekbe egyévi tapasztalattal: 90 százalékig a bukás esélye van benne.”
Felesége is sötéten látja a helyzetet.
„Félô, hogy itt meg fogják gyilkolni a cigányokat. Akkora bajok vannak a cigány és nem cigány lakosság együttélésével, hogy a cigányok is fellázadhatnak minden pillanatban. Ha ôk maguk belsô önszervezôdéssel kezdenék, nem lennének talán ekkora súrlódások. Fontos lenne, hogy minden faluban, ahol a cigány lakosság létszáma eléri az 5-600 fôt, muködjön kisebbségi önkormányzat. És a cigány felnôttek ne egymással torzsalkodjanak a hatalom morzsáin, hanem azzal foglalkozzanak, amit meg kell oldani. A tuzoltás nem célravezetô; a tuzgyújtás lehetôségét kell elkerülni. Bandákba szervezôdnek a cigányok is, magyarok is, és megtámadják egymást. Sokkal több ez, mint cigánykérdés. Ez a perifériára szorult emberek sorsa. Szükség lenne cigány óvodára, cigány óvónôkkel, és hogy a cigányok megértsék, miért.”
Az önszervezôdés buktatói
A kisebbségi önkormányzat megalakulását 1994-ben – felhasználva a cigányság belsô ellentéteit – sikerrel megakadályozta a polgármester. Egy oláh cigány ember, Nagy József (Nanus) beépült a képviselôtestületbe; sokkal rosszabb szerepkörben, mint amilyet az egykori vajdák és a késôbbi „cigánybírók” töltöttek be. Nemcsak kétes összekötô, hanem kétségtelen partner a hivatal törvénytelen üzelmeiben. Gyakorlattá vált, hogy a rászorulók házépítésre adható szociálpolitikai támogatását az igényjogosultaktól „megveszik”. Az éhezô emberek a két-hárommillió fejében kapott két-háromszázezerért maradnak a putriban, és a nevükön épülô házba más költözik.
A szociális lakásépítés mai rendszere magában hordja a visszaélés lehetôségét. Ahogyan az egykori CS lakások építésénél az volt a baj, hogy a típustervek nem vették figyelembe a család létszámát és várható szaporodását, most az a baj, hogy a tervek nem veszik figyelembe a családok anyagi lehetôségeit. Ahhoz, hogy az adott családlétszámra megfelelô nagyságban tervezett lakások el is készüljenek, a családnak legalább még egyszer annyit kellene hozzátennie, mint amennyi a támogatás összege. Magától értetôdik, hogy a munkanélküli emberek erre képtelenek. Felépül tehát egy hodály, ami gyakorlatilag putriként funkcionál. Érthetô, hogy jobban járnak, ha maradnak az eredeti putriban, és kapnak két-háromszázezer forintot.
A cigány képviselô megszedte magát, minden gyerekének épített házat, uzsorakamatra ad kölcsön az éhezôknek. Ha nem tudnak fizetni, a postás neki viszi az adósoknak járó családi pótlékot, gyest, rokkantnyugdíjat. A szerencsétlenek mi mást tehetnek, újra kölcsönkérnek. És kisemmizésüket úgy élik meg, hogy a cigány képviselô az, aki segít rajtuk.
„Az az egy ember mindenkit megvesz. A kényszer rávisz mindenkit. Az oláh cigány népség úgy rá van szorulva, hogy rá fognak szavazni. A polgármester is segíti” – mondja a zenész Horváth Ferenc. A hivatalos vélemény pedig úgy szól, hogy a cigányok üzérkednek a támogatással. A visszaélésnek olyan változata is ismeretes, hogy felépítik a szocpolos házat, majd lebontják, és az anyagot adják el.
Nyírmihálydi kis település, az önkormányzat valószínuleg szegényebb az átlagnál. Elképzelhetô, hogy bizonyos „felsôbb szervek” elismerôen nyugtázzák az oktatási, közmuvelôdési és fôképp a szociális kiadások „karcsúsítását”. A polgármester, Kremniczki Károly kapcsolatot tartott a megye korábbi parlamenti képviselôjével, Birta Sándorral. Jó kapcsolatainak köszönhetôen bármikor igénybe vehette a nyíregyházi kommandócsoportot. Különösebb ok nélkül is egy-kettôre ott termettek a feketébe bújtatott keményfiúk, hogy gumibotjaikkal fegyelemre tanítsák a cigány lakosságot, beleértve a nôket, gyerekeket is. A polgármester maga is használ gumibotot. Ennek egy alkalommal olyan súlyos következménye lett, hogy bíróságra került az ügy. De a sértett asszony a bíróságon megmásította a rendôrségen tett vallomását.
„Egy anya mindent megtesz a gyerekeiért – mondja az azóta meghalt asszony egyik fia. – Odaállok. Még ha az életembe kerül is, odaállok. Mitôl halt meg egy tizenegy gyermekes anya negyvenhét évesen? Ütötte-vágta, rugdosta. Biztos, hogy ô a hibás ebben.”
A falu egyszeru magyar polgárai közül némelyek úgy emlékeznek, hogy az az asszony nagyon szemtelen volt, és ha tett valamit a polgármester, jól tette. Másokat felháborított az eset, és akadt olyan magyar ember is, aki pártfogásba vette az asszonyt.
„Megvan a magnófelvétel az asszony vallomásával. Idejött az asszony. A hátát megmutatta. Szörnyu látvány volt. Beültettem az autóba a lányával együtt, vittem ôket a köztársasági megbízotthoz. A cigány asszony a saját szavával elmondta, hogyan történt az eset. Ment az orvoshoz, a kislányt vitte. A polgármester osztotta a sorbanállási jegyeket. Kiválogatta, ki mehet be az orvoshoz. És az asszony meg a lány nem mehettek be. Gondolom, ekkor nem illemtudóan szólalt meg az asszony. Erre a polgármester lelökte a lépcsôn: »Takarodj innen!« Az asszony visszaszólt. Ekkor utánament a Trabanttal, elôvette a gumibotot, állítólag valami fémrúd is volt benne, és agyba-fôbe verte. Több mihálydi magyar személy látta.” Többeket is megnevez. Azt is elmondja, hogy kiket bántott még a telepen. „A köztársasági megbízott helyettese átadta az ügyet a megyei rendôr-fôkapitányságnak. Mentô vitte az asszonyt Bátorba, a rendelôbe, onnan a nyíregyházi kórházba. Látleletet vettek. Irtózatos volt. Éjfél után vitték haza, másnap vissza kellett mennie. Megvizsgálták, és mire hazajöttek, már itt volt a nyírlugosi rendôrség. Utána megfélemlítés céljából kihozták a kommandót Mihálydiba, »lerendezték« a népeket.”
Horváth Ferenc így emlékezik: „A Jóisten is adta, hogy a gyermekeim itthon voltak. Így könyököltem a kapun, megjelent egy busz. Kiszállt belôle az alpolgármester, a szemétláda rendôr, egyben falufelelôs, utána kiugrott belôle ilyen kéménykotró ruhában kilenc ember. A nyíregyházi kommandócsoport. Nekem odaköszöntek – jó napot, Ferikém –, odaintett az alpolgármester: ide nem kell. Ment elôre, és a másik házba csak bemutatott az ujjával. Kegyetlen munka volt. Bementek, ottan mindenkit a világon megvertek. Embert, asszonyt, gyereket. Valamelyik cigány felszaladt a padlásra, oda is utánamentek. Ezt sok házban megcsinálták.
A kocsmában is. Volt egy gyerek, hét-nyolc éves kisgyerek. Az édesapját megverték. Ráfeküdt az apjára, hogy ne üssék. A kommandós úgy lerúgta az apjáról, hogy tiszta vér lett a gyerek. Akkor nem volt autóm. Ha lett volna, a gyereket véresen bevittem volna Pestre. Utána mondta a polgármester, na, megtanítottuk a cigányokat. Nem merték orvoshoz vinni a gyereket. A polgármester mindig ott van. Akit nem akar, nem enged be a rendelôbe.”
A megvert asszony ügye felkavarta a kedélyeket két évvel ezelôtt. A Magyar Hírlap munkatársa, Adonyi Sztanics János is foglalkozott vele A polgármester ipszilonja címu cikkében. Kremniczki Károlyt így nyilatkozott az ügyrôl:
„– Nem tagadom, volt összeütközés, de nem ez a lényeg. A lényeg a sorbanállás, és hogy rendnek kell lenni. Ismeri maga az etnikumot, nem? Az etnikum olyan, ha beesik valahová, rögtön könyököl, mindjárt elsô akar lenni. Ezt énnálam nem lehet. Nem akármiért osztottunk sorszámokat a rendelôben. Nyomatékosan kértem, hogy sorszám szerint menjenek be az orvoshoz. Erre ez a cigány asszony elkezdte, hogy mit szívjak ki, mit egyek meg. Olyan a vérmérsékletem, hogy megütöttem. Voltak is belôle bírósági dolgok. Arra jó volt az egész, hogy a többi ilyen személy rájött, meg kell adnia a tisztességet irányomba. Kérem, a mai viszonyok között, amikor nincs rend, fegyelem, az én elvem igenis az, hogy rendnek, fegyelemnek és sorbanállásnak kell lenni.”
„– Hallottam, hogy idônként meghívja a kommandósokat”– jegyezte meg az újságíró.
„– Nézze, ha például az italboltban záróra van, és az etnikum nem megfelelôképpen orientálódik, akkor, ugye, el kell velük beszélgetni. Negyedévenként szoktam kérni az illetékes kapitányt, hogy fésüljék meg kicsit a dolgokat.”
Az esetbôl lassan legenda lesz a faluban. Félelemmel övezett legenda, mert a történet igaz. És azért félelmetes, mert megtörténhetett. Büntetlenül. A nyírmihálydiak félnek. Nem csak a cigányok.
„Tisztelt Bíróság!
Alulírott Nagy Gusztávné mint Nagy Mária nevében is, kérem a T. Bíróságot, hogy a B. 518/1993. számú, Kremniczki Károly ellen folyamatban lévô KTS. ügyet megszüntetni szíveskedjék. A vádlottal kibékültünk, problémánkat megbeszéltük, és megegyeztünk. Ezért kérem az eljárás megszüntetését.
Nyírbátor, 1993. IX. 29.”
Könnyu testi sértés
A Nyírbátori Városi Bíróság Nyírbátorban 1994. április 14. napján Kremninczki Károly ellen könnyu testi sértés vétsége miatt indult büntetô ügyben tárgyaláson kívül meghozta a következô végzést: A bíróság az eljárást megszünteti…”
Zámbó Róbertné az 1997-ben megalakult Lungo Drom szervezet vezetôje Nyírmihálydiban. Harmincöt éves, férje is annyi. Mind a ketten le vannak százalékolva különbözô betegségekkel. Az ötvenszázalékos rokkantnyugdíj 10 600 Ft. Ehhez csak az alkalmi vagy idénymunka jövedelme jön, ha van, meg a családi pótlék.
A gyermekvédelmi támogatás nyírmihálydi gyakorlata miatt Zámbóék egy alkalommal gyulést hívtak össze. Eljöttek vagy ötvenen, romungrók, oláh cigányok vegyesen, meghívták a polgármestert is. A polgármester nem ment el, az alpolgármestert és a szociális ügyintézôt küldte el maga helyett. Az emberek elôadták, hogy méltatlannak tartják a csekkrendszert, és egyáltalán, hogy a polgármester úgy bánik a cigányokkal, mint az állatokkal. A hivatal emberei csak hümmögtek, ôk nem tehetnek semmirôl, nekik azt kell tenni, amit a polgármester mond.
A Zámbó család tagjai régi, megbecsült muzsikusok a faluban. Róbert apjának még kiegészítô jövedelme volt a zenélés, és a 15 éves Robi is vonzódik a zenéhez. Cukrász szakmunkás tanulónak vették fel, de szívesebben menne zeneiskolába. Anitát is cukrásznak vették fel két évvel ezelôtt, egy évig járt. Azután gyakorlatra helyezték ki ôket, ô volt egyedül cigány. A többiek már tésztát gyúrtak, ô csak a vécét takarította. Ezt szóvá tette az igazgatónak, aki azt mondta, hogy kizárt dolog, akinél gyakorlaton van, nem fajgyulölô. Azóta alkalmi munkára jár almaszedés, szilvaszedés idején. A legkisebb gyerek, a 13 éves Gina, még általános iskolás. A Zámbó gyerekek magyarok között tanultak mindig. Anita elmondta, hogy az ô osztályába járt egy oláh cigány kislány is, jól tanult, de hatodik után át kellett mennie a cigány osztályba.
A Zámbó család legnyomasztóbb gondja, hogy Robi négyéves kora óta szívbeteg, többször volt súlyos állapotban, hosszú idôket töltött kórházban. Gyógyítása vagyonba került, házuk ment rá, most Róbert szüleinél egy melléképületben laknak, és Erzsike örül, ha anyósa úgy fôz, hogy jut belôle a gyerekeknek is.
Robi tartós betegsége okán 10 150 forintos támogatást kapott a család. Erzsike nem tudta pontosan, milyen címen. Feltehetôen ápolási díj volt, amit a polgármester visszavont, amikor Robi jobban lett, és rendszeresen járt iskolába. De errôl nem hozott határozatot, szóban sem indokolta. A szülôk bementek Nyíregyházára a kisebbségi önkormányzathoz, ott sem foglalkoztak velük, viszont Zámbónét másnap hívatta a polgármester. Mindenkit kiküldött a szobájából.
– Foglaljon helyet.
– Nem foglalok helyet.
Ô leült, és mondta, mintha könyvbôl olvasná. Föl se nézett.
– Tudja, Zámbóné, az a világ volt jó, amikor a németek itt voltak. Hitler volt a jó ember, mert meg tudta különböztetni az emberi fajt. És aki nem volt méltó arra, hogy ezen a földön éljen, azt mind kinyírta.
– Azért jöttem, hogy ezt nekem elmondja?
– Fogd be a szád, és hallgass engem végig! Amikor elindultatok Indiából, és a Nílusba lógattátok a lábatokat, akkor kellett volna benneteket kinyírni. Mert ha meleg volt, a huvösre ültetek, ha hideg volt, bebújtatok a melegre. Gondoljátok, hogy én foglak benneteket eltartani?
– Mi nem azt akarjuk, hogy eltartson minket, csak ami jogosan jár úgy magyarnak, mint cigánynak, azt adja meg.
– Mit képzelsz te magadról? Ki vagy te? Hát én nem sárga csillagot ragasztanék rátok, hanem egy C betut a hátatokra. Mit szólnál hozzá, ha elmennék az iskolába, és ott minden cigány kölyköt megjegyeznék?
– Hát akkor én is mennék, és mindet hazavinném.
– Eljön még az a világ, ami volt, a földesúri világ, és akkor mind a lábamnál fogtok mászni, mint a csúszómászók. És ha valahol el mered mondani – habár úgysem tudod bizonyítani, hol van az a hülye, aki neked hisz, mikor mindenki a zsebemben van.”
Erzsike ezt már nem hallgatta tovább, hanem másnap felutazott Pestre az OCKÖ-höz. Felvették a jegyzôkönyvet a panaszról, telefonáltak is a polgármesternek, aki persze mindent letagadott. Viszont várta Erzsikét az állomáson. Megfenyegette: kihívja a kommandót, és elviteti, de nem csak ôt, hanem egy kicsit megneveli az egész cigányságot, mert már túlságosan kinyílt a csipájuk.
Róbert maga vitte el a meghívót a gyulésre a polgármesternek, és közölte vele: válaszolnia kell az emberek kérdéseire. Akkor este is fenyegetôzött az egyik telepen: el ne merjenek menni a gyulésre. És a nyírmihálydi cigányok tudják, hogy a kommandó emlegetése nem üres fenyegetôzés.
Robikát hazahozták a kórházból, két nap múlva szívrohamot kapott.
„Az orvosok nem biztattak semmi jóval, azt mondták, hogy készüljek fel arra, hogy csak rosszabb lesz. És amikor felmentem a hivatalba, azt mondta nekem a polgármester úr: nem én csináltam neked azt a kölyköt. Annyit értem el, hogy a 10 150 forint helyett kaptam egy kétezer forintos vásárlási utalványt. A többit ô zsebre tette. Mentem a pénztárhoz, ott azt mondták nem jár az se. A szociális elôadó meg azt monda: a rák egye meg a gyermekedet. Mondtam, egye meg a tiédet. De akkor engem be is injekcióztak. Olyan ideges lettem, fogtam a lapátot, és a hirdetôtáblát betörtem. Ebbôl lett a feljelentés. Meghallgatásom nélkül kaptam a vádiratot, hogy egy évre felfüggesztettek.”
Jött a parlamenti választás májusban. A polgármester érezte: beszélnie kell Zámbóékkal.
– Egyezzünk meg, Róbert, hogy a felesége is hibás volt, meg én is hibás voltam ötven százalékban, kezdjük tiszta lappal.
Persze semmi sem változott. Az asszonyok órák hosszat várakoznak a hivatalban, arra se méltatja ôket, hogy megmondja, mikor jöjjenek, csak elzavarja a szerencsétleneket, ha már elég sokat vártak hiába. És annyira éheznek, hogy egy 1000 forintos utalványért mindenre képesek.
A Lungo Drom szervezet szétesett. Erzsike úgy érezte, becsapták, cserben hagyták ôket a szervezôk. Idôközben tagtoborzást kezdeményezett a Phralipe szervezet. Megjelentek ígéreteikkel más cigány szervezetek is.
Kremniczki Károly ünnepséget rendezett a romáknak augusztus 20-án. Söröshordókat ütöttek csapra, szólt a zene, a polgármester is táncolt a cigány asszonyokkal. Ezúttal a KDNP színeiben jelöltette magát. Biztos volt sikerében, hiszen felvirágoztatta a falut. Faragott székely kaput készíttetett a községházának és az iskolának. Az „etnikai kisebbség” is megtanulta a rendet: hogy sorba kell állni az orvosi rendelôben.
A JELÖLTEK
Bodnár Sándor 1994 óta kisgazdapárti képviselô. Negyvenkét éves, tôsgyökeres nyírmihálydi, itt járt iskolába – együtt a cigány gyerekekkel –, itt alapított családot. 1970-ig az egyik cigány telep közelében élt, jól ismeri a cigányok szokásait, helyzetét, problémáit. Korábban ÁFÉSZ-dolgozó volt, most önálló vállalkozásban kereskedô. Felesége óvónô, de megvált munkahelyétôl, a családi vállalkozásban dolgozik. Megválasztása esetén – mondta – felhagy az üzlettel, mert szerinte a község vezetését mellékfoglalkozásban nem lehet csinálni. Támogatói a magyarság körében a nem fajgyulölô kisemberek és azok a cigányok, akiket nem lehet megtéveszteni. Bízik a kormány felelôsségtudatában és a cigány vezetôk komolyságában.
Ugyancsak kisgazdapárti jelölt Nyisztor Ferenc, vállalkozó. Almatároló- és feldolgozó üzemében sok embernek ad alkalmi munkát. Felesége óvónô, szakdolgozatát a cigányság helyzetérôl írta. A kampány vége felé a párt arra kérte Bodnárt, lépjen vissza Nyisztor javára, így biztosabban ki tudják ütni a nyeregbôl Kremniczkit.
A cigányság képviseletében indult Beri Károly festômuvész. 1951-ben született, Nyírmihálydiban nevelkedett, jelenleg is Nyírmihálydiban él népes családjával, egy kis, kétszobás házban, az udvaron sufniszeru muteremmel. Felesége debreceni református lelkész lánya, gyógypedagógus, odaadó társ, hét gyermek anyja.
A muvész 1979-ben tunt fel, az autodidakta cigány képzômuvészek elsô országos kiállításán. Képei külön termet töltöttek be, és világosan kitunt: ez a festô autodidakta ugyan, de a naivak közé nem sorolható. A kezdeti korszakára jellemzô munkák „társadalmi” mondanivalót hordoztak. Kiemelkedik az Átkozódó, amely mintha népe sorsát emelné kozmikus méretuvé, vagy a Lepel, melyen a cigány Madonna mintha eltakarná gyermeke szeme elôl a világot. Életfái, az ágak kígyózó vonalai a lélek küzdelmeinek kifejezôi, napraforgói emberi érzelmeket testesítenek meg. Sziklás tájai az elhagyatottságot, emberalakjai, állati szörnyei a tudat alatt rejtôzô mítoszt keltik életre.
Képei nagy feltunést keltettek hazai és külföldi kiállításokon, majd a kritika viharos gyorsasággal elfordult tôle. Nem tudtak vele mit kezdeni. Benne is mély indentitásválság zajlott. A cigányok közé sorolva a magyar muvészvilág szívesen elfogadta volna naiv festônek, a cigánypolitika meg zászlónak. Csakhogy ô egyikkel sem volt azonos.
Kivetettnek érezte magát, a külvilág pedig úgy értékelte, hogy ô maga zárja ki magát mindenhonnan. Ebben az állapotban érte a lelki fordulat, amit ô megtérésnek nevez. Mindenesetre: Az Istennel való találkozás visszavezette az emberekhez. Nem a magyar muvészvilághoz, nem is a cigány politikusokhoz, hanem az elesett cigány emberekhez.
Debrecenben laktak, amikor feleségével együtt elkezdtek gyülekezetet építeni Nyírmihálydiban. Itt is pillanatok alatt látványos sikereket értek el. Alkoholisták egyik napról a másikra felhagytak az ivással és egyéb káros szenvedéllyel, szokással. Gyerekek elkezdtek példaadóan viselkedni az iskolában. Megkérdezték tôlük, mi ez a nagy változás? S noha akkor még „kommunista világ” volt, a pedagógusok azt üzenték, hogy tartsanak ki, csinálják tovább.
Aztán persze beavatkozott a hatalom. Mert jöttek idônként külföldiek is hozzájuk. Amikor meglátták az idegen rendszámú autót, megjelent a rendôrség. Államellenes tevékenységért vádat emeltek ellenük.
1987-ben elhagyták az országot, és politikai menekültekként éltek Németországban. Egy gyerekkel távoztak, három gyerekkel tértek vissza a rendszerváltás után. A „szocpol” segítségével letelepedtek Nyírmihálydiban. Beri Károly indult az 1994-es kisebbségi önkormányzati választáson. Akkor rágalomhadjárat indult ellene, ez sem tartotta azonban vissza attól, hogy ’98-ban újra induljon.
Lakásában egymásnak adják a kilincset az emberek. Az utcán is köréje sereglenek, és ô mindenkivel beszél. Egy este az autója köré gyultek néhányan, és ô azt magyarázta, hogy a kisebbségi önkormányzat nem pénzosztó testület, hanem arra való, hogy érdekeket képviseljen, felügyelje a törvényességet, pályázatokat adjon be, igyekezzen munkahelyeket teremteni.
Másnap már az a hír terjedt a romák között, hogy Karcsi meg akarja szüntetni a segélyt, dolgoztatni fogja az embereket.
VÉGKIFEJLET
Nem sokkal az önkormányzati választás elôtt a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Phralipe szervezet gyulésre hívta a romákat Nyírmihálydiban. Az iskola rendelkezésre bocsátotta a tornatermet, berendezést. Mintegy ötvenen jelentek meg, a hivatal részérôl senki. A képviselôtestületbôl ott volt Bodnár Sándor és a cigány képviselô, Nagy József.
Horváth Aladár, Osztojkán Béla és Beri Károly szóltak az egybegyultekhez. Mindegyikük hangsúlyozta: a roma lakosságon is múlik sorsuk jobbra fordulása. Szavazataik sokat nyomnak a latban. Az ô hibájuk is lesz, ha újra a törvénysértô Kremniczkit választják meg polgármesternek. Fontos, hogy megalakuljon a kisebbségi önkormányzat, és közülük egy-két ember a települési képviselôtestületbe is bekerüljön.
Beri Károly javaslatot tett a jelöltekre. Taktikai okokból Nagy Józsefet is megnevezte. Így vélte leszerelhetônek a feltételezhetô aknamunkát. A gyulésnek persze híre ment a faluban. Másnap a járókelô magyarok körében így summázódott az esemény: „Övék a hatalom, miénk a munka.”
A kisebbségi önkormányzat megalakulásának szándékát Nagy József jelentette be a települési önkormányzaton. Végül is megválasztották az öttagú testületet, köztük Beri Károlyt is. Az elnök Nagy József lett.
Beri Károly, annak ellenére, hogy háromszáz szavazat érvénytelennek bizonyult, tizediknek bekerült a települési önkormányzat képviselôtestületébe. A polgármester Nyisztor Ferenc lett, amihez Beri Károly is hozzájárult a kampánygyulésen. Sikerült a magyarság körében is olyan hangulatot teremtenie, amely a megbékélés alapja lehet.
A kampánygyulés elôtt számos dologban megegyeztek Nyisztor Ferenccel. Nyisztor elfogadta például azt a javaslatot, hogy az önkormányzat létesítsen hitelalapot a rászorulók gyors megsegítésére. Nyisztor megjegyezte:
– Így legalább nem egy ember fog meggazdagodni, hanem mindenki jól jár.
Az új polgármester hatósági útra akarja terelni a szocpolos építkezésekkel kapcsolatos visszaélések ügyét. Felül kívánja vizsgálni az önkormányzati boltok muködését: szociális boltokként kell üzemelniük. A gyermekvédelmi támogatás felét készpénzben, másik felét utalványban fogja juttatni a családoknak, velük egyetértésben. Tiszta, elszámoltatható helyzetet akar teremteni a pénzügyekben. Biztosítani fogja az intézmények szükséges önállóságát, és a szakmát a szakemberekre bízza: a kisebbségi fejkvóta felhasználását például az iskola és óvoda vezetôire – természetesen elfogadható költségvetés mellett. Foglalkoztatási tervében erdôsítés, fakitermelés szerepel: elôreláthatólag húsz-harminc munkanélkülinek tud majd munkahelyet biztosítani. Ígérte, gondja lesz a tehetséges cigány gyerekek továbbtanulásának támogatására. Könnyelmu ígéreteket nem tesz. Az önkormányzatnak hitelt kell felvennie, mert még a fizetésekre sincs elég pénz.
A leköszönô polgármester üres kasszát hagyott maga után. Az új polgármester személye garancia a hivatali hangnem és bánásmód megváltozására is.
Kremniczki Károly törvénysértései ügyében pedig folytatódnak a vizsgálatok.
Észrevételeit, megjegyzéseit,
kérjük, küldje el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu