Babarczy László rendezése érzékletesen fejezte ki az akkori helyzet kettôsségét: bizonyos dolgokat ki lehetett mondani, addig tabunak tartott témákról és témákkal viccelôdni is lehetett, ugyanakkor ezzel a lehetôséggel a színház nemigen tudott élni: hiába lehetett szabadabban beszélni, amirôl a mûvészek szóltak, elvesztette aktualitását vagy erejét. Babarczy a jelenkorig hosszabbította meg a darab történetét, de ettôl nem lett érvényesebb Örkény analízise, nem tudtunk meg semmi olyat a máról, amit ne ismertünk s amirôl ne beszél(het)tünk volna.
Ez a diszkrepancia még inkább jellemezte a kaposváriak két másik bemutatóját. Erdman Az öngyilkosa a megkésett darabok egyike. 1929-ben született, de sokáig a létezésérôl is alig lehetett tudni. Szerzôjét e mûvéért zárták lágerbe. Az elôadás pikantériáját nem annyira a mû, mint inkább a darab és a szerzô története adta. Hiába teremtett a rendezô, Ascher Tamás és a tervezô, Khell Zsolt hamisítatlan szocreál külsôségeket, hiába született részleteiben pompás elôadás, az egész – ahogy a kisember öngyilkossági szándékát a társadalom peremére csúszott figurák a maguk hasznára akarják fordítani – idegen maradt. Sem az önazonosság keresésének groteszk tragikuma, sem a revizori ihletettségû társadalmi szatíra nem született meg (ennek oka persze a darab dramaturgiai egyenetlenségében is keresendô).
Eörsi István darabja, A kihallgatás lényegében a szerzô börtönélményeibôl született, de nem naturalista celladráma, sokkal inkább egy morális modellhelyzet kibontása. Itt is a mû és írójának története az, ami elsôdlegesen érdekes, de persze az is, hogy az elítélt és a kihallgató szerepe akár felcserélhetô is lehetne, hiszen mindketten ugyanannak az eszmének, hitnek az elkötelezettjei, s szinte csak véletlen, hogy épp ebben a felállásban váltak ellenfelekké (ezt a szituációt már Örkény is feltárta a Forgatókönyvben és a Pistiben, mégpedig sokkal mélyebben). A dráma felépítése egyszerre konkrét és modellszerû, s e kettôsség jellemzi a figurákat is, de a Mohácsi Jánossal közösen színpadra állító Babarczy László jóvoltából és a kaposvári színésziskola diadalaként az alakítások hitelesíteni tudták a helyenként elnagyolt dramaturgiát.
Az öngyilkos esetével analóg a szolnoki Doktor Zsivagóé vagy a pécsi Ablakmosóé, A kihallgatás hatásmechanizmusa pedig a Radnóti Színház Gosztonyi-bemutatójánál ismétlôdött meg. Paszternak regényét évtizedeken keresztül legenda övezte, hiszen e tájon csak kevesek olvashatták. Az 1957-ben íródott könyvbôl (amiért szerzôje már ’58-ban Nobel-díjat kapott!) szinte a magyar kiadással egy idôben lett színpadi adaptáció, illetve elôadás. Szikora János teátrális látomása reveláció volt, de csalódás is. Csalódás, hiszen kiderült, hogy a regény politikailag távolról sem olyan „veszélyes" és leleplezô, mint híresztelték, de csalódás abban az értelemben is, hogy az adott kor politikai játszmái közepette zajló, az egyén és a hatalom konfliktusában kibomló emberi viszonyok sem elég erôteljesek és életszerûek. Ugyanakkor Szikora és tervezôje, Csikós Attila, valamint zeneszerzôje, Márta István olyan színpadi világot teremtett, amelyben a szöveg mellett elsôsorban a zene és a kép komplex együttese jelenítette meg a történet lényegét. A rendezô változtatható helyzetû fekete falakkal az egyes jelenetek jellegének, hangulatának, fontosságának megfelelô, különbözô nagyságú térkivágásokat komponált. Ez az alapvetôen filmes, azaz síkbeliséget idézô képkivágás és a rafinált fényhatások kompozíciója önmagában is zenei szerkesztettségre utalt, amit végül a zenei effektek és kíséret egyértelmûvé tett. Így a bemutató nem elsôsorban gondolati, ideológiai, hanem színházi szempontból vált fontossá.
A megkésett bemutatók közé sorolható Pécsett Mészöly Miklós Az ablakmosója is, amely szintén 1957-ben keletkezett, s szintén betiltották. A burleszk-tragédia mûfaji megnevezésû darabban az ablakmosó egy közelebbrôl meg nem nevezett, de mindenki számára egyértelmû külsô hatalom ügynöke, aki egy fiatal pár magánidilljét cinikusan, különbözô ürügyekkel (például az ablakmosással) feldúlja, de ebben a folyamatban maguk az áldozatok is készséges tettestársakká válnak. Ezúttal a megkésettség nem tartalmi jellegû, hanem mindenekelôtt formai-stiláris volt. Ugyanis Mészöly drámái (Az ablakmosó mellett a Bunker) a magyar abszurd irodalom egy lehetséges útját jelölhették volna ki – ha publikusak, ha játszhatók lettek volna. De nem voltak azok, így a magyar színpadokon a hatvanas években megszületô könnyedebb groteszk vált uralkodóvá. A három évtizedes késéssel bemutatott Mészöly-darabok így aztán kicsit papírízûeknek, modellszerûeknek érzôdtek. Ráadásul a pécsi elôadás alkotói megelégedtek azzal, hogy a komikus szituációkat erôltetve tegyék „fogyaszthatóvá" Az ablakmosót.
A néhány évvel korábban alakult Radnóti Színház – amely ekkorra kezdte megtalálni helyét a fôváros színházi struktúrájában – ebben a szezonban mutatta be évekig futó sikerelôadását, A hetvenkedô katonát, de ekkor állították színpadra a Julius Caesar és a Szent Johanna átpolitizált, aktualizált elôadását is (ez utóbbinál az eredeti utójáték helyett az elôcsarnokban néma gyászszertartás celebráltatott a Johannához hasonló sorsú hôsök – többek között Buharin, Wallenberg, Rajk László, Nagy Imre, Che Guevara, Jan Pallach – tiszteletére). Gosztonyi János dokumentum alapú darabjának, az Andrássy út 60.-nak már a címe megosztotta a közönséget, hiszen sokan nem akartak vagy nem tudtak szembenézni a múlttal, múltjukkal. Gosztonyi valós tények alapján s Koestler Sötétség délben címû munkájától is ihletve ábrázolta e hírhedt intézményben uralkodó állapotokat, vallatási módszereket, az emberi helytállás és aljasság fokozatait. Elôször jelenítették meg színpadon azt, hogy az Andrássy út 60.-ban a szovjet elhárítás és a KGB emberei álltak a háttérben – méghozzá (Darvas Iván nagyszerû alakításának is köszönhetôen) nem leegyszerûsítve –, ugyanakkor a fôhôs emberi drámája szentimentális, banális szituációkkal gyengült. Tehát ezúttal is – az adott helyzetben szinte törvényszerûen – felemás darab és elôadás született.
Egészen másként „aktualizált" a Katona József Színház A mizantrópjában Székely Gábor. Ô nem külsôségeiben hangolta maivá az elôadást, hanem egy emberi magatartás, állapot, léthelyzet összetevôit analizálta, s ezáltal adott hiteles képet a nyolcvanas évek végén élô magyar értelmiségiekrôl. Újrafordíttatta Molière darabját, és a sikerben nagy része volt Petri György (pár évvel azelôtt a nevét sem lehetett feltüntetni a plakátokon!) invenciózus magyarításának is.
A lényegében üres színpadot üvegezett ajtókból-ablakokból álló, bonyolult járásokat kikényszerítô fal határolta, amely az elôadás elôrehaladtával tolódott hátrafelé, ezáltal egyre nagyobb játéktér állt a szereplôk nyomatékosan teátrális megnyilvánulásai, viselkedése, magán- és közjátszmái számára (tervezô: Antal Csaba). Ebben a térben folyt Alceste és Célimene – Cserhalmi György és Udvaros Dorottya – gyûlölet-szeretet játszmája. Alceste embergyûlöletének okai között felsejlett mindaz, ami Cserhalmi, Székely s annyi más gondolkodó értelmiségi mizantrópiáját motiválta. Ez az Alceste nem egyszerûen a szerepjátszást, a hazugságot utálta, nem egyszerûen egy lehetetlen szerelem foglya volt, hanem mindenekelôtt attól szenvedett, hogy rajta kívül mindenki természetesnek fogadja el a hazugságot, a képmutatást, s alkalmazkodik ehhez a helyzethez, sôt jól is érzi magát benne. Ilyen közegben nem születhetnek igaz érzelmek, nem lehetséges barátság, szerelem, egyáltalán semmi. De azzal is tisztában van, hogy ebben a közegben – hiába kapálódzik ellene – maga is torzul, s végül tehetségébôl, lényébôl csak lehetôség marad. Nem azzá válik, akinek született, aki lehetett volna. Az eltékozolt, az elárult, a lehetetlenné tett tehetség tragédiája született meg a molière-i komédia álarcában.
Nem lehetett nem észlelni azt a mély keserûséget, fájdalmat és elkeseredést, ami az elôadás minden pillanatában benne volt, s ami nemcsak Székely és Cserhalmi magánemberi léthelyzetére utalt. De a bemutatók idején még csak kevesen sejtették, hogy ez a keserû elôadás egyben búcsú is: Székely, s vele Cserhalmi s mások az évad végén távoztak a Katonából. Ezzel itt már ekkor új korszak kezdôdött.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu