Szilágyi Sándor

Adalékok a Nagy Imre-újratemetés történetéhez

Az alábbi két dokumentum, melyeket annak idején én fogalmaztam, bizonyára nem a legfontosabb adalék e korszakos nap történetéhez, de azért szerintem nem érdektelenek. Az egyikbôl az derül ki, amirôl a visszaemlékezésekben nemigen esik szó, hogy ti. az elôkészületek elég komoly személyi súrlódásokkal is jártak. Ennek persze nem a személyes oldala az érdekes. Csupán olyasmi volt a szerepem ebben, mint a madzagé, melyet egy telített oldatba mártanak: történetesen az én személyem körül kristályosodott ki a TIB helyzetének egész ellentmondásossága, mert bár látni mások is látták ezt az ellentmondást, de életkori, társasági és talán személyiségi adottságaimnál fogva én voltam az, aki ezt szóvá is tehette s tette. A másik dokumentum pedig azt világítja meg, ami e személyi súrlódás voltaképpeni alapja volt, s amirôl ettôl függetlenül szintén nem esik szó: a TIB és a hozzátartozók hosszú hetekig hallani sem akartak egy nagyszabású tömegdemonstrációról. De talán érdemes röviden fölidézni, voltaképpen mirôl is volt szó (az én olvasatomban, persze).

1989. március 15-én, a Televízió elôtt a tüntetés egyik szervezôjeként azzal búcsúztam a közel százezres tömegtôl: JUK! Vagyis: júniusban újrakezdjük. Persze nem attól jô el a hajnal, hogy a kakas kukorékol; nyilvánvaló volt: ha egyszer március 15-én százezer ember összeszedte a bátorságát, hogy hitet tegyen a nemzeti függetlenség és a demokrácia mellett, az emberek június 16-án sem fognak otthon kuksolni. Világos volt, hogy ezen a napon a létszámban és befolyásban egyre gyarapodó független szervezetek az utcára fogják vinni híveiket. Pontosabban: az emberek az utcára mennek majd, minden fölsôbb hívás vagy utasítás nélkül is.

A TIB ekkoriban teljes joggal úgy érezte: elérkezett az ô napjuk. Hiszen ha sikerül elérni, hogy azonosítsák és tisztességgel eltemessék Nagy Imre és mártírtársai földi maradványait, ez egyszersmind a forradalom s a többi kivégzett és meghurcolt forradalmár rehabilitálása is. Jelképesen, persze, de hát ez csupán az elsô lépés a jogi és a politikai-történelmi igazságtétel felé. A TIB vezetôinek ugyanakkor tudniuk kellett azt is: június 16-a nemcsak az ô napjuk lesz. Mint ahogy ’56 ügye – bármennyire is ôk a közvetlenül érintettek – nemcsak az ô ügyük, hanem az egész nemzeté, pontosabban mindazoké, akik forradalomként gondoltak a forradalomra. Számolniuk kellett tehát vele: ha nem mennek a dolgok elébe, június 16-a nélkülük fog lezajlani.

A TIB Hegedûs B. Andrást bízta meg az újratemetés elôkészítésével, s közremûködésre kérték a független szervezeteket. Az SZDSZ Mécs Imre és dr. Danis György mellett engem bízott meg, hogy a megbeszélések során képviseljük a szervezetet. A Fideszt Deutsch Tamás és Rockenbauer Zoltán, az MDF-et Lezsák Sándor és Szabó Béla, a kisgazdapártot Bene Kálmán és Dragon Pál képviselte, és volt még néhány résztvevôje a megbeszéléseknek az akkoriban kisebb – de persze fontos – szervezetek képviseletében is. Azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatok többes számban: bennünk, a független szervezetek megbízottjaiban visszatetszést keltett, hogy HBA próbált bennünket távol tartani a tényleges, sok esetben politikai természetû döntésektôl, s szerepünket igyekezett pusztán a technikai kivitelezésre szorítani. Módszere az volt, hogy elôször a kivégzettek hozzátartozóival megbeszélte, amit jónak látott megbeszélni, azután ennek eredményét a TIB képviselôivel elfogadtatta, s nekünk többieknek már az özvegyek és a TIB megmásíthatatlan akarataként prezentálta a döntést. Közben pedig, a színfalak mögött, tárgyalások folytak a hatalom birtokosaival. Csak egyetlen, talán meggyôzô példa a helyzet visszásságára: tôlünk, a független szervezetek képviselôitôl soha senki nem kérdezte meg, óhajtjuk-e, hogy Németh Miklós és társai díszôrséget álljanak a koporsóknál. Pedig ez, ugye, a tagsággal, vezetôséggel, politikai programmal rendelkezô független szervezetek számára nem akármilyen horderejû kérdés volt. Én egyébként elleneztem volna a dolgot, mert az az elvem: a pacal csak váljon el a májtól.

Szinte minden fontosabb döntésbôl ki lettünk volna zárva, ha hagyjuk magunkat, de szerencsére nem hagytuk, s így sikerült elérnünk, hogy ne fulladjon botrányba ez a nap. Mert bizony (ezt talán ma már ôk is belátják), ha szolgaian meghajlunk a hozzátartozók és a TIB akarata elôtt, még ma is ott bukdácsolnánk a Köztemetô sírjai közt. Arról volt ugyanis szó, hogy az özvegyek és a TIB vezetôi mindvégig a temetôhöz ragaszkodtak mint helyszínhez, s szinte ellenségesen viszonyultak a gondolathoz, hogy valamiféle „tüntetés" vagy „demonstráció" is legyen ezen a napon, amelyen százres vagy még nagyobb tömeg vesz részt (ôk eredetileg nyolc-tízezer résztvevôvel számoltak). Mindez emberileg érthetô, de mégiscsak életidegen, a helyzettel nem számoló attitûd volt. A részletekben nem akarok elveszni: a közölt dokumentumból kiolvasható, mit gondoltam s gondolok róla.

E dokumentumból voltaképpen kiolvasható az is, hogy végül mi fordította meg a dolgot: Pongor Sándor rendôr alezredestôl ugyanazt hallották a TIB vezetôi és az özvegyek, amit tôlem és a többi szervezet képviselôitôl. Nevezetesen: legalább százezres – de inkább nagyobb – érdeklôdô tömeggel kell számolni; ekkora tömeg a temetôben nem „mozgatható"; a fôváros közlekedése megbénul – ergo: valamely köztéren kellene lebonyolítani a szertartás ravatalozási részét. Erre a beszélgetésre Pongor alezredessel egyébként az egyik temetôi terepszemle során került sor, amelyre – a helyzet említett fonákságára jellemzô módon – nem hívtak meg ugyan, de Gulyás Zsuzsi, HBA titkárnôje, akit Szegedrôl ismertem, megsúgta, hogy lesz egy ilyen temetôbejárás: menjek el. Pongorral ismertük egymást: 1988 novemberében, a Memento Brassó! tüntetésen, melynek egyik szervezôje voltam, ô verette meg a tömeget, s március 15-e elôtt is ô fenyegetôdzött, hogy majd ez lesz meg az lesz, ha nem fújjuk le a tüntetést. Én egyébként nem igazán haragudtam rá: ô csak azt tette, amire a politikai vezetéstôl utasítást kapott; egyébként meg világosfejû, életszerû, tárgyalóképes figura volt. Ebben az ügyben különben sem ellenfelekként álltunk szemben, és ismétlem: szóról szóra ugyanazt mondta, amit én. Ezt fogalmaztam meg följegyzésemben a soron következô megbeszélésünk számára. A TIB-bôl olyanok, mint például Erdélyi Tibor vagy Regéczy-Nagy László, már korábban is hajlottak az általunk, „függetlenek" által képviselt álláspont elfogadására, Rácz Sándor pedig, miután hazajött amerikai útjáról, s bekapcsolódott az elôkészületi munkálatokba, mindvégig mellettünk állt. Így történt, hogy végül az özvegyek is – akiktôl HBA minden módon igyekezett távol tartani bennünket – belenyugodtak abba, amirôl hetekig hallani sem akartak: ravatalozás, beszédek, koszorúzás, nagy tömeg a Hôsök terén, szûkebb körû temetés a 300-301-es parcelláknál.

Végezetül még két személyes adalékot szeretnék elmondani errôl a napról. Az egyik, hogy mennyire megkeserítette a szájam ízét, amikor reggel a Hôsök terén azt láttam: Lezsák Sándor MDF-karszalagokkal látta el a szervezôit, fölrúgva ezzel a megállapodást, miszerint nem használjuk a gyásznapot a független szervezetek önreklámozására (a mi szervezôinken, kinn a temetôben egy kis karszalag volt, rajta mindössze ennyi: 301; Danis Gyuri annyit gyártatott belôle, hogy bôven jutott volna a Hôsök terén ügyködôkre is). Bennem ekkor tudatosult, hogy az MDF nem arra megy, amerre – akkoriban még közösen – az SZDSZ, a Fidesz és a többi független szervezet. A másik: mereven tartva magam a megállapodáshoz, miszerint csak akkreditált stáb forgathat kinn a temetôben, a Vágvölgyi B. András pásztorolta BBC-stábot úgy kidobtam a sírok közelébôl, hogy csak úgy nyekkent. Fél Európa maradt így mozgó riportképek nélkül – de hát a megállapodás az megállapodás. Ma már azt gondolom: talán lehettem volna rugalmasabb – de az vesse rám az elsô követ, aki végigcsinált már egy efféle tömegtüntetést, annak minden idegességével, izgalmával, percenként improvizált döntésével.

Mert bárhogy írjuk is körül: 1989. június 16-a a Kádár-rendszer legnagyobb tömegtüntetése volt. Nem spontán tüntetés, mint a többi, s nem is teljesen független a hatalom akkori birtokosaitól – de talán jól is volt ez így: kiszámíthatatlan volt, Grószék hogyan reagáltak volna egy százezres spontán tömegre. Nekem ez a nap az elmondott elôzmények miatt nem lehetett maradéktalanul fölemelô élményem (szemben március 15-ével), de máig emlékszem: a kivégzettek listáját hallgatva – pedig senki hozzátartozóm nem szerepel a kivégzettek között – egyszer csak föltört belôlem a zokogás, s emlékszem a beszédek egynémelyike kiváltotta katarzisra is.

Mégiscsak nagy, a Kádár-korszakot lezáró nap volt. Örülök, hogy másokkal együtt én is ott csetlettem-botlottam a megszervezésében. Éppen ezért nézem kedvetlenül, hogy utólag sokan politikai mítoszt próbálnak fabrikálni belôle: elhallgatásokkal, egyoldalú kiemelésekkel, a hangsúlyok ide-oda tologatásával, utólagos visszavetítésekkel. Pedig szerintem meg kellene hagyni olyannak, amilyen volt.

Feljegyzés a május 18-i megbeszélés számára

Az elmúlt két ülésen kiderült: a június 16-i gyásznap és temetés lebonyolítása, ahogyan az elôzetes terv alapján elképzeljük, szinte átláthatatlan és megoldhatatlan technikai/szervezési feladatok elé állítja azokat, akikre éppen a szervezési és technikai feladatok hárulnak (Bene Kálmán, Danis György, Deutsch Tamás, Dragon Pál, Rajk László, Rockenbauer Zoltán, Szabó Béla, Szilágyi Sándor, hogy csak a „külsôsök" közül említsünk néhányat). A gondot – röviden – az okozza, hogy a temetô

a) a város szélén, nehezen megközelíthetô helyen van;

b) bokros, ligetes kiépítésû, ezért a hasznos hely rendkívül szûkös; 30-40 ezernél több embert ott legfeljebb tárolni és lökdösni lehet, de nem mozgatni. Ezért szinte lehetetlen megoldani a legfontosabb feladatot, ti. hogy

c) a 300-301-es parcella környékét (a temetô legtávolabbi zugát) és az oda vezetô keskeny utakat fenn kell tartani és biztosítani a szûkebb értelemben vett temetés számára.

15-én többen kimentünk a helyszínre; a jelen voltak többségének, beleértve a rendôrség megbízottjait, például Pongor Sándor alezredest, ugyanez volt a véleménye. Tudomásul kell vennünk, hogy a temetô ekkora és ilyen adottságú. Ezen nem tudunk változtatni. (A rendôrség határozottan ellenzi, hogy a temetô falát megnyissuk; [Ez Dénes János ötlete volt, mondván: a százezres tömeg majd a temetô mögötti réten állva nézi végig a szertartást (Sz. S.).] ôk éppen hogy ôrizni akarják a falakat, nehogy ott beáramoljon, beugráljon a kíváncsiak hada.)

A múlt héten abban maradtunk: gondoljuk még egyszer végig az alternatívákat. Az alábbiakban felvázolunk négy verziót, az elônyök és hátrányok számbavételével (melyeket persze mindkét oldalon ki lehet még egészíteni). Ezek mérlegelésével kellene 18-án végleges döntést hoznunk, s azután ahhoz ragaszkodnunk. Gondoljuk tehát végig ôket.

Elôtte azonban abból kellene kiindulnunk, hogy ebben az egész ügyben két szempontot, kétféle célt kell figyelembe vennünk:

1. Az özvegyek és hozzátartozók szempontjait, kegyeleti szempontjait, melyek minden más megfontolásnál elôrébb valóak.

2. A várhatóan 2-300 ezres „érdeklôdô" tömeg szempontjait, melyeket a lehetôségek szerint, de azért messzemenôen figyelembe kell venni. Gondoljuk meg: a nemzet 30 éve vár erre a napra, hogy szabadon, félelmek nélkül leróhassa kegyeletét a forradalom mártírjai elôtt. Több tízezren, minden szervezés nélkül, különrepülôkön, vonatokon és buszokon érkeznek Pestre.

E fenti két szempont összehangolásában nincsen tökéletes, ideális megoldás, hiszen a hozzátartozók érzelmeit az határozza meg, hogy szeretteiktôl, férjüktôl-apjuktól 30 év után végre elbúcsúzhatnak, megadhatják a végtisztességet nekik, míg a nemzet, a társadalom érzéseit megjelenítô tömeg érzelmeit pedig az határozza meg, hogy hitet tegyenek a forradalom emléke mellett, és elítéljék a megtorlást, a harminc éve tartó hazugságokat stb.

Itt tehát csak jó és kevésbé jó kompromisszumok lehetségesek. Az a jó kompromisszum, amely a 2-300 ezres tömeg számára úgy ad részvételi lehetôséget e korszakos nap eseményeiben, hogy a legkevésbé zavarja a kegyeleti szertartás személyességét.

Ezt úgy lehet szervezési/technikai megoldásokkal biztosítani, hogy a ravatalozást és a szûkebb értelemben vett temetést idôben és/vagy térben kettéválasztjuk.

I. sz. variáció: Ravatalozás a temetôi fôút köröndjén

Elônyei:

– a hozzátartozók többsége mindeddig ehhez ragaszkodott, mert ez hasonlít leginkább egy normális temetéshez;

– a koporsókat nem kell a temetôn kívülre szállítani, illetve onnan beszállítani.
 
 

Hátrányai:

– a temetôbe kivonz minimum 150, de inkább 2-300 ezer embert;

– reggel 8-tól este 7-ig közlekedési dugók lesznek Kôbányán;

– a temetô kb. egy-másfél óra alatt „eldugul", ami lehetetlenné teszi a tömegmozgatást. Ti. hiába kérjük, hogy menjenek haza: túl közeli a temetés helyszínének csábítása, hogy hátha valahogy mégis jelen lehet a temetésnél, ha már kijött az ember;

– a rendezôk feladata rendôri jellegû; a tömeget taszigálni, féken tartani, az emberekkel vitatkozni: mindenkinek nagyon kellemetlen;

– a tömeg kénytelen letaposni a sírokat: ezt a tényt utólag kihasználhatják ellenünk;

– a temetô behangosítása szinte lehetetlen: a ligetes kiképzés, a fák és bokrok miatt összevissza megtörik a hang, visszhangzik az egész temetô; sok hangszóró kell kilométeres zsinórokkal; recsegni-ropogni fog némelyikük stb.;

– ha valaki egy nagyobb csoport közepén áll, se inni, se pisilni, se hazaindulni nem tud. Ha rosszul lesz valaki, mentôt csak ordibálás, hisztéria árán lehet hívni; a mentô a tömegben, a sírok között nem tud közlekedni;

– ahogy a kijutás, a hazajutás is hihetetlenül nehézkes – beleértve a hozzátartozók és a meghívottak hazajutását is, hiszen a tömeg ott áll, hogy letehessen egy-egy szál virágot a sírokra.

Összegezve: az eredmény 2-300 ezer frusztrált, ideges, a rendezéssel elégedetlen, kiszámíthatatlan reakciójú tömeg;

– a temetési szertartás személyes voltát megzavarják a tumultuózus jelenetek, szóváltások a kordonnál stb.

II. sz. variáció: Sajtón (rádió, tévé, újságok) felszólítani mindenkit: maradjon otthon, nézze a tévé egyenes közvetítését

Elônyei:

– a gyásznap jellegéhez igazodik;

– ha valóban otthon maradnak az emberek, nincs tumultus.

Hátrányai:

– nem maradnak otthon az emberek, mert nem kapnak cserébe semmi személyes részvételi lehetôséget;

– ergo: ott vagyunk, ahol a part szakad.

III. sz. variáció: Ravatalozás köztéren a) Hôsök tere, b) Kossuth tér

Elônyei:

– semmit nem kell változtatni az eredeti forgatókönyvön, csupán a helyszínt a temetôi körönd helyett a Hôsök terére vagy a Kossuth térre áttenni;

– a tömeg részese az eseménynek, és mégsem zavarja a szertartást;

– a szervezési, tömegmozgatási feladatok világosak, megoldhatók (például a Hôsök tere eleve be van hangosítva);

– a kôbányai közlekedést nem 9-10, csupán 2 x másfél órára kell biztosítani;

– maga a temetés (a lehetôségekhez mérten) bensôséges, személyes lehet;

– a 2-300 ezres tömeg hallja a ravatalozásnál elmondott beszédeket + a független szervezetek képviselôit, így indulatai és feszültségei elvezetôdnek (nem lesz frusztrált, kiszámíthatatlan reakciójú).

Hátrányai:

– a hozzátartozókban talán feloldhatatlan ellenállás él a gondolatra, hogy a koporsókat a temetôn kívül ravatalozzák fel s végigcipeljék a városon;

– ezt viszont ellensúlyozhatja, hogy a temetôben csak az lesz kint, akinek ott dolga van; nincs lökdösôdés, rendfenntartás stb.;

– a hozzátartozók, bajtársak, a protokoll, a sajtó kijutását a temetôbe meg kell szervezni;

– a meghívottak listáját össze kell állítani.

IV. sz. variáció: Ravatalozás 14–15-én [a) a volt Kúriában, b) az Akadémia elôcsarnokában, c) a temetôben]

16-án este ellenzéki nagygyûlés [A nagygyûlés természetesen a nemzeti gyásznap jellegéhez igazodik: nincs transzparens, nincsenek jelszavak és szabályosan

(az 1989. III. tv. elôírásainak megfelelôen) be lesz jelentve.] [a) a Hôsök terén,

b) a Kossuth téren]

Elônyei:

– idôben/térben széthúzza a több százezres tömeget;

– a 16-i napon, a szertartáson csak az lesz jelen, akinek ott dolga van;

– az esti nagygyûlésen a tömeg indulatai megfogalmazódnak s így elvezetôdnek.

Hátrányai:

– épp a 16-i, korszakos napon a tömeg nem igazán lesz részese az eseményeknek; tehát:

– félô, hogy sokan mégis kimennek a temetôbe;

– plusz két napra kell rendezôket kiállítani (így is gondoskodnunk kell róla, hogy mivel 17–18-án tízezrek jönnek majd ki a temetôbe letenni egy szál virágot, ez rendben történjék);

– gondoskodni kell arról is, hogy akik csak 16-án jönnek Pestre, azoknak a koszorúit kijuttassuk a temetôbe;

– az Andrássy út a Köröndtôl a Hôsök teréig fel van túrva – viszont a Hôsök tere a legnagyobb és leginkább flexibilis tér;

– a Kossuth tér kissé szûkös, és a Parlament közelsége zavaró lehet.

A Hôsök terén rendezendô ravatalozás

és megemlékezés forgatókönyve

Alapelvek:

– a ravatalozást és megemlékezést a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, a Politikai Foglyok Szövetsége, az Ellenzéki Kerekasztal pártjai és szervezetei, a Republikánus kör közösen és egyetértésben rendezik;

– a gyülekezést és a rendezvényt az 1989. III. tv. (gyülekezési törvény) elôírásainak megfelelôen, szabályosan be kell jelenteni;

– a megemlékezés jellege: nem tüntetés, hanem a nemzeti gyásznaphoz igazodó megemlékezés; ezért:

– semmiféle teátrális jelenetre és szcenárióra nincsen szükség;

– nincsenek transzparensek és jelszavak (kivéve: a résztvevô szervezetek nevét);

– a ravatal mögött egy nagy nemzetiszínû (esetleg lyukas) zászlót és egy nagy fekete drapériát kellene elhelyezni;

– a hat koporsó mögött ott állnának a kivégzettek, illetve megöltek fényképei; a hatodik koporsó mögött például az a kép, amelyen egy utcai kis fabrikált kereszt van, egy ismeretlen harcos sírjele.
 
 

Forgatókönyv:

gyülekezés: 10-tôl, koszorúzás: 10-tôl 12-ig (alatta: gyászzene + a koszorúfeliratok beolvasása), harangzúgás: 12.30-kor

Himnusz, utána az öt beszéd: 12.40-tôl 13.15-ig

a ravatal elbontása, a koszorúk összegyûjtése 13.15-tôl 13.45-ig (alatta: a 277 /?/ kivégzett listája, majd gyászzene)

A temetôbe indulókat a Népstadion út ligeti szakaszán várakozó autók (taxik, magánautók vagy buszok?) szállítanák.

Az elvonulás alatt felolvasnánk a kelet- és közép-európai független szervezetek részvéttáviratait (Szolidaritás, Charta, Észt Népfront, a keletnémet evangéliumi békemozgalom stb.).
 
 

Szervezési feladatok:

1. A temetôi rendezô gárda kiállítása + felelôs .... fô

2. A Hôsök téri rendezô gárda kiállítása + felelôs .... fô

3. Mindkét helyszínen a tévékamerák helyének biztosítása.

4. Mindkét helyszínen a hangosítás biztosítása.

5. Felmérni a meghívottak körét (TIB + Pofosz) + szállítóeszközök biztosítása (kerekasztal).

6. A rendôrséggel egyeztetni a közlekedési/gyülekezési útvonalakat.

7. A Hôsök terére a nagy zászló, a fekete drapéria és a tablók elkészítése/beszerzése.

8. A Hôsök terén a koszorúzási körforgalom biztosítása (célszerû: vasrácsokkal).

9. A koszorúszövegek begyûjtése és eljuttatása a „házigazdához" (hét ember kell hozzá: egy olvassa a mikrofonba a szöveget, kettô a keze alá dolgozik, akiknek szintén két-két ember szállítja a szövegeket).

10. Gondoskodni elegendô mentôrôl, lajtos kocsiról, mozgó WC-rôl.

11. Kijelölni a sajtó számára nyilatkozókat (természetesen a hozzátartozókon kívül); a TIB és a Pofosz egy-egy képviselôjén kívül a többiek összesen három személyt jelöljenek ki erre a feladatra. (Erre az egészre azért van szükség, nehogy „bezavarjon" az elôkészítésbe valami fals hang.)

12. Felszólítani a sajtót, hogy a – várhatóan két-három és rendkívül rövid – nyilatkozatunkat, felhívásunkat szó szerint közöljék a napilapok.

13. Elérni, hogy a televízió egyenes adásban közvetítse az eseményeket. Kikötni, hogy az esti összefoglaláskor: a) az összes szónok nevét írják ki és b) saját hangjukon is szólaljanak meg a képernyôn (ne csupán a kommentátor összefoglalásában). Célszerû a tévé-összefoglaláshoz – miként például május 1-jén – átvevô stábot kijelölni (például Makk Károly, Mécs Imre és Rajk László).

14. Június 15-én sajtótájékoztatót kellene tartani. (Gondoskodni kell profi tolmácsokról.)

Az öt beszédnek + a táviratoknak (angol fordításban) ekkorra kész kellene lenniük és sokszorosítva a rendelkezésünkre állniuk.

Célszerû volna a hozzátartozóknak is megjelenniük, hogy ezzel elejét vegyék a sajtó ostromának.

15. A 17-18-i temetôi zarándokláshoz rendezôi gárdát kell kiállítani .... fô

16. Ahol és amikor szükséges, díszôrséget kiállítani (ravatal, sírok, a sírokhoz vezetô út stb.) .... fô

17. 15-én este, a fô mûsoridôben ismertetni a tévénézôkkel a másnapi forgatókönyvet. Felszólítani mindenkit, hogy a) a Hôsök terére ne hozzanak transzparenseket, b) a koszorúzni kívánók az erre kijelölt helyen gyülekezzenek, c) a temetôbe senki ne menjen ki.

18. Költségek?

Feljegyzés a TIB vezetôségének

Kedves barátaink!

Szilágyi Sándor, a június 16-i gyásznap elôkészítésével megbízott képviselônk, tudomásunkra hozta, hogy a TIB egyes vezetôi (közelebbrôl: Hegedûs B. András) sorozatosan kétségbe vonja az ô megbízatását és kompetenciáját bizonyos politikai természetû kérdésekben.

Különösen érthetetlen ez azok után, hogy írásban is tudomásotokra hoztuk: a 16-i gyásznap elôkészületeként megjelenô felhívások szövegét Mécs Imre és Szilágyi Sándor ellenjegyzi szervezetünk nevében.

Szeretnénk most még egyszer leszögezni: teljes a bizalmunk Szilágyi Sándor iránt. Szervezetünk álláspontját eddig is korrekt módon képviselte. Ezt a bizalmat most azzal is szeretnénk nyomatékosabbá tenni, hogy az általatok létrehozott ún. válságstábba teljes körû képviselônkként – Mécs Imre és Magyar Bálint mellett – Szilágyi Sándort delegáljuk. Felhívások ellenjegyzésével továbbra is Mécs Imrét és Szilágyi Sándort bízzuk meg.

Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.
Budapest, 1989. május 30.
Baráti üdvözlettel
Magyar Bálint, Kôszeg Ferenc


A szerkesztôség szerette volna, mind Szilágyi Sándor, mind Hegedûs B. András leírásában bemutatni a temetés elôzményeit. Hegedûs B. András a késôn érkezett felkérésünknek most nem tudott eleget tenni.
Reméljük, hogy készülô írását hamarosan közölhetjük.

(A szerk.)

„Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésének elôkészítésérôl, a politikai és szervezési vitákról s magáról a nemzeti gyásznapról alkalomadtán szívesen beszámolok, akár részletekbe menôen is. Most csupán annyit: nem hinném, hogy tíz év távlatából az elôkészítés egyik fontos epizódja bemutatható lenne két különbözô korú, illetve múltú, különbözô mentalitású, de egyformán elkötelezett politikus-szervezônek, az eredményt végül nem befolyásoló nézeteltérésén keresztül.

Hegedûs B. András"



Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu





C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/