Szerbhorváth György 2015. március 15.

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változat

Miközben olvasunk-hallunk, hogy a Vajdaságból, az egyik óbecsei középiskola 19 tagja a tanév végén külföldre akar távozni, az egyik szabadkai középiskola 43 végzőse közül pedig 41 fog rögtön dobbantani és ha lehet, külföldön továbbtanulni (és már nem feltétlenül Magyarországon), addig az ottani magyar politikusok a falvak átnevezésével szórakoznak – csinálni csak kell valamit, ami látszik is.

Régi jó szokás az ex-szocialista országokban, hogy az utca- és közterek neveinek megváltoztatását mindennél fontosabbnak tartják a hatalmon lévők, Sztálin még életében várost nevezett el magáról, meg is lett az ára. Jugoszláviában minden köztársaság és tartomány városa azért küzdött, hogy neve elé biggyeszthesse a Tito nevet – 1990 után meg rohamtempóban smirglizték le a várostáblákról pl. a Titov Vrbas nevet, a lakosság meg szívott, az utcanevek miatt is, hisz előbb-utóbb a dokumentumokban is ki kellett cserélni a neveket. Az egyik koszovói szerb faluban meg a minap Slobodan Miloševićről neveztek el utcát – tiltakozik is az EULEX, Brüsszel, Hága és bárki.

A vajdasági magyarok Nemzeti Tanácsának (amely a Vajdasági Magyar Szövetség totális irányítása alatt áll) egyik joga, hogy a magyarok lakta településeken megváltozassa az utcaneveket, de akár a falu nevét is, a régit visszakövetelje, javasoljon stb. Pár éve volt egy ilyen nagy hullám, csak hát mondjuk a moravicaiak (és mások szájára) is inkább e régi név áll, nem a régi-új Bácskossuthfalva, vagy Feketics esetében a Bácsfeketehegy. Az ottani magyar sajtó tartja magát az új listához, a régi nevet még zárójelben sem írják oda vagy mondják be, és aki nem ultratájékozott, gőze sincs, egy-egy kisebb falu esetében ugyan melyikről lehet szó. Ha pedig vidéki, úttalan bácskai-bánáti utakon autózunk, s nem tartjuk magunk előtt a táblázatot, térkép meg nincs, gyakran fogalmunk sincs, merre járunk. A szerb nyelvű (vagy más kisebbségi) helységnév pedig úgyis hivatalos marad.

Budiszavai, avagy tiszakálmánfalvi életkép

Az MNT most újra megváltoztatta egy falu nevét, vagyis visszaadta a régit, így az Újvidék melletti falu, Budiszava ezentúl ismét Tiszakálmánfalva lesz. Annyiban akár jogos, indokolható is ez, hogy 1884-ben telepítették, azaz Tisza miniszterelnöksége idejében, és ha már, akkor el is nevezték róla (szerb neve tán a közeli Budisava erdőségről kapta nevet – és nincs köze a budihoz, annak szavához vagy szagához, ahogy azon poénkodni szoktak –, németül pedig Waldneudorf volt, mert egy másik erdőt kivágtak (nagy ötlet volt, ma a Vajdaságban alig van erdő). A németek helyére aztán szerbek érkeztek, ma a majd’ 4000 lakos 60%-a szerb, 31%-a magyar – szóval hivatalosan úgyis Budisava marad, de egyes esetekben a magyarok majd tiszakálmánozhatnak, kipingálhatják a falutáblára – úgyis akad majd valaki, aki grafitival lefújja majd.

Nincs is ezzel baj. Vagy nem lenne gond, ha tudnák, ki volt Tisza Kálmán. Már az MNT indoklása is hajmeresztő, bár lírai meg patetikus. Hajnal Jenő, az MNT elnöke így számolt be arról, hogy „Budiszava hivatalos neve hamarosan ismét Tiszakálmánfalva lesz [részben, mint fentebb írtam, de részletekre ott nem adnak]. Kosztolányi Dezső szerint elsősorban a költészetben, de én úgy gondolom, hogy az élet minden területén mindig a háttér számít, egy érzés és gondolatvilág rejtetten ható delejessége, az a láthatatlan, dúsan felszerelt és kimeríthetetlen »mögöttes országrész«, melynek a betű csak afféle előretolt katonája”. Dudás Károly író, MNT tagja is megfuttatta az agyát, szerint a döntése méltó az 1848–49-es szabadságharc és forradalom szellemiségéhez: „A vajdasági magyarság naponta szabadságharcot vív. Jogunk van a névváltoztatáshoz, és a lakosság is ezt kéri. Felelősséggel tartozunk Tiszakálmánfalva mai és valamikori lakosainak irányában. Tisza Kálmán személyesen hozzájárult a település felemelkedéséhez, törődött az övéivel.” (Lásd: http://www.mnt.org.rs/hir/anyanyelvunket-szeretni-kell) Hát igen: szabadságharc – a VMSZ per pillanat önkormányzatokban, az MNT-ben, a tartományban és a köztársaságban is kormányon van. Akkor ki ellen is harcolnak? Maguk ellen?

Ez kő a népnek, hí a haza

Ám gondolom, annak sem néztek utána, hogy Tiszapista apja ki volt, azon felül, hogy kormányfő. Elég ha például belepillantanak Pölöskei Ferenc írásába a két Tiszáról (lásd: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_ket_tisza_tisza_istvan_es_tisza_kalman_kettos_portreja/ ), vagy akár másutt. 1848-hoz tényleg köze volt, emigrált is, aztán meg ellenezte a Deák-féle kiegyezést, a „balközép” vezéreként meg a 48-asok szavazataira támaszkodott. És, tény, kormányzása alatt sokat fejlődött az ország, a boldog békeidők járták, a művészeteket is támogatta, jó minisztereket is választott maga mellé, akik az országot építették. A társadalmi modernizációtól vagy a nagybirtokrendszer átalakításától viszont ódzkodott. De Nyerges András Színrebontás – heccek, vadászok, bértolnok c. minapi írásából (Élet és Irodalom, 2015. március 6., 6. o.) megtudhatjuk, hogy Mikszáth így írt róla: „szinte diktátori szerepet vitt, úgyszólván ő vitte mind a nyolc miniszteri tárcát, s ő gondolkodott, beszélt egész pártja helyett”. (Csoda hát, ha erre emlékezve most a Fidesz meg a VMSZ jut eszünkbe?) Miniszterei teljesen alárendelték neki magukat, és amikor a sajtó leleplező cikkeket írt a pénzügyi visszaélésekről, az állami kormányzat és propagandista újságírói azzal vágtak vissza – amikor már a külföldi sajtó is felkapta a hatalmas korrupciós ügyeket –, hogy a média rágalmaz, hazudik, direkt kelti a kormány rossz hírét külföldön, a vádakból egy szó sem igaz. (Ismerős ez is...) Végül Ferencjóska unta meg, és leváltatta a legkorruptabb államtitkárt, legalább...

Pölöskeitől meg azt tudhatjuk meg, hogy az MNT és a falu példaképének tartott Tisza ügyes és taktikus volt, az ifjúkori ellenkezés után aztán simán elfogadta a monarchiát és az uralkodót (a pártvezérek ideológiai fordulata is oly ismerős tájékunkon). És idézném: „Választási győzelmeit sajátos kormányelnöki felfogásának és módszereinek köszönhette. Nem dolgozott ki nagy ívű távlati terveket, nem mérhető tehát Széchenyihez, Kossuthhoz, Deákhoz vagy Andrássyhoz. A hatalom megőrzésének azonban széles eszköztárával és változatos módszereivel rendelkezett. Jó érzékű taktikus, rutinos szónok, ügyes vitázó volt. Híveit, pártjának vezető tagjait a különböző állami intézmények, közigazgatási egységek élére állította, s ennek fejében feltétlen engedelmességet követelt tőlük. Ha kellett, fenyegetésekkel, emberi és közéleti gyengeségeik, mulasztásaik számontartásával, zsarolással, végeredményben tehát az eszközök széles tárházának alkalmazásával tartotta őket kézben. A parlamenti választásokon a különféle választási ’fogások’ - etetés, itatás, a választói névjegyzékek meghamisítása, fegyveres erő - alkalmazása is hozzájárult sikereihez.” Hoppá, micsoda párhuzamvonásokra is adhatna ez most okot, határon innen s túl... Továbbá: „...őrizhette egyéni ambícióit, és szenvedélyeiről - a tarokkról, a vadászatokról, a baráti társaságok cigányzenével kísért szórakozásairól - sem kellett lemondania. A hatalmat kezében tartva soha nem hozták zavarba az ellenvélemények, általában kivonta magát a viták gyűrűjéből.”

Lesz új tábla

De valahogy úgy van az, hogy egyszer mindennek vége szakad, 1890-ben „elvesztette az uralkodó kegyeit, és még saját pártja sem támogatta a véderővitában.” S noha 1901-ig képviselő maradt, "a generálisból közlegény lett".

A kérdés tehát, hogy Tisza Kálmán új istenítői, akik most éppen hatalmon vannak, tudják-e mindezt, belegondolnak-e abba, hogy ha egy azért mégis formátumosabb pártelnök, kormányfő is végül simán megbukott, lecsúszott, ez akár velük is megtörténhet? Ilyen értelemben is példaképük? Vagy tényleg semmit sem tudnak – nemcsak róla, hanem úgy általában.

• KülBlog,

• Szerbhorváth György blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges