Skip to main content

„…aztán mindannyian bőségesen ittak”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tatár példa

Hiába no, úgy tűnik, rajtunk már a szentek sem segíthetnek.

Feltehetően a híveknek szánt húsvéti ajándékként tette közzé egy katolikus hírügynökség, hogy rövidesen három új magyar szentet avatnak. Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita atyák és Körösi Márk esztergomi kanonok valóban iszonyatos véget értek. 1619-ben Bethlen Gábor felvidéki hadjárata során Rákóczi György hajdúi bevonultak Kassára, és az ott lévő három katolikus papot elfogták, megkínozták, és félholtan a kloákába dobták. A holttesteket majd a városi tanács veteti ki, és temetteti el. A mélyen katolikus Szekfű Gyula azt írja Bethlen Gáborról szóló könyvében: tévednénk, „ha azt hinnők, hogy a katonai kihágások valamely felekezetre korlátozódtak, és az előrenyomuló hajdúk sokat kérdezősködtek volna a lakosság felekezete felől”. Az azonban bizonyos, hogy a katolikus papok halálát mindenki a vallások közötti villongások keretében értelmezte. A Szentszék döntése így érthető.

A nehézség azonban ott kezdődik, hogy a XVI–XVII. század minden felekezete bőséggel sorolhatja fel a maga vértanúit. Mi több, a sűrű vallásváltások időszakában sokan voltak, akik két vagy három hitvallásért is szenvedtek. Mert szenvedni mindegyik oldalon lehetett. Kocsi Csergő Bálint, a református gályarabok történetét elbeszélő prédikátor így írja le Száki János halálát 1671-ben: „a körülötte forgolódó jésuita, Diocletianusnál is kegyetlenebb szentatya az hóhérral megberetváltatta, azután forró olvasztott ónot öntetett a fejére ezt mondván: »Tölts rá az szentolajat, mert méltó ő ilyen drága kenetre«, vásznat viaszban és kénkőben és szurokban megmártván a mezítelen testen meggyújtotta, és így sütögette, míg így aztán egészen is megégette.” Ezután persze érthető a református püspök nyilatkozata is, aki nem találja barátságos gesztusnak Róma döntését a szentté avatásról.

Úgy tűnik, nehéz helyzetbe kerül az, aki egyszerre akar kiállni egyháza hagyományai és az ökumenizmus törekvései mellett. Mielőtt azonban újból vallási vitákba bonyolódnánk, érdemes beleolvasni egy XIII. században élt ferences szerzetes útleírásába. (A szöveg fontos dokumentuma a keleten maradt magyarok történetének is!) Itt a mongol kán azt parancsolja a vallási ügyekben vitatkozóknak, hogy „senki se próbáljon a másiknak veszekedő vagy sértő szavakat mondani”. Talán jobb lett volna, ha a XVII. századi papok is a vad tatárra hallgattak volna. Igaz, ha ezt tették volna, akkor ma kevesebb szenttel büszkélkedhetnénk. Ám ezt valahogy már csak elviselnénk!

„…aztán mindannyian bőségesen ittak”

„Másnap elküldte hozzám írnokait, akik így szólottak: »Urunk küld hozzád e szavakkal: Vagytok itt keresztények, mohamedánok és tojinok [buddhista szerzetesek], és mindegyikőtök azt erősítgeti, hogy az ő vallása a legjobb, és az ő írásai, azaz könyvei a legigazabbak. Ezért a kán azt akarja, hogy mindnyájan jöjjetek össze, tartsatok gyülekezetet, és írja le ki-ki a maga mondanivalóját, hogy ő felismerhesse az igazságot.« Ekkor így szóltam: »Áldott az isten, aki ezt sugallta a kán szívébe!« (…)

Pünkösd előtti napon tehát összegyűltünk imaházunkhoz, és Mengü kán három írnokot küldött ki döntőbírónak, egy keresztényt, egy mohamedánt és egy tojint, s kihirdették: »íme, Mengü parancsa, és senki se merészelje azt mondani, hogy Isten parancsa más. A kán azt parancsolja, hogy senki se próbáljon a másiknak veszekedő vagy sértő szavakat mondani, és fővesztés terhe mellett ne merjen senki tumultust támasztani, mely az ügyet hátráltatná.« Ekkor valamennyien elcsendesedtek. Nagy néptömeg volt jelen, mert mindegyik a maga fajtájának legbölcsebbjeit hívta elő, s sokan mások is összesereglettek.

A keresztények középre állítottak engem, mondván a tojinoknak, hogy vitázzanak velem. (…) Azt mondottam a tojinnak: »Mi szívünkben szilárdan hisszük, és ajkunkkal valljuk, hogy van Isten. És hogy csak egy Isten van, aki egy a tökéletes egységben. Te mit hiszel?« Ő így felelt: »A bolondok mondják, hogy csak egy Isten van, de az okosok azt mondják, hogy sok van. Nemde a te országodban is vannak nagyurak, itt meg Mengü kán a legnagyobb úr? Így van az istenekkel is, mert különböző vidékeken különböző istenek vannak. …van egy legfelsőbb Isten az égben, akinek eredetét eddig még nem ismerjük, tíz van őalatta, és azok alatt van egy alacsonyabb rendű. A földön végtelenül sok van.« Mivel még más meséket is akart szőni, megkérdeztem ama legfőbb Isten felől, vajon mindenhatónak hiszi-e azt vagy valamely más istent. És mert félt válaszolni, visszakérdezett: »Ha a te Istened olyan, amilyennek mondod, miért csinálta a dolgok felét rossznak!« »Ez téves! – feleltem. – Aki a rosszat csinálta, nem Isten. És minden, ami csak van, jó.« E szavakra az összes tojin elcsodálkozott, és írásba foglalta, mint valami hamis és képtelen dolgot. (…)

Volt itt egy öreg pap is az ujgurok szektájából, akik egy istent vallanak, mégis bálványokat csinálnak; vele sokat vitatkoztak, elbeszélve mindent az Antikrisztus megjelenéséig, az ítéletig, és hasonlatokkal magyarázták neki és a mohamedánoknak a Szentháromságot. Mind egy szó ellenvetés nélkül hallgatták, de senki sem jelentette ki: »Hiszem és keresztény akarok lenni.«

Ezek végeztével a nesztoriánusok és hasonlóképpen a mohamedánok hangosan énekeltek, a tojinok hallgattak, aztán mindnyájan bőségesen ittak.”

???
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon