Skip to main content

„A nívó önmagában is irányzat…”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Beszélő: Kilenc száma jelent meg eddig irodalmi-művészeti-kulturális folyóiratotoknak. Úgy tapasztalom, ez idő alatt komoly tekintélyre tett szert. Mitől HOLMI a HOLMI?

R. S. : A címadást heves és hosszan tartó vita előzte meg, s ha akkor főszerkesztőnk, Réz Pál ajánlata győz, akkor – talán – a TALÁN-ról, ha pedig az enyém, akkor a BÓLYÁ-ról kérdezhetnéd ugyanezt. De most már, hogy megbékéltünk e címmel, s netán az olvasó is elfogadta, elmondhatjuk, hogy mit szeretünk benne. Szeretjük tradícióját Shaftesburytől a francia felvilágosodáson át Bessenyeiig. Szeretjük „egy s más”, „vegyes közlemények” jelentésének a voltaképpen ambicionáltnál kevesebbet mondó voltát. Szeretjük, hogy egy régi, s ebben az értelemben elhomályosult magyar szót föltámasztottunk.

De ha nem a címre, hanem a lapra kérdezel, akkor azt mondhatom, hogy a HOLMI – legalábbis reményeink és szándékaink szerint – jellegét az adja meg, hogy kritikai folyóirat. A lapot Domokos Mátyással három kritikusok jegyezzük, olyan kritikai szellemek tevékeny segítségével, mint Ludassy Mária, Fodor Géza, Kenedi János, Lakatos András, Várady Szabolcs és – folyóiratunknak is pótolhatatlan vesztesége! – a nemrég meghalt Vági Gábor. Nem beszélve mindannyiunk zsarnoki kritikusáról, a szöveggondozó Zsarnay Erzsébetről, akinek köszönhetően – kopogjam le sebtiben valami faneműn – még egyszer sem kényszerültünk hibaigazításra.

Kritikai folyóirat – mit is jelent ez? Természetesen újdonsült szerkesztő urakként mi is megismertük a „nagyvadak” – a magyar kultúra jelesei – becserkészésének mámorát, de olyannyira különböző akciókból – tradíciókból – érkezve próbálunk meg termékeny feszültségben együttműködni, hogy ez remélhetőleg megakadályozza a mámorból következő vakságot. Másfelől nem fiatal emberekként, hiszen egyikünk sincs már szerkesztői korban, nem áll előttünk az a lehetőség, hogy egy irányzattal és irányzatban növekedjünk, bizalmat szavazva gyengébb teljesítménynek is a jövő reményében. Ebből szükségképp adódik a HOLMI némiképp konzervatív értékőrző és -mérő jellege. Elvileg, persze csak elvileg, hiszen kompromisszumos mérlegelések nélkül – belátom – nem lehet lapot csinálni.

B.: A lap indulásakor különböző nyilatkozatokat adtatok terveitekről. Te a folyóirat tervezett irányzatosságáról beszéltél. Nincs ez ellentmondásban a fentiekkel?

R. S.: De igen. Csak az ökör konzekvens. Mindenesetre én 9 hónappal ezelőtt nagyon tág értelemben és provokatívan, az egységfrontos elvtelenség ellenében beszéltem irányzatosságról, kizárva az Európa-fáradt modern apokaliptikát és az extra Hungariam non est vitát a lehetséges irányzatok közül. De úgy tapasztalom, a nívó önmagában is „irányzat”, irányzat egy „irodalmi” lap filozófiai érdeklődése, irányzat, ha az esszétől gondolatot, a kritikától elvet kívánunk. Irányzat, ha csak a dologra tekintve az eleven magyar kultúra legnagyobbjainak – Petrinek, Kurtágnak, Jeles Andrásnak, Jovánovics Györgynek és másoknak – mindenféle arányszámítgatásokra nem nézve igyekszünk méltó helyet adni, s irányzat, ha a legérdemesebbek érdemét is újra mérlegeljük, s kiváló emberek éles bírálatától sem riadunk vissza. Hiszen irányzat maga a kritikai jelleg. Laptársunk, az igen színvonalas 2000 urai például olyannyira szkeptikusak a magyar műbírálat reneszánszának lehetőségével szemben, hogy nem is indítottak kritikai rovatot. A másik remek új vállalkozás, a BUKSZ is abban tér el nagy New York-i mintájától, hogy nem közöl műkritikát.

B.: Milyen kéziratoknak vagytok bőviben, és miben szűkölködtök?

R. S.: Leginkább a novella hiányzik, s általában a széppróza. Regényt folytatásokban elvileg nem közlünk – persze ez is csak elv, hiszen vannak novellafüzérekből, önálló részekből álló modern regények, s ezekből szívesen publikálnánk. S ha találnánk egy nagyszerű 250 flekkes kisregényt – ennyi a terjedelmünk –, készséggel rááldoznánk egy egész számot. Vitatható, hogy a magyar széppróza válságát vagy más egyebet érezzük-e a bőrünkön, de valamit mindenesetre erősen érzünk. Versekben viszont nincs hiány, s ami talán mutat valamit kultúránk elmozdulásából, abból, hogy már nem karakterisztikusan szépirodalmi kultúra, az az, hogy dúskálunk az izgalmasabbnál izgalmasabb esszékben, mégpedig olyan esszékben, amelyek nem követik azt a rossz magyar hagyományt, hogy az író művészi tehetetlenségét kompenzálja bölcselmi labdacsokkal, és gondolati ügyefogyottságát pótolja stiláris eszközökkel. Azt persze, amit szépirodalmi kultúrának neveztem, nem tagadjuk meg, tradícióját dokumentumpublikációink őrzik, s keressük mai érvényes termékeit. Bizonyára észrevetted, hogy lapunk tipográfiája – távolról, igen távolról – a Nyugatot idézi. Végül világirodalmi lap is akarunk lenni, mind a költészetben, mind pedig a szép- és értekező prózában. Hogy itt megtaláljuk-e az igazán fontos dolgokat, az persze már nem írható le a hiány vagy a bőség terminusaiban, ez tájékozottságunk vagy tájékozatlanságunk, jól vagy rosszul választott tanácsadóink kérdése.

B.: Mi nem sikerült?

R. S.: Nézz rá a számokra egymás mellett! Nem sikerült még két egyforma magasságú, egyforma borítószínű lapszámot előállítani. Nem sikerült igazán a terjesztés kérdését megoldani: számos más laptársunkkal együtt mély gyanúperrel élünk a postával szemben, amely 6000 példányunkból állítólag háromezret terjeszt. Nekünk s levelezőinknek nem így tűnik. A posta az előfizetőket is megbízhatatlanul szolgálja ki. Nem is tudok jobb tanácsot adni a reménybeli olvasónak, mint hogy rendelje meg a lapot egyenesen tőlünk: mi majd csomagolunk és postázunk annak rendje és módja szerint.

De talán nem erre vagy kíváncsi. Nos, nyilván sok minden nem vagy még nem sikerült. Hogy csak a saját házam táján söpörjek, a kritikarovatban eleddig egyetlen érdemleges fordításkritika nem jelent meg, holott ezt kezdettől szorgalmaztuk. Nincs elegendő rövidkritika, holott a rovat szolgáltató, informáló funkciójához erre nagy szükség volna.

S nem sikerült – lehet, hogy kevesek vagyunk ehhez – a nagyszámú művelt olvasó folyamatos szellemi izgalomban tartása. Hiszen ne kenjük egyedül a postára, ha úgy érezzük: nem olvasnak bennünket elegen. Igen, tudom, a Nyugat 5-800 példányban kelt el. De azóta az ország modernizálódott: ma jóval nagyobb számú elitnek kellene, lehetne szólnunk. S hogy egy másik, későbbi folyóiratot említsek: emlékezetem szerint a Filmkultúrát jellemezte fénykorában állandó szenzáció volta. Igaz, ehhez hozzájárult a cenzúra rabló-pandúr játéka, s persze a magyar film föllendülése. Ha nem tévedek, most azok is, akik jónak tartják a HOLMI-t, sőt azok is – ha vannak ilyenek –, akik a legjobbnak, hajlamosak hozzátenni: na és?
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon