Skip to main content

„A szó fontosabb, mint a vér”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az idő gyorsan szalad: majd hét éve jelent meg a Gazeta Wyborcza első vékonyka száma. Éppen egyidős a lengyel demokráciával – a kezdetektől részesei és szövetségesei vagyunk

Nehéz kibújni a bőrünkből: nehéz egy ellenzékinek, a földalatti mozgalom egykori emberének főszerkesztővé válnia egy demokratikus országban. A demokrácia valósága minőségileg különbözik a diktatúra világától, amelyben születésem óta éltem. Abban a fekete-fehér világban a jó küzdött a rosszal, a szabadság a rabsággal. A demokrácia színe pedig a szürke. Részigazságok, rész- és ellenérdekek kormányozzák, a temetői csendet a zűrzavar zaja váltotta fel. De szabadságban élünk és ezt még most sem tudom igazán elhinni, most, amikor ezeket a szavakat írom. Álmodni sem mertem, hogy ezt valaha is megérem.

A szabadság nagy jogi és morális felelősséggel jár, felelősséggel a szavakért, amelyek megsebezhetnek, tönkretehetnek – akár pusztíthatnak is. Ennek a felelősségét nehéz megtanulni. A demokrácia lényege az, hogy felelős vagy az ellenfeledért, az ő szabadságáért is. Elvetheted a „baloldali” és „jobboldali” szélsőséges lapok szerkesztőinek valamennyi igazságát, de köteles vagy harcolni az ő igazságuk megfogalmazásának jogáért is. A te feladatod védeni őket, még akkor is, ha kriptokommunizmussal vádolnak meg, és akkor is, ha megszállott antikommunistát látnak benned. Emlékezz arra, hogy te a szóval szolgálsz, és: „A szó fontosabb, mint a vér.” Emlékezz: olyan szavakért harcoltál, amelyek az egyetértést szolgálják, és nem a kölcsönös rágalmakat.

A balkáni háború az újságokban, a rádió- és televízióadókban kezdődött. Előbb gyilkoltak a szavak, mint a fegyverek. Tadeusz Konwicki egykor így esküdött: „Én soha nem fordítom a tollam idegenek ellen.” Ez kell, hogy vezessen bennünket is.

Ma nem a Központi Bizottság, de nem is egy jóakaratú szponzor vagy az illegális ellenzéki pénzek elosztója dönt egy lap sorsáról. Most az olvasót kell meggyőznöd arról, hogy érdemes a te lapodra költenie a pénzét, hogy éppen ezt érdemes megvennie és elolvasnia. Röviden: meg kell értened, és el kell fogadnod a piac törvényét. De közben nem felejtkezhetsz meg arról, miért csinálsz lapot. Hogy gyakran keserű és felzaklató igazságokat kell kimondanunk, hogy nem akarjuk az olvasó kedvét keresni mindenáron. Vagyis őriznünk kell valamit – már elnézést a merész összehasonlításért – az ótestamentumi próféták szelleméből is. Jeremiás prófétáéból, aki újra meg újra leltárba veszi nemzete gyengeségeit. Jeremiás a piac nélkül – elszigetelődés a tudás elefántcsonttornyába. A piac Jeremiás nélkül – cinizmus.

Mindig lelkiismeretünk szerint kell cselekednünk, tekintet nélkül arra, mivel kecsegtet az eredmény, hogy kecsegtet-e eredménnyel egyáltalán. A publicista nem táncolhat úgy, ahogy a publikum fütyül, ki kell mondania azt, amit gondol, függetlenül attól, hogy ez tetszik-e a hatalomnak, az egyháznak, a tömegnek, a társadalomnak, a nemzetnek, a közvéleménynek. Ki kell mondania újra és újra, még akkor is, ha egyre rosszabb, és leginkább akkor, ha egyre rosszabb, még akkor is, ha nem hallgatják, és leginkább akkor, ha nem hallgatják.

Különben olyanok leszünk, mint a partra vetett hal…

Örömmel tölt el, hogy pár hónapos szünet után most újra megjelenik a Beszélő.

(Fordította: Tálas Péter)


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon