Skip to main content

„Adjátok hát meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené!”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Keresztény értelmiségiek nyilatkozata


A politikai hatalomért több párt verseng. Közülük néhány a keresztény értékeket nevezte meg pártja jellemzőjének – mondván, ez a leghatásosabb ellenszere negyven év államkommunista ateizmusának és annak a politizálási módnak, melyből eleve száműztek mindenfajta erkölcsiséget, különösen a keresztényit, európai kultúránk pillérét.

A szándékot értjük, de nem érthetünk egyet azzal, hogy a kereszténység eszményeire való politikai jellegű hivatkozás helyet kapjon leendő képviseleti demokráciánkban.

A kereszténység ugyanis nem politikai nézet, hanem hit dolga, Isten és ember kapcsolatának sajátos formája.

Természetesen a Krisztus követése erkölcsi magatartás is, ami politikai cselekvésre is serkenthet, sőt kell is hogy serkentsen, de ez olyan általános, belső parancs, melyből közvetlenül, világosan körvonalazható politikai program aligha következhet. Hívő keresztény tiszta lelkiismerettel egyaránt választhatja magának a kisgazdák, a fiatal, magyar, szabad vagy szociáldemokraták politikai elgondolásait.

„Adjátok hát meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené!” (Márk 12,17) – int bennünket Jézus Krisztus, azaz: tegyünk világosan különbséget földi és mennyei hatalom között. Ne vegyítsük el legbensőbb valónk titkait a földi hatalom és érdek racionális megfontolásaival! Ne tegyük profánná azt, ami szent, Isten céljaira elkülönített! És ne engedjük hitünk intézményeit – az egyházat – összefonódni az emberek igazgatásának intézményeivel!

Parlamenti demokráciában nem szükséges közvetlenül képviselni a kereszténységet, hiszen egyetlen magát komoly választási pártnak tekintő csoport sem mondhat le a hívők képviseletéről és így szavazatairól sem. A keresztény nevet jobbára a konzervatív helyett viselik a pártok, és ez zavaróan pontatlan mindenütt, mert kereszténység és konzervativizmus között nincsen közvetlen logikai összefüggés.

S amikor Magyarországon a politikai erővonalak és ideológiák még nem egész világosak, a keresztény szó használata, a kereszténységre való hivatkozás nem segíti a politikai folyamatok tisztázódását.

Ne használjuk tehát, mert nincs a keresztény szónak politikai pártokat és programokat megkülönböztető ereje!

Ne használjuk azért sem, és ne is hivatkozzunk rá, hiszen valaki vagy valamely csoport kereszténységét valójában magatartásából lehet megítélni, miként írva van: „gyümölcseiről ismeritek fel őket!” (Máté, 7,16)

Kelt Budapesten, az 1990. évi március hónap 8. napján.*

A nyilatkozat aláírói: Balassa Péter, dr. Büky Béla, Bibó István, Bibó Istvánné, Bíró József, dr. Boros Péter, dr. Boros Petemé, Filep Tamás Gusztáv, dr. Jármay Ildikó, Liska Endre, Liska Endréné,  Orosz Ferenc, Pásztor Péter, dr. Richter Anna, Ritoók Zsigmond, Somogyi József, Szörényi László, Tilmann József, Török Endre, Vasadi Péter.

* Az aláírás keltétől több helyen próbáltuk közzétenni nyilatkozatunkat (MTI OS útján, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Rádió) eredménytelenül – gyanítva, hogy nemcsak az MRTV-ben működött „kuratórium”.


Szíves közlésüket előre is köszönve, az aláírók felhatalmazásából:

1990. március 31.



























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon