Skip to main content

„Aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Semjén Zsolt utolsó üzenetei – avagy: kis magyar kálvária-kronológia
Állam, egyház – államegyház?



Április 26. A Beszélő sajtótájékoztatót tart az Állam, egyház, vallásszabadság című nemzetközi tanácskozás kapcsán, amelynek legfontosabb megállapításait a szerkesztőség felkérésére Orbókné Szent-Iványi Ilona, a Nemzetközi Szövetség a Vallásszabadságért (IARF) európai és közel-keleti koordinátora és Halmai Gábor alkotmányjogász foglalta össze, Anatolij Pcselincev pedig a katolikusok közelmúltbeli oroszországi jogsérelmeiről számolt be (lásd a 161. oldalon).

Április 29. A Népszabadságban Czene Gábor részletes és korrekt cikkben számol be a Beszélő-tanácskozásról, idézi Halmai Gábort („a kampány során némelyik egyház próbált nyomást gyakorolni a választópolgárokra… nem jó dolog, ha az egyházak politikai preferenciákhoz kötik a vallási nézeteket”) és Orbókné Szent-Iványi Ilonát („az egyházak semmilyen szinten nem léphetnek szövetségre az állammal, máskülönben sérül a vallásszabadság”), mely kijelentések nagy „karriert” futottak be a következő napok sajtójában.

Április 30. A Magyar Televízió 1-es közszolgálati csatornája reggeli „Főbejárat” című műsorában interjút készít Semjén Zsolttal (lásd a 158. oldalon), aki a Beszélő mint szervező említése nélkül „értékeli” a konferenciát, minősíti résztvevőit, miközben véleménye kifejtésére egyik „bírált” fél sem kap lehetőséget. A műsor felelős szerkesztője utóbb a Beszélő főszerkesztőjével folytatott telefonbeszélgetésben kifejti, azért nem tartja szükségesnek, hogy a Beszélő véleményének legalább utólag helyt adjon, mivel a lap neve a szóban forgó műsorban el sem hangzott (sic!). Halmai Gábor utólagos megszólaltatását ugyancsak nem tartják szükségesnek (Halmai szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta Semjén Zsoltnak az ügyben írott levelét – lásd a 159. oldalon).

Május 1. Semjén Zsolt „tévéüzenetét” („Szent-Iványi Ilona … mennyiben unitárius lelkész, azt az unitárius püspököt kéne megkérdezni, de hát semmilyen formában nem képviseli az Unitárius Egyház véleményét”) megkapta és megértette Rázmány Csaba, az unitárius egyház püspöke is, mert mindjárt másnap az alábbi (betűhíven közölt) közleményt juttatta el az MTI-hez: „A Magyarországi Unitárius Egyház elhatárolja magát Orbókné, Szent-Iványi Ilona, a Liberális Fórum a vallásszabadságért címszó alatt megtartott sajtótájékoztatóján tett nyilatkozatától, miszerint az Egyházak nem léphetnek szövetségre az Állammal, mert ebben az esetben sérül a vallásszabadság. Ezen vélemény az Orbókné Szent-Iványi Ilona személyes magánvéleménye, aki jelenleg nem unitárius lelkész, és aki nem lévén a magyarországi unitárius Egyház alkalmazásában, nem jogosult Egyházunk nevében nyilatkozni. Ismereteink szerint nyilatkozatát a nemzetközi Társaság a Vallásszabadságért elnevezésű Szervezet nevében tette. Meggyőződésünk, hogy jelen pillanatban az Állam és Egyház teljesen különválasztva működik, és hogy Magyarországon teljes mértékben érvényesül a vallásszabadság eszménye!” Aláírások: Rázmány Csaba püspök és Balázsi László egyházi főjegyző.

Május 2. Szent-Iványi Ilona az MTI-hez eljuttatott válaszának mindjárt a legelején hangsúlyozza, hogy a „Magyarországi Unitárius Egyház szabályzata alapján hivatalos dokumentumnak csak az számít, amelyet mind a világi, mind a papi vezetés aláír. Mikó István főgondnok nem is tudott az elhatárolódásról, melyet az egyház nevében közreadtak”, tehát Rázmány püspök MTI-közleménye magánvélemény, ő viszont a Beszélő sajtótájékoztatóján nem magánszemélyként nyilatkozott, hanem „mint a Nemzetközi Szövetség a Vallásszabadságért (IARF) európai és közel-keleti koordinátora, hivatkozva a szervezet honlapján is olvasható Policy on Religious Freedom dokumentumra”. Az angliai unitárius egyház egyébként 2002. március 18-án akkreditálta diplomáit, ezzel feljogosította a nemzetközi unitárius lelkészi szolgálatra (ún. lelkészi külszolgálatra), valamint a lelkészi cím használatára. Ettől függetlenül, mint megjegyzi: „Állam és egyház viszonyának megítéléséről, mindenkinek joga van különvéleményt nyilvánítani, mindaddig vitatkozni is lehet vele, míg az a híres unitárius tolerancia-tanítás, a keresztény türelem, az objektivitás és minőség jegyében történik.”

Május 3. A Magyar Nemzet is beszáll az „üzenetközvetítésbe” (miután előző nap mindkét MTI-közleményt lehozta): Szent-Iványi Ilonát ál-lelkésznek nevezi, aki „unitárius lelkésznek adta ki magát”, de mint a Jezsó Ákos által jegyzett cikkből kiderül, még ennél is nagyobb vétek az, hogy Szent-Iványi István SZDSZ-es parlamenti képviselő testvére.

Május 4. A Magyar Nemzet egész kolumnás beszélgetést közöl Semjén Zsolttal „Modellértékű a magyar egyházpolitika” címmel (kérdező: Jezsó Ákos), amelynek egyik fő üzenete (az akkor frissen kormányra került MSZP-nek és SZDSZ-nek adresszálva) „Aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai”.

Május 5. Az unitárius egyházban aláírásgyűjtés indul Szent-Iványi Ilona lelkésznő védelmében: „Pázmány Csaba püspök nyilatkozatával egyházunk jó hírnevét is csorbította” – áll egyebek mellett az aláírásgyűjtő ív szövegében. A több száz csatlakozó a püspököt felszólítja: „Vonja vissza nyilatkozatát, és a megfelelő egyházi fórumokon adjon számot tettéről.”

Május 7. A Magyar Nemzet második üzenetében azt állítja Szent-Iványi Ilonáról, hogy nem rendelkezik a megfelelő diplomával ahhoz, hogy lelkészi tevékenységet folytasson. A lelkésznő helyreigazítási és személyiségi jogi pert indít a lap ellen, amelyre azonban a nyári bírósági tárgyalási szünet miatt majd csak ősszel kerül sor.

Május közepe. Fegyelmi bizottság elé állítják és felfüggesztik beosztásából dr. Bardócz-Tódor Andrást, a Budapesti Unitárius Egyházközség (BUE) gondnokát, aki a nyilvánosság előtt is megvédte Szent-Iványi Ilonát, hangsúlyozva: „a Magyarországi Unitárius Egyház történelmében nem volt példa ilyen mérvű megbotránkoztatásra (…), amikor fenyegetéssel akadályozza egy lelkész tevékenységét, sérti a jó hírnévhez való jogot, embereket aláz meg”. A gondnok levelében tiltakozik „az egyházunkon belül a gazdasági hatalomra törő, a híveket szolgálni képtelen, a nyílt párbeszéd elől vádaskodásba, rágalmazásba, perlekedésbe menekülő magatartás” ellen.

Május 21. Szent-Iványi Ilona erdélyi unitárius oklevél kiállítására kéri a Romániai Unitárius Egyház püspökét. Erre azért kényszerül, mivel budapesti egyházi elöljárói az unitárius egyház belső alaptörvényének 2000. november 18-án módosított cikkelyét akarják vele szemben visszamenőleg (!) érvényesíteni (46. § /1/), mely szerint „lelkészi szolgálatra csak az alkalmazható, aki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultásán letett szakvizsgával diplomát szerzett, vagy érvényesített”.

Június 21. Dr. Szabó Árpád kolozsvári püspök azonban az Erdélyi Unitárius Egyház Lelkészképesítő Bizottsága nevében hivatalosan „szükségtelennek ítélte hogy Szent-Iványi Ilona „jogerős unitárius lelkészi minőségét egy Romániai Unitárius Egyház kiállította oklevéllel” is igazolja, mivel a lelkésznő nem kevesebb, mint 3 diplomával rendelkezik: „1975–1980 között a Budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia rendes hallgatója volt, amelynek elvégzése után diplomát kapott az 1980. június 18-án kiállított szigorlati bizonyítvány szerint; 1977 októbere és 1979 júniusa között ösztöndíjasként az oxfordi Manchester College-ban végzett tanulmányokat, és a British General Assembly of Unitarian and Free Christian Churches által elismert College Certificat in Ministerial Training oklevelet szerzett. 1980. július 22-én tartott különbözeti vizsgák után, amelyeket az Egyházi Képviselő Tanács is elismert, a Magyarországi Unitárius Egyház Zsinata 1980. október 1-jén rendes unitárius lelkésszé szentelte. A fentieket igazoló okmányok – hangzik a kolozsvári püspök konklúziója – az ön unitárius lelkészi mivoltát olyan megfelelő és elégséges törvényességgel igazolják, hogy azt egyetlen később hozott egyházi törvény vagy határozat sem kérdőjelezheti meg.”

Július 6. A fönti konklúzióról „örömmel értesült” a Magyarországi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa, s a jegyzőkönyv kivonatának tanúsága szerint „elfogadta az Erdélyi Unitárius Egyház fenti állásfoglalását, továbbá engedélyezte Szent-Iványi Ilona számára a lelkészi szolgálatok végzését, de csakis felkérésre, és az illetékes Egyházközség lelkészének engedélyével. Ugyanakkor az Egyházi Képviselő Tanács egyhangúlag kimondta, hogy mivel Szent-Iványi Ilona jelenleg nem áll törvényes munkaviszonyban a Magyarországi Unitárius Egyházzal, és abban nem gyakorló lelkész, sehol és semmilyen formában nem nyilatkozhat unitárius lelkészként Egyházunk nevében!” – írta július 10-én kelt, s az 1568-ban alapított Magyarországi Unitárius Egyház pecsétjével ellátott levelében „Atyafiságos tisztelettel – az Elnökség”.

Július 9. A Magyar Nemzet, miután ismertette a fenti döntést, részleteket közöl egy 1980-as levélből, melyben Ferencz József unitárius püspök kéri Miklós Imrét, az Állami Egyházügyi Hivatal államtitkárát, hagyja jóvá Szent-Iványi Ilona lelkésszé szentelését, majd – mintha nem tudná, hogy ez a nyolcvanas években kötelező procedúra volt – cikkét így zárja: „Miklós Imre ezt a kérést teljesítette is, és az ÁEH segítségével unitárius lelkésszé lett Szent-Iványi karrierje ívelt felfelé. A csúcspontot az MSZP–SZDSZ első koalíciós időszak alatt érte el, amikor püspökhelyettessé választották.”





























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon