Skip to main content

„Akiket hívtunk, mind eljöttek”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés Márta Istvánnal


Beszélő: Hogyan jött létre ez a parádés gálaest?

M. I.: Borzasztó egyszerűen. Magos György és az SZDSZ szervezői szóltak, hogy a Tisza-túrát egy színházi esttel kellene lezárni. Miután egyeztettük, hogy kik azok a művészek, akiket én szeretnék, és kik azok, akiket ők, kiderült, hogy teljes mértékben egyetértünk. Így aztán, miután számomra és a számukra hiteles emberekből összeállt a csapat, elvállaltam az esemény megrendezését. Az igazság az, hogy sohasem rendeztem még.

Beszélő: Mennyi idő állt a rendelkezésedre?

M. I.: Ma délután egykor kezdtünk el próbálni. Ehhez persze hozzátartozik az, hogy egyrészt ismerem a közreműködőket, a produkciók technikai igényeit; másrészt nagyon jó volt a stábunk; a Szolnoki Szigligeti Színház műszakja és az én kapolcsi „csapatom” (Vayer Tamás és Pallagi Anikó). A gondot talán csak az jelentette, hogy a fellépők szerettek volna minél több időt a színpadon tölteni, de – azt hiszem – sikerült kialakítanunk a megfelelő arányokat. Az eredeti koncepció a felvállalt eklektika volt (az etnodzsessztől az archaikus folklórig, a beatzenétől a népszínműig), hisz én úgy gondolom, hogy minden, ami ma kulturálisan és zeneileg körülvesz minket, az a kortárs kultúra, zene. Más kérdés az, hogy szeretjük vagy nem szeretjük, de nem szabad kisajátítani a „kortárs” fogalmát.

Beszélő: A műsor közben többször is utaltál rá, hogy barátaiddal léptél fel (évek óta őket hívod meg Kapolcsra is). Nagy Feró, akivel valamikor igen jóban voltál, most nem volt itt.

M. I.: Erre talán válaszolnom sem kellene. Útjaink egy időben összeértek, keresztezték egymást, de azóta eltávolodtunk egymástól. Ennek nyilvánvalóan politikai okai is vannak, de emberiek is.

Beszélő: Megítélésed szerint volt-e politikai jelentősége ennek az estnek?

M. I.: Nem hiszem, hogy lett volna. Egy művészi feladatot oldottunk meg, jórészt rögtönzéssel. Igaz, hogy ez a létrehozott zenés színházi produkció a maga módján politizált, de hangsúlyozom: csak a maga módján. Ez nem a ma divatos, zászlóra feszített művészet. Bár azt is megértem, ha nekem nem is tetszik.

Beszélő: Nem tartasz-e attól, hogy művészi függetlenséged sérül azzal, hogy egy párt, az SZDSZ és egy alapítvány, az Európai Magyarországért kért föl erre a munkára?


M. I.: Nem érdekel. Ha úgy érezzük, hogy egy jó ügy érdekében komoly művészi produkciót hozunk létre, tulajdonképpen bizonyos határokon belül mindegy, hogy ki kit kér föl. Akiket hívtunk, mind eljöttek. Ez azért is megható, mert egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy különböző művészek minden kötelezettség nélkül összeállhassanak, és azt csinálják, amit szeretnek.

Beszélő: A választási küzdelemben a pártok részéről komoly harc indulhat meg egyes művészekért, így volt ez már 1990-ben is. Tartós marad-e a kapcsolatotok az SZDSZ-szel, létrejöhet-e ehhez hasonló rendezvény a kampány idején?

M. I.: Vannak egyszeri és megismételhetetlen események, ez is ilyen volt. Ha megismételnénk, rutinná válna, az pedig számomra érdektelen. Úgy tapasztalom, hogy egyre inkább jellemez bizonyos művészeket a görcsösség, a görcsös bizonyítási vágy. Mi ezzel ellentétben a közönséget és saját magunkat akarjuk szórakoztatni. Nem kívántuk magunkat megalázni, esetlegesen meglévő komplexusainkat kompenzálni. Remelem, ez így tűnt a nézőtérről is.

Beszélő: Tagadhatatlanul. Köszönöm a beszélgetést.

























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon