Skip to main content

„Bodri tehát nem kutya?”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Furcsa dolog: a retorika közel vihet minket a kis igazságokhoz, de egyben el is homályosíthatja a teljes valóságot. Miklósi Zoltán Fideszt elemző cikke a januári Beszélőben (Félévi bizonyítvány) tartalmaz egy különös állítást, miszerint a MIÉP-et valószínűleg hiba lenne szélsőségesnek nevezni csupán a Magyar Fórumban tett szélsőséges kijelentései alapján. Miklósi furfangos logikával jut erre a következtetésre: „A MIÉP gyakorlati politizálásából tökéletesen hiányzik minden szélsőséges-rendszerellenes mozgalom legjellegzetesebb vonása: az államellenesség.” (M. Z.)

Míg az olvasó sejtheti, hogy Miklósi úr mit óhajt elérni ezzel a logikai csavarral, felvetődik a kérdés, hogy a nácik, Mussolini fasisztái és Franco gárdistái vajon államellenesek voltak-e.

Miklósi gondolatmenete olyasféle alapokon nyugszik, miszerint „Bodri ugat, az eddig általam ismert kutyák nem ugattak. Bodri tehát nem kutya.”

Ha érvelésének itt vége szakadna, elsiklottam volna a passzus fölött. A szerző azonban ezzel fejezi be argumentumát: „Ha a szélsőjobboldali provokáció csak nehezen vehető komolyan, akkor a tiltakozás rutinszerű gyakorlattá változik.”

És itt van szegény Bodri elásva. Az 1998-as választások előtt a politikai elemzők azt az igen meglepő (bár reményteljes) megállapítást tették, hogy a magyar választók soha nem juttatnának be egy szélsőjobboldali pártot a parlamentbe. Hogy a MIÉP mégis bejutott, azt bizonyítja, hogy a magyarok más népeknél semmivel sem kevésbé fogékonyak a szélsőjobboldal veszélyeire.

Félő, hogy politikai elemzők most majd arról próbálnak meggyőzni minket, hogy a MIÉP, a Magyar Fórumban tett demagóg kijelentései ellenére, igazából nem is szélsőjobboldali párt – ezáltal feltámasztva az 1998 előtti illúziókat.

Ha egy párt – bármely párt – állandó jelleggel alig leplezett gyűlöletkampányt folytat egyes kisebbségi csoportok ellen, és nap mint nap azzal vádolja a többi demokratikus pártot, hogy elárulják a hazát, a szélsőjobboldalinak való minősítést aligha kerülheti el.

Miklósi Zoltánnak jogában áll úgy vélni, hogy a MIÉP szélsőségességét nem lehet elbírálni addig, amíg nincs elég hatalmuk a törvényhozásba beavatkozni. Remélem azonban, Magyarország más politikai elemzői nem követik ezt a fajta logikát.

Amíg egy párt nem kerül ténylegesen hatalomra, addig a szavaikat kell bármilyen elemzés alapjául használni. Ezért hadd idézzem: „És ismét eljutunk a nemzet- és fajfenntartás kérdéséhez.” (Fenyvessy Richárd – Magyar Fórum, 1999. február 4.)




















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon