Skip to main content

„Erőmű pedig lesz!”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Bős-ügyben sajnos a bársonyos forradalom nem sok változást hozott – legalábbis szlovák térfélen. Igaz, már működhet a zöldpárt, lehet tüntetni, lehet bírálni a nagyberuházást, csak éppen nem ajánlatos. A szocialista gigantománia piramisának tervezői és beruházói rendkívül biztos pozíciókkal rendelkeznek a legfelsőbb szlovák vezetésben. Törekvéseik előtt álló legkomolyabb akadály jelen pillanatban az a tény, hogy az építkezés a szövetségi szervek hatáskörébe tartozik, és így a szlovák kormány nem rendelkezhet a pénzforrások fölött. A most zajló illetékességi, hatáskör-elosztási szlovák–cseh párbeszéd során szlovák részről éppen az ezen helyzeten való változtatás az egyik legfontosabb célkitűzés.

A befejezési szándékot tükrözi a pozsonyi konferencia sajtóvisszhangja és Meciar kormányfő ingerült reagálása is. A Verejnost című napilap például „Bősről elfogultan” címmel közölt tudósítást az eseményről, a szervezőket és előadókat egyoldalúsággal, sőt magyarbarátsággal vádolva. Az erőmű egyik tervezője elmondja, hogy kanadai szakemberek az elragadtatás hangján nyilatkoztak az építkezést látva, és az azonnali befejezést követelték.

Ugyancsak a Verejnostban nyilatkozott e témával kapcsolatban Vladimír Meciar szlovák kormányelnök is. Interjújának idevágó részét érdemes teljes egészében idézni: „Ami Bőst illeti, Magyarországon is egyre többen jönnek rá arra, hogy ezt egyszer be kell fejezni. A mi szakembereink megvizsgálták azon amerikai állásfoglalásokat, amelyekkel a magyar fél rendelkezik. Ezekben azonban semmi olyanra nem leltek, ami kétségbe vonná az erőmű befejezésének szükségességét. Vannak ott bizonyos ökológiai veszélyek, de ezeket járulékos beruházásokkal ki tudjuk küszöbölni. A szlovák kormány álláspontja ma egyértelmű – igen, be akarjuk és be is fogjuk fejezni a bősi vízi erőművet, mégpedig a saját területünkön. Ezért nem fogunk foglalkozni a befejezés elleni érvekkel, viszont a környezetkárosító hatások elleni észrevételeket teljes egészükben figyelembe kívánjuk venni. Tehát kérem az ökológusokat, ne gondolkozzanak azon, lesz vagy nem lesz erőmű. Erőmű pedig lesz!”

A szlovák belpolitika szemlélője már hozzászokhatott a kormányfő indulatos, hirtelen kijelentéseihez, nem túl diplomatikus nyelvezetéhez, de nézetei hirtelen változásaihoz is. Vladimír Meciar szívesen használja a nyilvánosságot nyomásgyakorlási eszközként, és nem ez az első próbálkozása, hogy a nem éppen vízierőmű-rajongó szövetségi kormány kezéből kivegye az ügyet –mindeddig tökéletesen sikertelenül. Meciar kijelentései mögött tehát ma nincs fedezet, csupán szándék. A szlovákiai helyzet azonban bizonytalan, és itt túlságosan sokan érdekeltek közvetlenül a befejezésben. Félő, hogy ez a műszaki és gazdasági kérdés szintén szlovák–magyar, illetve szlovák–cseh ellentétté szűkül. Ez pedig rendkívül sajnálatos kényszerpályára vinné a lehetséges megoldásokat.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon