Skip to main content

„Ez a lépés durva jogsértés lenne”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Bős–Nagymaros – Egy elmaradt kirándulás képei


Beszélő: Milyen állásponttal érkezett Pozsonyba a magyar küldöttség?

Valki László: Ez alkalommal is azt javasoltuk, szűntessük meg kölcsönös megegyezéssel az 1977-es szerződést, kössünk új egyezményt a keletkezett veszteségek fölméréséről és megosztásáról, a környék rehabilitációjáról és hasonló kérdésekről. Újabb szakértői véleményeket is átnyújtottunk, a másik fél azonban továbbra sem tartja megalapozottnak a magyar álláspontot. A Magyar Tudományos Akadémia kutatói által összeállított anyagokat a különböző, alacsonyabb szintű tárgyalásokon több alkalommal is egyszerűen népszerűsítő anyagoknak nevezték, kétségbe vonva tudományos megalapozottságukat, ami enyhén szólva sértő, különösen úgy, hogy közben nem terjesztettek elő semmiféle ellendokumentumot. A mostani tárgyalások előtt néhány nappal megérkezett ugyan egy 5-6 oldalas kormánydokumentum, amely ezúttal elemzi, de újra csak érvek és ellenérvek nélkül veti el a magyar álláspontot. Általában ugyan a szerződést megszüntetni kívánó félnek kell bizonyítania igazát, de egy ilyen jellegű, mindkét félt egyenlő mértékben érintő környezetvédelmi kérdésben azonban mindkét partnernek adatokkal kellene alátámasztani okfejtését. A cseh–szlovák félnek tehát azt, hogy az erőmű működését hosszú távon is biztonságosnak véli.

Beszélő: Mit tudtak tenni ebben a patthelyzetben?

V. L.: Egy olyan kétoldalú paritásos szakértői bizottság létrehozását javasoltuk, amely tovább vizsgálja ezeket a kérdéseket. A cseh–szlovák fél azonban csak két módosítással tudta volna elfogadni ezt: egyrészt vegyenek részt benne a Közös Piac Bizottságának képviselői, másrészt a vizsgálat terjedjen ki az általuk felvetett összes lehetséges variációra, így arra is, hogy a Bős–Nagymaros, tehát a teljes vízlépcsőrendszer megépítése esetén milyen következmények állnának elő. Ezt a magyar fél nem fogadhatta el, hiszen mandátuma nem terjedt ki sem arra, hogy a már meghozott elutasító döntést felülvizsgálja, sem arra, hogy egy harmadik felet döntőbíróként felkérjen, legyen az akár még a Közös Piac Bizottsága is. Mádl Ferenc megjegyezte, hogy nem is tud olyan közös piaci szervről, amely ebben az ügyben kompetens lenne.

A folytatás még kedvezőtlenebb előjeleket mutatott: a délelőtti tárgyalások folyamán a delegáció vezetője, Jan Carnogursky kifejezetten kizárta az ún. C változat életbe lépését, sőt ennek létezését is cáfolta, a tárgyalás második, délutáni fordulójában viszont már azzal fenyegettek partnereink, hogy amennyiben nem sikerül megegyezésre jutni, azonnal megkezdik a munkálatokat a C változat szerint.

Beszélő: Mi ennek a lényege?

V. L.: Hivatalosan nagyon kevés adatot közöltek erről a változatról. Lényegében arról van szó, hogy a Dunát Pozsony térségében, mielőtt a magyar határ csatlakozna a Duna folyásához, eltérítenék az úgynevezett felvízcsatornába, hogy üzembe helyezhessék a bősi erőművet. Ez ellen a magyar delegáció élesen tiltakozott: ez ugyanis rendkívül durva jogsertés lenne. Egyszerűen precedens nélküli a nemzetközi kapcsolatok történetében – egy esetet említhetnénk csak, amikor az arabok a Jordán folyó vizét akarták eltéríteni. Az elterelés sértené a folyó határvonal jellegét, sértené a párizsi békeszerződést, sértené a magyar területi integritást, így a magyar szuverenitást is, sértene jó néhány egyezményt, beleértve a Duna-egyezményt is.

Beszélő: Amennyiben erre a jogsértésre mégis sor kerülne, Ön, mint a delegáció nemzetközi jogi szakértője, milyen ellenlépések megtételét tanácsolná a kormánynak?

V. L.: Számos ellenlépés képzelhető el: például le lehet zárni a Dunát, mint közlekedési útvonalat a cseh–szlovák hajók előtt, meg lehet szüntetni a cseh–szlovák kamionforgalmat, el lehet vinni az ügyet a hágai nemzetközi bíróság elé, ami ugyan nem kötelező joghatóságú intézmény, de azért a cseh–szlovák fél ma már nem jelenthetné ki, hogy nem veti alá magát a hágai bíróság joghatóságának. El lehet menni a párizsi békeszerződést aláíró államokhoz is. Ha megvan a kellő számú támogató – konkrétan tizenkét további állam egyetértése szükséges –, össze lehet hívni az Európai Biztonsági Folyamat keretében működésbe léptethető rendkívüli mechanizmust is, amely épp a konfliktusok elmérgesedésének megakadályozására hivatott. A tárgyalás során nekem az volt a benyomásom, hogy az ottani nemzetközi jogászok egyszerűen elhallgatták a cseh–szlovák vezetők előtt, mennyire jogsértő ez az elterelési eljárás. Holott súlyos következményei közt elég csak arra utalni, hogy ez a lépés rendkívül kedvezőtlen színben tüntetné fel Európa előtt az egyértelműen jogsértő cseh–szlovák államot, s egyértelmű lenne a magyar szankciók jogszerűségének megítélése is.

Beszélő: A munkálatok a hírek szerint a magyar fél beleegyezése nélkül is tovább folytatódnak. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a pozsonyi kormány egyoldalúan mégis a C változat mellett döntött.

V. L.: A szlovák kormány azonban nem hozhat végleges döntést, az 1977-es szerződést mi nem Szlovákiával, hanem Csehszlovákiával kötöttük, a Duna pedig nem csupán szlovák, hanem cseh–szlovák határfolyó. A végső döntést tehát Prágában kell meghozni. Én abban bízom, hogy a cseh–szlovák fővárosban józanul fogják mérlegelni az elterelésből fakadó veszélyeket.

Beszélő: Miben látja az egyoldalú szlovák döntés motívumát?

V. L.: A jelek szerint a cseh–szlovák fél mindenképpen az egyoldalú szerződésbontás pozíciójába akarja szorítani a magyar kormányt: azt feltételezik, hogy szerződésszegés esetében a magyar kompenzáció nagyobb összegű lesz. A helyzet azonban az, hogy akár közös megegyezéssel szüntetjük meg a szerződést, akár egyoldalúan bontjuk fel, a két fél szakértői gárdájának mindenképpen le kell ülni a tárgyalóasztalhoz, ki kell dolgozniuk a veszteségfelmérés mechanizmusát és a teherviselés arányait. Tehát mindenképpen megegyezési kényszer áll fönn. Ezt a kényszert a szlovák fél a jelek szerint nem gondolta végig.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon