Skip to main content

„Gysi tarka csapata”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Neményi László
A volt NDK


Egyre kevesebb okuk van panaszra az utódpártoknak. Kezdetben volt a „litván szindróma”, aztán „elesett Varsó”. Pár hete nálunk aratott fényes diadalt az MSZP a parlamenti választásokon. És úgy látszik, hogy az üdvrivalgások közepette megszűnt NDK helyébe lépett öt és fél német szövetségi tartomány választópolgárai is engedelmeskednek a regionális trendnek: egyre nagyobb számban szavaznak a Demokratikus Szocializmus Pártjára (DSZP), az NSZEP jogutódjára és politikai örökösére.

Az 1990-es Bundestag-választásokon a keletnémetek 11,1 százaléka adta voksát a DSZP-re. Ez egész Németországra számítva 2,4 százalékot jelentett, jóval kevesebbet az ötszázalékos küszöbnél. Az utódpárt csak az egyesülési szerződésben a keletnémet pártoknak tett egyszeri engedmény miatt kerülhetett be a Bundestagba. Akkor kevesen kételkedtek abban, hogy a következő Bundestag-választások a DSZP politikai kimúlásához fognak vezetni. Ma pedig mindenki biztosra veszi az ellenkezőjét. Az áttörést az utódpárt a június 12-i európai választásokon valósította meg (l. táblázatunkat). Négy tartományban az európai választásokkal párhuzamosan helyhatósági választásokat is tartottak: a DSZP azokon is szépen aratott. Hoyerswerdában (a szocialista mintavárosban, ahol hajdanán Honecker a szocializmus szívét hallotta dobogni, és ahol mostanság külföldieket ver az ifjúság) a DSZP polgármesterjelöltje szoros versenyben legyőzte a hivatalban lévő és népszerű szociáldemokrata polgármestert, noha az utóbbit – saját jelöltjét visszaléptetve – a CDU is támogatta. Végül másfél héttel ezelőtt, június 26-án, a Szász-Anhaltban megtartott tartományi választásokon az utódpárt a szavazatok 19,9 százalékát kapta meg, és a harmadik legerősebb párt lett. Országosan az európai választásokon elért 23,5 százalékos keletnémet eredmény még csak 4,7 százalékot jelent, tehát a DSZP éppenséggel alatta maradhat az ötszázalékos küszöbnek az októberben esedékes Bundestag-választásokon is. De a német választási törvény szerint annak a pártnak a listája a küszöb el nem érése esetén is élve marad, amely három egyéni jelöltet bejuttat a Bundestagba. Erre pedig a DSZP-nek minden esélye megvan, hiszen az európai választásokon Kelet-Berlinben 40 százalékos eredménnyel utasította maga mögé a nagy pártokat. És ott van még Hoyerswerda is. Eredményei következtében a DSZP a közérdeklődés homlokterébe került. A két legfontosabb német hetilap – az előkelő és intellektuálisan igényes Zeit, valamint a hatalmas példányszámú és rendkívül befolyásos Spiegel – terjedelmes elemző cikkeket szentelt a párt előretörésének. A napilapok és az elektronikus médiumok is tele vannak a DSZP-vel kapcsolatos hírekkel, kommentárokkal és elemzésekkel. Gregor Gysi, a párt jó svádájú és világfias vezéralakja a talk show-knak még az eddigieknél is megbecsültebb vendége lett. Hírérték szempontjából a DSZP vetekedik a foci-vébével. A demokratikus pártok politikusainak pedig olyan kihívásra kell választ találniuk, amely pár hónappal ezelőtt rémálmaikban sem fordult elő. Hogyan viselkedjenek a DSZP-vel? Választási eredményei ellenére továbbra is közösítsék ki, vagy törekedjenek integrálására?

Táblázat: A DSZP választási eredményei


VÁLASZTÁSI SZINTEK ÉS IDŐPONTOK<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Tartományok

Népi Kamara

Helyhatósági

Tartományi

Bundestag

Helyhatósági

Helyhatósági

Európa

Helyhatósági

Tartományi

1990

1992

1993

1994

Mecktenburg-Elő-Pomeránia

 

19%

15,7%

 

 

 

27,3%

24,3%

 

Szászország

 

11,6%

10,2%

 

 

 

16,6%

16,3%

 

Szász-Anhalt

 

12,7%

12%

 

 

 

18,9%

18,2%

19,9%

Thüringia

 

10,5%

9,7%

 

 

 

16,9%

15,7%

 

Brandenburg

 

 

13,4%

 

 

21,6%

22,6%

 

 

Berlin

 

 

9,2% Nyugat: 1,1% Kelet: 23,6%

 

11,3% Nyugat: 0,9% Kelet: 29,7%

 

15,9% Nyugat: 0,9% Kelet: 40,0%

 

 

Az egész volt NDK

16,4%

 

 

 

 

 

 

 

 

Németország

 

 

 

2 4% Nyugat: 0,3% Kelet: 11,1%

 

 

4,7%

 

 


A DSZP reprezentásai úgy tesznek, mintha nem értenék, legalábbis a nyilvánosság előtt nem hajlandók elismerni, pártjuk miért jelent nagyobb problémát a többi politikai szereplőnek, mint amekkorát egy párt megerősödése a riválisoknak általában jelent. Gyakran hangoztatott véleményük szerint a DSZP ugyanolyan demokratikus, választásokon legitimált párt, mint a többi. Ez persze nincs egészen így, amit egyes „demokratikus szocialisták” egymás között – például a Neues Deutschland hasábjain – nem is lepleznek különösebben. Nem arról van szó, hogy a párt tagsága megalakulásakor 95 százalékban az NSZEP tagságából verbuválódott. Az emlékezet félelmetesen rövid felezési ideje folytán ez a körülmény kezd merőben történelmi kuriózummá válni. De a DSZP demokratikus szavahihetőségét illetően programja, kampánystílusa, nyelvezete és politikai követelései alapján is merülhetnek fel kétségek. Ez a párt a kelet-közép-európai utódpártokkal ellentétben elvben sem akar szociáldemokrata párttá átvedleni. (Igaz, erre módja sem lenne, hiszen Németországban létezik már egy erős szociáldemokrata párt.) A kétségek egyik fő forrása a meglehetősen erős Kommunista Platform megléte a párton belül. A Zeit elemzői szerint a párt megalakulása óta harc tombol a Kommunista Platform és a „pluralista pragmatikus” irányzat között. A pártvezetés ugyan a pluralista pragmatikusuk kezében van, de a Kommunista Platform elég erős volt ahhoz, hogy rányomja bélyegét a párt programjára. A demagógiába hajló populista követelések mellett (olcsó lakást mindenkinek!) a program hitet tesz a szocializmus mellett, amin mindenki azt érthet, amit akar. A kommunistáknak szabad „az első német munkás- és parasztállam” társadalmi rendjére gondolniuk. A pluralista pragmatikusuk pedig Bernstein, minden revizionisták ősatyja nyomán inkább utat, mint célt értenek alatta, „az ember ember általi kizsákmányolása ellen küzdő mozgalmat”. De a program azon követelését, hogy a „magánkapitalista tulajdon uralmát fel kell számolni”, nem is lehet lazán értelmezni.

A fősodorhoz tartozó médiumokban szinte kizárólag a pluralista pragmatikusok jelenítik meg a pártot. Ők szavakban elfogadják a demokratikus rendet, ha nem is lelkesednek érte „naivan”, csak a volt NDK diabolizálásával van vitájuk, meg szeretik a demokráciát történelmi perspektívába helyezni, mint az emberi fejlődés egyik stációját, és szívesen mutatnak rá arra, hogy nemcsak a német szocializmus, hanem a német demokrácia sem váltotta maradéktalanul valóra minden ígéretét. Higgadt, művelt és okos emberekként kedvelik az értékmentes szociológia absztrakt nyelvét, amelyen a kollegiális rosszallás és a rendőrpofon (hogy mást ne is emlegessünk) egyaránt szankció. Nem uszítanak tehát nyíltan a demokratikus rend ellen, de azért minden szavukkal a demokráciával szembeni szkepszist táplálják, azt a szkepszist, ami a DSZP létalapja.

Akiknek a DSZP kell

Könnyen lehet, hogy a DSZP sok támogatót vesztene, ha hitelesebben, kacsingatás nélkül kötelezné el magát a demokrácia mellett. Elisabeth Noelle-Neumann, a közvélemény-kutatás német nagyasszonya szerint a DSZP-szimpatizánsok kevés hajlandóságot éreznek a demokráciára. Csak hat százalékuk gondolja úgy, hogy a demokrácia a legjobb államforma (szemben a keletnémetek 31 és a nyugatnémetek 76 százalékával), 57 százalékuk szerint van jobb is (szemben a keletnémetek 28 és a nyugatnémetek 9 százalékával), a többi nem tudja. A DSZP-szimpatizánsok 52 százaléka szerint az NDK-ban jobban érvényesült a törvény előtti egyenlőség, mint most, és csak öt százalékuk gondolja fordítva. (Íme a sajtó hatalma: a Neues Deutschland szisztematikusan idézőjelbe teszi a jogállam kifejezést, ha az a mai helyzetre vonatkozik.) A DSZP-szimpatizánsok 17, a keletnémetek 36 és a nyugatnémetek 58 százaléka szerint a szabadság fontosabb, mint az egyenlőség. Az ellentétes álláspontot a DSZP-szimpatizánsok 75, a keletnémetek 51 és a nyugatnémetek 30 százaléka foglalja el.

A DSZP szimpatizánsai nem feltétlenül a változások vesztesei (bár azok is köztük vannak), mint ahogy a párt népszerűségének emelkedése sem hozható közvetlen összefüggésbe az átalakulás nehézségeivel. A keletnémetek tekintélyes része meglehetősen elégedett jelenlegi gazdasági helyzetével, és meglepően optimista kilátásait illetően. (A keleti tartományokba eddig átpumpált 500 milliárd márkának van kézzelfogható eredménye.) A közvélemény-kutatási adatok és az anekdoták alapján a legtöbb politikai elemző arra a következtetésre jutott, hogy a DSZP politikai tőkéjének talán nagyobbik részét a keletnémetek összetartozási érzéséből kovácsolja. A sajtóban egyre általánosabb, hogy a DSZP-t miliő-pártként jelölik meg. Ezzel arra utalnak, hogy a DSZP az NDK-attitűdökkel kistafírozott és ott felnőtt, formálódott emberek emocionális igényeit elégíti ki. A DSZP-rendezvények azok az alkalmak, amikor a keletnémetek valóban maguk között vannak, amikor nem kell „idegen”, vagyis nyugati elvárásoknak eleget tenniük, amikor visszaemlékezhetnek az első Trabantra, az üzemi kirándulásokra és a gyerek névadó ünnepségére. A DSZP puszta léte növeli sok keletnémet otthonossági érzetét. Sajnos azért is, mert a DSZP által képviselt értékek sokkal ismerősebbek a keletnémet társadalom jelentős része számára, mint a demokrácia és piacgazdaság „hivatalos” értékei. És „Gysi tarka csapata” (így hívta magát a DSZP az európai választásokat megelőző kampány során) profi módon kihasználja az otthonosság iránti igényt: 130 ezer főt számláló tagsága aktív a civil szervezetekben, meghallgatja a panaszokat, és segít eligazodni az új, szokatlan bürokrácia útvesztőiben. Vagyis szövetségesnek ajánlkozik az idegen értékek képviselőivel szemben, és arra biztat, hogy a keletnémetek vállalják „igazi”, a demokráciával szemben gyanakvó énjüket.

A DSZP „ossi” párt lett. Bírálatát, szidalmazását sok keletnémet személyes sértésként fogja fel, a „wessik” arra irányuló újabb próbálkozásának, hogy a keletnémet tapasztalatokat – és ami még fájdalmasabb: a keletnémet életrajzokat – érvénytelenítsék. A DSZP-re leadott szavazat egyszerre tiltakozás a „wessik” nagyképűsége ellen, és hitvallás az öntudatos „ossiság” mellett. A DSZP reneszánsza ennélfogva nem válságjelenség, legalábbis nem gazdasági, hanem a gazdasági válságból való kilábalás következménye: a keletnémetek izmosodó öntudata nem független a javuló gazdasági körülményektől. Vagyis annak a rendszernek a teljesítményétől, amelynek ellenfelére megnövekedett önbizalmukat bizonyítandó egyre nagyobb számban szavaznak.



















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon