Skip to main content

„Hasonló helyzetekben hasonlóképpen reagálunk”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Pető Iván az SZDSZ-frakció küldöttségének bonni útjáról


– Az FDP parlamenti frakciójának meghívására utaztunk Németországba. Úgy tudom, ez volt az első frakciók közötti kapcsolatfelvétel. A pártok között természetesen volt már kapcsolat, de SZDSZ-vezetők eddig pártvezetői minőségben jártak külföldön. Hivatalos vendégnek számítottunk: a parlamenti pártok látogatásának – akár a kormánytagokénak – megvan a kialakult protokollja. Autót bocsátottak a rendelkezésünkre gépkocsivezetővel, igen színvonalas szállodában helyeztek el bennünket, és abban is segítettek, hogy találkozhassunk más pártok vezetőivel.

Beszélő: Ezeket a találkozásokat a CDU és az SPD vezetőivel a német szabad demokraták szervezték?

– Segítséget nyújtottak. Az előzetes szervezés az SZDSZ külügyi csoportjának a feladata volt, segített a FDP-hez közelálló Neumann Alapítvány és nem utolsó sorban bonni nagykövetségünk. Más országokból hallottunk ezzel ellentétes tapasztalatokról, de a németországi külképviselet rendkívül segítőkész volt. Horvát István nagykövet úr, a kirendeltség régi vezetője mellett mindenekelőtt – méghozzá hangsúlyozottan az MDF megbízásából – a nagykövetség második embere, Erdődy Gábor tett sokat azért, hogy utunk zökkenőmentes legyen. És a többi diplomata is azt érzékeltette velünk: nem csupán a kormányt, de az országot képviselik.

Beszélő: A magyar és a német szabad demokratáknak nemcsak a neve hasonlatos, összeköti a két pártot az is, hogy mindkettő liberálisnak tekinti és nevezi magát. Mit jelent ez a világnézeti közelség?

– A két német állam egyesülése során nagyon sok olyan probéma vetődik fel Németországban is, mint nálunk. A hasonló helyzetekben hasonlóképpen reagálunk – természetesen minden egyeztetés nélkül történik ez így. Éppen az érkezésünk előtt Németországban is szóba került, hogy pártközi tárgyalásokra lenne szükség. A szociáldemokrata vezetés egy része – tekintettel a kialakult súlyos helyzetre – tárgyalni kívánt a kormánykoalícióval. Az FDP viszont úgy vélte, nem szerencsés, ha válságos helyzetben a parlamenti pártoknak rögtön az jut az eszébe, hogy a parlamenti rendszerből kilépve valahol másutt kell megoldást keresni. Egy liberális párt ilyen helyzetben ösztönösen is elutasít olyan megoldásokat, amelyek eltérnek a parlamenti demokrácia normáitól.

Beszélő: Németországban a liberálisok évek óta együtt kormányoznak a konzervatívokkal. Nem tekintik-e ezt olyan példának, amelyből mi is tanulhatnánk?

– Azt mondtuk korábban, hogy Magyarországon is ki kellene alakulnia a liberális minimumnak az egymással szemben álló pártok között. Németországban ez megvan. Ez tette lehetővé, hogy a liberálisok koalícióra lépjenek a konzervatívokkal, ahogy korábban a szociáldemokratákkal voltak koalícióban. Egyébként senki semmilyen formában nem nyilvánított véleményt a magyar belpolitikáról, így arról sem, milyen koalíciót tartanának kívánatosnak. Azt viszont érzékeltük, hogy örülnének, ha a két magyarországi liberális párt, a Fidesz és az SZDSZ között szorosabb lenne a kapcsolat. Nem nagyon értik, mi áll ennek az útjában. Itt se hangzottak el ajánlások, csak a kérdéseikből volt kiérezhető, hogy nem egészen értik a helyzetet.

Beszélő: A rajna-pfalzi választások azt jelzik, hogy talán ismét feljövőben van a szociáldemokrata párt, amely sokáig nem tudott magához térni a választási vereségei után. Milyen a kapcsolat az SZDSZ és az SPD között?

– Több szociáldemokrata vezetővel találkoztunk, mindenekelőtt Vogel pártelnökkel, aki egyúttal a frakció vezetője is. Úgy tetszik, a SPD felismerte, hogy Petrasovits Anna pártja nem komoly partner, a jövőben inkább a parlamenti pártokkal kívánnak együttműködni. Észlelik azt is, hogy az SZDSZ-ben vannak olyan törekvések, amelyek egy szociáldemokrata párt számára nem idegenek. Egyértelmű tehát, hogy reális esély van a frakciók közötti együttműködésre. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy ők sem tudnak megoldást a keleti országrész kapcsán felmerülő új kérdésekre. Azt az álláspontot fejtették ki, hogy nem lehet egy az egyben ráereszteni a piacgazdaság hatásait a keleti országrész gazdaságára, de hogy milyen módon lehet biztosítani a fokozatos alkalmazkodást a piaci viszonyokhoz, arról még nincsenek világos elgondolásaik. Azt mondták például, hogy a munkanélküli segélyre fordított pénzt inkább a gyárak működtetésére kellene felhasználni, így a munkavállalók helyzete nem volna olyan megalázó. Ez az elgondolás azonban nem ad választ arra, hogy az így mesterségesen életben tartott gyárak hogyan fognak végre alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz. Azokra az alapvető problémákra tehát, amelyek ott is, nálunk is foglalkoztatják a szociális érzékenységű embereket, a piacgazdaság feltételeihez illeszkedő, de szociálisan is elfogadható, azaz szociáldemokrata választ nem tudnak adni.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon