Skip to main content

„Jövő nincs”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Jövő! (Mennyire középosztálybeli ez a probléma! Még csak nem is értelmiségi.)

De ettől még tényleg nincs jövő. Nem mintha a nemzet elbaltázta, meg a történelem cserbenhagyta volna a balsors sújtottát. Nem is azért, merthogy a jövő elkezdete legmagasb helyről bejelentetett. Véget ért a jövő, szegény, méghozzá minden kezdet nélkül. Minden jövőkép zavaró: zavarja a ma meghosszabbítását, a természetes átmenetet a holnapba, a napról napra élést. Megvagyunk e nélkül a hipotézis nélkül, köszönjük szépen.

A nyelv tudja ezt. Kikopott belőle a jövő idő, ahogy a feltételes mód is. A szabadidő-ruhásoknak az igeidők és módok bonyolultak. Tegeződjünk az idővel! Akad azért, aki használja a jövő időt. Ez a füllentés és ígérgetés nyelvi formulája. Lásd „Öt év múlva az Európai Unióban”.

Azt hisszük talán, a jövő nélkül fiatalok maradunk. A jelen fitness-szalon (akinek futja rá). Elég volt az utópiából. A ráncos bőrűek látták a filozófia ígéretét valóra váltva. Elég hát a filózásból! A jövő feszültséggel jár, infarktushozó. Ha mégis izgalom kell, gondold el magadnak a múltat.

„A szar úszik” – írja a költő, hivatásbeli szabadsággal élve. Holott nem úsztatja el azt semmi. Ott bűzlik a járdán, kihívón. Akinek nem tetszik, felszedheti. A kutyám azt csinál, amit akar! Azért gürcölünk, lízingeljük az életet, hogy használjuk a dolgainkat. Most – és mindenkire tekintet nélkül. Ennyi a szabadság: oda szaratok vagy szarok, ahová kedvem tartja. A jövőnek volt valami szabadság-stichje. A másság ígérete, a másé, ami akár jobb is lehet. De miféle jövőt ígér az „oda szarok” szabadsága? Szabadság van, a szabálytalanság uralma. Húsz parkoló autóból háromnak van parkolójegye. Ma kétszer nem ütött el gépkocsi a zebrán – a piros nem nekik szól. (A jövő feleslegességének tagadása is mennyire hétköznapi!)

Mit számít a jövő annak az embernek, aki azzal sem törődik, becsapódik-e mögötte az ajtó? Sose csukd be magad után, csak azzal törődj, bejutottál-e. Miféle viszonya lehet a jövőhöz, aki csak heherészni tud az erkölcs lehetőségét hallva?

Nincs szó felelőtlenségről. Ezek a zsebNiccsék mindössze nem ismerik a felelősség lehetőségét. A felelősséghez a jövőbeli megítélést kell magunk elé vetíteni. A miénk azonban nem a mozigépészek nemzedéke. Nincs vetítés. Ily módon a jövő nem létezik. 24 óra múlva (nem holnap!) események esnek meg. A maiak. Nincs viszonyítás. A múltban sincs. Azért se vállalunk felelősséget. (Lásd antiszemitizmus Magyarországon vagy Ausztriában. Fizetni meg végképp nem fogunk.) Mi nem csináltunk semmit. Nem is fogunk. Az események megtörténtek. Mások másokkal csinálják az eseményeket. (Amelyek persze sajnálatosak – vagy nem is). Ezután is így lesz. Történések vannak, lesznek. Semmi közünk hozzá. Mi csak kiszakítjuk, ami minket illet. Minket minden megillet. Nem a birtoklás rabjai ezek – a szerzésé.

Mint a nyulak – szaporán, kapkodva hágják meg az időt. Jövő nincs. Ezeknek nem kell. A jövő az észvallás korába tartozott. Hit az észben! Általános mozgósítás a haladásra!

„Mozgósítás!?” Ne csesztessenek minket! Békén hagyva lenni – ez maradt a történelemből. Repetíció lehet. A nyomorultak és a jóllakottak repetát kérnek. Megújulás kizárva. Az instant megváltás is jelen idejű. (Mágneses csodadoktor, tele-evangélium, csöpögős malaszt, állami utalványra.) Nincs kihívás – csak a meglevőé, az egyidejűé.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon