Skip to main content

„Mégse kellett vóna eljönni…”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Lómotívum a gyöngyösi politikai performance-ban

G. Á. [Gosztonyi Ágnes]: Éberség


Úgy tudom, nem volt éppen zökkenőmentes a pénteki gyöngyösi tüntetésen való részvételetek.


Négyen mentünk a tüntetésre, hárman fiúk, meg egy lány, az Antifasiszta Akció, illetve a Budapesti Autonóm Társulás tagjai. Ahogy leszálltunk a pályaudvaron, feltűnt, hogy milyen sok a náci felirat, horogkeresztek, OI stb., amerre jártunk, mindenhol volt, több mint például Budapesten általában. Először megkérdeztünk egy negyven körüli férfit, merre van a Fő tér, mondta, hogy ő is a tüntetésre megy, és kért, hogy segítsünk vinni a csomagjait.


Metsző szél és gyönyörű lovak (hátukon kevésbé dekoratív rendőrökkel) fogadnak minket a gyöngyösi templom felé menet. A téren már állnak úgy háromszázan: romák elkerítve, „magyarok” a járdán, érdeklődőn figyelve az eseményeket, mintha egy vasárnapi sétán lennének az állatkertben. Első pillantásra nehéz eldönteni, a kerítés melyik oldalán vannak többen.

A tüntetés, amely – nyugat-európai példára – egy rasszista akció kapcsán a rasszizmus és az erőszak elleni majdnem spontán tiltakozásnak indult, előző vasárnap délutánra tervezve – a nyugat-európai, de akár a ’93. júliusi egri példa ellenére – nem vonzott nagy tömegeket. A rendezők ugyanis az eredeti, egyébként nagy népszerűségnek örvendő, bár talán kissé vulgáris koreográfia (békés felvonulás, a rendőrkapitány lemondásának követelése stb.) helyett a talán kissé hatásosabb politikai show-t (megemlékezés, mise és a kultuszminiszter szózata a néphez) preferálták. Rossz lóra tettek: nemcsak az ilyenkor mindig lelkes antifasiszták és más konformista, munkahellyel rendelkező, de egyébként tüntetni kész emberek, hanem maga Fodor Gábor sem jött el, mivel péntek délelőtt tíz órakor végleg ráébredt, hogy ő tulajdonképpen politikus, ezért, ha részt venne azon a megmozduláson, amely az ő javaslatára időpontot és stílust váltott, egyesek azt állíthatnák: ez csupán SZDSZ-es kampányfogás részéről.

A rendezők tehát így lóvá téve, immáron kevésbé lelkesedve vágtak neki a műsornak a szokásos, sajtónak szóló tiszteletkörök után (virágosztás, táblalobogtatás stb.). Először a skinheadek pirotechnikai show-ját sikeresen átvészelő család feje, Farkas György olvasta fel beszédét (kissé akadozva, nyilván nem juttatták el hozzá időben), amelyben bocsánatot kért – amennyiben valóban ártatlanok – attól a két fiataltól, akiket a támadók közül valónak gondolva kissé megvertek, majd lobogó hajjal és tekintettel az Ando Drom játszotta el az egyik cigány himnuszt, végül Horváth Aladár, majd Iványi Gábor mondott beszédet és olvasta föl Fodor Gábor üzenetét. Közben szállingóztak el a tüntetők és az érdeklődők is. Az újságírók panaszkodtak: „Egerben legalább voltak skinheadek is.” Itt csak rendőrök vannak, akik lassan bontják a rácsot. „Mégse kellett vóna eljönni”, mondja egy cigány asszony a kísérőjének, miközben elballagnak.

Elindulunk mi is. A lovak azonban a Beszélő fotósát meglátva megszimatolják a világhírt: vigyorogni kezdenek, pózba vágják magukat, csak egy képet, könyörög a tekintetük, majd megindulnak ők is, lassan távolodnak, szelíden riszálva magukat, mint a manökenek.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon