Skip to main content

„Mit ér a szó most?”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Rádióműsorok Sztálin haláláról

Halálirodalom


A Sztálin agóniája és halála körüli napokban a Magyar Rádió másorában megszaporodtak a versműsorok. A Szabad Népben március 6-tól naponta megjelent egy-egy alkalmi költemény. A rádióban is ezek képezték a gyakran műsorba kerülő irodalmi összeállítások gerincét. A vallási liturgiákban a nevezetes alkalom mindig előhívja a művészeteket. Ez történt a halálhír feldolgozása során is. Hamar kifulladtak a patetikus szónoklatok, elkopott az összes bombasztikus jelző, kellett valami elvontabb, de érthető formula.

Levelezők


Amióta szól a rádió, azóta vannak levelezői. A levelezők többnyire véleményt közölnek, műsorszámokat kérnek vagy kifogásolnak. A szocializmus sajátos viszonyai között a hallgatók másfajta levelezést is folytattak a Rádióval. A szűkös áruellátás, a szolgáltatások korrupcióval átszőtt, kezdetleges viszonyai miatt az emberek segítséget, közbenjárást reméltek attól a nagyon korlátozott nyilvánosságtól, amit a rádió jelentett. A hivatalokra és a hatóságokra nem nagyon számíthattak, gondjaikkal elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Utólevelezők


Egy névtelen levél 1953. március 17-én: „Hagyják abba Sztálin dicsőítését!” A másik levélíró sajátos nyelvezete megkívánja, hogy eredeti mivoltában másoljuk ide:

„Tisztelt Igazgatóság!! Nézzen a körmire annak a bitangoknak, akik a műsort csinálják. Ezek az elenség kezére dolgoznak. Utájják mindent ami magyar. Különösen a zenében, de másba is. En megkoplaltam, de az egész családom, hogy vettünk rádiót. No hiszen pénzen vettünk mérget, pedig előre megmondták, hogy borzasztó a műsor. De én nem hittem.



A címet Aczél Tamás verséből idéztük, Sztálint siratta ezekkel a szavakkal. Kétségtelenül világtörténelmi jelentőségű esemény volt fél évszázaddal ezelőtt a Szovjetunió vezérének halála. A politikai elemzők tudták, a többiek érezték, hogy változás következik. „Senki sem vár népfelkelést, nyíltan talán nem fog történni semmi, de áramlat fut végig”[1] – tudósított a londoni rádió a Szabad Európa Rádió rádiófigyelő szolgálatának napi jelentése szerint. Suta megfogalmazásából ítélve talán nem szó szerint így hangzott el, de a nyugati sajtókörök véleményét jól tükrözi.

A magyar lakosság egy része megrettent, félt a bizonytalanságtól; mások titokban fellélegeztek. Sztálin halála megszámlálhatatlan visszaemlékezés szerint a nagypolitika mellett az egyéni életekben is fordulatot hozott. Ilja Ehrenburg regénye nevet is adott a következő néhány évnek: Olvadás.

1953 eleje tetőzése és egyidejűleg mélypontja volt a magyarországi sztálinizmusnak. Se előtte, se utána annyi embert nem ért represszió, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt, két és fél ezer (!) családot kitelepítettek, kitiltottak Budapestről; 1950–1953 között egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett.[2]

A rettenet hátterében több, széles körben ismert anekdota is keletkezett ezekben a napokban. Emlékezők körében szóba kerül, hogy a Magyar Nemzet címsorába (vagy csak nyomdai levonatába), mások emléke szerint a Népszavába sajtóhiba került. A „mély megrendüléssel” kifejezés helyett „mély megrendeléssel” szavak, s emiatt az ÁVH azonnal el is vitte a felelőst. A nyomdahiba valóban megjelent a Népszava 1953. március 6-ai számában, „az egész magyar nép mély megrendeléssel értesült” Sztálin betegségéről, de ekkor hivatalosan az újságolvasó még nem értesülhetett Sztálin haláláról, noha a diktátor már halott volt. Az esetről, ugyan pontatlanul, de hírt adott egy nem hivatalos forrás is, az egykori Szabad Európa Rádiónál készített Item.[3]

Az említett dokumentumban szerepel a következő budapesti történet: „A Marx téri Volga espressóban (volt Berlini téri King cukrászda) letartóztatták a közelmúltban Szabó Kálmán ismert budapesti slágerszerzőt, Sztálin halála alkalmából tett gyalázkodó megjegyzése miatt. Szabó Kálmán és testvére, Szabó Géza, az ismert Szabó fivérek a Volga espressóban játszanak. A »nemzeti gyász« miatt elrendelt zenetilalom után Szabó Kálmán a gyéren látogatott helyiségben odaszólt az egyik asztalnál ülő barátjához: »Nem jössz torra?« »Milyen torra?« – kérdezte az illető. »Hát megdöglött a disznó!« – válaszolta Szabó. A következő pillanatban két fiatalember felkelt a szomszédos asztal mellől, igazolták magukat, és letartóztatták a zeneszerzőt. Fivérét, Szabó Gézát másnap elbocsátották állásából. Szabó Kálmánnak az eset óta nyoma veszett.” Ez a történet is azt igazolja, hogy az ÁVH, a Sztálin halálát követő időben, inspekciót tartott a nyilvános helyeken.

A régi rádiósok is felemlegetnek (dokumentumok híján ma már bizonyíthatatlan) érdekességeket. A zenei műsor előzetes tervezetében állítólag szerepelt két zeneszám, amelyeket – szövegük miatt – az utolsó pillanatban kiemeltek. („Meghalt a cselszövő…”, illetve „…csináltatok néki diófa koporsót…”). Lehet, hogy így volt, lehet, hogy legenda. Ugyancsak a SZER egyik informátorától származik néhány kegyeletsértő letartóztatásának a híre. A Váci úti Csavargyárban, az Elektromos Műveknél voltak ilyen esetek. Egy kockázatos vicc ezekből a napokból: „Sztálin csak tetszhalott. Hogy-hogy? Mert mindenkinek tetszik, hogy meghalt.”

A sok jelentés, közlemény, részvéttávirat, cikk és szónoklat mindegyikében előfordul azonos alakzat, tetszetős szólam: a párt, a nép „még szorosabban” tömörül vezetői köré. A kép – a folyamatos tömörödés – azt volt hivatott jelezni, hogy a nép nem most kezd felzárkózni: a tömörülés folyamatos, korábban is sokan és gyakran emlegették, s noha az ellenség gyakorta beférkőzött a sorokba (erről most hallgatni illik), ezután még szorosabb, még egységesebb lesz a falanx. Amiről eddig is azt állították persze, hogy hézagmentes. A „Gazda” (a szovjet vezetők így nevezték egymás között Sztálint) halála hirtelen megosztotta a csúcson lévőket. A szakadások rémképe gyors, bár átmenetinek bizonyult kompromisszumokra késztette a sztálini csapatot, és a propagandában az egység illúziójával bűvészkedett.

A következő történelmi pillanatkép a korszak légkörét, hangulatát különleges és a kortársak számára emlékezetes napok, a Sztálin halála körüli események felidézésével próbálja érzékeltetni.

1953. március 4., szerda



Sztálin megbetegedéséről a magyar közember 13.00 órakor a Kossuth rádióból értesülhetett. A TASSZ közleménye szerint – ezt ismertette a magyar rádió is – Sztálin másodikán éjszaka agyvérzést kapott. Roj Medvegyev Hruscsovról szóló könyvében az olvasható, hogy a végzetes agyvérzés március 1-jén következett be. „A lakosztályába Sztálin sohasem hívott vendégeket, itt páncélozott ajtók mögött, teljes magányosságban élt. A hálószobájába csak egy öreg takarítónő léphetett be. Az őrségnek és a személyzetnek egy pult gombjainak nyomogatásával adott utasításokat. Az egyik gomb megnyomásakor a személyzet szobájában kigyulladt a »Teát készíteni« jelzés, egy másik adta a »Kérem a teát« jelet, egy harmadik a »Leszedni az edényt« parancsot. A teát az ajtóban automatikusan kinyíló polcokon keresztül adták be. Március 1-jén a személyzet megkapta a szokásos jelzést: »Teát készíteni«. De a »Kérem a teát« parancs nagy sokára sem futott be. A szolgálatot teljesítő csekisták megkérték a takarítónőt, hogy nézzen be Sztálinhoz. Ő látta meg, hogy Sztálin az ebédlő padlóján fekszik. Az őrség felfektette a pamlagra a kis ebédlőben. Lélegzett, de nem tért magához. Kuncevóba hívták Malenkovot, Beriját, Bulganyint és Hruscsovot. Csak az ő beérkezésük után hívatták az orvosokat, akik agyvérzést, jobboldali bénulást és a beszédkészség elvesztését állapították meg. Sztálin állapota súlyos és gyakorlatilag reménytelen volt.”[4]

Hegedűs András, aki akkor az MDP Politikai Bizottságának tagja és az állami gazdaságok minisztere volt, a pártközpontban olvasta a hivatalos értesítést Sztálin megbetegedéséről: „Tudtuk, hogy a hatalmon lévő pártokban a vezetők betegsége titkos ügy, és ezért erős gyanú élt bennünk, hogy Sztálin agyvérzésének a bejelentése tulajdonképpen Sztálin halálát jelenti.” Gennagyij Kolomencev, aki a szovjet vezető közvetlen személyzetének tagja volt, ötven évvel későbbi visszaemlékezésében részben megerősíti Hegedűs feltételezését. Állítása szerint Sztálin már akkor halott volt, amikor másodikán délelőtt Orlov, az őrség parancsnoka rátalált. A következő napokban kiadott orvosi jelentéseknek csak időhúzás volt a célja.[5] Alátámasztja ezt a változatot A. L. Mjasznyikov akadémikus is, aki tagja volt annak az orvosi bizottságnak, amely a Sztálin egészségi állapotáról szóló jelentéseket, végül a halotti bizonyítványt kiadta. Mjasznyikovnak – állítólag – Malenkov adta értésére, hogy a hatalmi posztok elosztásához, illetve betöltéséhez, s nem utolsósorban a közvélemény felkészítéséhez időre van szüksége. A negyedikén közreadott hivatalos közleményben az áll, hogy Sztálin agyvérzést kapott, megbénult, öntudatlan, az érverése percenként 120, a maximális vérnyomása 220, a minimális 120. Hőmérséklete 38 fok, és légzészavara miatt állandó oxigénhiányban szenved. Agyműködése rosszabbodott. Tizenkét orvosprofesszor kezeli, akik belgyógyászati beavatkozással próbálják az agyvérzést megszüntetni. A kezelés módja: oxigén belélegeztetése mellett kámforkészítmények, koffein, strofantin és glükóz adagolása. A vérbőség csökkentésére piócákat(!) tettek a betegre, az ilyenkor szükségszerűen fellépő gyulladás ellen pedig a korszak csodakészítményét, a penicillint vetették be.

A müncheni Szabad Európa Rádió munkatársait legalább annyira meglepte a hír, mint a magyar hallgatókat. Az amerikaiak által fenntartott intézményben 1951 óta külön részleg feladata volt a magyar nyelvű rádióműsorok rendszeres figyelése. A korabeli technikai adottságok között, a világeseményeket ismertető hírügynökségi jelentések mellett, a budapesti rádió volt a szerkesztők hazai tudakozódásának leggyorsabban elérhető forrása. A magyarországi híreket lehallgató és a fontosabbnak tartottakat gépirat formájában a szerkesztők elé terjesztő részleg vezetője Béry László volt, aki a háború alatt Budapesten némi rádiós tapasztalatra is szert tett.[6] A szerkesztőknek jártak ugyan a magyar újságok, de azoknak kevés hasznát vették. Egyrészt a napilapokhoz is csak három-négy napos késéssel jutottak hozzá, másrészt a hazai témaválasztás (a munkaverseny-beszámolók, felajánlások, békeharc-jelenetek, „előremutató” bírálatok egymáshoz megtévesztésig hasonló sorozata) kevéssé volt alkalmas a valódi helyzet áttekintésére. A két budapesti rádiófolyam se sokat segített.

A Sztálin megbetegedéséről szóló hír annyira váratlanul érte a rádiófigyelőket, hogy a közleményt egy órakor pontatlanul írták le, az eleje lemaradt. Csak az este hétórai ismétlésnél javítottak, attól kezdve pontos a szöveg, talán, mert addigra magnóra vették, többen is meghallgatták. A SZER magyar szerkesztősége ezek szerint a budapesti rádióból tudta meg a hírt, noha a TASSZ, a hivatalos (egyetlen) szovjet hírügynökség már reggel jelentette. A belgrádi rádió magyar adásának kommentátora aznap délután (negyed háromkor) el is mondta, hogy Sztálin betegségét a moszkvai rádió külföldi adásai hajnalban, 5.30-kor közölték, tehát abban az időben, amikor az oroszok még aludtak.[7] Így a külföld hamarabb szerzett tudomást róla, mint az orosz nép. Totalitárius államról van szó, folytatta a jugoszláv rádiós, egy központi tekintély halála nem maradhat következmények nélkül. Logikus tehát, hogy Sztálin halála után bizonyos hézag következik be a Szovjetunióban. Nem lehetetlen hatalmi harc sem, ha kiéleződik az ellentét egyes személyek vagy csoportok között.

Este nyolckor a Kossuth rádió szóról szóra megismételte a délutáni jelentést. Előtte az Esti Hangos Újság, a mai Esti Krónika egyik őse hangzott el. A nyári időben este nyolckor, ezekben a kora tavaszi napokban még a téli műsorrend szerint hétkor kezdődő mindennapi adásban a hírek, a hazai és külföldi eseményekkel kapcsolatos írások mellett (ezeket színészek olvasták fel) zenei betétek, szatírák és csasztuskák is voltak.[8] Március negyedikén a műsor illusztrációkkal színesített beszámolót adott szovjet művészek magyarországi hangversenyeiről, majd elhangzott Az épülő kommunizmus országából című, Moszkvában készülő sorozat keretében a „nagy bolsevik tenger” ismertetése. „A Volga–Don-csatorna az orosz nép nagy álma. Erről álmodott Nagy Péter, de elgondolásai csak álmok maradtak. De jöttek a kommunizmus által acélossá edzett emberek, és megvalósították azt, ami valaha vakmerőségnek, megvalósíthatatlannak látszott.”[9] A hazai jelentések a következők voltak: harc a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzéséért, a Rákosi Mátyás Művek dolgozói Csepelen a terv győzelméért csatlakoztak Sztálinváros felszabadulási felajánlásához.[10] A füzesabonyi gépállomás igazgatója jelentette, hogy valamennyi gépet február 15-ig, száz százalékra (így!) kijavították, egy másik gépállomás párttitkára és tanácselnöke örömében táviratot küldött, merthogy 143 mázsa tavaszi búzát határidő előtt elvetettek. A külföldi hírek élén Bulgária török alóli felszabadulásának 75. évfordulója szerepelt. A többi kevésbé volt lényeges, talán az említésre méltó, hogy a francia miniszterelnök nem enged kifutni egy hajót a kommunista Kínának szánt rakománnyal.

Az Amerika Hangja esti hírmagyarázatában arról beszélt, hogy megindultak a találgatások: esetleg tisztogatás vagy polgárháború lehet. A meg nem nevezett források szerint az 51 éves Malenkovnak[11] van legtöbb esélye az utódlásra, mert Berija[12] kilátásai január óta az orvosper miatt romlottak.[13] Amerikai szenátorok, képviselők véleményére is hivatkoztak: egy ideig személycserékre és a politika megváltozására lehet számítani. Állítólag szerdára virradó éjjel Moszkvába hívták Walter Ulbricht[14] pártelnököt, aki a miniszterelnök első helyettese is. Források szerint oda várják a többi csatlós ország vezetőit is.

Londonból este fél kilenckor jelentkezett magyar adás. A hallgató innen megtudhatta, hogy Visinszkij[15] szovjet külügyminiszter, aki az ENSZ-delegációt vezette, az előzetes programtól eltérően nem vett részt egy délutáni tárgyaláson, és hogy Churchill[16] felkereste a szovjet nagykövetet. Sztálinnal kapcsolatban egyelőre a BBC is találgatott: nyilván halálosan beteg, mondta a jegyzetíró, s most szerte a világon feszülten várják a híreket. Angol orvosok a moszkvai közlésekre alapozva azt valószínűsítik, hogy Sztálin még 48 óráig él. A Pravda és a többi lap késői megjelenése arra enged következtetni, hogy visszavonták az előző kiadásokat. A magyar és a keletnémet hírszolgálat feltűnően későn adta hírül a jelentést. Hatalmi vetélkedés várható, és az akár valamelyik csatlós országban is kezdődhet, hiszen az összes vezetőt Sztálin nevezte ki, vagy ő egyezett bele a kinevezésükbe. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Berija, Molotov[17] és Malenkov is megbízik bennük.

Este Moszkva sem mondott újat. Kilenckor magyarul ismertették azt a közleményt, amit elmondtak már Budapesten is többször, csak más fordításban. A továbbiakban a nők egyenjogúságának példáival, szovjet gépgyárak termelési eredményeivel és hasonló „izgalmakkal” szólították a készülék mellé a hallgatókat.

Amerika Hangja 22.30-kor mindennap Európából is jelentkezett.[18] „Azt mondják, a hivatalos jelentés már a halál eshetőségére készít elő. A magyar nép irtózattal gondol Sztálinra. Eddig mindig megbocsátott az ellenségeinek is, de ma csak a szenvedésekre gondol, amiket Sztálin okozott neki.”

Egy óra múlva Belgrád mondott híreket, ezek között az egyetlen említésre méltó az, hogy a jugoszláv külügyi államtitkárság tiltakozott a magyar követségen a magyar határőrök 167 januári határsértése miatt. Hasonló jegyzékeket a felek elég gyakran nyújtottak át egymásnak.

A Kossuth se mondott újdonságot. Este tízkor és éjfélkor újra megismételték a már többször leadott közleményt. Következett a műsorzárás.

1953. március 5., csütörtök



Sztálin a hivatalos verzió szerint másnap, 1953. március 5-én, késő este (a Szabad Nép pénteki különkiadásában olvasható közlemény szerint: 21.50-kor) halt meg. A magyar rádióban és a reggeli lapokban ennek tehát csütörtökön még nincs nyoma. A Kossuth rádió hajnalban ugyanúgy jelentkezett be, mint máskor, 5.30-kor mindössze annyit mondtak, hogy újabb jelentés nem érkezett. Tudósítottak azonban az esti sztálinvárosi békegyűlésről, ahol a kor szokásának megfelelően hosszasan skandálták: „Éljen Sztálin! Éljen a nagy Sztálin!” Mintha még nem vették volna teljesen komolyan a híreket: a párt központi lapjának vezércikke a gépállomások feladatairól szól. A Szabad Nép is beszámol az előző esti gyűlésről: sok százan voltak a moziban, mégis csendes volt a terem. A rádióból már hallották a hírt. A városi párttitkár „kifejezte azt a forró reményt, hogy Sztálin elvtárs nem hosszú időre kapcsolódik ki a munkából”.

A rádió délben is csak variálta a semmit: Sztálin állapota súlyos maradt. Rákosi Mátyás táviratot küldött Moszkvába, azt a nap folyamán többször is felolvasták: „Legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy a Sztálin elvtárs megbetegedése okozta súlyos megpróbáltatás napjaiban mi még szorosabbra zárjuk pártunk és dolgozó népünk sorait.” Este hétkor elhagyták a Hangos Újság nevű mindennapi programot (annak ellenére, hogy a műsorismertetés fél hét után még kínálta), s megismételték a déli (akkor is semmitmondó) jelentést. Ezek után, hogy ne legyen monoton a műsor, mielőtt pihentetésül Liszt szimfonikus költeményét leforgatták volna, sorban felolvasták Rákosi táviratát, majd a kínai párt nevében megnyilatkozó Mao Ce-tung, a lengyel Boleszlaw Bierut pártelnök, a csehszlovák kommunisták vezére, Klement Gottwald, a bulgár Vlko Cservenkov főtitkár és Albániából Enver Hodzsa nagyjából azonos szövegű sürgönyét. A nyugatiak közül Jacques Duclos francia pártfőtitkár és Benoit Frachon szakszervezeti vezető, valamint Palmiro Togliatti következett. A Szabad Nép és a Népszava első oldalon ugyanezeket a sürgönyöket pontosan ugyanolyan sorrendben közölte.

A rádióban a műsorváltozás ettől kezdve folyamatos volt, és ez így történt a következő héten is. Este nyolckor rövid jelentést adtak Sztálin állapotának rosszabbodásáról (hátsófali infarktus), megismételték Rákosi táviratát, majd következett egy jegyzet: dolgozó népünk még szorosabban tömörül… A kiadott műsortól eltérően Csajkovszkij Anyeginje helyett a Picque Dame című operája ment. A műsorváltozást már reggel bejelentették a műsorismertetésben. A Petőfi rádióban délután volt egy versösszeállítás: A világ költői a kommunista pártról. Nyikolaj Tyihonov, Majakovszkij, Kuczka Péter, Aragon egy-egy művét, továbbá román, kínai verseket mondott Bodor Tibor, Gönczöl János, Ilosvay Katalin, Lukács Margit és Major Tamás.

Amerika Hangja Eisenhower elnök előző napi nyilatkozatát hozta: a moszkvai személycsere dacára a szabad világnak a béke mellett kell kitartania. Az új amerikai elnök (két hónapja iktatták be) a hír szerint Eden angol külügyminiszterrel megbeszélte a Sztálin betegségével kapcsolatban felmerülő problémákat. Elmondták: a szerkesztőség úgy értesült, hogy az USA vezető orvosai az eddigi jelentések alapján megállapították, hogy Sztálin már két napja halott. Végezetül, hasonlóan az előző napi kommentárhoz, ismét a csatlós országok vezetőinek bizonytalan helyzetére mutattak rá: „Ha Malenkov mosolyog rájuk, szabad-e visszamosolyogni, vagy elfogadhatják-e Berija ebédmeghívását?”

Az angolok műsorában Sztálin betegsége a második helyre szorult, mivel a hírnek fejleménye nem volt, viszont akadt más szenzáció: aznap Dániában landolt gépével egy lengyel pilóta. Kivonatosan ismertették a moszkvai jelentést, a táviratokat is (nem kommunista országokból is érkeztek rokonszenv-nyilvánítások). Londonban arra számítanak, mondta a hírmagyarázó, hogy az utódlás nem fog olyan harcokkal járni, mint Lenin halála után. Három utódjelöltet is megneveztek: Molotovot (bár ő már 64 éves), Malenkovot és Beriját. Kérdéses marad, hogy Mao Ce-tung az utódot elfogadja-e majd maga fölött. Amerika Hangja aznapi szerkesztője a Franc Tirreur című lapra hivatkozva ugyancsak azon tűnődött, hogy vajon parírozni fog-e Moszkva új urának a kínai pártvezető?

A második nap úgy telt el, hogy az emberek lényegében már tudták, hogy Sztálinnak vége, holott még nem közölték velük.

1953. március 6., péntek



A bejelentésre a Magyar Rádióban csak péntek reggel fél hétkor került sor, noha ötkor elkezdődött a „reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak” (aki nem volt dolgozó, és nem indult munkába, annak nyilván nem járt zenés műsor). A Kossuthot és a Petőfit összekapcsolták, ettől kezdve félóránként ismételték a szovjet párt közleményét: „Eltávozott korunk legnagyobb embere (…) utolsót dobbant a lángeszű bölcs szíve…” Közben csak az előre megszerkesztett zenei összeállítás ment: népdalok és mozgalmi kórusművek között néhány szimfonikus mű. A divatos orosz szerzők (Hacsaturján, Csajkovszkij, Szolovjev-Szedoj), valamint az Alekszandrov-kórus és a Pjatnyickij-együttes mellett albán dal az alkotmányról, szlovák népdal, kínai nóta a világ népeinek együttérzéséről, egy román kórus dala a békéért, koreai vegyeskar előadása Mao vezérről, illetve békeharcos francia, spanyol számok. A magyarok impozáns névsorában Kadosa, Grabócz, Ránki, Vaszy, Farkas, Kerekes, Tardos neve bukkant fel gyakran. A reggeli műsor aznapi szerkesztője – fél évszázad távolából – a részletekre már nem emlékezik pontosan. Arra azonban igen, hogy a rádió egyik vezetője hajnalban (borotválatlanul) megjelent a stúdióban, s hogy mindegyikük igyekezett nagyon gyászos képet vágni.

Tíz órára hír érkezett a temetésre alakult bizottságról. Ez fontos, mert a „liturgiája” jelzi a hatalmi viszonyokat. A szovjet vezetők temetése az ortodox hagyomány és a politikai rítusok sajátos szövedéke. Az idősebbek emlékeztek Lenin temetésére, akkor is alakult bizottság, azt Sztálin vezette. A mostani bizottság, melynek elnöke Hruscsov, a moszkvai városi titkár, eldönti, ki és mikor áll díszőrséget a ravatal mellett, ki viszi a koporsót, s ki mond beszédet.

Valamikor a nap folyamán ülésezett a Magyar Dolgozók Pártjának titkársága. Az ülésen háromtagú bizottságot választottak a teendők megszervezésére.[19] A bizottság tagjai: Rákosi, Gerő és Nagy Imre. Délben a moszkvai rádió magyar műsora is a gyászhírt mondta, csak más fordításban. Amikor a budapesti rádió kora délután hangfelvételről megismételte a Szabad Nép nekrológját, a szalag lelassult, újraindították. Aznap az első szabályos műsorszám 15.15-kor a szerb nyelvű adás volt.[20] A továbbiakban is csak komolyzenét sugároztak, és egy felhívást a magyar néphez, ismert frázisokkal. 16.45-kor a Kossuth és Petőfi a DISZ lapjából, a Szabad Ifjúságból idéz: „Az egész magyar ifjúság könnyes szemmel, de acélos akarattal állja körül a nagy Sztálin ravatalát.” A cikk Sztálin 1924 januárjában, Lenin temetésén elmondott, s a generalisszimusz utolsó éveiben gyakran idézett beszéd parafrázisa: „Esküszünk néked, drága Sztálin elvtárs…”

A középületekre először vörös lobogókat tűztek ki, hamarosan megjelentek mellettük a frissen beszerzett fekete zászlók is.

Estére a rádióban megszólal a „nép”. A budapesti Sztálin-szobornál egy 19-es vöröskatona küszködik a könnyeivel. A magyar vezetők délután részvétlátogatást tettek a szovjet nagykövetségen. Nemzeti gyászt rendeltek el Magyarországon is, a temetésig nem játszanak a színházak és a mozik. Vasárnapra összehívták az Országgyűlést.

Amerika Hangja meglepetéssel szolgált: megszólalt az egykori orosz Ideiglenes Kormány 1917 óta New Yorkban élő s a politikától távol sodródott elnöke, Kerenszkij. Kijelentette, hogy az orosz nép többsége reméli, Sztálin halála a kommunista terror végét jelenti.[21] Az adás keretében ismertették Sztálin életrajzát.

London riportszerű, tárgyilagos beszámolójából kiderült, hogy megteltek a moszkvai templomok. A ravatalhoz 3 km hosszú sorban állnak az emberek. Auriol francia államfő megemlékezett az antifasiszta szövetségesről.[22] A kommentárban a temetési bizottság összetételéből próbálnak következtetni. Ők említik először Hruscsov nevét, aki a jóslás szerint a harmadik ember lesz a szovjet hierarchiában.[23] (A SZER rádiófigyelője számára a név annyira semmitmondó és ismeretlen volt, hogy „Hrustyovot” írt.)

Amerika Hangja európai műsora 22.30-kor friss hírként, a moszkvai rádióra hivatkozva közli az új szovjet vezérkar névsorát. Miniszterelnök Malenkov, helyettesek: Berija belügyminiszter, Molotov külügyminiszter, Bulganyin hadügyminiszter és Kaganovics. Az elnöki tanács elnöke Vorosilov. A felsorolásban Hruscsov neve és beosztása nem szerepel.

1953. március 7., szombat



A Kossuth rádió reggel fél hatkor szó szerint ismertette az SZKP KB és a szovjet minisztertanács együttes ülésének terjedelmes, a nyugati rádiók által kivonatosan már előző este ismertetett határozatát. A hierarchikus részletezés azt sugallja, hogy nem nagyon fontos a pártapparátus. A hosszú felsorolásban a 11. pont, a gépipari minisztérium, a villamos erőművek minisztériuma, a tervbizottság és a szakszervezet után. Hat alpontja közül az ötödik rendelkezik arról, hogy Hruscsovot fel kell menteni moszkvai első titkári tisztsége alól, hogy csak a KB-ban végezzen munkát. Ebből nem tűnik ki, hogy hamarosan ő lesz az első a (nem egészen) egyenlők között.

A SZER rádiófigyelőjének immár elege van: „Tombol a Sztálin-téboly” – írja a szerkesztőség vezetőinek. „A budapesti rádió egész napi műsora teljesen Sztálin jegyében zajlik le. Még a zeneszámok is csak róla szólnak.”

A moszkvai rádió aznap azt jelentette, hogy „az egész világ szeme a Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokára tekint, ahol felravatalozva fekszik Sztálin”. Délben a Kossuth rádió elmondta, hogy a temetés 9-én, hétfőn, délelőtt tíz órakor kezdődik, és akkor öt perces általános munkaszünet lesz egész Magyarországon.

A lapokban megjelent a szovjet főnökség elhatározása: a hatalmas szarkofágot, amelyben Sztálin holtteste nyugszik, a Lenin Mauzóleumban helyezik el. Ebben a határozatban szó van egy monumentális építmény, panteon tervéről is, amit a Vörös téren és a Kreml falában eltemetett kiválóságok emlékére kell emelni. Ez az ötlet a későbbiekben többé nem került elő. Bejelentették, hogy a rádió közvetíti az Országgyűlés vasárnapi ülését, majd másnap a Városligetben, a nemrég felavatott szobor lábazatánál, a temetés napján délután négykor szerveződő gyűlést is, ahol a kijelölt szónok Gerő Ernő.

A Kossuth rádió este hatkor leveleket ismertetett. Döbbenet, gyász, könnyek és munkafelajánlások. Makó fekete zászlódíszbe öltözött. Részleteket olvastak fel megnevezett és ismeretlen szerzők (állítólag) frissen érkezett írásaiból. Az egyik levél tintáját elmosta a könny. A felolvasást lassú zene festette alá. Este hétkor Gábor Miklós beszélt, („Sztálint temetjük!”), aki Sztálin alakját vitte színpadra. (A művész néhány nappal később vehette át a Kossuth-díjat.)

1953. március 7., szombat este



Moszkvából a magyar nyelvű esti műsorban már legendákat hallani. Új erőre kapott, folytatódott a mítoszgyártás. Ilyenek jelentek meg: Sztálin elvtárs tíz vagy húsz évvel ezelőtt a gyárban, faluban stb. járt, kézfogása, meleg szavai azóta is, iránymutatók. A Dinamo gyár a húszas években például még csak néhány villanymotort gyártott, mára az ország egyik leghatalmasabb vállalata – mondta az egyik munkás. Budapest műsora sem más: „A Sztálin elvtárs iránti hála kimagasló munka-hőstettre ösztönözte a tatabányai 12-es akna dolgozóit. Az akna párttitkára közölte a dolgozókkal, hogy a 46-os gépesített fejtést olyan nyomás érte, ami miatt a termelőmunkát le kell állítani, sőt, a több, mint egymillió forint értékű gépi berendezést a pusztulás veszélye fenyegeti. A műszak harminc kommunista bányásza Sztálin elvtárs nevével rohambrigáddá alakult, és éjjel kettőig dolgoztak a veszélyes munkahelyen. Már csak hason csúszva lehetett bemenni, de szétszerelték és kimentették a rázócsúszda teknőit.”

Az Amerika Hangja este nyolckor Malenkovot mint utódot mutatta be. A megoldás csak látszólagos, mondta a hang, a harc csak most indul meg a hatalomért, és talán hónapok múlva dől el.

London szerint a hatalom megint egy kis csoport kezébe került. Az elmúlt években Sztálint mitológiával vették körül, és a külföldi elnyomottak tényleg tisztelettel tekintettek rá. Akik az elnyomása alatt sínylődtek, azok tudják, ki volt ő, mi volt az ő uralma. A munkásrovatban így fogalmaztak: „Sztálin halála nem a gyász, hanem a felszabadulás reményének érzését ébresztette a magyar dolgozókban.”

1953. március 8., vasárnap



Már a reggeli hírekben bejelentették, hogy másnap 13 órától forgalomkorlátozás lesz a Városliget környékén. A villamosok csak a Keleti pályaudvarig közlekednek. A tavaszi szántás-vetés viszont nem szünetelhet, sőt most éppen a gyászra hivatkozva jelentették, hogy a mezőkön éjjel is dübörögnek a traktorok. A Kossuth rádió délelőtti műsorán a Szabad Nép napi vezércikke után a szorgalmas hallgató Leninről és Sztálinról szóló dalokat kapott, majd az egyik irodalmi összeállításban külföldi, a másikban hazai költők írásait olvasták fel. Utóbbiak között Illés Béla, Kónya Lajos, Nagy Sándor (a Sztálin-díjas), Illyés Gyula, Hámos György, Varga Domokos, Kuczka Péter és Nemes György szerepelt. A versek egy része a már megemlítettek közül való, nyomtatásban is megjelent. A délutáni Kincses Kalendáriumban (ez egy szimpla rigmusokkal, csasztuskákkal tűzdelt, kezdetleges felkészültségűnek elképzelt parasztoknak szóló, keretjátékkal előadott műsor volt) a paraszt siratta a nagy vezért.

Az országgyűlési közvetítés az előzetes terveknek megfelelően, meglehetős unalomban zajlott le. Az Országgyűlésnek az ötvenes évek elején vajmi kevés jelentősége volt, a képviselőket reprezentatív képletek alapján válogatták ki: hány munkás, paraszt, mérnök, tanár, nő és idős vagy fiatal személy alkossa. A koalíciós időszakból mindössze a parlamentarizmus látszata, illúziója maradt meg, aminek szükségességét a nemzetközi szervezetekben való jelenlét miatt is fenntartották. Nagy Imre mondta el az ünnepélyes szónoklatot. Mondanivalóként mindössze annyi hámozható ki: legyen meghittebb és még szorosabb a szovjet-magyar barátság! (A dolog jelentőségéhez egy pici adalék: a Társadalmi Szemle, az MDP tudományos folyóirata márciusi számát teljes egészében újranyomták, a Sztálin halálával kapcsolatos, fontosnak tartott jelentésekkel és dokumentumokkal. Nagy Imre beszéde nincs ezek között.) A továbbiakban a szónok javaslatot terjesztett elő: törvényben örökítse meg a magyar Országgyűlés Sztálin emlékét. Korábban hasonló emléket Rákóczi Ferenc kapott, hamvainak hazahozatala alkalmából 1906-ban, majd Ferenc József (1917-ben), később Széchenyi (1925), Kossuth (1927), Szent István (1938) és Károlyi Mihály (1945) érdemeit rögzítette törvény.[24] Az 1953. évi I. törvény sincs a Társadalmi Szemlében, pedig az elég hosszú életűnek bizonyult, hiszen csak 1989. május 11-ei ülésén helyezte hatályon kívül az Országgyűlés.

A közvetítés miatt a mindennapi időjárás- és vízállásjelentés elmaradt. A Kossuth rádió esti hírei között (19.00 órakor) elmondták, hogy a Minisztertanács elrendelte: a temetés időpontjában, az ötperces hétfő délelőtti munkaszünet első három percében zúgjanak a gyárak szirénái, a mozdonyok sípjai, a hajók kürtjei. Fél kilenctől A Feledhetetlen 1919 című rádiódrámát sugározták. Rendezte: Major Tamás. Ezekben a napokban a Nemzeti Színház is ezt a darabot játszotta, és a változatosság kedvéért a fővárosi mozik műsorát a belőle készített film vezette: egyidejűleg hat nagy moziban volt műsoron.

A Petőfin megmaradt a reggeli unitárius félóra és az evangélikus istentisztelet közvetítése. Utána kiderült: „Minden út a kommunizmushoz vezet”. Versfüzér következett, ezzel a címmel. Felolvasták Méray Tibor Szabad Népben megjelent tárca-novelláját, amelyből kiderült, hogy Sztálinnak akkora hatása volt, hogy amikor elment már a Vörös térről, még ott maradt a szelleme. Könnyebbségül a hallgatók Emil Gilelsz zongorajátékát kapták, remélhetőleg a művész kvalitása és nem Sztálin-díja indította a szerkesztőt, amikor műsorra tűzte.

A nap folyamán Farkas Mihály honvédelmi miniszter a másnapi temetés időpontjára díszsortüzet rendelt el, 24 lövegből 20 össztűz-lövését. A parancs a napilapokban került a nyilvánosság elé, a Hadtörténeti Levéltár őrzi.[25]

A szovjet fennhatóság alatt működő Szabad Jugoszláv Rádióállomás „jugoszláv hazafiak” nevében közölt egy röpiratot: még határozottabban és bátrabban harcolnak a Tito–Rankovic-klikk fasiszta uralma, az imperialista rabszolgaság ellen.[26]

Amerika Hangja Európából: A törpék uralma következik. Sztálinból akkora bálványt csináltak, hogy utódai csak törpék lehetnek. A többiek hajlandók-e meghajolni a törpe Malenkov előtt? Mao eltűri-e, hogy a törpe Malenkov parancsoljon neki?!

1953. március 9., hétfő, a temetés napja



A Kossuth és a Petőfi rádió valamennyi adótornyát összekapcsolták. 8.30-tól gyászindulók és kantáták hallatszottak. Tíz óra előtt egy egészen új, a rádiófigyelő számára ismeretlen hang (vagyis Gábor Miklós) olvassa be a szöveget: Sztálint temetjük. A szovjet himnusz, a magyar himnusz és az Internacionálé után a következő hangzott el: „Sztálin ügye él! A sztálini korszak gyermekei győzedelmesen menetelnek, pártunk útmutatását követve, soha meg nem inogva… Ahol gyermek, acél, búza, terv születik, ott ragyog mindenütt Sztálin neve.”

Folyamatosan fordították a Vörös téren beszélő orosz bemondó szövegét, valamint Malenkov, Molotov és Berija beszédét. A legközelebbi híradásban, délután háromkor már azt jelentették: eltemették. Nemsokára megkezdődött a nap fő budapesti eseménye, a nagygyűlés. „Nem így akartuk felavatni a szobrot és a teret” – mondta bevezetőben a közvetítés riportere, Molnár Aurél (hiszen, mint folytatta, áprilisra várták Sztálint, hogy saját szobrát Budapesten személyesen avassa fel). „Százezrek állnak mozdulatlanul vörös és fekete zászlókkal… az élő tömeg visszafojtott lélegzete mögött hallani lehet az ércszobor szíve dobbanását.”

Pongrácz Kálmán, a Fővárosi Tanács elnöke nyitotta meg a gyűlést, Gerő Ernő volt a fő szónok. Mint a szertartáshoz illett, felsorolta az ismert tételeket: Sztálin páratlan szervező, lángeszű teoretikus, minden idők legnagyobb hadvezére. Erős, összekovácsolt pártot hagyott hátra, hatalmas államot, világot átfogó békemozgalmat. „Magyar népünk szerető édesatyját, legnagyobb jótevőjét, bölcs tanítóját gyászolja.” Innen a szónoklat csupa felkiáltójeles óhajtó és parancsoló mondat. Gerő néhány további fordulattal addig jutott, hogy a honvédelem és az államvédelem erősítése mellett a munkaversenyt hozta szóba, majd felhívott mindenkit, hogy még szorosabban tömörüljön a párt és Rákosi köré. A kötelező ováció után Muszka Imre vasesztergályos kapott szót. Muszka 200 százalékos teljesítményével egyike az első sztahanovistáknak, és 1949-ben tagja volt a Sztálin 70. születésnapjára utazó delegációnak, amely egy egész vonatszerelvényt megtöltő ajándéktömeget kísért Moszkvába. „Nem volt nála szeretőbb édesapánk… Nem volt jobb barátja nála a mi magyar népünknek. Olyan ő, mintha magyar ember volna. Nem volt nála szeretőbb édesapánk.” – mondta Muszka. Sztálinváros küldötte is szót kapott, majd Gerő, Révai, Nagy Imre és Hidas István (a Titkárság tagjai) megkoszorúzta a szobrot.

A szónokok egymásutánja is korabeli szertartásrend szerint alakult. A Fővárosi Tanács elnökének szerepe nyilvánvaló: ő a helyszín „házigazdája”, s minden egyéb körülmény mellett Sztálin Budapest díszpolgára is volt.[27] Gerő a párt második embere, s mivel Rákosi délelőtt Moszkvában részt vett a temetésen, a legmagasabb rangú kommunista volt a szónok. Az is világos, hogy Sztálinváros küldötte miért volt a szereplők között: az új vasmű és a köré épülő város a hazai sztálinizmus legnagyobb szimbóluma volt. Muszka Imre pedig a korszakra oly jellemző, és valójában a kötelező termelési normák minden határon túli megemelésére, azaz a munkások vég nélküli kizsigerelésére szolgáló sztahanovista munkaversenyt képviselte.

A nagygyűlés végén, a koszorúzás kezdetén megindult a tömeg, oszlani szeretett volna. A botrányos jelenetekről szintén egy korabeli „Item” tudósított. „Az emberek egymásra torlódtak, egymást taposták, a tumultusban veszekedni, lökdösődni kezdtek. Gyerekek és nők sikoltoztak, férfiak kiabáltak, már senki nem figyelte a koszorúzókat. Leírhatatlan káosz keletkezett. A rendőrség vezetőit állítólag még aznap este berendelték a pártközpontba, ahol azzal védekeztek, hogy a tömegből előállítottak néhány hisztériát keltő »ellenséges« elemet.” (Az „Item” teljes szövege a dokumentum-összeállításban – a szerk.)[28]

A temetés estéjén, nyolckor a Kossuth rádióban szóról szóra közvetítették Malenkov, Molotov és Berija beszédét, eredeti orosz hangbejátszásokkal.

Amerika Hangja késő este arról tájékoztatott, hogy letartóztattak 270 keletnémet bányászt, mert nem írtak alá egy részvéttáviratot. Hírei között, Dulles sajtóértekezlete után, szokatlan megoldással azt említette, ami nem történt: Mao Ce-tung nem vett részt a temetésen, s részvéttáviratában mintegy feltételként szerepel, hogy Sztálin politikáját folytassák. Megjegyzi: Kínát minden temetési beszédben említették. A másik „negatív” hír, hogy elmaradt Rákosi születésnapjának megünneplése![29] „Tavaly dínomdánom, idén gyász, jövőre talán már nem is él, ha eléri a tisztogatás.” – így a hírmagyarázó.

London ismét a csatlós vezetőket gyötrő félelemről és aggodalomról beszélt. „A Sztálin halála óta elhangzott megnyilatkozásokban félre nem érthetően megjelent a bizonytalanság. A birodalom fenntartását a szovjet fegyveres erőtől várják. Akadhatnak kommunisták, akik önálló útra akarnak térni. Lehet, hogy nemzeti érzésű kommunisták felteszik a kérdést: mit tegyenek, hogy országuk helyzetét javítsák. Szeretnék a magyar nép támogatását megnyerni. Senki sem vár népfelkelést, nyíltan talán nem fog történi semmi. De áramlat fut végig. Óvakodni kell, hogy meg ne merevedjen a szovjet magatartás, de a lehetőségeket ki kell használni. A kommunista vezetők riadtan követelik az éberséget. A szabad világ is éberen figyel.”

1953. március 10., kedd



A gyász(os) sorozat nem zárult le a temetéssel. Nincs könyörület a hazai hallgatók és a külföldi rádiófigyelők számára. A siratók a budapesti rádióban újra meg újra rázendítenek. Ezen a délelőttön az asszonyrovatban, a nap folyamán a gyermekműsorban, két irodalmi összeállításban, a termelési híradóban és egy „ tudományos” előadás keretében. A köztes időben orosz zenészek muzsikája szólt. A Petőfi ebben a közegben itt-ott menedék. Magyar zenét is sugárzott, a rádióújság szerint már sportnegyedóra is volt aznap, és csak egy előadás Grúziáról (Sztálin szülőhelye). A hírek közt a fontosabbak közé tartozott, hogy Mao Ce-tung tollából cikk jelent meg a moszkvai Pravdában. A legnagyobb barátság című írást azonnal átvette a Szabad Nép, s a Kossuthon este nyolckor felolvasták.

London aznapi érdekességként emelte ki, hogy Jugoszlávia a Nyugattól megkapta az első lökhajtásos repülőgépeket. Andrew Martin Gerő beszédét kommentálta: nem volt igazi gyászbeszéd, mondta, mert a közepén hirtelen átcsapott Rákosi dicséretébe. (Tényszerűen ez nem áll, a beszéd végén egyszer fordult ilyen elő, az pedig nem volt több a kötelezőnél – a szerk.) Azt is megjegyezte, jogosan, hogy miközben Gerő az éberség fokozásáról szólt, Piros László tette le a koszorút Péter Gábor helyett, mert az ÁVH főnökét, aki a hazai „éberség-felelős” volt, eltüntették, börtönben van.

A következő napok


Magyar szempontból a hét további napjainak rádióműsorát a közelgő nemzeti ünnep miatt érdemes követni. Vajon lehet-e kimászni a gyászkút mélyéből, az orosz-szovjet dömpingből legalább annyira, hogy a nemzeti érzület hangot kapjon? Megjelenik-e a magyar tematika? Szerdán még nem. Akár Úttörő Híradó, akár Tíz perc külpolitika a műsor címe, legalább egy megemlékezés volt benne Sztálinról, de nyoma sincsen ’48-nak. Sztálinról szóltak Ilja Ehrenburg és Mihail Solohov írásai. Másik díszcsomagolást kaptak a már közölt versek, amelyekhez néhány újabb társult.

Amerika Hangja szerdán, március 11-én Stevenson volt (és jövendő) demokrata elnökjelölt vélekedését idézi: tévedés volna arra számítani, hogy Sztálin halálával enyhül a hidegháború. Más amerikai politikusok azt gondolják, hogy Malenkov nem lett a Szovjetunió urává. Ahhoz másra van szükség: ezt a pozíciót csak gyilkosságokkal és erőszakkal lehet megszerezni.

A BBC igen kemény, midőn a két nappal korábbi nagygyűlésre utal. „A gyászoló magyar kommunisták belegázoltak a magyar nép érzelmeibe. Sztálin nem a magyar függetlenséget akarta. Gerő éberséget kíván, de „lehet-e még éberebb a rendszer, amely már kiirtotta az ÁVO vezetőjét, amelynek éppen az volt a feladata, hogy az éberséget biztosítsa?”

Csütörtökön a Petőfi rádióban, azon belül is a gyerekeknek szánt műsorban tűnik fel 1848 emléke. Elhangzik Petőfi Nemzeti dala is, csak oroszul. A Kossuth még megismétli Darvas Józsefnek az Írószövetségben elmondott gyászbeszédét, a Néphadsereg híradója Farkas Mihály (honvédelmi miniszter) felhívásával kezdődik, és az esti program a Borisz Godunov című opera. Pénteken ismét Sztálinról szól a rádió, a profik mellett egy vájár is elmondja, hogy úgy dolgozik, ahogyan Sztálin tanította. A kisdobosok helyett Ványa, az ezred fia kapott helyet, egy két évvel korábban bemutatott rádiójátékot ismételtek meg.

Ezen a héten két további nevezetes halott volt: Szergej Prokofjev, aki nem kapott műsort, pedig a visszaemlékezők szerint a zenészek tervezték. Klement Gottwald a moszkvai temetésen fázott meg, róla szombaton megemlékeztek.

Az Amerika Hangja európai szerkesztősége pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pravda hamisított fényképet közölt. Sztálin, Mao és Malenkov látható a hamisítványon, miközben az eredeti 13 moszkvai vezetőt ábrázol, és Mao Sztálin, és nem Malenkov mellett áll.

Szombaton a SZER rádiófigyelőjének rövid összefoglalóban az szerepel: „Lassan lecsillapodik az izgalom, amit Sztálin halála okozott. Az új kormány, amely minden valószínűség szerint még Sztálin kezdeményezésére alakult, elfoglalta a helyét, és látszólag minden megy a legnagyobb rendben. A megoldás azonban csak látszólagos és a leplezett rend mögött a küzdelem és a versengés nem szűnt meg.”

A magyar nemzeti ünnep reggelén a Kossuth rádió Petőfi versével köszöntötte hallgatóit: Ismét magyar lett a magyar… Ideje volt.

Az írás az OTKA támogatásával készült.

Jegyzetek


[1] OSA-HU 300/40/8/9. doboz.

[2] MOL 276 f. 51/12. ő.e. 90–97.

[3] OSA 300/40/4 1. HUNG. ITEMS 106. 24. (Az Itemek leggyakrabban a blokkból menekültekkel készült interjúkból, vagy más, bizalmas forrásokból szerzett információkat összegezték, mai lelőhelyük a budapesti Nyílt Társadalom Archívum.)

[4] Roy Alekszandrovics Medvegyev: Hruscsov. Politikai életrajz. (Budapest, Laude Kiadó, 1989). 76. 195–196.

[5] Argumenti i fakti 2002. március 3.

[6] Béry László (1898–1971) újságíró. Az Esti Újság szerkesztője, majd a német megszállás után a Magyar Rádió politikai műsorokat felügyelő osztályvezetője volt. A SZER magyar osztályán 1951–1967 között dolgozott.

[7] A jugoszláv rádiók magyar nyelvű műsorait: Belgrádot, Újvidéket is gondosan követték a SZER lehallgatói. A Magyarországgal háborús feszültségben álló ország rádióinak információit és érvelését fontos volt ismerniük.

[8] A csasztuska-brigádot négy énekesnő és egy harmonikás alkotta. A kezdő és záró zenét népdalmotívumok felhasználásával Ránki György szerezte. Boros János – Éry József: A Krónika. Család, napilapok a Rádióban. (Budapest: MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1973). 18.

[9] A moszkvai műsor később kimaradt a budapesti programból, de önállóan, egy Magyarország számára fenntartott frekvencián sugározták. Megszüntetéséről 1957. február 12-én tárgyalt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága. MOL-M-KS-288.f. 5/15 ő.e.

[10] 1950. március 24-én „engedélyezte” a Minisztertanács, hogy az államosított csepeli gyáróriás, Weiss Manfréd egykori tulajdona viselje Rákosi nevét. A minisztertanács 1951. november 2-án „hozzájárult”, hogy a dunapentelei vasművet és a várost Sztálinról nevezzék el.

[11] Malenkov, Georgij Makszimiliánovics (1902–1988) mérnök, politikus. 1925-től Sztálin titkára volt, a harmincas években egyre magasabb beosztásokban dolgozott, a háború alatt mint a Honvédelmi Bizottság tagja. 1946-ban KB titkár és politikai bizottsági tag lett, 1952 októberében, az SZKP XIX. Kongresszusán ő ismertette a fő referátumot. Sztálin halálakor miniszterelnök-helyettes. 1953–1955 között a minisztertanács elnöke, majd 1957-ig ismét helyettes és a vízi erőművek minisztere. 1957 tavaszán végleg eltávolították a politikai vezetésből.

[12] Berija, Lavrentyij Pavlovics (1899–1953) grúz származású politikus, 1938-tól a belügyi népbiztosság vezetője, miniszterelnök helyettes. 1953 nyarán letartóztatták, majd kivégezték.

[13] A világháború utáni antiszemita kampányok sorozatába illeszkedő koncepciós eljárás azzal vádolta meg a Kreml-kórház zsidó orvosait, hogy a szovjet vezetők életére törtek. Az 1953. január 13-án foganatosított letartóztatások sokak szerint egy végleges leszámolás előzményei voltak. Sztálin halála után egy hónappal (április 3-ról 4-re virradó éjszaka) az őrizetbe vett orvosokat kiengedték.

[14] Walter Ulbricht (1893–1973) német politikus, a kommunista párt alapító tagja. Hitler hatalomra jutása után külföldről irányította az antifasiszta propagandát. 1945 után az egyesült munkáspártok elnöke, a miniszterelnök első helyettese.

[15] Visinszkij, Andrej Januárevics (1883–1954) jogász, politikus. A szovjet ügyészség vezetőjeként a harmincas évektől a koncepciós perek végrehajtója, 1949–1953 között külügyminiszter, majd a Szovjetunió ENSZ-képviselője.

[16] Churchill, Sir Winston (Leonard Spencer) (1874–1965) brit államférfi, 1940–1945 és 1951–1955 között miniszterelnök.

[17] Molotov, Vjacseszlav Mihajlovics (1880–1986) politikus, 1921-től a szovjet párt központi bizottsági titkára, 1930–1941 között a Népbiztosok Tanácsának elnöke (miniszterelnök), majd külügyminiszter. 1957 nyarán kizárták a vezető szervekből, Mongóliában lett nagykövet.

[18] 1951. április 28-án magyar–amerikai egyezményt kötöttek, ennek része volt, hogy megszüntetik Amerika Hangja sugárzását Münchenből.

[19] MOL 276 fond 54/234. ő.e.

[20] A rádió két programja minden nap többször mondott idegen nyelven híreket. Különösen fontosnak tartották a szerb és a szlovén felolvasást (15-20 perc alkalmanként). A főadón 18.40–19.00 között németül mondtak híreket.

[21] Kerenszkij, Alekszandr Fjodorovics (1881–1970) orosz ügyvéd, az eszer (szociálforradalmár) párt politikusa. Duma-képviselő, miniszter, 1917 márciusától kormányelnökként a hadsereg főparancsnoka. 1918-ban Franciaországba emigrált, 1940-től élt az USA-ban.

[22] Auriol, Vincent (1884–1966) francia jogász, politikus. 1914-től képviselő, több kormány minisztere, a Szocialista Párt elnöke, 1947-től a Negyedik Köztársaság elnöke.

[23] Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894–1971) politikus. 1918-tól pártmunkás, 1935-ben moszkvai első titkár, majd az ukrán párt vezetője. 1949–1953 között KB-titkár és a moszkvai terület pártszervezetének irányítója. 1953-tól az SZKP első titkára. A XX. kongresszuson titkos beszédben ismertette Sztálin bűneit. A hatalomból 1964-ben eltávolították.

[24] 1906: XXII. törvénycikk. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvai hazahozataláról; 1917: I. törvénycikk. Dicsőült Első Ferencz József király emlékének törvénybe iktatásáról; 1925: XLV. törvénycikk. Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar emlékének törvénybe iktatásáról; 1927: XXXII. törvénycikk. Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybe iktatásáról; 1938: XXXIII. törvénycikk. Szent István király dicső emlékének megörökítéséről; 1945: II. törvénycikk. Károlyi Mihály érdemeinek törvénybe iktatásáról.

[25] HL MN VIII. 2. fond HM Titkárság iratai 00557/B-1953/HM Titkárság (1953/T-2/2. ő.e.).

[26] Tito, Josip Broz (1892–1980) horvát származású jugoszláv politikus, 1937-től a kommunista párt főtitkára, a háború alatti partizánhadsereg vezetője, majd miniszterelnök és honvédelmi miniszter, 1953-tól köztársasági elnök. Nem volt hajlandó követni a Szovjetunió által megszabott irányvonalat. Jelképe lett az egységes Jugoszláviának, ám a nemzetiségi ellentétek halála után szétrobbantották államát.
Rankovic, Alekszander szerb származású jugoszláv politikus, a kommunista párt titkára, 1946–1962 között belügyminiszter, 1953–1963 kormányelnök.

[27] Sztálint 1947. november 8-án választották Budapest díszpolgárává.

[28] OSA Evaluations Items No. 02982/53. 21 March.

[29] Rákosi Mátyás 60. születésnapját 1952. március 9-én kiterjedt országos kampány előzte meg. Az ünnepségeket és az ajándékok tömegét bemutató kiállítást a Sztálin 70. születésnapja tiszteletére 1949-ben tartott rendezvénysorozat mintájára alakították ki.



































































































































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon