Skip to main content

„Nem minősítek!”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A vállalati biztos a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatról


A privatizációs manőver kapcsán az ÁVÜ igazgatótanácsa az alábbi határozatot hozta: „Az FT 1992. december 9-i hatállyal a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatot államigazgatási felügyelet alá vonja, és felhatalmazza az ÁVÜ ügyvezető igazgatóját, hogy a vállalat igazgatójának felmentésével vállalati biztost nevezzen ki, melynek határideje: 1992. december 15. Fel kell hívni a vállalati biztost arra, hogy haladéktalanul indítson pert az 1991. december 15-én kelt, az Andreoli Kft. társasági szerződésével, valamint az ugyancsak aznap megkötött és az említett kft.-ben a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatot megillető 100,1 millió forint névértékű üzletrész átruházására a Bigatton Franchising SAS di Bigotton Bruno and C. és a Bigatton SAS di Bigatton Bruno and C. cégekkel megkötött adásvételi szerződések miatt semmisség jogcímén a kiírt pályázat feltételeinek megvizsgálásával. A tranzakcióval kapcsolatban az Ellenőrzési Igazgatóság vizsgálja meg, hogy az ÁVÜ apparátusát és a vállalat vezetését milyen felelősség terheli.”

Beszélő: Önt Slosár Gábor, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese nevezte ki a MIVE vállalati biztosává. Ezáltal létrejött egy fonák helyzet: kinevezésével éppen az az állami cég lett első számú munkáltatója, amely kompromittálódott a privatizációs botrányban. Ennek ellenére ön már kinevezésének napján megtette feljelentését a BAZ Megyei Bíróságon, és pert indított az üzleti szerződések semmisségének megállapítására és az eredeti állapot helyreállítására. Szeretném, ha ismertetné periratának tartalmát, ugyanis a botrány kirobbanása óta semmiféle információ nem került nyilvánosságra.

– A MIVE akkori vezetése 1991. év elején elhatározta a vállalat úgynevezett törzshálózata – amely tíz darab ingatlan kezelői jogából, hat bérelt ingatlanból, egyéb gépekből, berendezésekből és forgóeszközökből állt – privatizációjának kezdeményezését, melynek érdekében az ÁVÜ-höz fordultak. Az ÁVÜ a kezdeményezést megvizsgálta, és úgy döntött, hogy pályázatot kell kiírni az értékesíteni kívánt vagyonra. A törzshálózat privatizációjának nyilvános pályázata meghirdetése megjelent a Magyar Nemzet 1991. október 24–25-i számában, a Világgazdaságban október 26-án és 29-én, valamint a Magyar Hírlapban október 28-án és 29-én. A pályázat beadásának határideje 1991. november 14-e volt. A pályázatra egyetlen ajánlatot adtak be 1991. november 13-án, ezt november 15-én közjegyző jelenlétében bontották fel. A pályázatot az olasz állampolgárságú Bruno Bigatton adta be, két társaság, a Bigatton Sas di Bigatton Bruno and C. és a Bigatton Franchising Sas di Bigatton Bruno and C. nevében. Mindkét cég Bigatton úr tulajdona, de az utóbbi a felesége nevén fut, az ő családneve Andreoli.

Az ÁVÜ az 1991. november 28-án kelt 2933/15 ÁVÜ sz. határozatával járult hozzá ahhoz, hogy a MIVE a pályázat nyerteseivel korlátolt felelősségű társaságot alapítson. Az üzletkötés feltételéül az alábbiakat írta elő: a szerződés megkötésére csak akkor kerülhet sor, ha a külföldi befektető a befektetés teljes összegére a vállalatnak bankgaranciát mutat be; a társasági szerződés aláírásával egyidejűleg a külföldi befektető előszerződésben vállaljon kötelezettséget a vállalati üzletrész 1991. december 15-ig történő megvásárlására; a bevételből az ÁVÜ-t 80%, a vállalatot 20% illeti meg. Továbbá kötelezték a vállalatot, hogy folytassa le az önkormányzattal a tárgyalásokat, és az önkormányzatot a törvény előírásai szerint elégítse ki. Ennek forrása az ÁVÜ által visszaforgatott 20%, az ezen felüli részt a vállalatnak kell megfizetni, az az ÁVÜ részesedését nem terheli.

Beszélő: Hogyan, kik között oszlik meg a társasági vagyon?

– A MIVE és a két olasz cég által alapított ANDREOLI Éttermeket és Szállodákat Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaságba a MIVE százmillió forint értékben, eszközapportként bevitte a már említett törzshálózatát, pénzbeli betétként pedig egymillió forintot. A Bigatton Sas 25,8 millióval, a Bigatton Franchising (alias  Andreoli)  pedig  17,2  millióval szállt be az üzletbe. A társaságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság mint cégbíróság 1992. február 12-én, 05-09-001712 szám alatt vette cégnyilvántartásba. Az ÁVÜ határozatának b) pontja alapján a MIVE üzletrészéből az apportnak megfelelő üzletrészt egy 1991. december 15-én kelt adásvételi szerződéssel a Bigatton Franchising és a Bigatton Sas százmillió forint vételáron megvette, „kifizette”.

Beszélő: Eszerint ebben a tranzakcióban az ÁVÜ apparátusát az a felelősség terheli, hogy az olaszok potom 43 millióért tulajdonjogot szereztek tízszeresét érő állami vagyon felett?

– Kérem, én állami hivatalnok vagyok, tehát nem ítélkezhetek.

Beszélő: Térjünk rá arra, hogy milyen felelősség terheli a vállalat vezetését?

– A már említett pályázatot a 1990. évi VIII.   (vagyonvédelmi) törvény alapján kellett meghirdetni az ÁVÜ határozata értelmében. Azonban a pályázati felhívás nem tartalmazta mindazokat az adatokat, amelyek szükségesek lettek volna a kellő figyelem felhívására és megalapozott ajánlat készítéséhez. Hiányzott a pályázati felhívásból, hogy mi is kerül értékesítésre. Ezt kizárólag „törzshálózathoz tartozó meghatározott egységeknek” tüntette fel a felhívás ahelyett, hogy a Miskolcon és Miskolctapolcán közismert, frekventált helyen lévő Park és Lidó Szálloda, valamint a vállalat központjául szolgáló belvárosi irodaház említésre kerültek volna. Így a pályázati felhívások egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy felkeltsék az esetleges magyar vagy más külföldi vállalkozók érdeklődését. Ezt a tényt a pályázat eredménye is igazolja: kizárólag az olaszok nyújtották be pályázatukat azzal az ajánlattal, amelyet korábban már pályázaton kívül is megtettek. Továbbá, az 1990. évi VIII. törvény 9. §-ának (3) bekezdésében foglaltak előírják azt, hogy a nyilvános pályázat eredményét, így különösen az ajánlatok alapvető adatait és a döntést, annak indokaival együtt, ugyanabban a két országos napilapban kell közzétenni, ahol a felhívás megjelent. Erre nem került sor. Ez a tény ugyancsak azt látszik igazolni, hogy a vállalat akkori vezetése nem kívánta a vállalkozók részére széles körben nyilvánosság előtt feltárni az üzleti lehetőségeket. Mindez nyilvánvalóan azt a célt szolgálta, hogy a korábban már ajánlatot tevő vállalkozók, a jelen per alperesei részére előnyt biztosítsanak. A vállalat vezetőinek mindehhez vélhetőleg egzisztenciális érdekei fűződtek, hiszen az igazgató és helyettese, valamint az akkori főkönyvelő és jogtanácsos is az Andreoli Kft. alkalmazottjai. A törvényalkotó a már említett szabályt nyilván azért építette be a törvénybe, hogy biztosítsa utólag is a nyilvánosságot a pályázatokkal kapcsolatban. Ez utólagos társadalmi kontrollt is jelent. Két ponton is mellőzték a törvény előírásait, ezért semmis a pályázat alapján megkötött Andreoli Kft.-t létrehozó társasági szerződés és ugyanezen társaságon belüli üzletrész átruházására vonatkozó adásvételi szerződés is.

Beszélő: Tehát ön a beadványában „formai hibára” hivatkozik, és a per során így próbálja visszaszerezni a kincstárnak az ÁVÜ által elpasszolt vagyonrészt. Másrészt viszont kétszázmilliós állami vagyon felett diszponál, melyet egy válságmenedzselési program kidolgozásával kell az állam számára kimentenie. Erre milyen koncepciót dolgozott ki?

– Az én elképzelésem szerint 1993. június 30-ig, amit lehet, azt előprivatizáció formájában értékesítjük. Ez 36 egységből 18 esetében már meg is történt. Július 1-jére megszüntetjük a MIVE-t, nem felszámolással, hanem végelszámolással. A kettő között az a különbség, hogy felszámolás esetén nem marad pénz a kasszában, mert ki kell elégíteni a hitelezőket, végelszámolásnál viszont az ÁVÜ kasszájába folyik a bevétel. Erre a megmaradó vagyonrészre az ÁVÜ egyszemélyes társaságot hoz létre, és mint százszázalékos állami tulajdont privatizálja, így a befolyó összeg az államkasszában marad.

Beszélő: Vagyis az állami vagyonmaradékra, ami nem kelt el előprivatizációban, arra bárki jelentkezhet? Az olasz is?


– Persze. Ha ő adja érte a legtöbbet, akkor az övé.

Beszélő: Tehát a végén akár a kígyó, saját farkába is haraphat. Mire jó ez az egész?

– Nem minősítek!































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon