Skip to main content

„Nem szeretem a közgazdaságtanukat!”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Oblath Gábor közgazdásszal, a KOPINT-DATORG munkatársával


A költségvetési kiadások folytán többletjövedelem áramlik ki, emiatt viszont vészesen nő az import – hangzik a kormányzati érvelés. Igaz-e így a „lehetőségeinken felül élünk” szindróma?

A fizetési mérleg és az államháztartás hiánya két egymástól különböző probléma. Mutatja ezt a kamatkiadások szerepe is: míg a folyó fizetési mérlegben a kamattétel nem változott az elmúlt években, addig az államháztartást egyre inkább az államadósságok után fizetendő kamatok terhelik meg. Az idén már az államháztartás úgynevezett elsődleges (kamatok nélküli) egyenlege pozitívumot mutat, tehát az állami és önkormányzati intézmények, a szociális kiadások kevesebbe kerülnek, mint amennyi bevétel az államkasszába befolyik. Tehát nincs olyan túlköltekezés, amire rá lehetne fogni, hogy emiatt nő az import. Az import alapvetően azért nő, mert az importhelyettesítő magyar termelés megritkult az elmúlt két-három évben. Sok tényező közrejátszott ebben, de különösen fontosnak tartom azt az árfolyam-politikát, amely 1989–1993 között a forint fokozódó túlértékeltségét eredményezte, és így egyaránt csökkentette az export- és a hazai piacra termelés versenyképességét. Egy csomó hazai tevékenység megszűnt, mert az ezt folytató vállalatok csődbe mentek.

Az idén a beruházások, az ipari termelés, az export terén megindult valamiféle élénkülés, de a pénzügyminiszter szerint a növekedésnek csak kisebb része megalapozott, „egészséges”. Van-e összefüggés az élénkülés és a fő probléma, az import növekedése között?

Általában igaz, hogy ha valami megmozdul a gazdaságban, akkor megugrik az import. Csakhogy ez nálunk előbb, 1993-ban következett be, amikor a hazai össztermék (GDP) csökkent. Ez is mutatja, hogy az import a belföldi importhelyettesítő termelés hiánya, illetve gyenge versenyképessége miatt bővül. A kormányzat hangsúlyozza, hogy az idén növekszik a fogyasztási célú import. Azonban nem növekvő fogyasztás mellett ugrott meg a fogyasztásicikk-import, hanem egy zsugorodó fogyasztás mellett nőtt az import részaránya. Tehát a fogyasztási cikkeknél sem keresleti tényezők, hanem kínálati problémák miatt nő az import: vagyis amiatt, mert tönkremennek olyan tevékenységek, amelyek korábban a belföldi piacot ellátták.

A másik ismert érv a költségvetési szigorítások mellett: hogy a hazai megtakarítások ne az államháztartás hiányát, hanem a piacgazdaságot finanszírozzák. A Kopint is leírja, hogy a lakosság pénzbeli megtakarításainak idei növekedése elsősorban állampapírokban csapódott le.

Nem azt állítjuk, hogy nem kell szigorításokkal csökkenteni a költségvetés hiányát (s ha kell: a folyó kiadásokat, és nem a beruházásokat kell csökkenteni, mint az a pótköltségvetésben történt). De a takarékosságtól nem várhatunk csodát, hiszen a kamatterhek nyomasztóan nagyok, 1993-ban elérték a 157 milliárd forintot (a GDP 4,5%-át), az idén várhatóan 275 milliárdra (a GDP 6,5%-ára) ugrottak, jövőre pedig kb. 450 milliárdra (a GDP legalább 9 százalékára) rúgnak. Tehát a drasztikus intézkedésektől függetlenül is nő a deficit. A problémát két tényező tenné kezelhetővé: ha elkezdene növekedni a GDP, és ha csökkennének a reálkamatok.

A kettő, gondolom, csak egyszerre következhet be.

A reálkamatok a Magyar Nemzeti Bank politikájától is függenek. Az MNB úgy gondolta, hogy a költségvetés túlköltekezik, ezért neki kell megszorító lépéseket tennie (azt hiszem, olyan szándéka is volt, hogy majd móresre tanítja a költségvetést). Amiatt is emelkedtek a kamatok, mert késlekedtek a leértékeléssel; amikor azonban ez augusztusban megtörtént, nem csökkentették a kamatokat. A rendszerben van egy csomó merevség, sokkal könnyebb felfelé hajtani a reálkamatokat, mint levinni. A kormányzat egyébként hol azzal érvel, hogy a költségvetési deficit rontja a fizetési mérleget, hol pedig azzal, hogy felviszi a reálkamatokat. A kettő ellentmond egymásnak, hiszen ha a költségvetési hiány a belföldi megtakarításokat szívja el, akkor nem növeli a fizetési mérleg deficitjét; ha pedig külföldi forrásbevonást eredményez, akkor nem növeli a reálkamatot a hazai pénzpiacon.

Mindenesetre ijesztően nőnek a költségvetés kamatterhei, ezt valahogy ellensúlyozni kell. Nem mindegy-e ilyen körülmények között, hogy a szigorításokkal egy füst alatt a fizetési mérleg problémáját is megoldják-e (mint a kormány állítja), vagy egyáltalán nem oldják meg (mint önök állítják)?

A költségvetési restrikció csökkenti az összkeresletet, és ha rosszul csinálják, még az is előfordulhat, hogy amennyivel visszafogják a kiadásokat, annyival csökken a GDP és így az adóalap is, vagyis az államháztartás helyzete nem javul. Ráadásul a recesszió biztosan tovább rontaná a külpiaci egyensúlyt. Nem volna szabad az összes problémát a túlköltekezés számlájára írni. A fizetési mérleg állása végül is nem attól függ, hogy mennyi nyugdíjat fizetnek ki, hanem hogy mennyi az export és az import. Nem egy alkalommal az a benyomásom keletkezett, hogy az augusztusi leértékeléssel elintézettnek tekintik a dolgokat, pedig sokkal többet kellene tenni az export ösztönzéséért. Még az sem kizárt, hogy korlátozni kellene az importot a hazai termelés védelmében. Az importot meg kellene drágítani ott, ahol van vagy kibontakozhat belföldi importhelyettesítő termelés. Amely ország fizetésimérleg-problémákra hivatkozik, annak számára a GATT (a nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodás) szabályai lehetővé teszik, hogy az importra átmenetileg különadókat, illetékeket vessen ki. Igaz, a központilag adminisztrált importkorlátozás nem szokott jól működni, de még mindig jobb, mint ha semmit nem csinálnánk.

A Pénzügyminisztérium újabban azt állítja, az idén várható 3,5 milliárd dollárról jövőre egyenesen 2 milliárdra lehetne leszorítani a fizetési mérleg hiányát úgy, hogy az export 6-8 százalékkal, az import pedig 2 százalékkal csökken, de legalább stagnál. Reálisnak tartják-e ezt a tervet?

A fizetési mérlegnél mi is javulást jósolunk, de a deficit aligha lesz kisebb 3 milliárd dollárnál. Importnövekedés nélküli exportnövekedés előfordult ugyan (1992-ben), de ennek ára az volt, hogy a vállalatok felélték a tartalékaikat, így szerintem illúzió azzal számolni, hogy ez megismétlődik. Ma a dinamikus exportnövekedést produkáló ágazatok több importot használnak fel az átlagosnál.

A kormány valószínűleg a mostani IMF-tárgyalásokra készülve alkotta meg a szigorításokat alátámasztó előrejelzéseit. Jó-e, hogy a gazdaságpolitika részleteit (beleértve azt is, mikor ül vagy nem ül le tárgyalni a kormány az érdekképviseletekkel) az IMF-tárgyalásokra való fölkészülés szabja meg?

Nem jó. De egy ország ekkora adóssággal nem nagyon ugrálhat. Én nem szeretem a Valutaalap képviselőinek közgazdaságtanát, borzasztó primitív sémákban gondolkodnak. Az ő legfontosabb eszméjük az, hogy a költségvetési deficit csökkentésével kell javítani a fizetési mérleget. Nem szerencsés, hogy ilyen nagy a befolyásuk a gazdaságpolitikára, de ezt tényként kell elfogadni.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon