M. G. P. [Molnár Gál Péter]

Nyomtatóbarát változat

„E kakasvívó porondon / Elfér-e Frankhon földje?” – kérdi egy londoni színházi szakember. Szabadkozik a snassz kiállításért. Segítségül hívja a játszók és a nézők képzeletét: „E fa O-ba / Betömhető a sisak-rengeteg, / Mely megdermeszté Agineourt egét?” (V. Henrik. Prológus. Németh László fordítása.)

Forgószínpad. Süllyesztők-emelők. Lépcsőrendszerek. Fölszakított rivaldasor, betemetett zenekari árok. Gömbszínpad. Gyűrűszínpad. Térszínpad. Abzug bársonyfüggöny! Századunk színházi autonómusai szakadatlan bajlódtak a térrel. Lyukat beszéltek az építészek hasába teoretikusok és elhivatott színházi prakticisták.

Létrejött a változtatható terű színházi szerkezet, amit nem tudtak használni a rendezők.

A Kamra a második legjobb színházterem Pesten. Nem zsarnokoskodik kínálatával. Nem tukmálja rá a képzeletre magát. Képlékenyen utánamozdul a szükségnek. Olasz szerkezetet formál, ha kell. Körülülhető térszínpaddá alakítható könnyedén.

6-os

A bejárattól a dohányzón át a nézőtéren keresztül egészen a hátsó falig kifutót szerkesztettek október 3-án, hétfőn. A székeket villamosülésekként kétoldalt úgy helyezték el, hogy a nézők játszókká lehessenek: a körúton megindult 6-os utasait alakíthassák. Káldor Edit videóján az igazolt távollét mulasztását pótolni lehet. A térformálás meglepetései (melyik estén mit alakít a tér?) nemcsak a játszók és nézők közötti távolság serkentő változtatásaira alkalmasak. Megengedik a színészek arcába behajlást egyszer. Másszor kritikai rálátáshoz juttatnak. Kiszolgáltatják a publikum olthatatlan indiszkréciójának a játszókat. Máskor esendően védtelenné teszik a nézőt a meglepetésekkel szemben.

Aktivizálás

Színpad-nézőtér távolságának változgatása – elméletileg – a néző cselekvővé tételének érdekében történik. Kiderült idővel: a publikumot azért nem lehet a konvent képviselőivé változtatni, mert nem akarnak forradalmi tömeg lenni. A néző vonakodik kilépni bérlői vagy alkalmankénti jegyvásárlói fölényéből. A 6-os előadásán odaadóan együtt játszottak a székek helyett villamosülésekre telepítettek. Játékra mozgósultak. Föladatuk tudott volt gyerekkorukból: játsszunk kalauzt, ellenőrt, papást-mamást, terhes anyást stb. A videofelvételen ellenőrizhető a nézők arcán a boldog mosoly. A fölidézett hajdani játék-komolyság öröme. Mi több: a színészek képéről is ugyanaz az öröm leolvasható. (Egyetlen konok ellenálló a nézőtéren: B. kollégám. Nem adja szuverenitását. Durcásan őrzi méltóságát. Morog, merev, majd eltörik gerince ültében belső ellenérzésétől.)

A villamososdi a megidézett gyermekitől működik. Halász egy terapeuta vontatott, pauzás, megnyugtatóan brummogó basszusával biztonságot kínál jegyet váltott ápoltjainak.

Október 4., kedd (Csendháborítás): másfajta cselekvővé tétel. Czene Gábor riportja (9. old.) beszámol róla, hogy szeptember 16-án rendőrök megvertek egy főbérlőt IX. kerület Balázs Béla u. 3. sz. alatti lakásában. Ártatlanokat ütöttek a rendőrök? Kérdőjellel kérdi már a riport címe is. Józan tartózkodással ismerteti az írás a rendőrség rasszista önkényeskedését. Mivel a rendőrkapitányság hivatalosan nem nyilatkozott, jogos az újságíró mértéktartása, csupán a címben ágaskodó kérdőjel furcsa.

Halászék az előadás délelőttjén L. József sértettel és anyósával, illetve szomszédaikkal videóra vettek egy teljes órás beszélgetést. Az állampolgári jogokat érte sérelem, nem a kisebbséget.

Az előadás első részében Garas háttérfotóin színészsziluettek. Balra, a mikrofonnál Huszárik és Kaszás aranykeretes szemüvegben szinkronizálják társaik némajátékát. Ezután az Andro Drom együttes jön: Zsigó Jenő, Juhász Miczura Mónika, Horváth Mónika, id. Kovács Antal, ifj. Kovács Antal, Lakatos János, Balogh István. Hogy Loren meghatározását kölcsönözzem: van bennük duende. Van démonuk, hajszoló fekete angyaluk, más szóval: van vér a pucájukban.

Az első rész finalettóval zárul. Hatása beválna finálé ultimónak. A második rész: jobbra kitett televízió képernyőjén megy a megvágatlan délelőtti interjú. Hatásfoka alacsonyabb, ha mutatványnak, magasabb rendű, ha szószéknek véljük a színházat. Befejezhetnék tapscsikaró zenés tuttival az estét. Andro Dromék csattanós sikerrel zárhatnának. Az interjúk megindítják a közönséget kifelé. Megy, aki unja. Marad, aki erkölcsi döntésnek ítéli.

Halász csalókán megszavaztatja a nézőteret. Ez is cselekvővé tétel.

Mi van Öcsi, megmogyoróztak?


Október 6., csütörtökön a Népszabadság Itthon mellékletéből Bedecs Éva: Cukrosbácsik voltak is, vannak is című írása szabadítja föl Lukáts Andor és csapatának kamaszkori emlékeit. (Halász Bécsbe utazott. Szabadságra. Amúgy is: heti háromra szerződött az eddig teljesített négy előadás helyett.)

Vajdai a színen balra szobájában ámokfutni készül. Edz szobakerékpárján. Ablakából gukkeroz. Telefonon szervezi áldozatait. Magnetofonról serkentőül német gyermekdalt hallgat. Végül akkurát kivasalja letépettjeinek gatyácskáit. Szacsvay levélkihordóban erős. Altisztben, nyugdíjas tanárban, hátrányos helyzetű félszegekben roppant repertoárja van. Nagy gyakorlatú hiteles figurák mögé rejtőzésben. Siedhoff liftes düsseldorfi rémként sorozatos megerőszakolásokra leskelődik a két díszletvászonból működtetett felvonófülke ajtajának kivilágított résében. Takátsy, Tóth, Huszárik a szín jobboldalán tükör előtt. Fogmosásuk erős színházi jelenet: megfigyelésekből, „kis igazságokból” szervezett költői igazság. Nyomatékosítás nélküli látlelet az egymással törődés mellékes voltáról. Megmutatja az ínyt dédelgető önzést. A család paralizáltságát.

A vetített képekkel – amiket Kéméndy Jenő (1860–1925) óta színházban még nem láttam sikerrel alkalmazni – bedíszített, képlékenyen változó háttér előtt lebonyolított feszes-dramaturgiájú játék egyetlen fordulattal rövidebb az elvártnál. A játék lezárása teremszerte tapintható kielégületlenséget szerez.

A kéjgyilkosnak-dalból-van-a-lelke fordulat nemcsak túlzás volna, de mára már kopott klisé (l.: Donald Sutherland). A hiányzó fordulat megtalálható a Szirtes tanítónénije fölolvasta Bedecs-cikk óvatossági tízparancsolatának az úttörő-tízparancsolattal szembesítésében. Az erkölcsi előírások és a társadalmi védekezés kátészerűsítése egyformán életidegen. A betegeknek kiszolgáltatottság vagy a beteg gyanakvás ágynak dönt.

Ezeregyéjszaka

Ezentúl csak orvos altathat (Népszabadság, 1994. október 7., péntek) beszámol: nincs elég aneszteziológus, a személyileg is rosszul ellátott kórházakban szakképzetlenek is közreműködnek műtéteknél. Kétszálú kabaré egyik fonata azt variálja: egy műtétre váró beteg… altatására igénybe veszik még Seherezádét is. Végül csak Eörsi István elbeszéléseinek fölolvasása érzésteleníti a beteget. Másik szál: túlaltatózott orvost képtelenek föléleszteni. Lukáts teljes órán át lecsökkent pulzussal élettelen. Tolhatják-vonhatják: szempillája se zizzen. A műtéthez szakadatlan beöltöző majd levetkező orvos (Tímár Andor) a nézőtérről bekéreti Lukin Márta operaénekesnőt, ébresztené fel a hétalvót. Lukin hangjának egy hibája – mondta volt Blum Tamás –, sem felfelé, sem lefelé nincsen határa. A Kamra kis terében Lukin úgy szól, akár egy légvédelmi sziréna. Szégyenlős szabadkozással hozzáteszi: – Wagner. A hölgy nemcsak nagy hang, pompás ripacs is. Láttam egyszer Miskolcon a Bál a Savoyban Tangolitájaként. Gyönyörű volt, érzéki volt, bohóci volt.

Nem Lukinról, Lukátsról kellene írnom. Miért ne a napszámban színházba járó színireferens szabadon kószálóan szanaszét, ha a napihírről a színház kabaréra asszociál? Kell-e szőrszálhasogatóan sorra venni unott színházak fásult előadásainak rendezői ötlettelenségeit és fűrészporral megtöltött színészi alakításait? Megróttak múltkor, mivel Lear királynak csak egy leányáról írtam. (Ahol nincs, ott ne keress!)

A Kamra Hatalom, Pénz, Hírnév, Szépség, Szeretet-sorozatának. 16. (tizenhatodik) előadása elég elemeznivalót kínál. Az alvó orvost Piros Miklós Graup zenei zajgása is ébresztgeti (Kovács Nikolett, Rozgonyi Zoltán, Vajdai Vilmos, aki dobosnak sem csekélység, valamint az amerikai vendég szólista, Pat Ryan, hangjától a holtak is fölkelnének, csak Lukáts nem moccan). Valódi színházi szenzáció azonban Takátsy Péter jelenete. Mutatvány. Ilyenért robotolunk a nézőtéren évadokon át. Altatáshoz őrmestert hívnak segítségül, hátha parancsszavára elalszik a beteg. Takátsy kiképző hangon ripakodik. Eredménytelenségétől fölgerjed. Önmagának oszt őrületében parancsokat. Itt következik egy gyönyörűséges színházi pillanat, valóságos színészi remeklés: a parancsosztó géppé lett ember rárivall önmagára, harsogó hangon felel az alárendelt felettesének, aki ugyancsak önmaga. Peckesen áll a színész. Vezényel. Engedelmeskedik. Rápillant kettéosztott énjére anélkül, hogy elmozdulna, magyarázó gesztust tenne. Marceau nevezetes pantomimja jelenik meg az összpontosított színészi magatartásban. Egyszerre látjuk Dávidot és Góliátot. Nem a test taglejtése idézi föl a nézőben a harcban álló feleket. Az osztódás a színész tekintetében jelenik meg. Ahogy a nóta mondja: „Mikor mentem hazafelé / Megnyílt az én háromfelé. A parányi térben gyönyörűséget szerző színészi énhasadás parádézik.

A színház nem nagy teret igényel. Csak tehetséget.

(Folyt, köv.)

• Mentőakció