Tóth Erzsébet

Nyomtatóbarát változat

Így mutatja be magát a Vallásvédő Tenger, tibetiül Tendzin Gyaco őszentsége, a XIV. dalai láma a Száműzetésben – szabadon című önéletrajzában, amelyet alig másfél év alatt húsz nyelven adtak ki, huszadikként magyarul. Őszentsége július 20-án Magyarországra érkezik, és a buddhista egyházak kolostorkertjében felavatja Kőrösi Csoma Sándor sztúpáját, szimbolikus síremlékét.

Az alábbiakban felidézzük a dalai lámák történetét, kezdve az Érdemek Tengerén, Szöham Gyacón, az első dalai lámán, aki rögtön a harmadik volt…

Érdemek Tengere

A „lamaizmus” a tibeti buddhizmus nyugati elnevezése. A tibetiek előtt ez a kifejezés ismeretlen. Ők a cshö, „törvény” szóval jelölik vallásukat. Az azonban kétségtelen, hogy e vallás központi szereplője a láma, a lámák hierarchiájában pedig a dalai láma helyezkedik el a csúcson. A láma szó a tibeti nyelvben „magas rangú”-t, „felsőrendű”-t jelent, és nem illet meg bárkit a szerzetesek közül, csak a legkiválóbbakat.

A lámaközpontú vallás rendszerét a XIV. században élt Congkapa, vagyis hagyma-völgybeli mester teremtette meg. Az ő műve A megtisztulás fokozatos útjának részletes kifejtése, mely szerint ahhoz, hogy a buddha állapotra, azaz a megtisztulásra törekvő tanuló erényes tulajdonságokat tudjon létrehozni önmagában, és képes legyen megszabadulni helytelen vonásaitól, szellemi vezetőre van szüksége. A megtiszuláshoz vezető úton az előrehaladás kizárólag a láma útmutatásainak követése révén lehetséges.

Több mint félezer évvel ezelőttre nyúlik vissza a legkitűnőbb mesterek reinkarnációjába vetett hit. Egy-egy kiváló tanítómester tudásával és kiemelkedő tanítói képességével nagy népszerűségre tett szert.

Halála után csodák csodájára felbukkant egy olyan fiatal tanító, akinek képességei, noha nem volt a mester személyes tanítványa, mégis bámulatosán emlékeztette a híveket elhunyt mesterükre. Lassanként kialakult az a meggyőződés, hogy a legnagyobb tanítók haláluk után nem hagyják el híveiket, hanem önzetlen segítőkészségük, együttérzésük jeléül újra visszatérnek a földi életbe, hogy tudásukból továbbra is táplálkozhassanak a tanítványok. Visszatérnek, csak fel kell őket ismerni a haláluk időpontja körül született kisgyermekek között. A gyermek testében visszatérő mester a tulku láma, a tibeti buddhizmus egyik legsajátosabb jellegzetessége, s a dalai láma a tulku lámák rangsorában a legelső. A tulku lámák felkutatásának bonyolult és pontosan kidolgozott módszere alakult ki.

A dalai lámák végső soron a könyörület istenségének, Csenreszignek – szanszkrit nyelven Avalókitésvarának – a reinkarnációi. Szűkebb értelemben a hagyma-völgybeli mester fő tanítványának, Gedün Truppának a megtestesülései. Az első dalai láma a harmadik dalai láma volt. Az történt ugyanis, hogy Gedün Truppa harmadik testet öltése, a nagy tanítói képességekkel megáldott Szönam Gyaco – „Érdemek Tengere” – 1578-ban látogatást tett Mongóliában, ahol buddhista hitre térítette az egyik legjelentősebb nemzetség vezetőjét, Altan kánt, nagyszámú követőjével egyetemben. A kán viszonzásul a dalai címmel ruházta fel őt. Dalai a mongol nyelvben tengert, óceánt jelent, s a lámára vonatkoztatva annak határtalan szellemi erejére utal. (Ezért szerepel a dalai lámák nevében a tenger jelentésű tibeti gyaco szó.) Ezt a méltóságot visszamenőleg Érdemek Tengere előző két tulkuja is megkapta. Így lett ő egyszeriben a harmadik.

Ékesszóló Szépértelmű Tenger

A dalai láma abban az értelemben „istenkirály”, hogy egy személyben képviseli az egyházi és a világi hatalmat. Szönam Gyaco és Altan kán találkozása kölcsönösen előnyösnek bizonyult. A mongol kán a különálló nemzetségek egyesítésére alkalmas eszmerendszert kapott, a tibeti láma egyrészt olyan magas méltósághoz jutott, amely az egyházi hierarchia élére helyezte, másrészt erős pártfogót szerzett, akinek a támogatásával később a világi hatalom is a dalai lámák kezében összpontosult.

Ezt a lehetőséget az általában egyszerűen csak „Nagy Ötödik”-ként emlegetett dalai láma, Ngavang Lobszang Gyaco, azaz Ékesszóló Szépértelmű Tenger aknázta ki, akinek rendkívüli teológusi-filozófusi képességei egyedülálló politikai érzékkel párosultak.

Ebben az időben Tibet nem volt egységes állam, hanem sok kicsi, egymással időről időre viszályba keveredő hercegségből állt. Az egyes hercegek támogatását elnyerni igyekvő buddhista rendek szintúgy rivalizáltak egymással. Az egységet és a központi igazgatást egyházi és világi vonatkozásban egyaránt Ngavang Lobszang Gyaco valósította meg 1642-ben, mongol katonai támogatás igénybevételével. Így lett ő egész Tibet vallási vezetője, majd világi uralkodója. Megszületett a tibetiek által „eszményi rend”-nek tekintett teokratikus állam.

Bár maga Buddha tanítja, hogy aminek kezdete van, annak vége is van, ami születik, az elpusztul, a tibetiek hisznek eszményi államuk öröklétében, és a hajdani birodalom, mely eladdig aktív részese, alakítója tudott lenni Ázsia történetének, lassanként nem tud és nem is akar alkalmazkodni a változásokhoz, csak saját belső rendje megőrzésével, a kialakult hagyományok fenntartásával törődik.

Az 5. dalai láma halálát követően nem akadt olyan erőskezű vezető, aki az ország egységét meg tudta volna őrizni. Az újra felerősödő belviszályok során a szembenállók egyre-másra külső katonai segítséget, többnyire a mongolokét és a kínaiakét vették igénybe. A következmény nem maradhatott el. 1720-ban a kínai császár helytartót, ambánt rendelt Lhászába. Miután a katonai erővel nem rendelkező Tibet még két további alkalommal is kénytelen volt Kína támogatását kérni, a függőség megszilárdult.

Vallás Tengere

A múlt század során két másik nagyhatalom is feltűnt Tibet szomszédságában. Délen, délnyugaton Brit-India, északon, északnyugaton Oroszország figyeli Tibetet egyre növekvő érdeklődéssel. Mindkettő a maga módján igyekszik a birodalomépítés további lehetőségeit kipuhatolni: az oroszok a lámaista burjátok segítségével a valláson keresztül, az angolok pedig az India esetében jól bevált módszerrel, a kereskedelmi kapcsolatok megteremtésével.

Csak egyetlen dalai láma volt képes észrevenni a nagy horderejű változásokat, az ötödik mellett a másik, akit a „Nagy” jelzővel megtiszteltek, a „Nagy Tizenharmadik”, Thubten Gyaco, „Vallás Tengere”. Radikális reformjavaslatai (technikai fejlesztés, útépítés, modern reguláris hadsereg létrehozása, gazdasági reformok stb.) azonban a szűk látókörű állami és egyházi vezetés ellenállásába ütköztek.

A dalai lámának csak elméletileg, jelképesen van korlátlan hatalma. Kisgyermekkorától nagykorúságáig, azaz 18 éves koráig régens uralkodik helyette, s 14 éven át tartó képzése során a hagyomány olyan erősen beleivódik, hogy általában nem is gondol a tökéletes rendszer megváltoztatásának szükségességére. Ezenfelül erős a magas rangú szerzetesek tekintélye is.

A történelem remek esélyt nyújtott a tibetiek számára, hogy a prófétai éleslátással rendelkező Nagy Tizenharmadik vezetésével helyreállítsák és megerősítsék országuk függetlenségét. 1912-ben Kínában kitört a forradalom, és Tibet magára maradt. Az oroszok és a britek már 1906-ban megállapodtak, hogy birodalmi törekvéseik szempontjából Tibetet semleges területként kezelik, és vele csak Kínán keresztül tartanak kapcsolatot.

Thubten Gyaco egészen 1933-ban bekövetkezett haláláig mindent megtett, hogy országának hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó vezetőit jobb belátásra bírja. 1932-ben írt, végrendeletének tekintett intelmeiben így figyelmeztetett a várható eseményekre:

„Két leghatalmasabb szomszédunk, India és Kína erős hadsereggel rendelkezik. Ennek folytán mindkettővel békés kapcsolat megteremtésére kell törekednünk. Határaink mentén más, kisebb országok is vannak, akik szintén jelentős katonai erőket tartanak fenn. Emiatt fontos, hogy országunk biztonsága érdekében fiatal, jól képzett katonákból mi is hatékony hadsereget hozzunk létre. (…)

Különösképpen óvakodnunk kell a barbár vörös kommunistáktól, akik rettegést és pusztulást okoznak, ahová csak beteszik a lábukat. Minden rossz közül ők a legrosszabbak. Mongólia nagy részét már felforgatták, megtiltották vezetőjük, Dzsecün Dampa reinkarnációjának felkutatását. (…)

Nem telik el sok idő, és a vörös mészáros a mi kapuinkat fogja döngetni. Csak idő kérdése, és sor kerül a nyílt összeütközésre, s a veszély felbukkanhat saját sorainkból is, nemcsak kívülről. És amikor ez bekövetkezik, készen kell állnunk arra, hogy megvédjük magunkat. Másként hagyományaink teljes egészében elpusztulnak. A dalai és pancsen lámáknak még a nevük sem marad fenn, csakúgy, mint más lámáké, tulkuké és szent lényeké. A kolostorokat kifosztják és lerombolják, a szerzeteseket és apácákat lemészárolják vagy elüldözik. (…) Leigázóink szolgáikká tesznek bennünket, és reményvesztett koldusokként fogunk bolyongani. Elkövetkezik a nyomorúság korszaka, amikor a rettegéssel és szenvedéssel teli nappalok és éjszakák lassan telnek.

Ezért most, amíg rendelkezünk a béke és a boldogság erejével, amíg kezünkben van a hatalom, hogy helyzetünkön változtassunk, minden erőnket latba kell vetnünk, hogy elkerüljük a fenyegető katasztrófát. Alkalmazzatok békés módszereket, amikor azok is elegendőek, de ha nem, ne habozzatok erőteljesebb eszközökhöz folyamodni. Munkálkodjatok töretlenül, míg van idő.”

Figyelmeztetései azonban süket fülekre találtak.

Vallásvédő Tenger

1950-ben, amikor a kínai hadsereg megkezdte Tibet békés felszabadítását, a sebtében nagykorúvá nyilvánított Tendzin Gyaco 15 éves volt…

Tibet a Kínai Népköztársaság része lett, s a tizennegyedik dalai lámának nem maradt más, csak a nemzetközi politika színtere, hogy megpróbálja visszaszerezni népe elveszített függetlenségét. Eddig még nem ért el mást, csak egy Nobel-békedíjat 1989-ben.

Tendzin Gyaco népe hagyományai szerint abból indul ki, hogy „a vallás és a politika összetartoznak, vagyis a vallásnak úgy kell szolgálnia az embert, hogy ne feledkezzen meg a valóságról”.

• Kultúra