Skip to main content

„Taknyos” docensek lázadása

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Komor bika mered az Állatorvostudományi Egyetem területére belépő emberre. Félni nincs okunk: a campus ezen őre mozdulatlan, bronzból öntetett. A bika környezetében mostanában különös dolgok történtek: izgatott emberek szaladgáltak, telefondrótok izzottak, felhevült másológépek ontották a körleveleket, időnként több száz fős tömeg gyűlt össze a jellegtelenségében is egy adott kor nyomasztó hangulatát tükröző épületben.

A végeredmény, illetve a HELYZET. Ezen az egyetemen van eufória, van hatalomváltás, lesz, mert elkezdődött az ún. rendszerváltás.

A séma (az ELŐZMÉNY) szokásos, az annyiszor átélt, az elviselhetetlen, mégis a mindenütt más, az egyediségében félelmet keltő, a csak ott átélhető. Kis egyetem, zárt szakma, szűk elit, nagy hatalom, kevés kézben. Mondják, hogy az egyetemnek a rektor korlátlan ura volt. A szakmában függeni tőle lehetett. A tőle való függés arányában – féltek. Igen, a mindenhol ható, irracionális félsz. Nem az ördög képében, beazonosíthatóan, mindenki által tudottan. A rektor érdemei (mert mindenki ezzel kezdi) elvitathatatlanok. Tanszékalapítás, Akadémia, feltételek és lehetőségek kitaposva, nemzetközi kapcsolatok, hírnév és sarzsi, három rektori ciklus, plusz egy év. Kollégák bizalmától körülvéve tisztességben megőszülni. Vélt bizalmától, mint kiderült.

A képzeletbeli panaszkönyvbe lenne mit lajstromba venni: a szabad véleménynyilvánítás lehetetlensége, minden egyes lépéshez felsőbb engedély, jóváhagyás, ellentmondást nem tűrő hangnem és stílus, akarni csak az ő egyező akarásával lehetett, korlátlan személyi és anyagi döntési jogkör, átláthatatlan viszonyok. Nem csak a megbuktatott Kovács Ferenc, a volt rektor uralta egyetemen mondható ez el. Nem csak ő volt az elmúlt évtizedekben az autoriter hatalmi reflexek megtestesítője a felsőoktatásban.

Március végére egy maréknyi kis csoport megalakította a helyi Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét. Persze, hogy ők az ellenség, de úgy tenni velük szemben, ahogy korábban lehetett volna, már késő. Kívül az egyetemen: megélt élmények, kampány, választás, beígért demokrácia. A TDDSZ mint faló. Április 9-én egyetemi tanácsülés, napirenden egyetemi tanárok, docensek kinevezésre való felterjesztése. Dr. Frenyó László (szuggesztív, szétrobbanó negyvenes) javaslata: ebben a helyzetben az őszi újraválasztást megelőzően az egyetemi tanács ne hozzon 5-10 évre kiható döntést. A TDDSZ-aktivista váratlan sikere, hogy a tanács titkos szavazással szűkre fogja saját hatáskörét, nem dönt a felterjesztésekről. Kevéssel utána 400 ember jön össze az aulában, pártszakértők a felsőoktatásról, szakszervezeti kezdeményezésként. Rektor pihegve jő: Szilbereki Jenő főügyész(!) által a pártülés betiltva. 1990. április. Kinyomoztatott, hogy a telefon valóságos, noha Szilbereki legfőbb ugyan, de bíró és akkor már rég nyugdíjban. Dr. Frenyó magabiztos, a vita folyik tovább.

Április, május, június az erjedés időszaka, a feltétlen engedelmesség felmondásának tömegessé válása az Állatorvosi Egyetemen. A rektor számára a lehetőség garantált, emelt fővel, 69 évesen nyugdíjba vonulni. A professzori, tanszékvezetői kar néma. A „taknyos” docenseknek mondott 30-as, 40-es garnitúra egyre nagyobb befolyással bír. Többségük világot látott, jelentős szakmai eredményeket felmutató, ambiciózus ember. Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete szinte egyként a TDDSZ-szel. Amit akarnak, azt nagyon akarják, még ha nehezen is értjük meg, mert rejti a nyelv, a túlzott óvatosság, az eljárási szabályokhoz való alkalmazkodás. Azonnali struktúraváltás mint a megújulás feltétele, hogy az egyetemi autonómia alapjait ne külső erők határozzák meg, új egyetemi tanácsot, új egyetemi elnökséget, 1 éves átmeneti időszakra demokratikusan választott vezetőséget, átfogó oktatási-kutatási reformot. Ez minden.

A rektor ráállt az Összdolgozói Fórumra, beláttatni vele hónapok kellettek. A napirendet azonban ő uralná. (Megint lehetett volna tanulni itt a közelmúltban, hogy ami elkerülhetetlen, annak legjobb elébe menni.) Mindez már késő. A siker átütő, hisz június 18-án a dolgozók túlnyomó többsége azonnali változást akart, leváltotta az egyetemi tanácsot, megválasztotta az új felállításához szükséges jelölőbizottságot. A rektor nem óhajtja tudomásul venni, elkeseredett szervezkedésbe kezd, főhatóság, segíts már! (már az sem a régi), jogszabályi kifogások, de minden hiába. Ragaszkodni óhajt a jelöléshez szükséges egy hónaphoz, körlevélben mószerol és kellemes nyaralást kíván. Az elfojtott indulatok feltörnek, egy nap alatt több száz aláírás jön össze az újabb dolgozói fórum érdekében, az új tanács megválasztására. Június 26-a, reggel 8 óra. Van tanszék, amely testületileg távol marad: a rektor tilt, fenyeget, körtelefonok már kis hatásfokkal. Lesz új tanács, főhatóság. Kijelenti: nem akar, nem fog beleavatkozni. Szemlesütve szavaznak, a mozgó urnát az Alkotmánybíróság helyeselhetőnek találja. Megszámolhattuk volna, hányszor hangzik el a bűvös varázsige: demokratikus módon, demokratikus formában, a demokrácia erejével. Dr. Frenyó utólag: „hatalmasra duzzadt a félelemreakciókból való kitörési szándék”. Dr. Rudas Péter: „tanúi lehettünk, hogy támad fel az elnyomott egyéni bátorság”.

Másnap a rektor, rektorhelyettesek az ellenük beadott alkalmatlansági és bizalmatlansági indítványt követően lemondanak. A rektor indoklásában az új egyetemi tanács működését illegitimnek tekinti.

Mondják, hogy még nincs vége. Még a köztársasági elnök nem fogadta el a benyújtott lemondást, még minden lehet. Tele vannak munkával. Három bizottság van, egész nyárra munkával. „Nehogy az legyen, hogy bevettük a várat, most már megállhatunk.”

Az agrárvilág a leglassúbb hajója a konvojnak – így egy angol szólás. Hát azért eveznek.




















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon