Skip to main content

„Tulajdonképpen miért ne?”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Fodor Istvánnal, a HM államtitkárával


Beszélő: Kedves Fodor úr, hogy a csudába került maga ebbe?

Fodor István: Azt én is szeretném tudni. Csiripelték a verebek néhány hete, hogy a miniszterelnöki hivatalhoz távozó Tóth András helyére én lehetnék az egyik jelölt, de igazából nem gondoltam, hogy ez az ötlet olyan stádiumba jut, hogy meg is kérdezik: vállalom-e. Váratlan volt a számomra. Jó, végre kapok valami testhez álló, politikával összefüggő feladatot, de miért pont a honvédelem?

Hosszú parlamenti pályafutása során a Honvédelmi Bizottságban soha sem volt. Katona volt?

Bevonultam. De tévesen hívtak be. Állatorvos vagyok, és véletlenül összetévesztettek az orvosokkal, a gyógyszerészekkel meg a fogorvosokkal. Mint doktort behívtak, de a félreértés az első hat órában kiderült. Elnézést kértek, és azt mondták, hogy majd hat hét múlva, mert akkor jönnek az állatorvosok. Azóta már sokszor hat hét eltelt.

Hát akkor, ha csak hobbiból ki nem tanulta ezt a dolgot…

Nem tanultam ki. Vadászni vadásztam, de az csak sörétes puska volt.

Mióta nem vadászik?

Mióta kihozták azt a kormányrendeletet ’91-ben, hogy újra kell vizsgázni. Én tudtam, hogy mi a célja ennek, és mondtam is Kónya Imrének a folyosón, hogy mondjátok meg inkább, kiktől akarjátok elvenni azt a rohadt pisztolyt. Miért piszkáljátok a szerencsétlen vadászt? Imre a szokásos lekezelő stílusában hátba veregetett, erre dühbe jöttem. Én ezeknek akkor sem fogok ugrálni. Azóta inkább nem vadászom. Kikapcsolódás volt igazából az én számomra, ha szürkületkor vállamra vettem a puskát, a kutyámmal kimentem a tó mellé, sétáltunk egy órát.

Térjünk vissza az államtitkárságra!

Általában az ember úgy szokott vállalni feladatokat, hogy felméri, ért-e a területhez, meg tud-e felelni a követelményeknek. Ezért mondom, hogy nem gondoltam igazán komolyan ezt a dolgot. De néhány álmatlan éjszakai órában az ember azért végiggondolja, és addig gondolkodik, amíg el tud képzelni olyan felállást, olyan konstellációt, hogy tulajdonképpen miért ne? Végül is három ciklust eltöltöttem a parlamentben, nem is akármilyen megbízatásokkal. Ismerek ott mindenkit, eligazodom abban a házban, tudom, hogy folyik a munka a bizottságokban. A politikai államtitkárnak pedig elsődlegesen az a feladata – a törvény is így írja elő –, hogy a minisztert helyettesítse a parlamentben. Egy interpellációt meg kérdést csak meg tud az ember válaszolni! Azt úgyis az apparátus segítségével válaszolja meg az ember. Azt gondolom, hogy a legtöbb parlamenti frakcióban, sőt mondhatnám mindegyikben, nagyon jó kapcsolataim alakultak ki a képviselőkkel. Tudok kontaktust teremteni, a feltételeknek meg tudnék felelni. Végül is bizonyára nem kell védelmi tervet összeállítani, nem kell hadsereget vezetni, nem kell vezetési szinteket megszervezni. Kb. két hete fordult komolyra a dolog, amikor a miniszter úr felhívott egyik este otthon a lakásomon, hogy a lehető legrövidebb terminuson belül szeretne velem találkozni. Lévén időmilliomos, másnap le is ültünk. Ő nekem a következőket mondta: három jelölt van, mindegyik mellett vannak megfontolások, mindegyikkel szemben lehet felhozni ellenérveket. Velem szemben nyilvánvalóan kifogásként merülhet fel, hogy nem vagyok tagja a pártnak, és hát elég nagy ez a frakció, vannak itt is alkalmas emberek. A hadsereg az én dolgom, az apparátus is az én dolgom – mondta a miniszter. Ennek én őszintén örülök, köztünk legyen mondva. Nekem a civil szervezetekkel, az ilyen ’56-osokkal, ellenállókkal, az érdekvédelmi szervezetekkel kell a kapcsolatot tartanom, ami nem lesz könnyű terület, mert a honvédségen belül is megvannak a katonai szakszervezetek. Tábori lelkészi szolgálat, egyházakkal való kapcsolat.

Hogyha annak a szempontnak, hogy nem vagyok párttag, politikai üzenetet szántak valamilyen irányban, akkor ennek meg kell lenni a későbbiekre is, tehát nem fog felmerülni az, hogy most ezen az állapoton változtatni kell. Nem hátrány e tekintetben az sem, hogy közismerten keresztényszocialista értékek hordozójának vallom magam.

Az SZDSZ-nek nem volt kifogása az ön személye ellen, de Szekeres Imre hangot adott a szocialista frakció bizonyos megütközésének.

A frakció tájékoztatást kapott erről a dologról Szekeres Imrétől. A frakciónak ebben a döntést előkészítő folyamatban kompetenciája nincsen, ugyanakkor tudnom kell nyilvánvalóan, hogy politikailag óriási súlya van annak, hogy valójában a frakció nagy többsége egyetértett-e azzal a véleménnyel, hogy az én jelölésem nem egy szerencsés ötlet. Erről szeretnék személyesen meggyőződni. Nekem az a benyomásom, hogy Szekeres Imre respektál engem mint politikust, ennek voltak különböző jelei, utalnék csak a választásokat megelőzően az etikai kódex sokpárti tárgyalására, amikor egy patthelyzetben épp Szekeres Imre javasolt engem bizonyos jószolgálati tevékenységre. Őszintén mondom, én is okos, ügyes, profi politikusnak tartom Szekeres Imrét. Én nem akadtam fenn ezen a dolgon, természetes dolognak tartom, hiszen a kifogásoknak, amelyek velem kapcsolatban felmerültek, mind szerepelniük kell a kiválasztás szempontjai között. De egy vezetőnek a felelősséghez jogosítványok és lehetőségek kellenek, többek között az is, hogy a munkatársait megválassza. Tehát egy miniszterelnöknek vagy miniszternek is meg kell adni ezt a lehetőséget. Hozzátartozik ehhez a dologhoz, hogy bemutatkozom a frakciónak, el fogom mondani, hogy melyek voltak azok a szempontok, amelyek alapján felkértek, mit vállaltam, milyen feladatot, és miért vállaltam el.

A szenvedélyes kombinátorok – mi is itt a Beszélőben – azt latolgattuk, nem a koalíciós partner kicserélésének lehetőségéhez építget-e hidat a miniszterelnök egy KDNP-közeli politikus kormányba emelésével.

Én az egészen közeli jövőben erre lehetőséget nem látok, őszintén szólva, és az egészen közeli jövő alatt legalább ezt a ciklust értem. Nem egyszerűen a programok egymástól távol álló volta miatt, és itt különösen a gazdaság átalakítására vonatkozó, inkább liberálisnak, mint szociáldemokratának nevezhető programelemekre gondolok, melyeknek kereszténydemokrata vagy keresztényszocialista értékrend szerint sem vitatható a létjogosultsága, és ami szakmailag nagyon feszes és megalapozott. Inkább az az érzésem, hogy pillanatnyilag mind a két pártban vannak olyan személyiségek, akik a másik számára elfogadhatatlanok. Ez fontosabb, mint a programok különbözősége.

A KDNP-ben és az MSZP-ben, úgy érti?

Így értem, igen. És mind a két pártban talán éppen az egyensúly, a nyugalom meg a béke érdekében szavuk lesz az elkövetkezendő években is.

Nem tart-e attól, hogy teljesen civilként igen nagy ellenállással találkozik majd a katonák részéről, hogy erdőbe viszik, hogy nem fogják törni magukat, hogy el tudjon igazodni ezen az ismeretlen területen?

Egyvalamiben bízom, hogy voltak nagyon jó kapcsolataim a honvédség hivatásos tisztjeivel. Gondolom, nem feltételezik rólam, hogy számításból. Még házelnök koromban, frakcióvezető koromban, és az a benyomásom, hogy nagyon jó viszony alakult ki közöttünk minden időpontban. Az az érzésem, hogy nem udvariasságból mondták nekem azt, hogy nagyon örülnek, ha már úgy alakult, hogy változásnak kell következnie ezen a poszton.

Két dologról kérdeznénk az álláspontját. Az egyik a hivatásos hadsereg, a másik pedig a szolgálatmegtagadás. Van-e kialakult álláspontja?

Hát hogyne volna álláspontom. Én azt gondolom, hogy amíg két ember lesz a földön, addig mind a kettő bicskát fog a zsebében hordani.

Ilyen rossz véleménye van az emberekről?

Igen. Tehát hadseregre szükség lesz mindig. A honvédelmi kötelezettséget egy olyan kötelezettségnek tartom, ami alól éppen ennek okán nem vonhatja ki senki se magát. Belátva azt, hogy van, aki a fegyver látásától is iszonyodik, nemhogy azt egy másik emberre fogja. Azt a konstrukciót, ami nálunk ismert, hogy van a fegyveres, fegyver nélküli meg a polgári szolgálat, ezt én a lehető legkulturáltabb megoldásnak tartom. Ami a hivatásos hadsereget illeti, emellett egyértelműen praktikus anyagi szempontok szólnak, nyilvánvaló, hogy egyszer el kell jutni ide, de ehhez sok egyéb feltételt kell teljesíteni. Technikát, eszközöket, mozgathatóságot. Nyilván a hivatásos hadsereg mögött kiképzett lakosságnak kell lenni, hogy adott esetben hadra fogható és mozgósítható legyen, és azt gondolom, hogy ez egy fejlődési folyamatnak az eredménye lehet, nem tudom, hogy még az én aktív politikusi életemben megtörténik-e.














































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon