Skip to main content

…a Fidesz üléspontjáról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A fiatal demokraták most úgy vélik, hogy a nagy magyar választáskényszer miatt estek a fenekükre a belvárosi tonett és a tulipános lóca között, „…nincs »belgák pártja«, nincs Fidesz-alternatíva. A magyar politikában döntéskényszer van… Ide állsz, vagy oda” – írja Gyurgyák János (Egy könnycsepp a Fideszért, Magyar Hírlap, 1994. május 26.), ejtvén egy könnycseppet azokért, akik hiába hívták a polgárt se ide, se oda.

A Fidesz megér néhány könnycseppet, az én sanda ókulám alól is jut neki egy, de az, hogy utat engedjek egy gyöngéd képzavarnak, más vízből lesz faragva.

Szerintem nem a döntéskényszer szüntette meg a Fidesz-alternatívát, hanem a Fidesz, és ezáltal keletkezett a döntéskényszer. Szívesen mentek volna a Fidesszel sokan se ide, se oda – máshova. De sehova?

A Fidesz nagyon is jó helyet fogott a tonett és a lóca között. A publikum trónt emelt ott neki, a közvélemény-kutatók szerint 30-40% magasat, távcsővel nézhették le onnan a kisded szekértáborokat. Ezt a trónt a Fidesz bontotta le maga alatt, midőn sikerének logikáját a bukásig követte. Azzal kalkulált, hogy minél messzebb tolja magától a balsó szomszédságot, annál magasabb trón kerül a feneke alá, s közben kicsúszott középről a semmibe. Mert bizony nem elég a puszta hely. Álláspont nélkül nincs üléspont.

A közép ereje a karakteresen differenciált megközelítésben, a minden irányban működő és az elfogultságoktól kevéssé korlátozott kommunikációképességben, kezdeményezőkészségben és kritikai készenlétben van.

A Fidesz is addig és annyira volt erős, amíg és amennyire ez jellemezte.

A fiatal demokratáknak nagyon sok mindenben igazuk volt a szabad demokratákkal szemben (hogy a többiekről ne is beszéljünk). Igazuk volt, amikor a garanciák elégtelensége miatt bírálták az SZDSZ–MDF-paktumot, amikor árnyaltabban és kiegyensúlyozottabban foglalták állást a taxisblokád idején, amikor nem csatlakoztak a kormányváltás kísérletéhez 1991-ben, nem értettek egyet az SZDSZ húszezer forintos generálkárpótlási zsebpénzkoncepciójával, amikor tiltakoztak az ellen, hogy a Demokratikus Chartának az aláírók esetleges töredéke által közfelkiáltással „megválasztott” szóvivői legyenek, hogy a Chartát pártpolitikai célok fedőszervének használják stb.

A Fidesz abba ment tönkre, hogy állásfoglalásai elmosódtak, érdemi kérdéseket formálisan kezelt, és abból az üdvös kiindulópontból, hogy legjobb úgy tenni, mintha normális demokráciában élnénk, arra a gyászos következtetésre jutott, hogy a pártnak olyan elidegenedetté kell hűlnie, amilyenek az érett demokráciákban működnek.

A magyar polgár az elidegenedés ütemében nem tudta követni a Fideszt, és a politológia méltóságán aluli szempontok szerint szavazott. A törzsválasztókon kívüli zöm irányzatoktól és ígéretektől függetlenül azt választotta, akit őszintének vélt. Ha úgy választott volna, ahogy fogpasztát választ, akkor a Fidesznek nyert ügye van. Ha elég a sulykoló, sűrű jelenlét, az agybamászó gag, akkor a Fidesznek nem kerül harmincötször annyiba egy szavazat, mint az MSZP-nek. A Fidesz a fogpasztapártokhoz (például a Köztársaság Párthoz) illő bornírt profizmussal szórta el azt a pénzt (is), amit a hitele árán keresett a székházakción.

Nem önmagában a székházügy, a Fodor-ügy és a többi ügy emésztette fel a párt hitelét, hanem az ügyek merőben formális kezelése. A székházakció – ha igaz –, formálisan jogszerű. A Fidesznek formálisan nincs kapcsolata azokkal a vállalkozókkal, akikkel hírbe hozzák őket. Fodor Gábort jogszerűen szavazták le, formálisan leírható a dolog úgy is, hogy Fodor nem szerzett öt funkciója mellé egy hatodikat. Formális érvekkel tartották el maguktól az érdemi kérdéseket, hogy a vezető kormánypárt miért tölti tele titkos határozattal egy ellene kampányolandó párt kasszáját, hogy miért nem fér bele a Fideszbe az, amit Fodor Gábor képvisel stb. A formális igazság nem érdekli a választót, csak az ügyészt.

A Fidesz MSZP elleni fellépésében szétcsúszott a tartalom és az indulat. Aki attól félt, hogy az MSZP szétveri a nemzetet, a kereszténységet és a demokráciát, a kormánypártokra szavazott. Aki csak attól félt, hogy visszahozza az új helyébe a régi kliensrendszert és a szakszervezeti lobbyt, az SZDSZ-re szavazott. A Fidesz e két álláspont között nem talált semmit. Tartalmilag nem tudott többet mondani, mint az SZDSZ, de stílusban és hangerőben a kormánypártokat követte.

A Fidesz legkomolyabb ambíciója az volt, hogy hidat képezzen az ún. „szekértáborok” között. Ehhez a szekértáborképző gondolatok szintézisét kellene felmutatni. A Fidesz szintézise az volt, hogy egyrészt igazolta a nemzeti és nem nemzeti elkötelezettségű pártok közötti különbségtételt, besorolván magát a nemzetiek közé, másrészt azokkal a pártokkal szövetségben kívánt kormányozni, amelyek, ha a fenti megkülönböztetés érvényes, csak nemzetidegenek lehetnek.

A szekértáborosdi a kölcsönös félelemre épül: azoké lesz a hatalom, akik kitagadnak a nemzetből – azoké lesz a hatalom, akik idegenek a nemzettől. A Fidesz jó periódusában, amikor még nem volt nemzeti, viszonylag sikerrel hárította mindkét félelmet, azóta ügyesen magára húzta őket.

A Fidesz jó periódusa addig tartott, amíg az álláspontjához kereste a helyét, a rossz periódusa pedig azóta tart, amióta a helyéhez keresi az álláspontját.




























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon