Skip to main content

…a nemzet nagysága előtt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Bibó szerint „az összes politikai ideológia között a nemzet ideológiájának, a patriotizmusnak van a legkevesebb sajátos eszmei tartalma, és ugyanakkor a legerősebb tényleges közösségi nyomatéka”.

1990-ben többek között ez a „közösségi nyomaték” tolta be a hatalomba azokat, akik a nemzet szót folyamatosan az ajkukon táncoltatták.

A történelmi betolódás után kiderült, hogy a nemes ajkakon üres fogalom táncol, amely az adott helyzetben nem hordoz semmi olyasféle sajátos tartalmat, ami a nemzet közlegénységét igazán érdekelné, amiben igazán érdekelt lenne. A nemzettáncoltatók arra koncentrálnak, hogy a nemzet illusztrációi legyenek, hogy biztosítsák maguknak a nemzet kvázi természetes, kvázi örökös reprezentánsának státusát, a tartós hegemóniát a többpártrendszer díszletei között, s eme törekvés keretében az ellenzéket a nemzet ellenzékének szerepébe lökjék. Erről beszélt Jeszenszky a Magyar Nemzet ügyében elmondott botrányos parlamenti szónoklatában, Csoóri a Nappali Hold című hírhedt esszéjében s Csurka egyfolytában. A kormány mindenekfölött ennek a jövőképnek a menedzselésével foglalkozott, ennek rendelt alá mindent. Ez a törekvés nyomta el a pragmatikus kormányzati munkát, a racionális törvényalkotó tevékenységet, a teljesítményelvű káderpolitikát. Ez mérgezte meg, ez hiszterizálta, ez töltötte föl rágalmakkal a politikai életet, a kulturális életet. Ez kötötte össze a kormánypártokat a széljobbal. Ez ütötte ki nemzeti történelmünk régi tabuit új tabukkal, ez rántotta görcsbe nemzeti ünnepeinket. Ez animálta a médiaháborút, ez tette tönkre nemzeti kultúránk fontos intézményeit, és ez lökte át a kormányt időközönként a törvény határain.

„Az MDF-nek azt kellett volna elérnie – ez lett volna az antalli mű –, hogy a nemzet legénysége bármerre fordul, minden sarokponton a természetes autoritást megtestesítő személyekkel és szimbólumokkal találja szembe magát, az az üzenet vegye körül, az az üzenet vegye birtokba, hogy nem rész áll szemben a résszel (párt a párttal), hanem a természetes autoritás a történelmi devianciával (nota bene a kádári hatalom is így állította szembe magát a demokratikus ellenzékkel).

Ezért szorultak háttérbe azok a kérdések, amelyekről lényegük szerint csak a rációra hivatkozó érvekkel lehet beszélni (hiszen ez a beszédmód egy szintre hozza a vitatkozó feleket). Ezért kellett gyilkos harcban kiszorítani a közszolgálati médiumok gyakorlatából a mellérendelt felek részvételét feltételező kommunikációs formákat. A mellérendelt felek kommunikációjában a „nemzeti erők” védtelenek voltak, eleve vert helyzetből indultak, mert maga a szituáció tagadta azt a társadalmi pozíciót, amelyet vindikáltak maguknak.

Az antalli jövőképnek az volt a lényege, hogy a nemzet megfelelő kezelés után természetes módon behajlik a természetes autoritás alá.

A nemzet azonban nem hajlik. Ezért fog az MDF leomlani a nemzet nagysága előtt.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon