Skip to main content

…az izgatásról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Jó a mátyásföldieknek. Jó azoknak, akik az Örs környékén laknak. Mondhatni privilegizált helyzetben vannak. Olyan plakátokhoz, információkhoz juthatnak, amelyekhez a lakosság többi része nem. Megtudhatják például…, hogy két-három fiatal anarchista közveszélyesen izgatott a gazdagok közössége ellen, meg persze az állam ellen, ha már egyszer anarchisták (bár a rendőrök helyében nem nevezném sem az államot, sem a gazdagokat „közösségnek”, erről – kérésre – szívesen küldök nekik libertariánus irodalmat), mégpedig oly módon, hogy ilyen tartalmú, igen szürreális humorú plakátokat raktak fel nevezett helyeken. A mátyásföldi és az Örs vezér téri lakosság felizgatásáért most folyik az eljárás.

Őszinte legyek? Nem nagyon érdekel a dolog jogi háttere. Hurrápesszimista lévén úgy látom, hogy mindenkire mindig bármit rá lehet húzni, miközben nyilvánvaló bűnöket megtorolatlanul lehet hagyni, ha egyes érdekek (vagy éppen a híres Nagypolitika) úgy kívánják. Csak azért nem panaszolom fel, hogy „na mi az, őket elkapják, miközben a nyilas Szabó Albert és a sajátos Ekrem Kemál büntetlenül beszélhetnek”, mert szent meggyőződésem, hogy mindenki mindent mondhasson, amit csak akar, különben egyszerűen soha nem lesz demokrácia ebben a vérzivatar-áztatta kis hazában. Ha valaki hülye, beszélhessen hülyeségeket a nyílt utcán. Ha valaki miniszterelnök, hirdethessen vagyonadót. Ha anarchista, mondhassa és plakátozhassa a nyílt utcán, hogy „le az állammal és a hatalommal”, attól még minden miniszter a helyén marad, Gyula sem mond le, folytatódik a munka a földeken és gyárakban, a sokat idézett Mari néni eggyel többször ásít egyet, és azt mondja, mik vannak.

Ugyanígy, ha valaki fasiszta, tőlem üvöltözzön a megafonba, és publikálhasson amennyit és amit csak akar – azzal a megkötéssel természetesen, hogy tartózkodjon a fizikai erőszaktól (amire ugye külön paragrafusok vannak). Magyarországon talán még John Stuart Millt is leültetnék „felforgató tevékenység” vádjával, amiért azt írta: „a vélekedés szabadsága és a vélemény kifejezésének szabadsága szükséges feltétele az emberiség szellemi jólétének”.

Én is a mi kis bolygónkon, a magyar glóbuszon élek, tudom, hogy a valóság más. Nem lehet akármit mondani, és pláne nem lehet akármit terjeszteni. Közösség, nép, faj, vallás, egyebek. Megkérdezhetném erről hatvanhetedszer szegény Halmai alkotmányjogászt, de nem teszem; egyszerűen már nem érdekel, hogy konkrétan milyen paragrafusokba ütközik a vélemény kifejezésének teljes és korlátlan szabadsága. Az, hogy egyáltalán ütközik: ez az én bajom. Mondani, kifejezni valamit: soha nem lehet büntetendő egy igazi demokráciában, hiszen egy nézetnek nincsenek automatikusan tettleges konzekvenciái. Itt van például rögtön az izgatás. Fellapozhatnám a Btk.-t, nem teszem. Nem mindegy? Tény: van olyan, hogy „izgatás”. Azokra vonatkozik, akik „közösségeket” sértenek meg, sőt, mint hírlik, Göncz papi még szigorítani is akar. Jobb lenne, ha nem tenné. Ha ugyanis kellő számú precedens teremtődik, előbb-utóbb mindegyik államhatalom elkezd szelektálni tűrt, tiltott és támogatott vélemények, lapok, röpcédulák, pártok, csoportok között. Ha ma betiltják a VNP-t, holnap (egy másik hatalom számára) a Munkáspárt következne, aztán az SZDSZ, egy még másiknak meg az MDF: az egyik lépés ugyanolyan téves és antidemokratikus lenne, mint a másik. Ha ma, 1994-ben egy liberális belügyminiszter alatt elvihetik az utcáról a plakátozó anarchista fiatalokat, akkor holnap egy népnemzeti kormány elvitetheti a liberális újságírókat „izgatás” címén. És legyünk őszinték, mi radikál-demokrata-anarcho-liberál-balos-szociál-alternatív-liberter egyének: soha nem „uszítottunk” és „izgattunk” senki ellen? És akkor még itt van a mi drága, szeretett magyar népünk. Szerény véleményem szerint „izgatás” vádjával a fél országot le lehetne ültetni, legutóbb például egy részeg pasas a Széna téren olyan hangerővel szidta a Békesi anyját, hogy kerestem a távkapcsolót, hol lehet lehalkítani a fazont.

Ebben az országban is az államé a teljhatalom, az erőszak és szervei. El kell viselnie, ha valaki nem szereti, vagy csak megpróbál nélküle kijönni. El kell viselnie, ha tagadják a szükségességét. Én, mint állampolgár (amely kötelékből nem tudok kilépni), épp eleget vagyok kénytelen elviselni a mindenkori állam különböző ostobaságait, hatalmi allűrjeit, gazdasági korrupcióit, lopásait, ideológiai nyomulásait, beleszólását a magánéletembe; hát hadd legyek e helyütt nyilvánosan szolidáris azokkal, akiket azért üldöznek, mert belső meggyőződésből, békésen plakátolva utálják az államot.

Izgatásnak pont azt tartom, ha valaki fővárosi vagy országos rendőrfőnökként keménykedik, és feleslegesen zaklat polgárokat; ha a rend őrei kiverik egy cigányasszonyból a gyereket; ha egy hatalom adócsökkentést ígért, és amióta megválasztották, már csak az adóemelés variációiról tárgyal; ha valaki az áhított „társadalmi béke” kedvéért korporatív megoldásokat ajánl; ha társadalmi kérdések egy házon belül, egy párton belül, egy családon belül dőlnek el; ha a népre, nemzetre, istenre vagy a hazára hivatkozva veszik semmibe az egyén akaratát; nos, mindezt én közveszélyes állam melletti izgatásnak tartom, és elkövetőit többévi szabadsággal büntetném. Hogy végre megtanulják, mi az.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon