Skip to main content

A „francia” nem létezik

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
– a kisebbségek parlamenti képviseletéről –


Egységes kisebbségi képviselet?

A honatyák, mielőtt letették volna a pennát, mellyel telefirkálták a magyar történelem aranyozott lapjait, megalkották a kisebbségek parlamenti képviseletének behívásos rendszerét, amelynek az a lényege, hogy a képviselők (kiknek túlnyomó többsége a túlnyomó többséghez tartozik), kiválasztják a sok marakodó cigány, zsidó, szerb, német, szlovák stb. közül a cigányt, a zsidót, a szerbet, a nyájból az ideáltipikus birkát, egészen úgy, mintha ez létezne.

Schöner Alfréd főrabbi teljes joggal figyelmeztette képviselőtársait arra, hogy a magukat zsidó nemzetiségűnek valló állampolgárok képviselete és a zsidó vallása állampolgárok képviselete nem egészen ugyanaz, és az egyik nem helyettesítheti a másikat.

Ugyanez a vallási vezető azt nyilatkozta a Népszabadság március 2-i számában, hogy „ismereteim szerint a magyarországi cigányság módfelett megosztott. Túl sok felé húznak. Mindenekelőtt nekik maguknak kell tisztázni egymással, mit és hogyan akarnak.”

Hát, ami azt illeti, mi, magyarországi zsidók szintén módfelett megosztottak vagyunk, sokfelé húzunk és csak az antiszemiták szemében vagyunk egységesek. A magukat magyar nemzetiségűnek tekintő vallásos zsidók, neológok, ortodoxok, a magamfajta kettős identitású tréflifalók, a cionizmus különböző kibékíthetetlen irányzatainak képviselői stb. a belátható jövőben nem fogják tisztázni egymással, hogy „mit és hogyan akarnak”, nem fogják egységesen definiálni a zsidóság fogalmát, nem fognak egyetérteni abban, hogy kell-e egyáltalán a zsidóknak külön képviselet a parlamentben. Nem adunk rá lehetőséget, hogy kiszúrják közülünk a zsidót, aki egyszerre képviseli, mondjuk, a főrabbit és Rózsa T. Endrét, aki úgy vélekedik, hogy „a magyar zsidóság elgyávult vezetői 40 évvel ezelőtt újra visszahúzódtak a hitfelekezet elméletének lealacsonyító álláspontjához”. (Magyar Nemzet)

A „mi” mindig másképp húz szét, mint az „ők”. Mi széthúzunk, mert mi egy ilyen tragikus, sorscsapásos nemzet vagyunk. Ők széthúznak, mert komolytalanok, éretlenek, és maguk se tudják, mit akarnak.

A megosztottság önmagában nem tragikus és nem komikus, hanem minden kisebbség és többség normális állapota. Ebből következően az autentikus kisebbségi képviselet is csak tagolt lehet. Egy kisebbségi képviselő – nem képviselő. Még akkor sem, ha a képviselt kisebbség maga választja, mert ettől még a kisebbségen belüli kisebbségek névtelenek és kiszolgáltatottak maradnak. S ha valaki arra gondol (bár egy demokrata nem gondol erre), hogy a kisebbség kisebbsége már olyan kicsi, hogy el lehet tőle tekinteni, azt emlékeztetném arra, hogy például a román (beás) anyanyelvű cigányok a magyarországi cigányságnak ugyan egytizedét sem adják, de a lélekszámuk több mint kétszerese a külön képviseletre teljes joggal igényt tartó román nemzetiségének.

Egyébként is életveszélyes, ha eltekintünk a kisebbségek politikai megosztottságától, illetve a képviseleti rendszerben eltüntetjük azt. Ezzel feltételezzük – hamisan – a kisebbségek véleményközösségét, ami alapja lehet a kisebbségek kollektív meg-, illetve elítélésének, netántán megbüntetésének. Hogy az erre való hajlandóság nem veszett ki a köztudatból, azt ékesen bizonyítja a Beszélő 13. számában megjelent levél, amelyben a Herman Ottó Társaság „magyar nemzetiségvédői” „szélsőségesen ellenséges, volksbundista szellemű, békebontó” írásnak minősítik egy német polgártársunk levelét, aki a kollektív büntetés áldozatául esett, kitelepített svábok rehabilitálását szorgalmazta. A szenvedélyes „nemzetiségvédők” újra(?) etnikai alapokra állítanák a felelősségvállalás, a jóvátétel és a „bocsánatkérés” intézményét.

Nemzetiségek országos listája

A kisebbségek autentikus képviseletét nem lehet néhány képviselői hellyel elintézni. És különösképpen nem lehet elintézni úgy, ahogy erről a két nagy párt megállapodása intézkedik.

Idézem: „Végül a felek már most szükségesnek tartják, hogy a választójogi törvény módosításával a következő országgyűlési választásokon a magukat nemzetiséginek vallók a pártok területi listái helyett(!) szavazhassanak a nemzetiségek egymással versengő országos listáira oly módon, hogy az egyes nemzetiségek legalább egy mandátumhoz jussanak, de ha ezt a szavazatszám indokolja, listáik között több mandátum is kiosztható legyen.”

Ez körülbelül annyit jelent, hogy a többségi etnikum kisajátítja magának a politikai erőviszonyok meghatározásának a jogát, és ezt a jogot legfeljebb azokkal a kisebbségi állampolgárokkal osztja meg, akik nem kívánnak élni kisebbségi jogaikkal. Ez a megoldás a kisebbséget eltávolítja a politikai pártok küzdőteréről, jelentősen meggyengíti a politikai pártok érdekeltségét a kisebbségek megnyerésére, viszont megerősíti motivációjukat a többségi etnikum középpontba állítására. Az olvasó bizonyára sejti, hogy az etnikai, nemzetiségi arányok megváltozása a politikai pártokra szavazó állampolgárok körében a két aláíró fél közül melyiknek kedvez és melyiknek nem.

A kisebbségeknek a pozitív diszkrimináció elve alapján többletjogok járnak. Ilyen jog a kisebbségi képviselet a törvényhozásban. Ez a többletjog nem lehet egy alapvető állampolgári jognak, a politikai képviselet jogának az alternatívája.

Ha a megállapodásnak ez a pontja (Isten ments!) érvénybe lépne, a kisebbségi képviselőt megválasztók köre a legerősebb kisebbségi azonosságtudattal rendelkező magra szűkülne le, s kiesnének ebből a körből a valamely politikai irányzat vagy személyiség iránt legerősebben elkötelezett rétegek. Ezáltal a választási eredmények jelentős mértékben el is torzulhatnak. (Igen valószínű például, hogy egy ilyen választás sokkal erősebbnek mutatná a cionistákat, mint amekkora tényleges befolyással rendelkeznek a magyarországi zsidóság körében.)

Nyilvánvaló, hogy az „aktív kisebbségvédelem” szempontjainak az felel meg, ha a kisebbségiként (is) szavazó állampolgárok köre minél szélesebb.

A megállapodás másik nagy baja az, hogy a kisebbségek parlamenti köpönyegét eleve az eső utánra, a következő országgyűlési ciklusra utalja ki. Holott sejthető, hogy ami az elkövetkezendő egy-két évben a nyakunkba zúdul, az nem lesz akármilyen zuhé, hanem olyan, amely könnyen ronggyá áztathatja néhány kisebbség biztonságérzetét.

Az országgyűlést a politikai tagoltság intézményei, a pártok alkotják, és ez így helyes. A parlament rendjének korporációs fellazítását célzó törekvések, hál’ Istennek, összeomlottak. Ebbe a keretbe a kisebbségek képviseletét csak álságos okoskatáskodással lehet belevinni: legyen valami, hogy ne érje szó a Ház elejét, de olyan legyen, mintha nem lenne, hogy ne zavarja össze a politikai színképet.

Ebbe az országgyűlésbe nem lehet belehelyezni egy testesebb képviseletet, amely képes megjeleníteni a kisebbségek belső tagoltságát; nem lehet az országgyűlés összetételét ciklus közben számottevően módosítani; nem lehet a kisebbségi állampolgárok szavazati jogát megduplázni úgy, hogy ugyanabba a Házba, ugyanolyan (a kisebbségeket nem érintő ügyekre is érvényes) jogosítványokkal több képviselőt küldhessenek.

Kisebbségi önkormányzatok

Egy másik kályhától kellene elindulni. A kisebbségi jogok kódexét remélhetőleg néhány hónapon belül megvitatja és elfogadja az Országgyűlés (és ugyancsak remélhetőleg az önkormányzatok elfogadott munkanyelveinek a sorából – a tervezettel ellentétben – nem rekeszti ki a cigányt). A kódex elfogadása után (legcélszerűbben a helyhatósági választásokkal együtt) meg lehet választani a kisebbségi önkormányzatok különböző szintű testületeit, és az önkormányzatok országos szintű, választott testületeiből álló Ház, a Kisebbségek Háza rendelkezhetne bizonyos jogosítványokkal a törvényalkotás folyamatában. Vannak, akik azt javasolják, hogy a Kisebbségek Háza csak az Országgyűlés tanácsadó szerve legyen (lásd dr. Majtényi László cikkeit a HVG-ben és a Magyar Nemzetben). A Kisebbségek Háza valóban nem rendelkezhet olyan jogosítványokkal, amelyekkel az Országgyűlés működőképességét veszélyeztetheti és szuverenitását megkérdőjelezheti, de azért a tanácsadáson túl másra is kell legyen lehetősége.

Mindenekelőtt legyen az önkormányzatok joga a nemzetiségi jogok szóvivőjének megválasztása. A Kisebbségek Házának tagjai a kisebbségeket érintő ügyekben az országgyűlési képviselőkkel azonos feltételek mellett interpellálhassanak az Országgyűlésben. A Kisebbségek Háza által beterjesztett javaslatokat, például törvénytervezetekkel kapcsolatos módosító indítványokat az Országgyűlés köteles legyen abban a rendben megtárgyalni, ahogy az országgyűlési képviselők által benyújtott javaslatokat. Az országgyűlési bizottságoknak minden, a kisebbségek érdekeit valamilyen módon érintő kérdésben egyeztetniük kell álláspontjukat a kisebbségek önkormányzataival, s az önkormányzatoknak lehetőséget kell adni arra, hogy a bizottságétól eltérő álláspontjukat az Országgyűlésben képviselőjük útján előadják. Néhány, a kisebbségek helyzetét alapvetően befolyásoló törvény esetében a Kisebbségek Háza rendelkezzen egyetértési joggal. Olyan törvényekre gondolok, mint a nemzetiségi jogok parlamenti biztosáról, az önkormányzatokról, az utazás és a letelepedés szabadságáról, a menedékjogról szóló törvény, az oktatási törvény és természetesen a kisebbségekről szóló törvény. Ha a Kisebbségek Háza elutasítja ezen törvények valamelyikét abban a formában, ahogy az Országgyűlés elfogadta őket, akkor a Kisebbségek Háza egy ízben újratárgyaltathatja az Országgyűlésben a szóban forgó törvényt.

Egy tisztességes Országgyűlés nem hoz döntést addig, amíg az országgyűlési többség nem jut megállapodásra legalább a kisebbségi önkormányzatok többségével az őket érintő kérdésekben, ha pedig az országgyűlési többség ebben a tekintetben nem járna el tisztességgel és megfelelő kompromisszumkészséggel, akkor helyénvaló, hogy ebből némi kellemetlensége legyen.












































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon