Skip to main content

A láthatatlan légió – szerdán és vasárnap

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Gyilkosságok Dél-Magyarországon

Áldozatok


  • Tovább

  • Információblokkolás

    A rendőrség, bár tartott már néhány reprezentatív sajtótájékoztatót – némelyiket egyenesen Kónya Imre belügyminiszter részvételével – hallgatásba burkolódzik. Az említett sajtótájékoztatókon ugyan felvonultatta három megye rendőrfőkapitányát, az országos fő-főkapitányt, a bűnügyi főigazgatót, a Csongrád megyei bírósági elnököt és annak helyettesét; de főképp eposzi seregszemlére szorítkoztak. Elmesélték, hogy mekkora erőkkel nyomoznak. Ezenkívül a sajtót leckéztették: legyen türelmes, ne találgasson, szálljon magába! Ki-ki olvasson utána, mit írt saját lapja pl. a kerepestarcsai idegenrendészeti táborról – ajánlotta Pintér Sándor.

    Ezután, február 20-tól az információadást az ORFK magához vonta (nem először Pintér Sándor kinevezése óta), s keményen megtiltotta a megyei főkapitányságoknak, hogy bármit közöljenek a nyilvánossággal. A hírek szerint az információs csatornák a szerb rendőrség felé is bezárultak, s csupán a szegedi újságírók, mindenekelőtt a Kurír helyi tudósítója jóvoltából folyik némi hírcsere. Bár a nyomozás első szakaszában még találkozott Röszkén a szabadkai Belügyi Titkárság vezetője és a Csongrád megyei főkapitány, de azóta – miközben Szegeden és Szabadkán nyomoznak – csak a fővárosi csúcsszervek érintkeznek egymással. A térség edzett állampolgára persze kombinál. Hallott, olvasott egyet s mást a szegedi sajtóban arról, hogy a határ túloldalán lefogott gyanúsítottak némelyikétől szálak vezetnek kis-jugoszláviai politikai potentátokhoz, nevezetesen a Milosevics szűk környezetéhez tartozó, szabadcsapatokat szervező és parlamenti képviselő Arkanhoz. A jelzett edzett állampolgár tehát könnyen el tudja képzelni, hogy a kusza és sötét szerbiai viszonyok közepette a rendőri munkának nem egyedüli motívuma a teljes igazság felderítése. De mi a helyzet a magyar oldalon? Alább majd sorra vesszük a véres események felgöngyölítésének homályos elemeit. Most spekuláljunk: lehet-e oka a magyar bűnüldözőknek másra törekedni, mint az igazság feltárására. Ilyen okok bizony lehetségesek. Lehet, hogy Magyarországon is fedezni kell valakit vagy valakiket.

    Vannak, akik azt, feltételezik, hogy a tetteseknek és/vagy az áldozatoknak valamilyen kapcsolata volt a titkosszolgálatokkal. Ezt a verziót nem lehet kizárni, tekintettel az ebben a földrajzi irányban különösen kényes fegyverkereskedelemre, az egyéb illegális üzleti forgalomra és a hírszerzésre. Az üzleti kapcsolatok persze, amelyeknek véres epizódjai a gyilkosságok, a titkosszolgálat bekapcsolódása nélkül is eljuthatnak politikai befolyással rendelkező körökig, és manipulálhatják a nyomozást. S végül – ez a kevésbé romantikus változat – érvényesülhetnek a rendőrség kényelmi és presztízsszempontjai is. Hét lakat alatt őriznek egy minden bizonnyal sokszorosan bűnös gyanúsítottat, a jugoszláv állampolgár Magda Marinkót, neppert és volt idegenlégióst, akire hazájában halálbüntetés is várhat – azokért a tettekért, amelyeket letartóztatott bűntársainak vallomásai szerint Szerbia területén elkövetett –, ha a magyar hatóságok kiadják. Ha azonban nem adják ki, életben marad, mert nálunk nincs halálbüntetés. Ennek érdekében viszont elvállalhat éppen egy-két megoldatlan ügyet, aminek a sikeres lezárását feszülten várja a közvélemény.

    Koncepcióváltás

    A rendőrség legutóbbi nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a múlt év végi kecskeméti hármas gyilkosság, az orosházi Némethné megölése és a szegedi Z. Nagy család kiirtása összefüggő bűncselekmény-sorozat, amelyben Magda Marinkónak kulcsszerepe volt, ő a legfőbb gyanúsított. A nyomozás harmadik hetében letartóztatták még Kecskeméten a szegedi illetőségű Tamási Attilát mint tippadót, vagyis olyan bűntársat, aki kiszemelte az áldozatokat, és esetleg információkkal szolgált a terepekről. Eszerint a gyilkosságok oka és célja vagyontárgyak és pénz megszerzése, vagyis rablás lett volna. Egyébként a szerbiai rendőrség – az ottani sajtó tanúsága szerint – első perctől kezdve rablógyilkosságokról beszélt.

    Csakhogy az a bökkenő, hogy nem rabolták ki mindhárom nagy honi bűntény áldozatait. Balsai István igazságügy-miniszter január 29-én a következőket nyilatkozta Orosházán (holott éppen az ottani áldozat, Némethné lakásából tűnt el jelentős érték): „Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy az elkövetők nem véletlenül ezekkel az emberekkel… léptek fel ilyen profi hidegvérrel. A bérgyilkosságok – amiről nyilván itt is szó van –, a megbízások kiváltó okai mindig vitás üzleti, alvilági kapcsolatokat tételeznek fel. (…) Szeretném megnyugtatni az olvasókat, hogy itt nem általában a lakosságot, az állampolgárokat fenyegető démoni üldözési hullám új formáiról, hanem egy leszámolásról van szó.” (Délmagyarország, 1994. jan. 31.) Balsai úr valószínűleg nem beszélt egészen a levegőbe, hiszen tudta, hogy mi a rendőrök álláspontja a két napig tartó szegedi Bárka utcai helyszíni szemle nyomán. A Z. Nagy-ügy során egyébként mindössze egy arany karórát kerestek.

    Miért tartóztatták le Magdát?

    Magda Marinkót a szegedi cukrászcsalád lemészárlása után fogták le, de a szűkszavú közlések szerint éppen a Z. Nagy-gyilkossággal kapcsolatban nem találtak nála mindmáig bizonyítékokat. Sőt, a 72 órás rendőri fogva tartást is hatóság elleni erőszakkal, s nem gyilkosság alapos gyanújával indokolták. A Z. Nagy-gyilkosságra utaló, jogilag értékelhető nyom vagy bizonyíték tehát nem volt, ezért kellett megkonstruálni egy rendkívül homályos forrásokra támaszkodó fantomképet, egy „véletlen” idézést, „véletlen” felismerést és egy nyomozó elleni támadást a kelepcébe került Magda részéről. Mert hát ugyan ki veszi készpénznek (az ügyészségi nyomozóhivatalon kívül), hogy egy elszánt, dörzsölt bűnöző, aki éppen maga mögött hagyott vagy tíz-tizenöt gyilkosságot, akinek fantomképe és személyleírása megjelent az újságokban, adategyeztetés céljából besétál a rendőrségre, majd ott verekedni kezd? A rendőrre támadó gyanúsított amúgy is szakállas rendőrtrükk – mondják a szakértők. A Beszélőnek több forrásból megerősítették, hogy Magda Marinko mint potenciális profi gyilkos titkosszolgálati jogosítványokhoz kötött információszerzési lehetőség nélkül is ismert volt a rendőrök előtt; s már a múlt decemberi kecskeméti gyilkosságokkal kapcsolatban gyanakodtak rá, nem beszélve egyéb, kisebb port felverő emberölésekről. (Mi háromról hallottunk. Annyi bizonyos, hogy e három ember erőszakos halállal halt meg.)

    Befogadó ország vagyunk

    Elgondolkodtató az is, hogy miért volt Magda Marinkónak a zsebében magyarországi bevándorlási engedély. Mert volt – ráadásul néhány hónap leforgása alatt kapta meg, miközben mások évek óta várnak rá. S pár ezer forintért alapított egy bt.-t is.

    Nem lehetett nem beengedni – mondja a Csongrád megyei rendőrhatóság.

    Mi megfogadjuk Pintér főkapitány úr nyomatékos jó tanácsát, s felidézzük, mit írt lapunk a kerepestarcsai táborról. A Beszélő szorgos olvasói emlékezhetnek rá, hogy kínaiakat bizony kiutasítottak Magyarországról, bejegyzett kft. (1 millió Ft) ide meg oda, mondván: a vállalkozónak nem kötelező cége telephelyén – vagyis Magyarországon – élnie. A kínaiak gyanúsak voltak, Magda Marinko azonban nem. Istenkém.

    Néhány következtetés

    Természetesen a Beszélő sem tudja feltárni a szövevényes bűnténysorozatot, aminek ráadásul e pillanatban az időbeli és térbeli határai is bizonytalanok. A rendelkezésünkre álló s jórészt a sajtóból származó információk alapján azonban két hipotézis felállítását megkockáztatjuk.

    1. Lehet, hogy a szerb és magyar rendőrség által egy bandának tulajdonított gyilkosságokat valóban e körhöz tartozó hivatásos bűnözők követték el, de nemcsak az elkövetők, hanem az alkalmi vezérek sem teljesen azonosak. Bár a lakásokba való behatolás módja nagyon hasonló – erőszaknak nincs nyoma, pedig több esetben igen jól védett házakról van szó –, az időpontok és a gyilkosságok módja, valamint az áldozatok köre egy-egy helyszínen feltűnően különbözik. Orosházán, ahol egyébként több mint 1 millió Ft és néhány aranytárgy is eltűnt, Némethnét egy szerdai napon hosszú procedúrával megfojtották, gyerekeit megbilincselték, de életben hagyták. (Szerdán ölték meg és rabolták ki tavaly a szabadkai magányos Fehér Idát is.) Kecskeméten, Szegeden és Szabadkán vasárnap éjjel lőfegyverrel dolgoztak (Kecskeméten és Szegeden ugyanazzal, Szabadkán egy másikkal), s megöltek mindenkit, akit látta őket, viszont az értéktárgyakat otthagyták. Alighanem kétfajta bűncselekménnyel állunk szemben, egy leszámolási, és egy másik, rablógyilkossági sorozattal.

    Kivételesen egyetértünk Balsai miniszter úrral: elgondolkodtató az áldozatok köre, legalábbis azoké, akik a leszámolásgyanús sorozatba illenek. A kecskeméti Horváth házaspárról azonnal tudták vagy feltételezték, hogy a kriminális üzleti világban érdekeltek. Horváth maga pénzbehajtóként volt ismert. Z. Nagy Bálintot viszont tisztes iparosnak ismerték. Csakhogy ilyennek tartották Szegeden azt a Czinner bőrdíszművest is, aki a helyi gazdasági sajtó toplistáján mint a legsikeresebb iparosok egyike szerepelt Z. Nagy Bálinttal együtt, a gyilkosságsorozat kellős közepén azonban lebukott mint a szerb templomból ellopott értékek orgazdája. A tisztes és zavaros üzleti világ közötti határok tehát Szegeden sem nagyon világosak.


































    Blogok

    „Túl későn jöttünk”

    Zolnay János blogja

    Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

    Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

    Tovább

    E-kikötő

    Forradalom Csepelen

    Eörsi László
    Forradalom Csepelen

    A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

    A „kieg” ostroma

    1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

    Tovább

    Beszélő a Facebookon