Skip to main content

Ahogy a Lánchidat – hídvámmal…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Koncessziós törvény


Mostanában nem a kormány szapulásakor bátor a tollnok, hanem ha védelmébe veszi, vállon veregeti, például hogy milyen pompás törvénytervezetet nyújtott be. Erre számított valószínűleg az igazságügy-miniszter is, amikor a nagy jelentőségűnek kikiáltott, várva várt koncessziós törvényjavaslatot terjesztette be a múlt héten.

Igaz, eddig sem volt jogi akadálya koncessziószerű szerződések megkötésének; például a mecseki uránbányával együtt egy állami monopoltevékenységet (a bányászati kitermelést) is átengedték az ír cégnek. De a jogtudósok körében is általános a nézet, hogy szükség van koncessziós törvényre. De miért pont ilyenre?

Mielőtt a kételyek és kritikák taglalásába fognánk, nem árt tisztázni, mi is az a koncesszió. Olyan szerződés, amely által egyrészt kizárólagos állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő javakat hasznosítanak, és időlegesen átengedik bizonyos közcélú tevékenységek gyakorlását. Másrészt üzleti, nyereségközpontú vállalkozás is történik, amelyben azonban érvényesül az állam, az önkormányzat „önkénye”, az a joga, hogy ő szabhatja meg a koncesszióba adás feltételeit. Az egyik fél a „feljogosító”, a koncedáló, a másik fél a koncessziót elnyerő, a koncesszionárius. (Teljesen helytelen ez utóbbit, mint a javaslat is teszi, koncesszorként említeni, hisz ez a koncedáló szinonimája. Sajnos nem ez az egyetlen hibás terminológiája a törvényjavaslatnak.)

Monopóliumok

A törvénytervezet szerint egyebek között a közutakat, a vasutat, a távközlési alaphálózatot és frekvenciákat, a villamos műveket, az önkormányzati tulajdonú utakat és más műtárgyakat képező javakat lehet koncessziós formában működtetni. A tevékenységek közül nyolcfélét is kizárólagos állami tevékenységnek minősítenek, amelyeket koncessziós szerződés feljogosítottjaként lehet gyakorolni: bányászati kutatás és kitermelés, csővezetékes szállítás, hasadó- és sugárzóanyagok előállítása és forgalmazása, szerencsejátékok szervezése, postai alapszolgáltatás, távközlési szolgáltatás, vasúti személyszállítás és árufuvarozás, menetrend szerinti közúti személyszállítás.

Ily módon a koalíciós kormány első ízben tesz kísérletet arra, hogy törvényben határolja körül az állami monopoltevékenységeket, illetve azon javakat, amelyek csak az állami vagy önkormányzati tulajdonban lehetnek. A koncessziós törvény emiatt a megváltandó gazdasági rendszer alapkérdéseit is feszegeti. Csakhogy sajnos itt az alkotmányosság is kockán forog, mivel csakis a Polgári Törvénykönyvben szabadna felsorolni az állami tulajdon kizárólagos tárgyait. A jogtudósok ezért nem tartják szerencsésnek, hogy a koncessziós tervezet felsorolásra vállalkozik. Ma még nem tudjuk, hogy a módosítás előtt lévő Polgári Törvénykönyv mit tart majd az állami tulajdon kizárólagos tárgyainak. Nem tudni, hogy csak az itt felsoroltak lehetnek-e állami monopoltevékenységek, amelyeket az állam díj ellenében magánszemélyek részére is gyakorolni enged. Felsorolásával tehát a törvényszövegező, amellett hogy alkotmányba is ütközik, túlságosan meg is köti a saját kezét. Ha némely monopoltevékenységeket vagy -javakat kifelejt a koncessziós szabályozásból, megfosztja az államot törvényes „önkényének” gyakorlásától egyes működtetési szerződések kialakításakor. Viszont úgy tudni, a Ptk.-ban szűkebbre akarják vonni a kizárólagos állami tulajdon körét. Tanulság: rendkívül nehéz dolog a harmónia, mégis szükség van rá ilyen feszített ütemű törvénykezés mellett is. Kérdés: a koalíciós kormány, amely eddig is centralizmusával tűnt ki, nem az állam gazdasági hatókörét óhajtja-e kiterjeszteni a koncessziós kör szélesebb meghúzásával? Avagy egy piacgazdaságban a távközlés és a szerencsejáték állami monopólium volna?

Kényszertársaságok

A javaslat szerint koncesszió úgy jöhet létre, hogy az állam vagy az önkormányzat egy gazdálkodó szervezetet, költségvetéséből működő intézményt alapít, vagy az állam (önkormányzat) a tevékenység gyakorlását átengedő koncessziós szerződést hoz létre. Nem tudni, hogy az első megoldás hogy kerül ide, kommunális vállalatok alapítása miért került be a koncessziós törvény oltalma alá. Azt tudni lehet, hogy bel- és külföldi, természetes vagy jogi személy köthet koncessziós szerződést, és azt is, hogy honvédelmi, nemzetbiztonsági érdekeket kivéve az állam és az önkormányzat nyílt pályázatot köteles kiírni. De kik döntik el, melyik ügylet vág nemzetbiztonsági érdekekbe? Erről nem tudhatunk meg semmit. Ami pedig a nyílt pályázót illeti: ő sem lehet biztos abban, hogy tisztázottak a pályázati feltételek. Ugyanis ezúttal kerettörvényt hoz a parlament, a részletek később, az úgynevezett ágazati törvényekből derülnek majd ki.

A törvényalkotó egy eredendően egyenlőtlen partneri viszonyt próbál magánjogi szabályozás álcájába burkolni. Az nem mond sokat, hogy „vitás ügyekben az általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el”. Ha polgári jogi szerződéssel van dolgunk, akkor a koncesszionárius nemcsak a felmerült kárát, hanem az elmaradt hasznokat is követelheti a bíróságon. A tervezet némely megfogalmazása viszont államigazgatási szerződésre enged következtetni, ami pedig jobban tükrözi a koncesszióban rejlő egyenlőtlen viszonyt.

A javaslat kötelezővé teszi a pályázat nyertesének belföldi székhelyű gazdasági társaság létesítését. Ennél jobb bizonysága nincs annak, hogy a kormány milyen bizalmatlanul várja megváltóit. A társasági kényszer sokakat elriaszthat, noha biztos növeli a cégbíróságok, egyéb hivatalok forgalmát, illetékek révén az állami bevételt. Az viszont már mindennek a teteje, hogy ha valaki túljutott a pályázaton, aláírta a koncessziós szerződést, kivárta a fél évet, amíg az Országgyűlés a ma még nem létező ágazati törvény alapján részleteiben is jóváhagyja a szerződést, netán létrehozta a gazdasági társaságot, akkor még hátravan az egyéb hatósági engedély beszerzése is. Az emiatti károk ellen az állam vagy az önkormányzat nem vállalhat garanciát.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy – a telefontender után – milyen kételyek fűződnek a pályázatok tisztaságához. El kellene különíteni egymástól a pályázatot kiíró és az azt elbíráló fórumot.

Amit nem kell lenyelnünk

Azzal tisztában vagyunk, hogy ekkora adóssággal a vállán az állam ma nem tud közcélú beruházásokat teljesíteni. Le kell nyelni azt is, hogy az infláció mellett ezentúl út- és hídvámok fedezik a fejlesztéseket, ahogy annak idején a Lánchidat; hozzá kell szoknunk a borsos telefonszámlákhoz, a közszolgáltatás mind növekvő díjtételeihez. De hogy a szolgáltatások vég nélküli leépülésével kell szembenéznünk, anélkül hogy részesülhetnénk – már aki bírja – a konceszió áldásaiból, ehhez kell igazi rafinéria, jogalkotási praktika. Vagy csak a kormány szokásos színvonalú törvény-előkészítő munkájának „gyümölcse” volna ez?


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon