Skip to main content

Az elma­radás receptje

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

"Csak még egy percet, egy napot,
egy évet…
Azt mondtam én is, amit minden
vallásalapító.
Amikor rájöttem arra, hogy a versnél fontosabb az élet,
azt hittem, tudok aranyat csinálni:
verset, ami nem vers, hanem élet"
(Orbán Ottó: Föltámadás)


Prof. dr. phd. btk. lfs. ftc-mtk. pir. bur. pár. káp. Frankenstein álldogál a rémisztő
      labor közepén.
A tökét vakarja,
de a foszló húst bárhogy csűri-csavarja,
már a bőr-barázdák előtt
ujjbegyéről a teremtő erőt
önnön verítéke lemarja.
Nem jut túl az epén.
Pedig a többi mit sem ér,
szív is van, ha jutna vér,
s a máj úgyis tenyésző szövet,
működik, ha minden más is,
vese, izom, csont, sok fázis,
de egyikkel sincs túl nagy gond,
ha az alany nem agyholt (mármint az alany holt nyilván, de fejében még élő
      agy volt),
de ha mégse, mégis hogy verjünk a fejbe szöget?
S nyirkok, taknyok, testnedvek,
hol az emóciók tespednek
valójában, na az ott a kérdés,
mert az Úrtól hiába kért, és,
az Úr böcsületére váljék, nem is kapott szegény Frankenstein,
legfeljebb az ötletet (tehát mégis), nevezetesen: barter-slejm.

S innentől már mindjárt tudta,
hogy nagy elődje, e virtuóz szakács és kisiparos
e dagasztott, kicsi, habos
sármasszát hogy gyártotta.
És amint az ujjhegyéről,
szín bőrkemény ujjbegyéről
félkész tákolmányába egy csepp
verítéke hullott, az nagyot reccsent,
ásított, fölkelt, s így szólt:
Ez a paradicsom – hogy oda ne rohanjak!
Ez volna a túlvilág,
hogy oszladtomból, pókháltomból, csontjaimról lefoszltomból pár kérges ujj kivág,
s pihepuha földem helyett valami debil lator steril laborjának mélyén, más művében
      rohadjak?

De hát csak vicc volt,
rebegi az szemlesütve, de
ő meg még nem fejezte be,
és folytatja is, s mivel múltból megint mába csap
e história,
újra-újra kínlódnia
kellvén e halál fölött úrni vágyó szemüveges bikficcel,
ki mikor már kész a baj, azt állítja, ő így viccel,
most úgy dühöng, hogy lángra kap
körülöttük minden, hogy nyúlkálna a jó kurva édesanyja agyába,
vagy a sajátjába, de ehelyett a gyáva
csak egyfelé nyúl, s lekapja a poroltót,
hogy mentse, amit még egyáltalán lehet, mert bár szinte épphogy ott volt,
bár nem lehet, nem lehet, százszor is nem, nem lehet, mégis ott tarthassa még egy
      kicsit,
legalább némelykor Ottót
(oké, de legalább maradjon köztünk. Szádon lakat, el ne merd pofázni, satöbbi, csitt).

 

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon