Fodor Elek

Nyomtatóbarát változat

Nyílt levél KUNCZE GÁBOR miniszter úrhoz

Tisztelt miniszter úr!

Romániai magyar vagyok, és mint ilyen, szeretném felhívni jelen levelemen keresztül az Ön figyelmét egy olyan törvénytelenségre, ami minket, erdélyi magyarokat nemcsak fájdalmasan érint, hanem egyszersmind fájdalmasan megaláz. (…)

Élve az érvényben lévő törvények szabta jogával, sok erdélyi magyar, végre teljes értékű állampolgárnak akarva érezni magát, kérte az újrahonosítását, hiszen rendszerint felmenői évszázadokra visszamenően magyar állampolgárok voltak.

Az 1957. évi V. számú törvény II. fejezetének 6. bekezdése kategorikusan kimondja: „Tekintet nélkül előző lakhelyére, kérelmére honosítható az a nem magyar állampolgár, aki a kérelem előterjesztésének időpontjában Magyarországon lakik, vagy itt kíván letelepedni, ha: a) felmenője magyar állampolgár volt, vagy b) honosítását más, rendkívüli körülmény teszi indokolttá.”

Tehát az 1957. V. számú törvény semmilyen feltételhez nem köti (letelepedési engedély, állás, lakás stb.) a visszahonosítást. Sőt, a IV. fejezet 20. bekezdése kimondja: „A honosított, illetve visszahonosított személy állampolgársági esküt tesz az állandó, ennek hiányában ideiglenes lakhelye polgármestere előtt.” Tehát a törvény még állandó lakhelyet sem követel.

A már 3–4 éve Magyarországon tanuló erdélyi fiatalok jó része is élt a törvény adta lehetőségekkel, és kérte az újrahonosítását.

Közben a parlament 1993. június 1-jén elfogadta az 1993. évi LV. számú törvényt, mely törvény 1993. október 1-jén lépett életbe. (Zárórendelkezések, 24. bekezdés)

Ugyane törvény „Alapelvek” 4. szakasza kategorikusan kimondja: „A törvénynek nincs visszaható hatálya. A magyar állampolgárságra azok a szabályok az irányadók, amelyek az állampolgárságra ható tények vagy események bekövetkezésekor hatályban voltak.”

A fentiek szerint mindazon kérések, amelyek 1993. október 1-jéig, tehát az 1993/LV. törvény hatálybalépése előtt, a megfelelő iratok kíséretében, a tanácsok illetékes szerveitől elfogadva lettek a belügyi szervekhez felterjesztve, az 1957/V. törvény hatáskörébe tartoznak.

A magyar Belügyminisztérium állampolgársági ügyekkel foglalkozó osztálya azonban a magyar Országgyűlés által elfogadott törvények fölé helyezi magát, olyan törvénytelenségeket követve el, ami nemcsak fájdalmas és megalázó a határon kívüli magyarságra, hanem egyszerűen kompromittálja a magyar Belügyminisztériumon keresztül a magyar törvényhozást, semmibe véve annak határozatait. Így a 20–24 éve benyújtott állampolgársági kéréseket, amelyeket az 1957/V. törvény II. fejezet/6. bekezdése alapján kellene értékelni, önhatalmúan az 1993/LV. sz. törvény hatáskörébe utalja.

Meghökkentő, hogy Magyarországon 1995-ben egy ilyen, a magyarok érdekeinek ellentmondó mentalitás kerüljön előtérbe, vagyis a belügyi szervek lábbal tiporják az Országgyűlés által megszavazott törvényeket.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, szíveskedjék az általam felsoroltakat leellenőrizni, illetve leellenőriztetni, és érvényt szerezni az Országgyűlés által megszavazott és elfogadott törvényeknek.

Marosvásárhely, 1995. január 8.

Tisztelettel: Fodor Elek

---

Felhívtuk a Belügyminisztérium állampolgársági főosztályát, s Parragi Máriától, a főosztály munkatársától ezt a tájékoztatást kaptuk:

Az 1957-es V. sz. törvény – az 1957. évi 55. sz. törvényerejű rendelettel és a belügyminiszter végrehajtási utasításával együtt – a magyar állampolgárság megadhatóságáról, honosíthatóságról beszél. Az 1993 októberéig hatályos szabályozás mérlegelési jogkört adott a Belügyminisztériumnak abban, hogy javasol vagy nem, illetve mikor ad magyar állampolgárságot annak, aki azt kéri. Köztudott, hogy ez a szabályozás 36 év alatt, amíg érvényben volt, elég különböző gyakorlatok törvényi hátterét adta. 1993 októbere óta a magyar származású idegen állampolgárok könnyebben kapnak magyar állampolgárságot, mint más külföldiek, nekik csak egy évig kell bevándorlási engedély birtokában az országban tartózkodniuk ahhoz, hogy magyar állampolgárok lehessenek. Aki már 1993 októbere előtt folyamodott magyar állampolgárságért, annak az esetében nem ragaszkodott a hatóság az egyéves ittlakáshoz, de a bevándorlási engedélyhez – melyet az idegenrendészeti hatóság megyei jogkörben ad meg – igen.

Itt van a kutya elásva – tesszük hozzá mi, a Beszélő. A honosítását kérő először az idegenrendészet labirintusaiban bolyong, s ott gyakran kap rossz tanácsot, hamis információt, ki tudja, miért. Aki magyar állampolgár akar lenni, annak tehát először bevándorlási engedély kell. (Korábban ezt letelepedési engedélynek hívták.)

• Gazdaság és társadalom