Skip to main content

Az országot jelentő deszkán…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Csurka István – miközben nevezetes tanulmányában, amelyet alighanem még hetekig fog rágni a sajtó (mi is), a bolsevik ármányt okolja azért, amiért a koalíciós kormánynak rettenetes károkat okozó Torgyán állandóan öles betűkkel szerepel az újságok címoldalán – tett róla, hogy Torgyán helyébe lépjen, s vele foglalkozzék mindenki. A magyarok nagyhetére időzített támadása a saját kormánya ellen, felajánlkozása a népnemzetiek egykori hatalmas protektorának, Pozsgay Imrének épp akkor, amikor tele a nézőtér messziről idezarándokolt legkedvesebb közönségével: kétségkívül hatásos belépő a hatalmi harc drámai játékába. Méltó folytatás hűséges szövetségesei, az immár minden magyarok alelnöke büszke címével is ékes pofoszos Fónay Jenő, s az Amerikában tisztes egzisztenciát szerzett egykori felkelő, Pongrátz Gergely háromnapos, nonstop utcai műsora a rádió- és tévéelnök eltávolítása érdekében. (Ami azt illeti, a rádiós és tévés konfliktuscsúcspontot ti. a Győri Bélát, Chrudinák Alajost és Pálfy G. Istvánt, a népnemzeti magyarok kedvenceit sújtó büntetéseket épp e nagyhét előtt provokálták ki a nevezettek, Győri Béla esetében ugyebár magának Csurka Istvánnak a közreműködésével a soros Vasárnapi Újságban.) A szerző-főrendező Csurka még arról is gondoskodott, hogy a kellőképp felhergelődött tüntetők hétfő délután őt magát kívánják látni-hallani. (Zacsek képviselő úr volt a hírnök, a parlamentáris demokrácia nagyobb dicsőségére.) Hogy ki írta bele e hátborzongató színjátékba a sorsüldözött Balaskó Jenő eltávolítását a kormányhoz közel álló Új Magyarország című laptól, az lapzártáig nem derült ki. Mindenesetre az Új Magyarország ügyeletes szerkesztője hétfőn este nem tudott róla, hogy e tény drámai bejelentésével a poéta is fellépett Csurka-Fónay utcaszínházában, további baljós „tisztogatásokat” jövendölve. („Rohadt kommunisták!” – nyugtázta a tömeg, az Új Magyarország főszerkesztőjének, kiadójának, tulajdonosának címezve.) Ezt is kedves színpadi szerzőnk tervezte, vagy a miniszterelnökhöz hű erők akarják megmenteni Csurkától a kormánylapot? Érdekes kérdés, de talán nem a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a parlamenti demokrácia hívei Magyarországon észnél legyenek. Ne tördeljék a kezüket, hogy „itt a fasizmus”, mert nincs itt. Csak egy hamisítatlan nemzeti szocialista van itt, mintegy 1000 főnyi segédcsapatával.

Ám vegyék számításba, hogy a belügyminiszter ezúttal sem hívta föl a rendőrfőnök figyelmét a törvény betartására, csakúgy, mint március 15-én, mikor a Pofosz tévé előtti tüntetését nem oszlatta föl, holott azt elmulasztották előre bejelenteni, csakúgy, mint amikor rendőri erővel védette Romhányi László székely kapuját a köztemető 301-es parcellájánál, holott azt mindén törvényes szabályozást fölrúgva állították fel oda. (Ugyanis ezt a tüntetést is elmulasztották bejelenteni.) A belügyminiszter tehát segédkezet nyújt a parlamenti demokrácia szélsőjobboldali erőszakos támadóinak.

És vegyék tekintetbe, hogy a miniszterelnök bizalmas tárgyalásokkal kívánja a pártján és kormánypártjain belüli erőpróbát elintézni, hisz most sem határolta el magát egyetlen szóval sem Csurka nézeteitől és a Pofosz módszereitől, nem keres új szövetségeseket a kormány támogatásához. Bizony meglehet, hogy a miniszterelnök elszámítja magát, s kamarillapolitikával nem tud úrrá lenni az MDF-en belüli nemzeti szocialista zászlóbontáson. A parlamenti demokrácia magyarországi hívei tehát nem bízhatnak olyan nagyon a miniszterelnökben és kormányában. Mit csinálhatnak, hogy megóvják?

Ne foglalkozzanak nagyon sokat Csurkával, de foglalkozzanak nagyon sokat azzal a nekikeseredett, szorongó, csalódott társadalommal, amelyhez Csurka nemzeti szocialista demagógiája szól, és egyre inkább el is talál.

Amíg nem késő.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon