Győri Péter

Nyomtatóbarát változat

A szereplők

Mezei György: középiskolai tanár, szociális munkás. 1988 januárja óta az Újpesti Családsegítő Központ vezetője, a Twist Olivér és a Lehetőség Alapítvány létrehozója (pártonkívüli).

Derce Tamás: jogász-vállalkozó, volt igazgatási osztályvezető, 1990 végétől Újpest SZDSZ-es polgármestere.

Nagy István: számítógép-programozó, fideszes újpesti önkormányzati képviselő. 1992 közepétől alpolgármester. A háttérben felbukkan még: az SZDSZ elnöke, a főpolgármester, Török Ferenc és más országgyűlési képviselők, e sorok írója és értelmiségiek, szociálpolitikusok, valamint a hallgatag Fidesz.

Mire való a cssk?

Kezdhetnénk onnan a történetet, hogy a fővárosban ma valamivel több, mint egy tucat családsegítő központ (cssk) működik, vagyis több kerületben még csak ezután fogják létrehozni ezt a szociális alapellátó intézményt. Mivel egy-egy családsegítő központ egy kb. 30 ezer fős „körzetet” képes ellátni, a közeljövőben legalább meg kell duplázni számukat a városban. De kezdhetnénk onnan is, hogy e szociális alaphálózat kiépítése mind ez idáig „kísérleti jelleggel” folyt, hiányos szabályozás mellett, mirevalóságát is csak az ún. szociális törvény kodifikálta a napokban, hosszú évek után.

Kezdhetnénk onnan is, hogy a cssk-k létrehozásába tudatosan beépült egyfajta „erjesztő” konfliktus is ezen intézmények és a fenntartó államigazgatási szerv (tanács, önkormányzat) között. Tudni lehetett, hogy a szociálisan elesettek és a tanácsok (önkormányzatok) érdekei sokszor keresztezik egymást, hiába fordulnak a polgárok a szociális előadókhoz, legjobb esetben is legfeljebb segélycseppeket kaphatnak onnan, érdekvédelmet, életvezetési tanácsokat, intenzív, mindennapi családsegítést nem, pedig sokszor a talpra állítás sziszifuszi munkája több eredménnyel kecsegtet, s talán még segély sem kell, ha sikerül átlendülni a családi krízisen. A tipikus konfliktus a cssk-k és a fenntartók között az – tisztelet a kivételeknek! –, hogy a szociális adminisztráció túlterhelt dolgozói szeretnék, ha munkájukat megkönnyítendő a családsegítősök legalább a fárasztó (sokszor teljesen értelmetlen) környezettanulmányozást (környezést) megcsinálják helyettük, ezzel szemben egyes cssk-k inkább a maguk útját járják, „szöszmötölnek” a családokkal (segítik őket), feltárnak újabb és újabb elesett családokat, ezzel még növelik is mások munkáját (és riadalmát), sőt, ahogy tudják, védik ügyfeleik érdekeit, kérnek-sírnak-követelnek. Kezdhetném onnan is, hogy ez alól az Újcsakö sem volt kivétel. Konfliktusai a fenntartóval nem mai keletűek, megvoltak azok már a kezdetektől, amióta ügyfeleik érdekeit képviselik önnön munkáltatójuknál.

Valamiben mégis eltért az Újcsakö sok más családsegítő központtól (szerencsére nem mindtől). Abban, hogy vezetője, Mezei rendkívül komolyan vette a kísérletet. Mert miben állt ennek a kísérletnek a lényege? Abban, hogy egy olyan családközeli, problémaérzékeny és rugalmasan reagálni képes, ha kell, érdekvédelmet, konfliktust is felvállaló szociális intézményhálózatot hozzunk létre, amely birtokosa a Szeta jó értelmű hagyományainak, a civil kezdeményezések előnyeinek, de ugyanakkor része – relatíve szuverén része – a lassan megújuló szociális alapellátó hálózatnak. A reformer szociálpolitikusok sziszifuszi munkája testesül meg a mára létrejött intézményhálózatban s az azokban dolgozó néhány száz szociális munkás kiképzésében, oktatásában. Ez a közeg – óh, mily naivság – azt hitte, hogy a megújulásra képtelen ancien régime összeomlása után majd kapva kapnak utána, s mint a szociális közigazgatás megújításának letéteményesei végre szabadon kísérletezhetnek tovább az elesettek megsegítése érdekében. Hideg zuhanyként érte a fővárosi cssk-kat az a teljes értetlenség, amellyel először csak rájuk csodálkoztak a frissiben megválasztott képviselők, majd több helyen megszüntetésüket vagy bekebelezésüket fontolgatták. Fővárosi képviselőként egyik első dolgom lett e veszélyek kivédése, a kezdeti információhiány pótlása. (Ahol aztán valami újat is létrehoztak, ott kerületi képviselőtársaim is tudják, milyen feladat meggyőzni a többieket a kreatív családsegítők szükségességéről.)

Mi volt a baj az Újcsakövel?

Újpesten nem alakult ki jó kapcsolat az új önkormányzat és a már közel három éve működő Újcsakö között, bár igazán rossz kapcsolat sem volt. Kezdetektől rossz szemmel nézték, hogy Mezei nem szolgálja ki alázatosan az önkormányzat – ugyan soha nem tisztázott – elképzeléseit. Nagy István újpesti fideszes képviselőtársam már akkor megmondta: baj lesz ebből, Mezeinek meg kell változnia. Rossz szemmel nézték, hogy Mezeinek milyen sajtója van, az mindegy volt, hogy csak munkája eredményeit tette közhírré, rossz szemmel nézték, hogy szociális munkásként a földönfutó „önkényes beköltözőkön” is megpróbál segíteni. Nagy Istvánék elhíresztelték, hogy azért van Újpesten annyi önkényes, mert Mezei tippeket ad nekik. Az Újcsakö és a Szeta azt is elvállalta, hogy felkutatja az üres szükséglakásokat – ha már az a gondos önkormányzat azt se tudja, vannak-e ilyenek –, és így néhány nagyon rászoruló sokgyerekest talán megmenthet az utcától. Az együttműködésből újabb alaptalan gyanúsítgatások lettek, s a fideszes alpolgármester olyan utcára lakoltatási akciót indított el, hogy a menhelyek és a szomszéd kerületek attól nyögtek. Rossz szemmel nézték, hogy Mezeinek vannak fővárosi kapcsolatai (szerencsére többeknek vannak „fővárosi” kapcsolatai a fővárosban), például amikor szanálásnál másfél tucat családot rakott volna Nagy István és Derce Tamás az utcára, a főváros tényleg Újpest segítségére sietett szükséglakásokkal. Rossz szemmel nézték, hogy Mezei hajléktalanokkal is foglalkozik (ez is olyan „fővárosi dolog”), bár ezt már nem az Újcsakö, hanem a Twist Olivért Alapítvány keretében tette, s talán azt is gyanakodva figyelték, hogy míg polgármester uruk eredménytelen huszáros csatákat vív a külvilággal, addig Mezei milliókat nyer el a Népjóléti Minisztériumtól, a Fővárosi Önkormányzattól, a Soros-alapítványtól stb., hogy még többet dolgozhasson.

Pista megmondta, hogy baj lesz, s az lett. Az önkormányzat millióit arra költi, hogy profi céggel ellenőriztesse a számvitelt, korrigálja a főkönyveket – ahelyett, hogy egy főkönyvelőt venne fel. (Már a Szeta megalapításánál tudtuk: a legfontosabb, hogy a pénzügyi rész rendben legyen, mert ha máshogy nem, hát Aczél elvtárs ezen a vonalon próbálja majd megfojtani a szervezetet.) A számvitel nagyon fontos! A revizorok nem győzték hangsúlyozni, hogy az Újcsaköben nem jegyzőkönyvezték pontosan a segélymegállapító teamek megbeszéléseit, nem hoztak mindig hivatalos határozatot, nem olvasható mindig a kifizető aláírása, nem készítettek mindig tételes leltárt a Szegénységellenes Hétvégék minden adományáról… A revizor is ember, a krumplit kimérő szociális munkás is ember. Nehéz ügy.

Mezei elég sok „disznóságot” csinált (létminimum-számítás Soros-pénzből, mert Újpest nem adott; Twist Olivér Alapítvány a főváros, a minisztérium pénzéből, mert Újpest csak nem ad hajléktalanmehelyre; Lehetőség Alapítvány az adományokból), így hosszúra sikeredett a revizori jelentés. Meg is jelent Derce és Nagy István Demszky Gábor főpolgármesternél („a fővárosnál”), hogy „baj lesz a Mezeivel, ötvenoldalas a revizori jelentés”. Hogy ne legyen baj, kitalálták, mondjon fel Mezei. Jól kitalálták. Csak Mezei nem akart felmondani. Miért is tette volna, hogy odahagyja többéves munkáját, mert ők ezt kitalálták. Jó, akkor baj lesz, legyen fegyelmi. A fideszes Nagy István nagyon jól látta a helyzetet: ő az asztalra tesz egy jelentést, és Mezei végre csöndben eltávozik, vagy ha nem teszi, akkor végigcsinálják ezt a billenékeny eljárást, s ebből az SZDSZ-en belül konfliktus lesz. Lett.

Az eljárás elindult, és – a sajtóbeli hivatkozásoknak megfelelően – a Hankiss-féle fegyelmivel párhuzamosan, megtorpanásokkal és huzavonákkal folyt, ami csak azért érdemel figyelmet, mert a sajtót éppen eléggé elfoglalta a körülötte folyó csatározás, semhogy e szociális, önkormányzati, SZDSZ-es konfliktussal foglalkozzon. Mindkét oldalról megkeresték a párt elnökét, hogy próbáljon kielégítő megoldást találni, de sem ő, sem az ügyvivői testület nem tudta összeegyeztetni az újpestiek és a párton belüli és kívüli szociális szakmabeliek egymástól eltérő szempontjait. Közben a fővárosi családsegítősök egy része és egy tucat szociálpolitikai szakmai szervezet vezetői nyílt levélben fordultak Dercéhez, hogy döntésüknél megfelelően mérlegeljék az Újcsakö szakmai teljesítményét is. A „fővárosiak”, látván, hogy egyre fenyegetőbben presztízskérdéssé válik az ügy, és Dercéék már-már rendőrért kiáltanak, felajánlották: fővárosi intézményként átveszik az egész cssk-t, hogy a műhely tovább dolgozhasson. Az újpestiek ezt elutasították. Holott „a fővárosiak” – magam is és mások is – végig nem Mezei megmentéséért vagy egy ügy eltussolásáért emeltük fel szavunkat, hanem egy cssk-önkormányzat-konfliktus kulturált megoldásáért, azért, hogy egy fontos műhelyt ne romboljanak le (azt viszonylag könnyű), inkább építsünk ezekre az értékekre.

Ezen az ajánlaton kívül – s sajnos nem ez az első fővárosi intézmény, melynek megmentésére kellett sietni – nem derült ki, hogy mit is akarnak az Újpestiek a fővárostól „Mezei-ügyben”, bár lehet, hogy a „túszt fogtam, váltságdíjat kérek érte” logikáját nem akarták megérteni a fővárosiak.

A „kísérlet” vége vagy kezdete?

A „kísérlet”, úgy tűnik, nem sikerült. S különösen fontos, hogy éppen egy SZDSZ–Fidesz vezetésű önkormányzat bizonyította be magáról, hogy nem fogadókész egy megújult, nyitottabb szociális hálózat működtetésére, éppen ellenkezőleg. Az Újcsakö-ügy csak újabb adalék ahhoz, hogy egyre nyilvánvalóbban kiderüljön: „baj van” a Fidesz és az SZDSZ helyi és központi szervezeteinek háza táján, ha a hazai szociálpolitika koncepcionális átalakításáról van szó. Mind a programokban, mind az önkormányzatok napi gyakorlatában tisztázni kell, hogy ténylegesen mennyit és mit vállalnak fel (vagy mit nem) ezek a politikai irányzatok a szociális válság akutális kezeléséből és egyben a szociális rendszer fokozatos modernizálásából. Az elvtelen maszatolások és indulatos rögtönzések ideje lejárt.

(A cikk írója szociológus, a Fővárosi Önkormányzat szociális bizottságának elnöke.)

• Önkormányzat