Skip to main content

Bércseppek az egészségügynek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A hálapénzt farizeus módon hallgatólagosan beszámító egészségügyi bérezés éleződő feszültségek forrása volt az elmúlt négy évben. Az egészségügyi dolgozók jövedelmi pozíciója az országos átlagkeresethez viszonyítva határozottan romlott, s ezen a helyzeten nem sokat segített az ez év elején bevezetett közalkalmazotti bértábla sem.

Átlagos körülmények között 1993-ban egy kórházi orvosnak szűk 37 ezer forintot fizettek (túlórákkal, jutalmakkal és más kiegészítésekkel együtt), de ebből még levonták az adót és a járadékokat. Keresete mindössze 37 százalékkal haladta meg a magyar kereseti átlagot, holott ez a rés négy évvel korábban még 65 százalék volt. Hasonló romlás következett be 198993 között az egészségügyi dolgozók szinte valamennyi kategóriájában, ahogy ezt táblázatunk is szemlélteti. Az ez év eleji közalkalmazotti bérrendezés  a ’93-as igen rossz bérszínvonalhoz viszonyítva  látszólag komoly előrelépést hozott, de alig változtatott az egészségügyi szakmák reménytelen alulfizetettségén. Az. Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) közlése szerint (Magyar Hírlap, június 13.) az orvosok alapbére havi 20-22 ezerről 33 ezer Ft-ra, a szakdolgozók alapbére pedig 14-16 ezerről 18-22 ezer Ft-ra nőtt  ezek pótlékok és adó nélküli adatok , miközben az értelmiségi bérszínvonal átlaga a versenyszférában ma már eléri a 60 ezer forintot.

Táblázat: Az egészségügyi dolgozók keresete 1989-ben és 1993-ban


Teljes bruttó kereset<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

 

1989

1993

Havi átlag (Ft)

az országos átlagkereset %-ában

Havi átlag (Ft)

az országos átlagkereset %-ában

Háziorvos

17898

161

46545

173

Gyermek háziorvos

16338

147

40988

152

Rendelőintézeti orvos

16267

147

33942

126

Kórházi orvos

18266

165

36805

 

Főnővér

13862

125

32413

120

Nővér

8522

77

19223

71

Segédnővér

7749

70

15079

56

Laboratóriumi asszisztens

10040

91

20523

76


Az ez év eleji közalkalmazotti bérrendezés során, mint ismert, azt a fizetési rendszert keltették életre, amely addig csak papíron  a közalkalmazottak jogállásáról szóló, ’92 nyarán kihirdetett törvényben (kjt.)  létezett. A kjt. szerint a közalkalmazotti javadalmazás („illetmény”) két részből áll: az előmeneteli rendszerre épülő „alapilletményből” és az „illetménykiegészítésből” (13. havi fizetésből, pótlékokból, jutalmakból). A pénzügyi kormányzat arra törekedett, hogy megszűrje ezeket a „privilégiumokat”, azaz minél kevesebbet kelljen finanszírozni belőlük a központi  költségvetési és társadalombiztosítási  forrásokból. Miután azonban ’93 nyarán a pénzügyminiszterrel tárgyaló közalkalmazotti szakszervezetek „sztrájkbizottsága” megkontrázta, hogy ’95-re halasszák el a kjt. végrehajtását (amivel a kormányzat a Valutaalapnak szeretett volna kedveskedni), maradéktalanul elismerték a „biztos lépéseken” alapuló előmeneteli rendszert, azaz a bértáblát, amelynek grádicsait a képzettségtől függő „A”–„F” fizetési osztályok, ezeken belül pedig a szolgálati időtől függő fizetési fokozatok alkotják. A biztos lépések persze szerényre sikeredtek: például egy tíz éve szakmáját gyakorló orvost 33 200 Ft, egy nyugdíjazás előtt álló orvost 44 000 Ft alapfizetés illet meg (bruttóban), a nővérek, asszisztensek pedig legföljebb 32 000 Ft alapfizetést kaphatnak.

A szerény, de biztos lépésekre  egy ’93 decemberében meghozott törvény szerint  szűk 7 milliárdot különítettek el az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséből (a ’93-as béremelések „áthúzódó hatásának” fedezetére pedig további bő 4 milliárdot). Törvénybe foglalták azt is, hogy a megjelölt összegből az alapnak azokat a többletköltségeket kell megfinanszíroznia, amelyek az alapbérek s ebből adódóan a pótlékok és a 13. havi fizetés növekedése miatt állnak elő. Az elkülönített 11 milliárd azonban csak az alapbérnövelést fedezte volna (azt is csak megközelítőleg). Emellett nem egy kórháznak, intézménynek már a korábbi rendszer szerint járó mozgóbér-tételek kifizetése is fejfájást okozott. A szakszervezetek és a munkaadókat tömörítő Kórházszövetség vállvetve küzdött tehát a központi finanszírozási szint emeléséért, és március elején ki is vívták a népjóléti államtitkár asszony vezette kormányküldöttséggel szemben, hogy az említett kereteken felül további 4,4 milliárd Ft-ot biztosítsanak az alap- és mozgóbérek emelésére, és 7 milliárdot az úgynevezett „munkahelyi pótlékok” fizetésére. Ennek finanszírozásába most már 5,4 milliárd Ft erejéig  a költségvetés is beszállt, az egészségbiztosítás pedig némely reformintézkedések elhalasztásával, az áfaemelkedésből adódó költségek (vagyis a kórházi anyagbeszerzések) támogatásáról való lemondással és az intézményrekonstrukciókra szánt keretek némi megkurtításával járult hozzá a sikerhez.

A „munkahelyi pótlék” kifejezetten új eleme a közalkalmazotti jogállásnak, amely az úgynevezett „fokozott megterheléssel járó” munkakörökben dolgozóknak jár: havi 8000 Ft-ot fizetnek például a röntgenorvosoknak és -asszisztenseknek, altatóorvosoknak és -asszisztenseknek, a műtőasszisztenseknek és a szennyesruha-átvevőknek, 4000 Ft-ot a kivonuló mentőállománynak, a háromműszakos jelleggel dolgozó ápolónőknek, szülésznőknek, műtősegédeknek, 2400-at pedig a más helyeken dolgozó szakképzett asszisztenseknek. A „fokozott megterhelés”, mint a felsorolás is mutatja, jórészt eufemizmus: olyan munkaköröket jelöl, amelyekben inkább fenyeget a munkaerőhiány, s kevésbé jellemző a paraszolvencia. „A pótlékolás: pótmegoldás”  jegyzi meg most keserűen a Magyar Hírlapban a három hónappal korábban kicsikart vívmányról az EDDSZ elnök asszonya. Viszont másfelől: alighanem minden vívmány annyit ér manapság, amennyi pénzt adnak hozzá. A kjt.  papíron, a deklarációk szintjén  minimális jogosultságokat rögzít, amitől a dolgozók javára el lehet térni. A valóságban a kjt. fix bérrendszert jelent, mivel a kórházaknak, rendelőintézeteknek nincs többre pénzük. Sőt számos olyan intézmény van, ahol még mindig nem szentesítették kollektív szerződésben a közalkalmazotti jogviszony helyi szabályait; éspedig azért nem, mert bizonytalan, hogy képes-e az intézmény előteremteni, „kigazdálkodni” a központilag meg nem finanszírozott fizetési tételeket.

Egyes intézmények kedvezőbb helyzetben vannak, másoknak cipelniük kell a korábbi évek során fölhalmozott hiányok örökségét. Bár ’93 második felében bevezették az egészségügyben a teljesítményfinanszírozást (némely területek, pl. a fogorvosi szolgálat kivételével), az egyes intézmények bevételei  a teljesítmény helyett  igen nagy mértékben a „bázisbevételtől” függenek: attól, mennyit fizetett nekik az egészségügyi pénztár a rendszer bevezetése előtt. Az aktív fekvőbeteg-ellátásban például némi egyszerűsítéssel  az országosan egységes, betegségfajtától függő súlyszám és a kórházanként különböző alapdíj szorzataként adódik, hogy mennyi apanázst ad a tb. egy-egy beteg ellátásához. Az első tényező tükrözi valójában a teljesítményt (a kezelt esetek számát és bonyolultságát), a második tényező viszont épp azt hivatott szavatolni, hogy ne történjék túlzottan nagy változás a tb. által korábban elismert költségekhez képest. Mennél több költséget ismert el a tb. már korábban is, és mennél kevesebbet teljesített az 1992-es bázisévben, annál nagyobb alapdíjban részesül az intézmény, vagyis annál kevesebbet kell dolgoznia az egészségügyi kasszának ugyanazért a forintjáért. A ’93. szeptemberi alapdíjak országosan 14 ezer és 56 ezer Ft között szóródtak; de a fővároson belül is találhatók 2-2,5-szeres különbségek (lásd a grafikonon).


A budapesti önkormányzati kórházak alapdíjai (1993. szeptember)
A budapesti önkormányzati kórházak alapdíjai (1993. szeptember)



De függetlenül az igazságtalanságoktól, a teljesítményfinanszírozásnak akkor van értelme, ha a bérek is függenek a teljesítményektől. Ennek viszont ellentmond az egységes tarifákkal operáló közalkalmazotti bérrendszer. Az MSZPSZDSZ koalíciós tárgyalások egészségügyi bizottságában egyetértett a két párt abban  mondja Szolnoki Andrea, a szabad demokrata delegáció vezetője , hogy az egészségügy finanszírozásában erősíteni kell a teljesítményelvet, kiküszöbölve lehetőleg a mai rendszer visszásságait; egyeztettek abban is, hogy az egészségügyi dolgozókat ki kell vonni a közalkalmazotti státusból, hogy javadalmazásukat a nyújtott teljesítmény szabja meg.

Gondolhatják, az áttérés nem könnyű. A közalkalmazotti törvény  noha az Antall-kormány alatt dolgozták ki  tökéletesen megfelel a szocializmustól örökölt, igencsak nyomott szintű, de azért nagyjából egységes ellátási rendszernek. Ezzel szemben a teljesítményelv, ha komolyan működtetik, megbontja ezt a megszokott egységet. Jelentős kiegészítő forrásokra volna szüksége az egészségügynek ahhoz, hogy ez a bomlás ne fajuljon tragikus kettészakadássá. Ahhoz tehát, hogy miközben kialakul és megerősödik egy piacorientált, jól felszerelt, de csak a tehetősek által elérhető szakintézményrendszer, ne süllyedjen elfogadhatatlan szintre az az alapellátás, amelyet mindkét párt programja állampolgári jognak tekint.





















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon