Skip to main content

Berhidi Mária szobrait szemlélve…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kiállítás


…rákényszerül a néző, hogy feladja azokat az önkéntelen képzeteit, amelyek gyermekkorában beléivódtak. Arra gondolok, hogy a „szobor” hívószóra – legalábbis elsőre – valami figurális alkotás képe sejlik föl előttünk, egy „ércbe öntött” vagy kőbe faragott kiválóságé, nemzeti nagyságé, amilyen számtalan akad városaink közterein, s amin a szó jelentését megtanultuk annak idején. Erősen megformált művekről van szó, amelyeknél az anyag szerepe alantas, feladata csak annyi, hogy engedelmesen kövesse a szobrász – többnyire ábrázolást célzó – alakító tevékenységét. Berhidi Mária (miként a kortárs plasztika egy jelentős tábora) a hangsúlyt, éppen ellenkezőleg, az anyagra teszi. A plasztikai gondolat ihletője a kő. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy az anyag: a szobor. Ám ez pontosításra szorul. Nem egyszerűen valamely nyers kőtömb talpazatra helyezése történik; a talált tárgy, illetőleg a ready made szürrealista észjárása teljességgel idegen ettől a téri viszonylatokban és világos formákban gondolkodó művészettől. A világos formák és a nyugodt arányok révén születő monumentalitás nem a véletlen szeszélyeként keletkezik: a kőfejtők és -feldolgozók használhatatlannak ítélt, talált kőanyagához a szobrász tudatos, latolgató munkája járul. A többnyire hosszúkás és vékony kőhulladék, a keskeny „széllapok” különféle csapolások révén illeszkednek egymáshoz, és alkotnak térbe kapaszkodó vagy a térbe szúró, teret hasító szoborművet, térplasztikát. E munkák kulcskérdése szakmai feladat, és a szobrok esztétikai sarokpontja a csapolás. Pusztán a csapolás-fajta, melyet a kőanyag jellegéhez: alakjához, anyagához, színéhez illően választ meg, s amellyel két kődarab egyetlen sajátlagos formává épül, teszi egyedi alkotássá a művet. Ezen az úton elindulva aztán érdekes kalandba is bonyolódhat a szobrász. Kőtömb kőtömböt, csapolás csapolást követ, s a mű túlburjánzik azon a zárt formán, amelyet a súlyos kőanyag statikája megkívánna. Ekkor a szobrásznak felfüggesztéshez kell folyamodnia, hogy a mű megálljon a talpán. A földre húzó, nehézkedéshez szokott kőalakzat most lebeg, meghazudtolva kő mivoltát. Ugyancsak könnyedséget sugall a légbe döfő kőtüske, Berhidi „sarokszobra”, melynek szépségét eltérő színű, anyagú foglalata, talpazata kiemeli, fokozza. Az anyag maga a szobor mégis, csak éppen a szobrász, Berhidi Mária az, aki ezt eredeti plasztikai gondolkodásával, alakító munkájával a tudomásunkra hozza.

(Dorottya Galéria, augusztus 21-ig. Bp. V., Dorottya u. 8.)


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon