révész

Nyomtatóbarát változat

aki az ország határait letolta a Balkánra. Egy titkos rendelettel tolta le, amelyből a nyilvánosság annyit tud, hogy nem jöhet be az országba az, akinek nincs legalább kétszer annyi pénze egy napra, mint az itteni átlagpolgárnak, akinek viseltes az úti levele, akinek közegészségügyi szempontból aggályosán piszkos a körme, és akinek ellenszenves a pofája. Dr. Boross némi jogállami kitérő után visszaállította az ártalmasság vélelmének jogelvét. A határőr ránézésre dönt, a határőr ezentúl hivatalból gondolatolvasó. (Költői kérdések: ki garantálja, hogy a kezdő gondolatolvasók nem keresnek-e diszkriminatív, faji támpontokat? Ki tudja, hogy nem tartalmaz-e az a titkos rendelet emberi szempontból aggályos elemeket is? Elvégre nem élünk a pártállamban, hogy egy közérdekű rendeletet csak úgy ok nélkül, megszokásból titkosítsanak…)

A külügy és a belügy kicsit összezördült. Az egyik még a határok spiritualizálásánál tartott, amikor a másik már a határok balkanizálásánál. Persze egy ilyen kancsal kormányban, amelyik nyugatra néz és keletre igazodik, könnyen összegubancolódik a vezérfonal.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a határ innenső fele most már olyan lesz, mint a túlsó. Nem. Csak olyan, mint amilyen a túlsó eddig volt. Mert, ha mi lépünk egyet, a szomszédok is lépnek egyet, s léphetnek bízvást, mert felszámolódott ez az ellenminta, ellensúly, amit Magyarország képzett. A határmenti önkény gyakorlata ezentúl konszenzuális gyakorlat a régióban. Most derül majd ki, hogy van, amihez képest még tegnap is visszafogottak voltak odaát.

A határokon zajló cirkusznak a törvénytisztelethez a világon semmi köze nincs. A határokon illegálisan kivitt és illegálisan eladott forintot követelnek (ezzel megdobják a pénzváltók üzletét), megkövetelik, hogy mindenki hazudjon, ha megkérdezik tőle, hogy hány napra jött, a legkönnyebben pedig a nagyban dolgozó profi gazfickók jutnak át a határon, akiknek degesz a bukszájuk, konszolidált az ábrázatuk, és a közegészségvédelmi szaglászattól sem kell tartaniuk, miután nem piszkolódnak el a büdös és zsúfolt erdélyi vicinálisokon.

(Zárójelben: a kormány – tizenöt millió magyar mostohája – gazdasági akadályversenyt rendez a határokon túli magyaroknak: 1. állomás: ki tudja kifizetni a mindenféle könnyítés nélkül dollárelszámolásba áttett magyar betűt; 2. állomás: ki tudja a gyerekét magyar egyetemen taníttatni kollégium és ösztöndíj nélkül; 3. állomás: ki tudja megfizetni a nyugati gyógyturistákkal egyenlő feltételekkel az orvosi ellátást a (mostoha) anyaországban; 4. állomás: ki tudja megfizetni a magyar állampolgárság iránti folyamodvány harmincszorosára emelt illetékét; 5. állomás: ki tud immáron 5–8-as lej–forint szorzóval a magyarországi utazásához napi ezer forintot beszerezni?)

Csütörtök éjfél óta zajlik a kampány. Azóta minden ötödik-hatodik látogatót visszazavarnak. Ez így természetesen nem megy sokáig, és ezt nagyjából mindenki tudja. Az élet áramlása nyilván gyorsan elnyűvi ezt a hirtelen szőtt, sűrű lyukú hálót. És akkor belesüppedünk a folyamatos kiszámíthatatlanság állapotába, és az ismerős lesz nekünk.

A nagy határgrimbusz történelmi tízpercének végén dr. Bubó Péternek eszébe jut majd hajdani professzora bölcs tanácsa: „a bajt legkönnyebben egy nagyobb bajjal orvosolhatod”.

• Harmadik oldal