Skip to main content

Beszélgetések a médiatörvényről – II. rész

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Beszélő: A törvénytervezet mintha kézen fogva vezetné a közszolgálati médiát a helyes útra. Egyrészt meghatározza (még a kereskedelmi adók számára is), hogy mennyi reklámot szabad sugároznia, és milyen adagokban, mekkora legyen a hírműsorok aránya, mennyi jusson egyéb kötelezettségeire (tudományos eredmények ismertetésére, „igényes szórakoztatásra” stb.). Tele van a szöveg olyasféle utasításokkal, hogy „kiemelt figyelmet” kell fordítani a kisebbségekre, a hátrányos helyzetűekre, hogy közhasznú ismeretekkel és kulturális értékekkel kell táplálni a hallgatót, a nézők „legátfogóbb körének szükségleteit” kell kiszolgálni, méltó hangsúlyt kell helyezni a vallási életre, a műsorszámok 51 százalékát magyarországi, legalább 70 százalékát európai gyártású műsorokból kell megszerkeszteni – el ne borítson minket a tengerentúli kultúrmocsok. A törvénytervezethez fűzött frakcióvélemények közül egyedül a kisgazdákéban találtam olyan megjegyzést, hogy az instrukcióknak ez a túlszaporítása nem egészen helyes. Szerinted helyes?

– A Fidesz liberális, és azt támogatja, hogy az ilyesfajta előírások és korlátozások köre minél szűkebb legyen. Azt azonban, hogy a közszolgálati, illetve a kereskedelmi médiában hogyan és mennyit lehet reklámozni, hogyan lehet műsorszámokat és más egyebeket szponzorálni európai egyezmény szabályozza, ezt figyelembe kell venni. De szerintünk is vannak még a szövegben szükségtelen korlátozások. Ezt is és még sok mindent alaposan át kell gondolni, úgyhogy ennek a törvénynek az előkészítése még biztosan eltart egy-két hónapig. S nemcsak a politikai kompromisszumok megtalálásához kell meg idő, de például a kábelhálózatokon keresztül történő műsorterjesztés szabályozása, ennek a telefonhálózat fejlesztésével való összehangolása is olyan bonyolult feladat, amely még egyáltalán nincs megoldva. Szerintem februárban, de legkésőbb márciusban azért már a parlament elé kerülhetne a törvényjavaslat. Ennek mindenekelőtt az a feltétele, hogy biztosítva lássuk a média függetlenségének a garanciáit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a média fölött semmiféle ellenőrzés ne legyen. Balázsi Tibor a Beszélő utolsó előtti számában közölt interjúban azt hangsúlyozza, hogy a közszolgálati médiának, az egész hozzá kapcsolódó intézményrendszernek mindenekelőtt működnie kell, és ezért valakiknek felelősséget kell viselniük. Ez igaz, de a függetlenség és a kontroll fogalompárjában én a függetlenségre tenném most a hangsúlyt, mert mindenkinek, minden pártnak, az egész társadalomnak végső soron az az érdeke, hogy tárgyilagos, objektív képet adó tükörbe nézhessen bele, ha a tévét bekapcsolja, mert az önbecsapás nincs hasznára senkinek. Téved mindenki, aki azt hiszi, hogy neki az politikai, hatalmi szempontból jó, ha érdekei szerint tudja befolyásolni a médiát. Ez, legalábbis azoknak, akik valóban demokráciát akarnak, nem jó. A média fölötti többpárti uralom sem jó, ezt a Fidesz semmiképp sem tudja elfogadni, ennek megfelelően az elnök mögött álló igazgatótanács intézményét sem tudja elfogadni. Balázsi Tibor említi azt a levelet, amelyben Gombár Csaba arról ír, hogy hiányzik munkájához a politikai háttér, s hogy nem egy személyre méretezett felelősséget kell viselnie. Nos, emlékezetem szerint Gombár Csaba itt az átlátható, törvényesen rendezett viszonyok hiányáról és a felügyelőbizottság hiányáról ír, s nem egy igazgatótanácsszerű képződményt hiányol. Egyébként a közszolgálati média kontrolljának leghatékonyabb eszköze maga a versenyhelyzet, a sokszínű műsorválaszték, ami akkor alakulhat ki, ha a médiatörvény véget vet a frekvenciamoratóriumnak, és gondoskodik arról, hogy a frekvenciák elosztásáról elfogulatlan, tárgyilagos döntések születhessenek. Ha ez a versenyhelyzet kialakul, akkor senki sem lehet arcátlanul elfogult, mert akkor csak a hasonlóképpen elfogultak szűk köre választja majd az ő műsorát. De a közszolgálati médiát ellenőrző felügyelőbizottságok ereje sem elhanyagolható, mert igaz ugyan, hogy csak utólag mondhat véleményt, de végső esetben az elnök leváltását is kezdeményezheti, és erről a parlament dönt, ha az elnököt az általunk támogatott változat szerint az Országgyűlés választja kétharmados többséggel.

Röviden: magának a törvénynek az előírásai, a verseny és a felügyelőbizottság együttesen elegendő kontrollt biztosítanak a közszolgálati rádió és televízió fölött, felesleges bármiféle igazgatótanács, sőt az is felesleges, hogy a felügyelőbizottság összetételében túlsúlyos legyen a politikai elem.

Beszélő: A Fidesz tehát azzal értené egyet, hogy a felügyelőbizottságba csak egy-egy tagot delegáljanak a parlamenti pártok, illetve a kormány és a bizottság kétharmada a társadalom különböző rétegeit, érdekcsoportjait képviselő „civil” tagokból álljon,

– Ez volt az ellenzék eredeti álláspontja. A nyár elején kialakult az a kompromisszum, hogy a pártok gyakorlatilag két-két embert delegáljanak, s a bizottság felét alkossák a politikai küldöttek. Én végül is el tudom fogadni ezt a kompromisszumot. Mi eredetileg nem akartuk, hogy a kormánypártok képviselőin kívül a kormánynak külön is legyen ott egy képviselője, de ebben végül is engedtünk, legyen ott a huszonhat tag között a kormány képviselője is, ha ez kell a kompromisszumhoz.

Beszélő: Két héttel ezelőtti beszélgetőtársaink, Balázsi Tibor és Haraszti Miklós nagyon nem értettek egyet abban, hogy a frekvenciák, a műsorszolgáltatási lehetőségek elosztásáról gondoskodó Rádió és Televízió Hivatal a kormány vagy a parlament alárendeltségében működjön-e, hogy vezetőjét a kormány vagy – kétharmados többséggel – az Országgyűlés nevezze-e ki. A Fidesz viszont abban az anyagban, amelyben a törvénytervezetet véleményezi, egy szóval sem kifogásolja az RTH-nak a kormány alá rendelését.

– Én már a sajtóalbizottságban is, máshol is számtalanszor elmondtam, hogy ez a Fidesz számára elfogadhatatlan. Mi csak a törvénytervezetnek a közszolgálati médiával foglalkozó részéhez fűztünk írásban észrevételeket, mivel a kereskedelmi médiával, a frekvenciaelosztással kapcsolatban olyan rengeteg ötlet, megoldatlan, bonyolult problémákat soroló észrevétel érkezett az ebben érdekelt cégektől, társaságoktól, szervezetektől, hogy úgy gondoltuk, ezt az egész kérdéskört még alaposabban át kell gondolnunk. Ennek a dolognak rengeteg ága-boga van. De abban a kérdésben, hogy a frekvenciát elosztó intézmény nem lehet kormányfüggésben, hogy azt meg kell védeni erős garanciákkal bármilyen politikai erő túlsúlyos befolyásolási lehetőségétől, ebben a Fidesz álláspontja szilárd. És itt ki kell térnem arra, hogy lehet-e itt a nyugati gyakorlatra hivatkozni. Balázsi Tibor azt mondja, hogy Ausztria is hosszú idő alatt, fokozatosan jutott el odáig, hogy a média függetlenségét védő rendszer kiépüljön. Én nem tudom, hogy a mi esetünkben milyen lenne ez a fokozatosság, de én is úgy gondolom, mint Balázsi Tibor, hogy a valóságos helyzetből kell kiindulni, és figyelembe kell venni a magyarországi, közép-kelet-európai helyzet sajátosságait is. Ez a sajátosság azonban éppen az, hogy mi itt nem egy több évszázados, folyamatosan élő hagyományokon alapuló és már önmagában garanciákat hordozó politikai kultúra közegében élünk. Azokban a nyugati országokban, ahol ez a politikai hagyomány, kultúra elég erős, ott esetleg a törvényben rögzített garanciák nem is minden esetben elengedhetetlenek, mert maga a politikai kultúra védi az intézmények függetlenségét. Bizonyos dolgokat akkor sem lehet megcsinálni, ha törvény kifejezetten nem tiltja őket. Ezzel szemben nekünk éppen azért, hogy rendezett helyzet teremtődhessen a médiában, bizonyos kulcskérdésekben erősebb garanciákra van szükségünk.

Beszélő: A médiatörvény tervezete csak közszolgálati és kereskedelmi médiáról tud, közösségi médiáról nem. A Fidesz külön anyagot készített a törvénytervezethez, a közösségi vagy – ahogy angolszászul mondják – a szabad rádióról és tévéről. Ennek a kategóriának a bevezetése, úgy tűnik, a Fidesz számára elég fontos. Tudható-e, hogy milyen megfontolások szorították ki a közösségi médiát a törvénytervezetből.


– Egyrészt valóban kevés a frekvencia, nincs olyan sok osztogatnivaló, ezért úgy lehet vélekedni, hogy a közösségi média számára ebből egy külön rész mar nem jut. Másrészt az a kérdés, hogy megoldható-e megnyugtatóan ennek a harmadik kategóriának a leválasztása a másik kettőről úgy, hogy senki ne élhessen vissza azokkal a kedvezményekkel, amelyeket a közösségi média élvezne a kereskedelmi médiával szemben. A törvénytervezet készítői a szakosított közszolgálati média keretébe igyekeztek a közösségi médiának helyet adni, de szerintem megfelelőbb és több lehetőséget biztosító megoldás lenne, ha ezt a kategóriát teljesen különválasztanánk. A közösségi médiának az önkormányzatoktól is függetlennek kellene lennie, hiszen a helyi közszolgálati műsorokat az önkormányzat ellenőrzi, az választja a vezetőjét is. A frekvenciaelosztásnál a kereskedelmi média működtetésében érdekelt nagy cégek nyilvánvalóan behozhatatlan előnyben lennének azokkal a néhány fős társaságokkal szemben, akik valamilyen közösségi műsort szeretnének csinálni, ezért a közösségi médiának külön rendszerben kellene frekvenciát juttatni. Egy tőkeerős cégnek összehasonlíthatatlanul több lehetősége van arra, hogy információhoz jusson, éljen az informális nyomásgyakorlás eszközeivel, mint a közösségi alkotócsoportoknak. Egy nagyobb vállalkozás tőkeigényes beruházásokkal olyan gyengébb minőségű frekvenciát is ki tud használni, amelyet egy közösségi rádió például nem tudna stb. Azonkívül a közösségi médiát nonprofit, kulturális vállalkozásként kellene kezelni, tehát nem fizetnének frekvenciahasználati díjat, a kulturális vállalkozásokat megillető adókedvezményben részesülnének. Másrészt viszont a közösségi médiát ki lehetne zárni a reklámközvetítés lehetőségéből, ami elvenné a kereskedelmi vállalkozások kedvét attól, hogy közösségi médiaként próbáljanak kedvezményekhez jutni.

Beszélő: Itt nyilván anyagi ellenérdekeltség is működik. A frekvenciát jó pénzért el lehet adni, kevés van belőle, a közösségi média pedig ingyen elvinné ezek egy részét.

– Az anyagi ellenérdekeltség tényleg működik, a frekvencia nemzeti kincs, hogy adunk-e belőle ingyen a közösségi médiának vagy sem, az alapvető kommunikációpolitikai döntés, értékválasztás kérdése, annak a kérdése, hogy mennyire becsüljük a szabadságnak azokat a bizonyos kis köreit.

Beszélő: A Fidesz most erőteljesen hangsúlyozza mindenféle média pártoktól való függetlenségének a gondolatát. Annak idején viszont éppen a Fidesz akart magának egy külön rádiót.

– A Fidesz erről természetesen már régóta letett. Ez nagyon régi terv volt a frekvenciamoratórium előtti időkből, azokból az időkből, amikor a médiatörvény előmunkálatait még el sem kezdtük, amikor a médiával kapcsolatos szabályozás alapelveit még sem mi, sem más nem gondolta igazán végig. A Fidesz nem akar magának semmilyen rádióműsort, a Fidesz független és szabad médiát akar.

























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon