Skip to main content

Bosznia szerb–horvát kiegyezés előtt?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kész ténynek lehet tekinteni azonban, hogy a horvátországi és a bosznia-hercegovinai szerb „államokat” katonailag összekötötték egymással és Szerbiával, s azt is, hogy Horvátország ellenőrzése alatt tartja a számára legfontosabb területeket. Ebben az értelemben valóban létrejöhetnek a bosznia-hercegovinai szerb–horvát háború lezárásának feltételei.

Különbéke…

Noha az érintettek – különösen Zágráb – többnyire tagadják, valóban számos jele van egy szerb–horvát különalku formálódásának. Tudjman és Csoszics elnökök szokatlanul konstruktív minapi genfi tárgyalásai, a Bosanski Brod és Prevlaka „felcseréléséről” szállingózó hírek, Karadzics és Boban – a boszniai szerbek, illetve horvátok vezetői – úgymond hallgatólagos tűzszüneti megállapodása mind arra vallanak, hogy Szerbia és Horvátország katonailag nagyjából-egészében befejezte a közöttük fekvő „életképtelen ütközőállam” felosztását. Mindezt persze a szarajevói kormányzat feje fölött hajtották végre, s mindössze néhány területfoltocskát hagytak neki, s egyelőre nincs rá remény, hogy nem különalku, hanem a rendezés első lépcsőjeként felfogható közeledés történne a háború két legfontosabb aktora között.

Ha ez nem csupán feltételezés, hanem tény, akkor ez különösen a szerbek számára jelentene olyan pozíciót, amelyből „békét hirdethetnek”, mivel már ellenőrzik a kiszemelt területeket. Annak idején a horvátországi harcok is akkor csitultak el, amikor a szerbek kiszorították a krajinákból a horvát haderőt. Ez alighanem jobban magyarázná az esetleges fordulatot, mint a tél közeledte vagy az ENSZ-álláspont megszigorodása, jelesül a repülési tilalom bevezetése és a háborús bűnösök felelősségre vonásának kilátásba helyezése, amiket különben csak helyeselni lehet.

A zágrábi kormányzat számára a felosztásos végeredmény ugyan nem optimális, hiszen elveszítené a „független Boszniával való szoros együttműködés” (nyersebben fogalmazva: a nagyhorvát álom lazább, „konföderált” formájának) lehetőségét, különben is még szövetségben áll az Izetbegovics-kormánnyal, bár ezt a szövetséget a katonailag nehezebb időkben deklarálta. Ezért Horvátországnak kevesebb érdeke fűződik a külön megegyezéshez, noha nem zárható ki a hajlandósága, hiszen a reális erőviszonyok fényében többet belátható ideig aligha érhetne el.

…agyaglábakon


A háború ilyetén lezárása, még ha tényleg bekövetkezne is, csak a két legnagyobb erőcsoportot elégítené ki. Ezzel ugyanis végképp kisemmiznék a muzulmánokat – akik máris megtagadták a hétfői hármas tárgyalásokon való részvételt –, s még inkább felszítanák a horvát jogpárti szélsőségesek harci kedvét (talán épp ezt megelőzendő indított Tudjman újabb eljárást Paraga ellen?). Vagyis ezzel kirekesztenék az alkuból a két, végcéljaikban ugyan szöges ellentétben álló, de átmenetileg együttműködő és katonailag korántsem jelentéktelen erőt, ami azzal fenyegetne, hogy a harcok bármikor felújulhatnak.

De lehet, hogy maga a különalku sem lenne tartós. A jövő év februárjában lejár az UNPROFOR, a horvátországi ENSZ-erők megbízatása, s Zágráb elzárkózik mandátumuk meghosszabbításától, miközben egyáltalán nem alaptalanul hangoztatja, hogy feladatuknak nem tudtak eleget tenni. Márpedig ha Horvátországban újra harcolnak, ez a boszniai különbékét is megingatná.

Változatlanul nincs tehát olyan politikai platform, amely a tartós rendezés alapjaként minden mértékadó tényező számára elfogadható lenne. A volt belső határok sérthetetlenségével „korlátozott” hagyományos önrendelkezési elv nem ilyen, ezért csak akkor érvényesíthető, ha lesznek – lehetnének – „egyértelmű és végleges” vesztesek, akikre ezt az elvet rá lehet kényszeríteni. S nemcsak a szerbek tartják elfogadhatatlannak. A boszniai horvátok számára is kétséges az a perspektíva, hogy „végleg” az anyaországukon kívül rekedjenek. S ami talán még fenyegetőbb, ezen rendezési logika bezárná Koszovót a szerb állam keretei közé, pedig ma már nincs olyan albán irányzat, amely ezt bármilyen formában is elfogadná. Vajon mit tenne a nemzetközi közösség, ha az albánok nem elégednének meg azzal, hogy a szerbek esetlegesen készek lennének autonómiát nyújtani számukra?

Az „alagút vége” akkor válna láthatóvá, ha az ex-Jugoszlávia politikai szereplői felhagynának a „nacionalista kizárólagosság” politikájával. Ez főleg Szerbiára vonatkozik, ám erre egyelőre bizony nincs sok esély. Talán néhány hónap múlva, a Milosevics–Panics-konfliktus megoldása és az év végére ígért előrehozott választások után több reményünk lesz. Feltéve, ha a lapzártakor még ismeretlen végeredményű vasárnapi népszavazáson jóváhagyják az ehhez szükséges alkotmánymódosítást.



















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon