Fényi Tibor

Nyomtatóbarát változat

Igor 24 éves és Kassáról menekült Magyarországra. Ő korábban még nem került összeütközésbe a rendőrséggel, csak az apja, akit egy politikai ügy kapcsán évekre köztörvényes bűnözőként zártak börtönbe. Igor ezért elővigyázatos volt mindig; elővigyázatos, de nem gyáva. Ahol csak lehetett, kimutatta, hogy szimpátiája nem a Husák-féle Csehszlovákiáé. Ennél többet azonban idén augusztusig nem tett. Ám amikor megtudta, hogy milyen hangsúlyozott szívélyességgel fogadták Ceausescut Prágában, úgy érezte, cselekednie kell. Szerkesztett egy levelet, amiben elítélte a falurombolást és a romániai diktatúrát, és a CSKP vezetőinek azt javasolta, hogy inkább a demokratikus rendszerekkel konzultáljanak, hiszen azoktól lenne mit tanulniuk.

Levelét másokkal is aláíratta, majd közérdekű bejelentésként postázta. Néhány nap múlva azonban már nyomozók jártak rokonainál, barátainál, és mindenütt arra céloztak, hogy „ezt a disznóságot már ő sem fogja megúszni”. Igor tudta, hogy ezt komolyan kell vennie, hiszen azokban a napokban ítéltek el cseh és szlovák ellenzékieket, ezért azonnal Magyarországra jött és politikai menedékjogot kért a külföldieket ellenőrző hivatal (KEOKH) Népköztársaság úti irodájában. Itt leírattatták vele élettörténetét, kérelmének indokait, majd várakoztatták estig. Ekkor egy férfi lejött az emeletről és szóban közölte vele, hogy utazzon haza, menedékjogot nem biztosítanak számára. E szóbeli kijelentéssel szemben nem volt apelláta – „államigazgatási eljárás ellen fellebbezésnek helye nincs.

Igor azonban úgy gondolta, hogy ő semmiképp nem utazik vissza abba az országba, ahol valószínűleg komoly zaklatásokra kell számítania. Arra gondolt, hogy a rádióban felelős magyar politikusok hányszor ítélték el füle hallatára a falurombolást; hogy Magyarország immár minden magyar nemzetiségű ember hazája, éljen a világ bármely pontján; hogy itt tiszteletben tartják a genfi konvenciót, s üldözötteket nem szolgáltatnak ki üldözőiknek. Gyanakodott, biztosan tévedett a hivatalnok. De tudta, e „tévedés” neki sokba kerülhet, ezért mi mást tehetett volna, lemerült az illegalitásba. Ám útlevelének lejártakor rendőrök jelentek meg azon a lakáson, ahol lakott (máig sem érti, hogy honnan tudhatták meg a címét), és egy idézést hagytak hátra. Igor épp eleget hallott addigra a romániaiak kitoloncolásáról, keletnémetek útlevelének lepecsételéséről, csehszlovákiaiak visszaküldéséről, hogy úgy döntsön: nem megy el.

Máshová költözött ám később a munkahelyén keresték a rendőrök. Újabb lakás- és munkahely-változtatások, s talán szem elől tévesztették a nyomozók, mivel azóta nem hagytak neki idézést. Közben azonban megérkezett az élettársa is, s most már egyre nehezebb a helyzetük: lakásuk nincs, csak alkalmi munkát vállalhatnak s néhány napnál többet nem maradnak egy helyen. Van úgy, hogy a Gellérthegy oldalában alszanak, máskor a Máltai Szeretetszolgálat adott nekik szállást, szigorúan csak egy éjszakára. Itt egyébként aznap ép tizenhét csehszlovák állampolgárral találkoztak, akik nem értették, hogy ha a magyarok erkölcstelennek tartják a keletnémetek utazási jogának korlátozását, akkor őket miért nem engedik át a határon. Miért küldik folyton vissza egyre türelmetlenebbül, mind többször fenyegetve őket azzal, hogy „ha még egyszer ide jönnek, visszaadjuk magukat Csehszlovákiának”?

Igor hallotta, hogy a magyar parlament szeptemberben bevándorlási törvényt fog elfogadni, s úgy gondolta ez majd megoldja a problémáját. Most megtudta, hogy ez leghamarabb januárban lép életbe, addig őt bármikor visszaadhatják, ha elkapja egy rendőr. Ám januárban sem biztos, hogy tartózkodási engedélyt kap, hiszen a be- és kivándorlás csak a magyar állampolgárok elidegeníthetetlen joga, nem a Csehszlovákiában élő magyaroké. Kérelmet persze beadhat, de már alig reménykedik a sorsa jobbra fordulásában, hiszen a minap egyik hasonló cipőben járó felvidéki barátja levelet kapott a Minisztertanács Panaszok és Beadványok Irodája vezetőjétől, melyben az áll, hogy a magyar kormány megítélése szerint a csehszlovákiai magyarság sorsa nem olyan rossz, hogy bárki(!) kivándorlását indokolná, s különben is „mi lenne, ha mindenki otthagyná szülőföldjét”?!

Igor odahaza fűtő volt, ezért amikor ezt a levelet elolvasta, nem azon gondolkozott, hogy pár évvel ezelőtt hány erdélyi magyarnak küldtek ilyen levelet, nem azt mondta, hogy „dèja vu”, hanem valami olyasmire szólította fel a levél aláíróját, amit glasznoszty ide, glasznoszty oda mégsem kockáztatunk meg idézni.

• Második világ