Skip to main content

Egyre keletebbre…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A Kopint-Datorg jelentése


Kelet-Európa gazdasági helyzete súlyos – állapítja meg az idei első konjunktúrajelentésében a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet. A tavalyi évben a Cseh és Szlovák Köztársaság és Jugoszlávia kivételével az ipari termelés visszaesése mindenütt elérte, illetve meghaladta a 10 százalékot, Lengyelország és Románia esetében a 20 százalékot (a Szovjetunió 1,2 százalékos adatát bízvást komolytalannak tekinthetjük). Ez a visszaesés várhatóan tovább folytatódik az idei évben is, kivéve talán Lengyelországot, ahol a hanyatlás talán már elérte a mélypontot. Mindezt leginkább a keleti kereskedelem összeomlása valószínűsíti, amelynek negatív hatásait a gyenge alkalmazkodóképességű kelet-európai országok nem képesek semlegesíteni. Erre az alapvető veszélyre egyébként az intézet már tavalyi prognózisában felhívta a figyelmet.

A keleti kereskedelem összeomlásának alapvető oka a Szovjetunió gazdasági és politikai dezorganizációjának felgyorsulása. Ez nagyon megnehezíti az oda irányuló kivitelt, ami lehetőséget ad a Szovjetuniónak, hogy külső forrásszükségletét részben a kelet-európai országok felé eladósodva szerezze meg.

A szovjet kőolaj- és földgázkitermelés csökkenése, illetve az export csökkenése energiaellátási zavarokat okozott a térségben, amely szintén hozzájárult a termelés visszaeséséhez.

A gazdaság visszaesése azonban nemigen gerjesztett termelési struktúraváltást. Magyarország és Lengyelország kivételével ugyanis még részlegesen sem alakultak ki azok a mechanizmusok, amelyek a piaci alapú szelekciót lehetővé tennék. Csődökről még Lengyelországban is alig tudni. A lengyel strukturális alkalmazkodás lassúságára utal, hogy a monetáris szabályozás bizonyos lazítása után nem következett be a termelés növekedése, csak az infláció gyorsult.

„Drága” szegénység

A kelet-európai gazdaságok visszaesését mindenütt magas infláció kíséri. Az árak liberalizálása, illetve a költségvetési támogatások leépítése mindenütt drasztikus áremelkedéseket idézett elő, amely a munkanélküliség megjelenésével együtt a szociális feszültségek növekedését hozta. Az infláció kézben tartására alkalmas monetáris intézmények Lengyelország és Magyarország kivételével gyakorlatilag nem léteznek. A Szovjetunióban, ahol hivatalosan csak 5 százalékos volt az áremelkedés üteme, inkább az elfojtott infláció jelenségével állunk szemben, hiszen az áruhiány miatt kielégítetlen kereslet hatalmas. Jugoszláviában a stabilizációra tett legutóbbi kísérlet kezdeti sikerei után hamar kiütköztek az egységes költségvetés- és jövedelempolitika hiányából, valamint a kereskedelmi bankok nem üzletszerű működéséből fakadó gondok. Magyarországon sem sikerült lényegében lassítani az infláció növekedési ütemét, bár az idei év első hónapjaiban az árak emelkedése elmaradt a várttól.

A kelet-európai országok számára alapvetően fontos, hogy a folyó fizetési mérleg többletet mutasson. A térség egyes országainak hitelfelvétele egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Ettől némileg csak a Szovjetunió helyzete tér el, amely megteheti, hogy növekvő mértékben hagyja kiegyenlítetlenül a folyó importból adódó tartozásait – ez eddig lehetővé tette, hogy fizesse esedékes hiteltörlesztéseit. Rajta kívül erre csak a Cseh és Szlovák Köztársaság és Magyarország volt képes. Fizetésimérleg-többlete azonban csak Lengyelországnak és Magyarországnak volt.

Hitelek „fogyókúrán”

A térség országai lényegében kereskedelmi banki hitelekhez nem jutottak, függetlenül attól, hogy az elmúlt évben a gazdaság milyen teljesítményt ért el. Ennek egyik következménye volt a devizatartalékok csökkenése azokban az országokban, amelyeknek nem sikerült fizetésimérlegtöbbletet elérni. Ez Bulgária esetében, amely felfüggesztette hitelei törlesztését, különösen jelentős volt. Magyarország és Lengyelország kapcsolata a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel rendezettnek mondható. A Cseh és Szlovák Köztársaság is megkötötte első megállapodását az IMF-fel. Északi szomszédunk az idei évre mintegy 2,5 milliárd dollár fizetési mérleghiánnyal számol, de nekik a többi kelet-európai országgal ellentétben még van némi tartalékuk a hitelfelvétel terén. Bulgária, Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió számára, úgy tűnik, nem állnak rendelkezésre a szükséges külső források.

E térség reformtörekvései a kormányoktól és a nemzetközi pénzintézetek részéről lényegében egyenlő elbírálásban részesülnek. Némileg eltér a helyzet az Európai Beruházási Bank és a most alakult Európai Beruházási és Újjáépítési Bank esetében, amelyek alapvetően üzleti beruházásokat finanszíroznak. A fejlett országok által felajánlott hitelek jelentős része – miként a tanulmány rámutat – a hitelező országból származó import finanszírozására szolgál (vagyis a pénzt saját maguknak adják), s bár a kamatozása kétségkívül kedvező, ez megnehezíti a felvételét.

A térséget az üzleti bankok lényegében egységesen ítélik meg. A tanulmány ugyan nem említi szó szerint, de a szerzők véleménye kiolvasható: még ha a hitelezők különbséget is tesznek az egyes kelet-európai országok között (hazai vélemények szerint természetesen Magyarország javára), ennek túlzott jelentőséget nem szabad tulajdonítani. Egy esetleges átütemezési kérelem Bulgária, Románia vagy különösen a Szovjetunió részéről, esetleg a térség politikai instabilitásának növekedése Magyarország megítélését jelentősen befolyásolja.

A régió megítélése és jövője szempontjából az intézményi reformokat tekinthetjük a leglényegesebbnek. Általában első helyen említik Lengyelországot és Magyarországot, illetve ide szokták még sorolni a Cseh és Szlovák Köztársaságot is, ahol ezen reformok már előrehaladottak. Romániában és Bulgáriában még nem sok minden történt, a Szovjetunióban lényegében megrekedtek a reformok, Jugoszláviában pedig kaotikusak az állapotok.

Privatizációs társasjátékok

A reformok egyik kulcsterületén, a privatizációban a Szovjetunió kivételével (bár itt az egyes tagköztársaságok között eltérések vannak) lényegében mindegyik országban történt valami. A Cseh és Szlovák Köztársaságban hozzákezdtek az állami kiskereskedelmi üzletek magánkézbe adásához. Megszületett az ún. nagyprivatizációs törvény is, amelynek értelmében a részvénytársasággá alakított állami vállalatok részvényeit eladják, illetve egy részüket jelképes összegért állampolgári jogon a lakosságnak szétosztják. A privatizáció a gyakorlatban még alig haladt előre. Hasonló a helyzet Lengyelországban is. Itt a részvények 10 százalékát a dolgozók kapják meg, 30 százalékát ún. privatizációs bónok ellenében szétosztják a lakosság között, 20 százalékát kapnák intézményi befektetők, 10 százalékot kereskedelmi bankok, míg 30 százalék maradna a kincstár kezén.

Romániában már megszületett a földtörvény, amely a részleges reprivatizálás elvét fogadja el: eszerint a termelőszövetkezeti földeket az eredeti tulajdonos visszakaphatja, de egy család nem kaphat vissza többet, mint 10 hektárt. Az állami gazdaságok esetében azonban reprivatizálásra nincsen mód. Bulgária ugyan a reprivatizálás elvét követve állította vissza a föld magántulajdonát, de a birtokhatárt 20–30 hektárnál húzta meg.

A Cseh és Szlovák Köztársaság, Lengyelország és Magyarország – vélik a tanulmány szerzői – vélhetően megindult a kibontakozás útján. Viszont Bulgáriát, Jugoszláviát, Romániát és a Szovjetuniót a leszakadás veszélye fenyegeti. Esetükben – Jugoszlávia kivételével – a gazdasági visszaesés olyan súlyos, hogy lassanként nem lesz mit „megreformálni”.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon