Skip to main content

Ember Judit (1935–2007)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Nehéz, nagyon nehéz... Én mégsem búcsúzni jöttem, mégsem temetni, hanem dicsérni Téged. Nem hiszem, hogy ránk nézel valahonnan felülről, ebben nem hiszek. De akkor nem is tudnék Veled beszélni, mert már régen valamelyik bugyorban ülnél a Pipás Pistával, és a meggyilkoltakkal, és a meggyilkolókkal, és csinálnád új, valódi Pipás Pista-filmjeidet. Dicsérni jöttem ide, és köszönni. Köszönni, hogy taníthattalak, és főleg, hogy annyi mindent tanulhattam tőled. Két nagyon fontos dolgot, csak két dolgot emelnék ki.

Te, a csodálatos kérdező. Aki néha furfanggal, néha egyenesen és kíméletlenül tudtál kérdezni, de mindig együtt érzően az elesettekkel, a nehéz életűekkel. És ők megnyíltak előtted, és a nehéz életűeknek az arcáról egyszerre csak eltűnt néhány percre a szomorúság, a fájdalom, és előjöttek igazságaik, és a hamisokról lehullott a hazugság álarca néhány pillanatra, és néha valódi bűnbánat, néha csak cinikus bűnbánat tűnt elő – leleplező volt. Ez voltál Te, a nagy kérdező. És ez voltál Te, aki megcsináltad ezeket a csodálatos filmeket. És betiltották őket. Te voltál a legbetiltottabb ember Magyarországon. De Te dacoltál. Te voltál a legnagyobb dacoló. Te továbbra is elmentél Pócspetribe, elmentél az exhumálásra, az özvegyekhez. Ott voltál a Fekete Doboz bábájaként. És amikor már mindenki tudta, hogy itt van a változás, amikor már mindenki azt hitte, hogy itt lesz az Ember Judit ideje, akkor elküldtek nyugdíjba. De nem panaszkodtál, továbbra is dacoltál. Mert mi volt az első filmed, amit akkor készítettél? – egy vissza-egyházasított iskolának a tanáraival elkövetett igazságtalanságait tártad fel, és rögtön filmre is vitted.

És aztán jött ez a borzasztó betegség, és ezt is tartással viselted. Aztán előszedted a snagovi elvtársakat, és megcsináltad a róluk szóló filmet, és elkészítetted azt a csodálatos művet az angyalföldi munkáslakások lakóiról, melyben életük ötven évét követted figyelemmel. És két héttel eltávozásod előtt is az új filmed szinopszisát diktáltad le lányodnak.

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor boldogult Schiffer Pali lakásán „illegálisan” néztük a Hagyd beszélni a Kutruczot! Azt mondták nekem, hogy az egy négyórás film, és én ültem és néztem, és élveztem. Élveztem azt az asszonyt, ahogy beszélt, legalább három politikai rendszerről. És néha néztem a sötétben világító videokészülék óráját. Először életemben nem azért néztem, hogy mikor lesz vége, hanem, hogy hála istennek, még van két óra… aztán, hogy sajnos már csak egy fél óra van hátra.

Ezt az élményt, ezeket a tanulságokat akarom ajánlani mindenkinek, akik itt vagyunk, és azoknak is, akik nincsenek jelen, mert tennünk kell azért, hogy a televízióban, az iskolákban, a művelődési házakban, mindenütt ott legyenek ezek a filmek. Hogy az emberek láthassák, beszélgessenek, vitatkozhassanak róluk, élvezhessék őket.

Ha valaki megcsinálta az elmúlt hetven év történetét, akkor Te megcsináltad. Ezért kérem, mondjátok velem, akik itt vagytok, hogy „ne temessétek, hanem hagyjátok beszélni Ember Juditot”! Most és mindörökké, Ámen.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon