Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A főpolgármesteri program szociálpolitikával foglalkozó húsz oldala a maga nemében tisztességes írás. Nincs is vele más baj, csak a neme meg a tisztessége. Ugyanis a fővárosnak inkább tisztességtelen programra lenne szüksége. A program a fővárosi önkormányzat hatásköréhez igazodik, az a hatáskör viszont nem értelmes szempontokhoz igazodik, ezért aztán a hatáskör szerénységéhez szabott program sem lehet eléggé értelmes.

Az egészségügyi fejezet bevezetésében azt olvassuk, hogy „programunkat a folyamatban lévő törvényhozási munka irányát figyelembe véve dolgoztuk ki”. Mintha bizony lenne neki kiszámítható iránya. Ami pedig a szociális törvényhozást illeti, még kevésbé van. A kerületnek is – tisztelet a kivételnek – inkább antiszociális indulataik vannak, mintsem szociális programjuk. Két semmi közé pedig bármit rakunk, nem lesz belőle szendvics. Nem lehet mást tenni, mint kilépni abból a hatásköri résből, amit a fővárosnak meghagytak és gátlástalanul beleszólni a mások dolgába: a törvényhozáséba, a kormányéba és a kerületekébe például. A főpolgármester nem tudja másképp leírni a fővárosra szabott cselekvési programját, csak úgy, ha állást foglal a maga koncepciója és a főváros érdekei szerint abban, hogy a törvényhozásnak milyen irányban kellene lépnie, hogy a kormánynak milyen teendői vannak és a kerületeknek milyen szempontokat illene figyelembe vennie. A kívülre szóló ajánlások keretében lehet elhelyezni csak a fővárosi teendőket, ebben a keretben lehet bemutatni azt, hogy milyen lépesek milyen következményekkel járnak a fővárosra nézve, mire hogyan tud vagy nem tud reagálni a főváros. A főváros első emberének nemcsak helyi kötelezettségei, hanem országos tekintélye, politikai befolyása, véleményformáló ereje is van, és azért van, hogy használja.

Néhol persze használja. Állást foglal a családsegítő központok, mint szociális alapintézmények mellett (amivel lelkesen egyetértek), állást foglal a túlterhelt segélyezési rendszer diszfunkcióinak feloldása mellett (olyan irányban – a visszatérítendő támogatások irányában – amivel történetesen nem értek egyet), de igen lényeges kérdésekről nem szól, és nincs a programnak átfogó elvrendszere, nincs irányzata. A program – a részletkérdések halmaza.

A főváros nagy drámájáról, az országon belülről és kívülről érkező szociális menekültek áradatáról a szociálpolitikai fejezetben szinte szó sem esik, csupán a főváros és az agglomeráció viszonyát vizsgáló fejezetben találunk erről néhány semmitmondó megjegyzést. Pedig a főpolgármester személyesen már többször foglalkozott részletesebben is ezzel a kérdéssel. Itt lenne a helye megjelölni azokat a törvényhozási (például idegenrendészeti) és kormányzati lépéseket, amelyek a főváros helyzetét enyhíthetik. Ha a program nem foglalkozik külön ezen lépések megtételének vagy elmaradásának a következményeivel, a borúsabb és még borúsabb eshetőségekkel, akkor a hajléktalanság kezelésében is hiányzik a viszonyítási alap. Pedig a hajléktalanság kezelése a szociális program talán legjobban kidolgozott részterülete, s különösen üdvözlendő az a szándék, hogy a hajléktalanok szállásait önálló hálózatként működtessék, s a hálózat középpontjába a Dózsa György úton kiépítendő krízisintervenciós, egészségügyi és szociális állomást állítsák. Az egész programon végighúzódik az a törekvés, hogy a közvetlen, materiális segítségnyújtáshoz, a fedélhez, a segélyhez hozzákapcsolódjanak azok a szolgáltatások, amelyek az élethelyzet rendezését segítik elő.

A kampányígéretekhez képest

Demszky Gábor kampányának középpontjában állt az az ígéret, hogy gondoskodni fog azokról, akiknek nincs fedél a fejük felett, akiket az a veszély fenyeget, hogy villany, fűtés nélkül maradnak, hogy az utcára kerülnek. Ehhez képest nem tudjuk, hogy a hajléktalanság kezelésére tett és tervezett valóban széles körű intézkedések a hajléktalanok mekkora hányadát érhetik el, mennyien rekednek kívül, s hogy alakulnak ezek az arányok. Ami pedig a többit illeti… A szociális program a közüzemi díjakat fizetni nem tudó családok védelméről összesen annyit mond, hogy „a jelenlegi pénzbeli szociális támogatásokat és a családsegítő tevékenységet koncentrálnunk kell a veszélybe került lakhatás fenntartására”. Ez enyhén szólva nem sok és nem is világos, a kampányígéretekhez képest – semmi. Szó kerül egyes „speciális csoportok” (jogcím nélküliek, szolgálati lakásban lakók stb.) lakhatásának védelméről, de az önkényes beköltözőkről említés sem történik. A főpolgármesteri program semmilyen formában nem foglal állást a kilakoltatásokkal kapcsolatban. Még olyasfajta ajánlás megtételére sem vállalkozik, mint amilyet Demszky őszi körlevele tartalmazott.

Nem tér ki a program arra sem, hogy miként próbálja a főváros kezelni azt az antiszociális, antiszolidáris közhangulatot, amely a fővárosban (is) a kerületi önkormányzatok többségében kialakult.

A bólintás rövid mozdulat, a fejrázás hosszasabb. Ez már csak így van. Hangsúlyos igenlést érdemel a szociális otthonokra vonatkozó több éves szakmai program vázlata, amelynek az a lényege, hogy „az izolációt és a szegregációt az integrálódás kányába fordítsa vissza”. Itt csak azt hiányolhatnánk, hogy a szöveg nem utal azokra a visszaélésekre, korrupciós ügyekre, amelyek a fővárosi kezelésben álló szociális otthonokban is előfordultak s tán most is előfordulnak.

Fontos programpont a Fővárosi Szociális Központ létrehozása, fontos, hogy az illetőség nélküliek ügyeinek intézése végre megoldódjék.

És a piszkos anyagiak?

A szociális program terjedelmének feltűnően nagy részét, mintegy 30%-át foglalja le az egészségkárosultakról és a fogyatékosokról szóló rész. Itt némi műfaji töréssel egy színvonalas kistanulmány ékelődött a programszövegbe, de hát ez a műfaji törés legyen a legnagyobb bajunk. Az egész program szellemének megfelelően ebben a részben is a családközpontú rehabilitáció, az integráció áll a középpontban. Csak azt nem lehet tudni, hogy ez a szegény budapesti eklézsia mennyit tud áldozni erre az iszonyúan költséges területre.

A piszkos anyagiakról általában semmit sem lehet megtudni. A jövőre vonatkozó számokat és adatokat az egész programszövegből kiirtották. Egyáltalán nem lehet tudni, hogy a különböző programrészek mögött milyen számítások állnak.

Hiányzik az anyagból a szociális foglalkoztatáspolitika. A program nem reagál azokra a javaslatokra, hogy az utcai árusítás rendezésénél, az engedélyek kiadásánál szociális szempontok (is) érvényesüljenek.

A főpolgármesteri program fejezetei először külön-külön sovány füzetekben jelentek meg, majd elkészült egy kövérkésebb kötet, amely egybefogja a részprogramok némileg tömörített változatait. A főpolgármester az előszóban azt ígéri, hogy ebben az egybefogott változatban a „résztanulmányok belső összefüggései átláthatóvá” válnak. Nos, nem válnak átláthatóvá, legalábbis, ami a szociális politikát illeti.

Nem látható át például, hogy a belső városrészek rehabilitációs programjának szociális hatásaival miként számoltak. A „rehabilitált” városrészekből tízezres nagyságrendben kiszoruló, oda már „nem való” szegényebb rétegek életének újraszervezésére, ennek a nagyarányú, fájdalmas mozgásnak a levezetésére nincsenek elképzelések. Az érintettek leginkább abban reménykedhetnek, hogy úgysem lesz pénz Madách sugárútra.

Nincsenek feltárva a kapcsolatok a szociális politika és az oktatáspolitika között sem, a közbiztonság kérdésével pedig a program egyáltalán nem is foglalkozik.

Budapestnek programot csinálni a jelenlegi lehetetlen körülmények között igen hálátlan dolog, szétcincálni pedig igen hálás dolog. Hát bizony, ez a hatalmi többlet ellentétele.

• Önkormányzat