Skip to main content

Fülei-Szántó Endre (1924–1995)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 
Integer vitae scelerisque purus – romlatlan éltű és bűnöktől tiszta… szól a szívben Horatius keresztény temetési énekké vált ódája. Fülei-Szántó Endre, számos egyetem ékessége, a zseniális tudós és tanár megvált szenvedő testétől, hogy egy jobb hazába térjen meg.

Mintegy hetven éve született, kiváló jogász-közgazdász édesapa és műfordító édesanya fiának. A Budapesti Piarista Gimnáziumban tanulta a gondolkodás nyitottságát és igényességét. Huszonnégy éves korára a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett, elvégezte a filozófia és a lélektan szakot, francia nyelvmesteri diplomát kapott, s két félévet hallgatott közgazdaságtanból. Mögötte volt 1944–45 ellenállási mozgalma, majd a Kisgazdapártban végzett egyre kilátástalanabb politikai munkát. 1948-at írtak akkor, s a fiatal jogászt az államvédelmi hatóság fenyegetések, zsarolások után mint francia kémet tíz év börtönbüntetésre ítélte. A börtön megannyi szenvedése sem tudta megváltoztatni személyisége alapvonásait: a szikrázó elméjű, pompás humorú, bátor, a jóságot mindenkiben meglátó fiatalember színdarabot írt a börtönszínház számára, tolmácsolta Rákosi elvtárs szavait a székesfehérvári keltetőüzem dolgozó csibéihez, spanyolul tanult a polgárháborúban járt kommunista katonától, angolul a bárói család sarjától, vitatkozott, tanult, barátságot kötött megannyi, legkülönfélébb pártállású börtöntársával. Kiszabadulása után csak hat nehéz év kitérő – segédfúrói, majd anyagbeszerzői „pályamódosítás” – után kezdhetett el újra tanítani nyelvtanárként a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. A következő években további két diplomát szerzett az ELTE-n, spanyol és angol nyelvből. Nem egyszerűen angol, német, francia és spanyol nyelvtanár – csodatanár volt, aki a legtehetségtelenebbeket is meg tudta tanítani az idegen nyelvre: magyarokat németre, angolra, spanyolra, franciára Budapesten, külföldieket magyarra a Debreceni Nyári Egyetemen. Hallgatósága fellélegezve jött rá, hogy az első jól memorizálható angol jelzős szókapcsolat nem okvetlenül a good student vagy a Hungarian boy, hanem akár a felejthetetlen főzelék, az unforgetable vegetable: hogy zörgő menetoszlop helyett a nyelvtanulás csodálatos játék, világok közötti boldog röpködés. Ebben az időben indulhatott el végre a tudós pályája is. A „két lábon járó interdiszciplína” – idézzük egy kollégáját – egyaránt alkotott maradandót a grammatikaelmélet, a szövegtan, a kommunikációelmélet, a pszicholingvisztika, a nyelvpedagógia, az irodalomtörténet, a közgazdaságtan, az etika terén. Trend-őrségi szempontból megemészthetetlenül független maradt – nemegyszer kapta meg ezért az anakronizmus és az eklekticizmus vádját. Tanítványai azonban óráról órára meggyőződhettek róla, milyen kiválóan ismeri a nyelvtudomány és a rokon tudományok irányzatait, és nem lepődtek meg azon, hogy a hatalmas ismeretanyagot birtoklójának szuverén gondolkodása mozgatja. Tudós és tanár a Janus Pannonius Tudományegyetemen kapcsolódott igazán össze. A Magyar Nyelvi Tanszék professzora a mai Bölcsészkar szellemi alapító atyái közé tartozik. A „Fülei-szak” a kommunikációelmélet, az általános nyelvészet, a szimbolikus logika mellett a kísérletezés, az ellentmondás szabadságát, a felülmúlhatatlan, de állandóan követésre csábító gondolattársítások és következtetések igényességét adta a diákoknak, köztük e sorok szerzőjének és csoporttársainak, Fülei-Szántó Endre és felesége, Dornbach Mária választott taníványainak. Első elapátlanodásunk 1986-ban, a házaspár bukaresti missziójakor történt: a Bukaresti Egyetemen magyar nyelvet tanító vendégprofesszor, aki a börtönben Hamlet monológjával kezdte az angol nyelvet, az insolence of office, az „önnön tetőfokára hágó” hivatal abszurd világában kereste és megtalálta a jó embereket, barátokat szerzett egy ellenségként kezelt nyelvnek, táplálta a barátokban az értelem és a jóság reménységét. Mikor 1990-ben visszatért az egyetemre, még nem tartottunk attól, amiben már benne vagyunk. Spanyol tanszéket szervezett, létrehozta a Fakultások Közötti Együttműködés Körét, az egyetem négy karának tudományos fórumát. Arra is futotta erejéből, hogy „Gazdaság és etika” címen szemináriumot tartson a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Amikor a hihetetlen, visszafordíthatatlan betegség elhatalmasodott rajta, tudományos munkáit, betegségéről szóló prózafüzérét, visszaemlékezéseit az utolsó hetekig folytatta. Most, az első hetek szörnyű idejében dadog a fájdalom, a hagyományra kell hagyatkoznia. Mikes Kelemen írja Rákóczi halálakor: „Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságosan reánk szállott. De ne ezt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedései után a mennyei lakodalomban vitte, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk.”

Fülei-Szántó Endre temetése 1995. február 3-án, 14 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon