Skip to main content

Ha nincsenek liberális szüzek…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Van kiút: amorózó liberalizmust!

E heti rejtvényünk a maga eszközeivel kíván hozzászólni az SZDSZ útkereső vitájához. Ügy gondoljuk ugyanis, hogy a tömegpárttá válás egy fontos taktikai eszköze – nevezetesen a hölgyszívek meghódítása – az eddigiekben figyelmen kívül maradt, és ez párosult azzal a stratégiai mulasztással, hogy a hozzászólók elfeledkezni látszanak a magyar szabadelvű hagyomány egyik fontos eleméről. Arról, hogy a múlt század liberálisai a szabadság mellett a szerelem jelszavát is programjukba iktatták. A nemzeti liberalizmus analógiájára s csaknem vele egyező joggal érdemes lenne újból felfedeznünk az amorózó, a szerelmi liberalizmus búvópatakként csörgedező, ám nagy reményekre jogosító tradícióját. Ezért is vállalkoztunk e feltehetően csak kevesek által ismert szerző rövid visszaemlékezésének közlésére, bízva abban, hogy a kifejtettek vonzereje felébreszti a szerző kikutatásának olthatatlan vágyát. Kicsiny szövegünk ráadásul annak is ékes példájával szolgál, hogy a pártfegyelemből nem csupán szigorú kötelességek és súlyos terhek, de édes örömek is következhetnek.

„Éljen Hugo Victor! Éljen a politika! Éljen az élet!”

Szövegünk szerzője 1813-ban született az Arad vármegyei Pécskán. A gimnáziumot Aradon, majd a temesvári piaristáknál végzi. Tanulmányait a nagyváradi jogakadémián fejezi be. 1832-ben joggyakornok lesz Temesvárott, majd megyéje megválasztotta írnoknak országgyűlési követe mellé. 1834 tavaszán így a rendi országgyűlés színhelyére, Pozsonyba utazik, s „Éljen Hugo Victor! Éljen a politika! Éljen az élet!” csatakiáltással beleveti magát a közélet sűrejébe. Barátaival, az országgyűlési ifjakkal – Vukovics Sebővel, Lovassy Lászlóval, Madarásszal – szabadelvű Társalkodási Egyesületet alapítanak, s lelkesen hirdetik Wesselényi és Kölcsey tanait. Itteni elmélkedéseit szerzőnk Szabadelmű levelek vagy democrat lapdacsok aristocrat görcs ellen című írásában foglalta össze, amely azonban kéziratban maradt, s csak 1976-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál. A csípős nyelvű elmélkedések a korabeli politikai élet egyik legérdekesebb dokumentumát jelentik. Szerzőnk, kinek véleménye szerint „magyar hazafi cosmopolita sohasem volt”, így nyilatkozott a műve stílusát meghatározó szerzőkről: „Börne, Heine nekem embereim, s ha ők zsidók, én is az vagyok.” Úgy látszik, a múlt századi szabadelvűség nemzetfogalma igen furcsa képződmény volt; a „ki az igazi magyar” kérdésének eldöntésére aligha lehetne használni.

Az országgyűlés után szerzőnk tipikus hivatali karriert fut be. 1849-ben viszont országgyűlési képviselő lesz. A forradalom leverését követően elítélik, de amnesztiát kap. Bécsbe, majd Olaszországba költözik, ahol művészettörténésszé képzi át magát. 1865-benjelenteti meg A herceg Esterházy képtár műtörténelmi leírását. Árpádkori művelődésünk története című munkáját pedig 1881-ben adta ki. A halál 1894-ben éri utol.

Liberális táncos kerestetik!

A művészet persze korábban is szerepet játszott szerzőnk életében. Láttuk, hogy Victor Hugo nevével ajakin indul a politikai csatába, akit akkoriban főként színpadi szerzőként tartanak számon. A színház ugyanis éppúgy politikai színtérnek is számított, mint ma Thália bocsássa meg vétkeinket! – a televízió. A korabeli, színpadot vesztőhellyé változtató dramaturgiai divat jellemzésére említi szerzőnk azt a bohózatot, „melyben a jádzók mind meghalnak s utoljára, hogy a hatás nagyobb legyen, a súgó is kibúvik fedele alól s egy koppantóval önmagát is átdöfi, mire a függöny legördül.” De nem nélkülözte a politikai jelentőséget az országgyűlési ifjúság másik nagy hadszíntere, a bálterem sem. Szerzőnk például még élete végén is heveny felindulással emlékezik meg egykori eszmetársáról, Pulszky Ferencről, aki – horribile dictu – „az aulikus párti képviselők egyik korifeusa, Pfannschmidt Ede által a farsangon a hölgyeknek bemutattatja magát, mintha a liberális párt körében oly táncos, ki őt úrnők társaságába bevezethette volna, nem létezett volna”. Szabadelmű barátaink! Tegyük fel hát titkon mi is a kérdést: vagynak-é köreinkben illy tánczos barátaink?

Ha nincsenek liberális szüzek…

„De sajátos fogalmaim is voltak fiatal koromban a nőkről és a szerelemről, mely mellett igazi szerelem és nősülési szándok természetesen meg sem honosulhatott nálam. A politika s a közügyek ifjú koromban annyira eltöltöttek, hogy ezek üvegén át néztem a hölgyeket is, és becsöket a politika mérlegében latolgatám. Persze, hogy felfogásom hibás volt, ámde ez jelenlégi 61 éves koromban a dolgon többé nem segíthet. – Vukovics barátom 1835. évi april 22ki levele akkori nézeteimnek tükrét mutatja, s ezért a levél illető részét idézni nem felesleges. »Igen furcsának látom véleményedet – írja barátom –, miszerint mivel liberális szüzek és hölgyek hazánkban nincsenek, liberális emberhez illetlen egy leányba vagy asszonyba beleszeretni. Én nem tudom, mi módon akarod te hölgyeinket liberálissá varázsolni, ha a legtérítőbb köteléket, a szerelmes kapcsolatot köztök és liberális férfiak közt eltiltod. Mely helyzet adand a liberális férfiúnak hatalmasb módot a gyöngéd asszonyt szigorúbb gondolatokra hajlóvá tenni? – vagy talán az asszonyoknak magoknak kell előbb liberális nőkké önmagoktól válnia, hogy azután a liberálisok karjai előttük nyíljanak? Te, kinek asszonyokkali bánásmódja oly csábító, gondolatom szerint merő illiberális asszonyokkal társalogj, hogy liberálisokat teremts belőlük – azokká vagy mások vagy maguk által lettekkel társalkodásod nem oly gyümölcs termő nekünk, mert szellemünket nem terjeszted, és csak kész nyereségen magad éldegélsz.« Nos, ez akkor volt. Mai nap politikailag szabadelmű nők hiánya miatt a szerelemről lemondani nem szükséges.”

???




















Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon