Skip to main content

Hogy mi ebben az üzlet…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Szabó Zoltánnal, az MSZP Országos Választmányának elnökhelyettesével


Beszélő: Voltaképpen minek készült, mi a státusa ennek a Horn Gyula által aláírt, fizetett hirdetésként és szóróanyagként terjesztett dokumentumnak, amely kivívta az MSZP prominens programalkotóinak, Békesi Lászlónak és Csehák Juditnak a haragját?

Szabó Zoltán: Ennek a dokumentumnak az a műfaji problémája, hogy több dolgot egymásra csúsztat. Először is, egy pártnak vannak alapértékei, van valamilyen jövőképe. Ez az anyag megfogalmaz néhány ilyen alapértéket, ad egy vázlatos képet, mondjuk arról, hogy a szocialisták mit értenek jóléti társadalom alatt. Ezzel nincs probléma. Tartalmaz ezenkívül konkrét ígéreteket, amelyek valóban benne vannak a párt programjában, amelyeket a párt az esetleges koalíciós tárgyalásokon valóban képviselni fog, és ha lesz hozzá ereje, valóra vált. Ezekkel összekeveredtek azok az igények, amelyek az MSZP márciusi felhívására érkezett több ezer levélben előkerültek, s amelyeket az MSZP a maga értékrendje szerint elismer, de amelyek egy szakmailag megalapozott, konzisztens, meghatározott időtávra készülő választási programba nem férnek bele. A probléma az, hogy ha egy párt a választások előtt kilenc hónappal kiad egy ilyen szöveget, akkor azt – függetlenül attól, hogy mi a címe – mindenki választási ígéretként olvassa. Ez természetes, és nem lehet másképp. Egy párt nem fogalmazhatja meg választási programként a maga évtizedekre szóló jövőképét. Ez a két dolog itt összecsúszott, ez a baj.

Beszélő: Hogyan fér össze a párt alapszabályával az, hogy a pártelnök kiad egy ilyen dokumentumot úgy, hogy azt a párt egyetlen döntéshozó testülete sem látta?

Sz. Z.: A párt alapszabálya erről tulajdonképpen nem mond semmit. Úgy is fel lehet fogni a dolgot, hogy ami nem tilos, azt szabad, az alapszabály pedig nem tiltja. Más kérdés, mennyire szerencsés egy ilyen eljárás, hiszen, ha az érdekelt testületek, a választmány, az elnökség vagy a programbizottság valamelyike megvitatta volna ezt a szöveget, kiküszöbölhette volna azokat a fogyatékosságait, amelyekről beszéltem. Ez a dolog tanulsága. Másrészt viszont, ha választott testület nem is, a párt számos választott tisztségviselője látta az anyagot megjelenés előtt. Úgy gondolom azonban, most semmiképpen sem az a feladat, hogy felelősöket keressünk, olyan működési mechanizmusokat kell kialakítani, amelyek garantálják, hogy programértékű dokumentumok egyeztetés nélkül a jövőben ne hagyják el a pártközpontot. Ez a múlt hét végén jórészt megtörtént, így nincs akadálya annak, hogy a programbizottság normálisan tudjon dolgozni.

Beszélő: A fizetett hirdetés szerint az MSZP ismét kezdeményezni akarja, hogy a köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlenül válasszák. A szocialisták eddig ebbe kétszer belebuktak, hányszor akarnak még?

Sz. Z.: Megítélésem szerint a hatalmi ágak szétválasztásának elvével egyszerűen nem fér össze, hogy a kormánytöbbség egyben a köztársasági elnököt is megválaszthatja. Nincs erre példa a demokratikus Európában. Ahol nem közvetlenül választják az elnököt, ott is szélesebb kör választ. Németországban a Bundestag mellett a második kamara, a Bundesrat is, Olaszországban a törvényhozás két házán kívül a tartományi önkormányzatok képviselői. Egyedül Görögországban választ egykamarás parlament köztársasági elnököt, de ott is hatvanszázalékos többség kell hozzá még a harmadik fordulóban is, és ha ez nincs meg, akkor fel kell oszlatni a parlamentet.

Beszélő: A demokratikus Európa nagyrészt királyságokból áll.

Sz. Z.: És a királyságokban pláne nem határozhatja meg egy kicsi kormánytöbbség azt, hogy ki gyakorolja az államfői jogokat.

Beszélő: Képzeld el, hogy lennének szétválasztva a hatalmi ágak, ha Pozsgay Imre lenne a köztársasági elnök.

Sz. Z.: Erre mondta Horn Gyula a nálatok megjelent interjújában, hogy az MSZP-nek 1995-ben nem lenne más jelöltje, mint Göncz Árpád. Aki mellesleg maga is azt nyilatkozta megválasztása után: jobban szerette volna, ha közvetlenül a néptől kapja a bizalmat.

Beszélő: Beszélgessünk egy kicsit a Szűrös-ügyről: miért tart az MSZP egy kormánypárti képviselőt? Mi ebben az üzlet?

Sz. Z.: Hogy mi ebben az üzlet… Hát nézd, Szűrös Mátyás egyéni jelöltként győzött a szocialista párt színeiben Püspökladányban, a helyi szervezet, úgy tudom, továbbra is mellette áll, indítani akarják 1994-ben is, az alapszabály szerint ezt, ha akarnók, sem akadályozhatnék meg. Ez egy dolog. Azután a megyei szervezetek elnökei a múlt heti tanácskozásukon eléggé egyöntetűen és eléggé nyomatékosan óvták a pártelnököt attól, hogy mártírt csináljon Szűrös Mátyásból. Nyilván senkinek nem hiányoznak azok az áldatlan viták, amelyekkel egy ilyen kizárás óhatatlanul együtt járna, mindazonáltal voltak, akik más döntést helyeseltek volna, akik úgy gondolták, hogy Szűrös nyilatkozatai túlmentek azon a határon, amikor a politikai közösség még felvállalható. Nem véletlenül tartott a hétvégi vita négy óra hosszat, nem véletlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy a megállapodást írásba foglalják, és leszögezték, hogy ha Szűrös Mátyás megsérti ezt a megállapodást, akkor más döntést kell hozni.

Beszélő: Itt végül is nem csupán egy személyről van szó, hanem egy olyan csoportról, az MSZMP-MSZP úgymond népi elkötelezettségű szárnyáról, amely 1989-ben és 1990 elején domináns erő volt a pártban, és a politikai túlélés letéteményesének tűnt. Mennyi ereje, mekkora befolyása van még ennek a szárnynak?

Sz. Z.: Az, hogy ’89–90-ben mi volt, az szerintem egy másik ügy. Az átalakuló kongresszus felemás kompromisszumai végül is oda vezettek, hogy a párt megpróbálkozott a hatalomban való valamilyen szintű megkapaszkodással, akár azon az áron is, hogy állampárti jellegétől nem tud megszabadulni. Ezt szerencsére a négyigenes népszavazás, majd a választási vereség lehetetlenné tette. Ezek után azok, akik azt képviselték, hogy mindegy, milyen áron, de a hatalomban benn kell maradni, rövid időn belül távoztak.

Antall ugye 1989 folyamán állandóan azt nyilatkozta, hogy az MSZMP, illetve az MSZP nélkül nincs stabil kormány. Pozsgay, ha lehetséges koalíciós partnereket kellett megneveznie, mindig csak az MDF-et és a szociáldemokratákat tudta megnevezni. Utólag visszanézve eléggé nyilvánvaló, hogy egy olyan felálláshoz építették két oldalról a hidat, amelyben Pozsgay lett volna a köztársasági elnök, Antall a miniszterelnök, az MDF a nagyobbik, az MSZP a kisebbik koalíciós partner.

Ehhez a helyzethez már semmi köze annak, hogy van a pártban egy olyan csoport, amely erőteljesen hangsúlyozza, hogy a nemzeti kérdés Európának ebben a régiójában megkerülhetetlen, hogy erről a mi pártunknak, ha komolyan akarjuk venni magunkat, valami érvényeset kell mondania, s egy közösségiségre épülő mozgalomnak nem feltétlenül ugyanazt kell mondania, mint a liberális pártoknak. Tőlem a nemzetközpontú gondolkodás kicsit idegen, de hajlamos vagyok azt mondani, hogy ennek a csoportnak tulajdonképpen igaza van, amikor azt képviseli, hogy a nemzeti kérdésnek nagy hangsúlyt kell adni az MSZP politizálásában. Szűröst semmiképp sem mondanám a csoport reprezentatív politikusának, inkább Tabajdi Csabát.

Beszélő: Aki viszont az eminens hídépítők közé tartozott 1989-ben. Ő sorolta fel akkor a tévében, hogy mely pártok azok, amelyek a múltjuk alapján hitelesen aggódhatnak a határon túli magyarságért – az MDF, a kereszténydemokraták és az MSZP „népi elkötelezettségű” szárnya –, merthogy a többieknél ez csak konjunkturális propagandafogás. Volt képe az utóbbiakhoz sorolni a demokratikus ellenzéket, amely egy évtizeden keresztül magányosan adott hírt cenzúra és öncenzúra nélkül a határon túli magyarság sorsáról.

Sz. Z.: Erre ugyan nem emlékszem, de elhiszem. Viszont ez akkor volt, most pedig most van. Folytatnám. Szóval van az MSZP-ben egy markáns agrárlobby, amely a vidéki Magyarország, a falu, az agrárgazdaság erőteljesebb képviselete irányába akarja nyomni a pártot, és ahogy a magyar mezőgazdaság meg a magyar falu kinéz, ennek létjogosultságát aligha lehet kétségbe vonni. Vannak, akiknek a nemzet elsősorban érzelmi kérdés, és végül, akiknek puszta hivatkozási alap. Ha jól emlékszem, Kovács László fogalmazta meg egyik nyilatkozatában: nem egészen rendjén való, ha egyesek a párt nemzeti elkötelezettségét azon mérik le, hogy nekik milyen magas pozíció jut.

Beszélő: Hát ami Szűröst illeti, neki annál magasabb már nem juthat, mint amit betölt – az Országgyűlés alelnöki tisztségénél magasabb pozíció nem jutott az MSZP-nek.

Sz. Z.: Nem mondtam, hogy Szűrös Mátyásról van szó, és azt sem, hogy állami pozícióról van szó. Ha azonban valaki úgy gondolja, hogy ő egy nemzeti elkötelezettségű ember, és hogy neki csekély a befolyása a pártban, akkor hajlamos lehet ezt a két dolgot összekapcsolni, és úgy vélni, hogy a pártnak csekély a nemzeti elkötelezettsége. Én viszont úgy gondolom, az a politikai erő tekinthető nemzetinek, amely nemzeti felemelkedési programot tud kínálni, és ehhez képest mellékes, hogy hány méter piros-fehér-zöld pántlikát teker magára. A jelenlegi kormánypártok – megítélésem szerint – egy nemzeti lesüllyedési programot hajtottak végre, ennélfogva kérdéses, hogy őket mennyire lehet nemzetieknek tekinteni.

Beszélő: Köszönöm.










































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon