Skip to main content

Holisztikus kritika – Jó a jónak nem vájja ki a szemét

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Azt szeretném, ha erről a kiállításról más írna.

Örülnék, ha egy kedves arcú, szelíd tekintetű, jól, de nem excentrikusan, ugyanakkor mégiscsak egyéni módon öltözött, ápolt külsejű hölgy vagy úr mondana véleményt a képekről és a szobrokról.

Boldog lennék, ha olyan szerző vállalkozna a művek elemzésére, akit nem leng körül semmiféle gyanú párája, s akiben belül, önnönmagában sem lakozik rossz előfeltevés sem magamagát, sem másokat illetően.

Aki okos. És bátor, és merész, aki ellenállni kész, akinek nincsenek vágyai, olyanok legalábbis nincsenek, amelyek az igazság kimondásán kívül bármire is irányulnának; vagyis hát, aki megvesztegethetetlen, aki jó. Meg független, elkötelezetlen, csoportérdekeknek, klikkek, szekértáborok akaratának nemcsak hogy nem kiszolgáltatott, de éppen ellenkezőleg: azoktól meg nem érintett, magasan és szálegyenesen fölöttük álló. Ám nem is idegen, kibicszerű szemlélő, a kívüllét kényelmét féltékenyen őrző defetista bekiabáló.

Azt szeretném, ha olyasvalaki írna erről a kiállításról, aki nem cinikus. Viszont imádja a szépet, meg a korszerűt, egyszersmind van érzéke és affinitása a tradicionális iránt is; nem vet el mindent gyökerestől az újdonság varázsának rabjaként, de nem is tartja hisztérikus hajhászásnak az új melletti fiatalos kiállást. Mérlegelni képes tehát, arányérzékkel rendelkezik, fölismeri a régi és az új harmóniáját, s az abból születő értékeket.

Ám van szeme a rútra is. Észreveszi a csúnyában, a látszólag értéktelenben a jó szándékot, az alkotó akaratát és olykor túlságosan mélyen rejlő üzenetét, képes azt megfejteni, megérteni és közvetíteni, s ha kell, segít a művésznek, hogy a message kibontakozhassék az esetleg rosszul formált burokból, és eljuthasson a címzetthez. Vagy épp azon van, hogy minél mélyebbé válhasson a rejtés, titkosabbá a rejtély. Mert van füle a gnózisra.

És jóindulatát kínálja fel a befogadónak is: nem didaktikusan, ám igenis állhatatos készséggel irányítja a megértéshez vezető – esetleg és alkalmasint – tétova lépéseket, melyekkel a néző közelíteni igyekszik a műhöz.

Mindezt szerényen, a háttérbe húzódva, a tolakodás vádjának esélyét sem kockáztatva teszi, mert tudja, nincs rosszabb, mint az, ha híveit-közönségét a száraz mindentudás és a műveltség fitogtatásával bosszantaná fel, majd kedvetlenítené el, avagy fontoskodó okvetetlenkedésével untatná halálra.

De van benne mersz, ha kell, ahhoz is, hogy rámutasson az esetleges hibákra, s okosan, jó pedagógiai érzékkel figyelmeztesse a művészt tévedéseire. Azután pedig – irányt mutatólag – a jó megoldások példatárát nyitva meg az alkotó előtt, perspektívát vetít fel számára, melyből az a jövőre, a lehetőségekre, az esélyekre (személyre lebontva, de a nagy egészbe, a műtörténet folyamatába ágyazva) kaphat útmutatást, tanácsot, szellemi muníciót.

Én igaz szívemből azt óhajtanám, ha erről a kiállításról jó ember szavait olvashatnánk mi és a művészek. Olyan mondatokban gyönyörködhetnénk, melyekből a türelem és a megértés sugározna, amelyekben az érzelem és az értelem egyformán nyilatkozna meg. Szeretetteli alanyok, állítmányok, jelzők és határozók bújnának össze a papíron, hittel teli sorok húzódnának egymás alá nagy-nagy egyetértésben, éppen olyanban, amilyenre mindannyian vágyunk. Igen, hit áradna az írásból, nem egyfajta persze, nem egyetlen kánon kizárólagossága, hanem a jóság esszenciája, a sokféle és jó igazság parazsa aranylana fel. A Vox Humana zengene a szavak által, a Művészetbe és az Emberbe vetett bizalom, melyet a meggyőződött hit erősít végtelenné.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon