Skip to main content

Holmi ’94/7.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Folyóirat


Jorge Luis Borges kilenc nagyszerű Dante-tanulmányban gondolkodik el az Isteni Színjáték egy-egy motívumán, metaforáján, utalásán. Mert valóban mintha csak hangosan gondolkodna (akár kötetben közreadott előadásaiban) azokon a dolgokon, amik a commedia sűrű olvasgatása közben szöget ütöttek a fejébe. „Nem olvastam még el minden Dante-kommentárt” – jegyzi meg, holott bármiről írjon is, az az érzésünk, hogy a világ legnagyobb könyvtárlabirintusába vezet bennünket, ahol ő nemcsak a létező, de az elveszett vagy meg sem írt könyveket is ismeri. Mindentudása és mindenre kiterjedő figyelme sosem filológusi pedantéria, s e Színjáték-kommentárjai sem (csak) Dante-kutatóknak valók: alig különböznek mesteri novelláitól. A tanulmányokat fordító Scholz László is erre figyelmeztet Borges A halhatatlanság című esszékötetéről szólva a kritikai rovatban, borgesi alapossággal elemezve a szerző nyelvét, fordításának nehézségeit és Tóth Éva – A halhatatlanság átültetőjének – teljesítményét.

Második, befejező részét olvashatjuk most Dolinszky Miklós kitűnő, beleérző Karinthy-dolgozatának, mely a címnek választott idézet – „Mindent elkövettem, hogy ne legyek zseni” – körül nyomozza az életmű ellentmondásait. Igen érdekesek Weöres Sándor fiatalkori levelei Jékely Zoltánhoz (közli Domokos Mátyás), csak azt sajnáljuk, hogy – mint az ilyen közreadásokban általában – válasz nélkül maradnak, s ezúttal még a jegyzetek sem mennek túl a minimális kiegészítéseken. A Figyelő rovatból Békés Pál és Dalos György írását emelném ki. Békés a főváros kiadásában megjelenő, nagyon szép sorozatban (Az én Budapestem) kijött Lengyel Péter-kötetet, a Búcsú két szólambant méltatja – a másik szólam az elveszett apa, Merényi Endre fotóhagyatéka a háború előtti városról. Dalos Josef Skvorecky Csodáját dicsérve joggal állapítja meg, hogy a cseh szerző méltatlanul szorult háttérbe az ismertebb Kundera, Havel és (a világban szintén jobban jegyzett) Pavel Kohout mögött.

Hogy a gyávák nagyszerű regény, a Boruvka felügyelő szomorúsága és az Egy detektívregény-író feljegyzései pedig a korai közép-európai posztmodern ízes példányai, ahhoz kétség nem fér (mind pozsonyi kiadású, réges-rég hozzáférhetetlen kötet), de épp a Csoda alapján jelentékenyebb írónak nevezni Skvoreckyt Kunderánál, az talán mégis túlzás.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon