Skip to main content

Horvát–szerb háború?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Franjo Tudjman horvát elnök bejelentése, hogy Horvátország nem egyezik bele az ENSZ békefenntartó erők további jelenlétére az országban, a legenyhébben szólva is – kockázatos lépés. A 12 000 kéksapkásnak március 31-én jár le a mandátuma, de a horvát parlament egy korábbi döntésével kötelezte az államfőt, hogy „amennyiben január 1-jéig nem történik jelentősebb előrehaladás a megszállt területek sorsát illetően, mondja le az Unprofor (United Nation’s Protecting Force) küldetését”.

A nemzethez intézett televíziós beszédével egyidejűleg a horvát elnök hasonló tartalmú levele megérkezett az East River partjára, azaz a világszervezet főtitkárának címére is. Mate Granic külügyminiszter a bejelentés utáni sajtóértekezleten röviden úgy fogalmazott, hogy „a döntés megmásíthatatlan”, és a horvát kormány erről nem is hajlandó tárgyalni.

Még élesebben fogalmazott Vladimir Seks, a horvát parlament alelnöke, aki a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség keményvonalas szárnyát vezeti. Szerinte a krajinai szerbeknek az Unprofor távozása után csak két lehetősége marad: vagy a Horvátországgal való integráció mellett döntenek, vagy a háború mellett. A zágrábi Vjesnik napilapnak adott interjújában Seks kifejtette, hogy ebben a kérdésben nincs kompromisszum. „Az Unprofor távozása semmit sem változtat a háború vagy béke kérdésében. Horvátország számára a kéksapkások eddig sem jelentettek akadályt, amennyiben a megszállt területek katonai eszközökkel való felszabadítására határozta volna el magát.”

A volt Jugoszláviában ingázó „Összekötő Csoport” (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Oroszország) szakértői szombaton este még arra akarták rábeszélni Franjo Tudjmant, hogy enyhítsen álláspontján. Kísérletük nem járt sikerrel. Megfigyelők szinte egyöntetű véleménye szerint a horvát államfőt elsősorban belpolitikai körülmények kényszerítették erre a lépésre.

A Horvát Demokratikus Közösségnek sovány többsége van a parlament mindkét házában, és nemcsak az ellenzék támadja „puhányság” miatt balról is és jobbról is, hanem saját pártjának keményvonalasai is. A sajtó már hónapok óta kampányszerűen bírálja a szerinte „tehetetlen” kéksapkásokat, és ez a kampány elsősorban a megszállt területekről elmenekült emberek (kb. 300 000 fő) között talált visszhangra. Nemrégen tüntetéssorozat söpört végig Horvátország-szerte az ENSZ-csapatok ellen.

A horvát „nem”, ha elég szilárdnak bizonyul, akkor akár végzetes következményekkel is járhat. Karlo Gorinsek nyugalmazott horvát tábornok, az egyik legismertebb katonai szakértő nem zárja ki még az általános horvát–szerb háborút sem. Gorinseknek fenntartásai is vannak. Szerinte ugyanis 1991 óta megváltozott a helyzet, a szerbeknek (ebben az esetben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak, a „Boszniai Szerb Köztársaságnak” és a „Krajinai Szerb Köztársaságnak”) már nincs akkora fölénye, mint akkor volt a Jugoszláv Néphadseregnek. A horvátoknak azóta elég jól felfegyverzett hadsereget sikerült kialakítaniuk. Ennek ellenére Gorinsek nagyobb esélyt ad a szerbeknek egy általános összecsapás esetében.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon